Számos életforma használja azon természetes képességét, hogy a maga által létrehozott fény segítségével csapja be a ragadozókat, hogy magukhoz vonzzák fajtársaikat, sőt még kommunikációra is alkalmas. A látszólag mágikus képességet "biolumineszcenciának" nevezik, ami a "bio", azaz élet és a "lumin", vagyis fény szavakból ered.
A legtöbb ilyen organizmus, mint például a planktonok kéken világítanak, de vannak, melyek vörösen, zölden vagy narancssárga színben izzanak. Néhány apró plankton állat (zooplankton) elég nagy ahhoz, hogy szabad szemmel is látható legyen.
A legtöbb foszforeszkáló plankton önmagában nem világít a sötétben, hanem fénylő vegyi anyagokat spriccel a vízbe.
Néhány zooplankton biolumineszcenciát használ, hogy magához vonzza egy társát, vagy hogy egy szaporodó rajt alkossanak. A természet biokémiája nem csak lenyűgöző, hanem szép is, különösen egy sötét, ködös barlangban.
Szentjánosbogár a közös neve rovarlárvák különféle csoportjainak és felnőtt lárvaformájú felnőtt nőstényeknek, melyek biolumineszcenciával világítanak.
Ezek néha férgekre hasonlítanak, de valójában rovarok. A fény amit létrehoznak egy kémiai reakció során jön létre, ami hihetetlenül hatékony; a bevitt energia közel 100 százaléka fénnyé alakul át (hasonlítsuk össze ezt a legjobb fénykibocsátó diódákkal, melyeké mindössze 24 százalék).
Ausztráliában és Új-Zélandon található néhány igen látványos barlang, ahol idegenvezetővel lehet valaki tanúja ennek a természeti jelenségnek egészen közelről. (Lásd az alábbi videót)
Miért bocsátanak ki fényt egyes gombák? A fény előállítása gombák esetében nem túl gyakori. A tudósok mintegy 100 ezer gombafajt ismernek, de közülük mindössze 74 képes világítani. Laboratóriumban végzett kísérletek azt mutatják, hogy ez nem véletlenszerűen vagy találomra történik.
A tudósok megállapították, hogy ezek a gombák főleg éjszaka hozzák létre a fényt, és kísérleteket folytattak, hogy meghatározzák ennek okát.
A vizsgálatok szerint a sötét környezetben a foszforeszkáló termőtestek előnyt jelenthetnek a rovarok és más ízeltlábúak odavonzásában, melyek segíthetnek elszórni a spóráikat.
A feltételek, melyek befolyásolják a gombák növekedését, mint például a pH, a fény és a hőmérséklet, úgy találták, hogy befolyásolják a biolumineszcenciát, ami kapcsolatra utal az anyagcsere aktivitás és a gomba biolumineszcenciája között.
Az ezen képességgel rendelkező élőlények változatossága ugyancsak megdöbbentő, kezdve az algától a közönséges szentjánosbogáron át egészen a mélytengeri lakókig, melyeket ritkán lát az ember.
Ami szintén érdekes, hogy ezen élőlények többsége nincs egymással szoros kapcsolatban, és a foszforeszkáló tulajdonságaik látszólag legalább 30 esetben egymástól teljesen külön fejlődtek ki.
A számtalan jól megvilágított föld alatti barlang és az izzó barlangok mindig ámulatba ejtik az embert, hogy vajon mik lakhatják még a felszín alatti felderítetlen területeket.
Az elképzelés, hogy bolygónknak méhsejtszerű vagy üreges a belseje, nem újkeletű. A legrégebbi kultúrák ősi civilizációkról beszélnek és hatalmas barlangvárosokról a Föld gyomrában.
Buddhista és hindu hagyományok szerint titkos alagutak kötik össze Tibetet egy föld alatti paradicsommal, mely legendás világot Agarthának nevezik.
Indiában ezt a föld alatti oázist leginkább a szanszkrit Shambhala néven ismerik, melyről úgy gondolják, hogy a "nyugalom helyét" jelenti.
Kapcsolódó cikk: Információk, amit kevesen ismernek a Belső Földről és az Agartha civilizációról
Mitológiák léteznek az egész világon Észak-Amerikától Európáig és a sarkvidékig, melyek számos bejáratot írnak le ezekbe a mesés belső királyságokba.
Számos okkult szervezet, ezoterikus szerző és a titkos társaságok is egyetértenek abban, hogy ezek a mítoszok és legendák azon föld alatti lakókról szólnak, akik a Vízözön előtti civilizációból maradtak fenn, menedéket keresve az üreges barlangok belsejében.
Feltételezve, hogy a mítoszok igazak, és a Föld részben üreges, felmerül a kérdés, hogyan lehet túlélni a föld alatt? A különféle organizmusok honnan kapják a szükséges levegőt kilométerekkel a felszín alatt?
A felszíni fák és az esőerdők a földi oxigén kevesebb, mint egyharmadáért felelősek, míg a tengeri növények, mint például a fitoplankton, felelnek a Föld légkörében található oxigén 70-80 százalékáért. Az oxigénünk túlnyomó többsége tehát a vízi élőlényektől származik.
A fitoplankton, a tengeri moszat és az algák oxigént termelnek, ami a fotoszintézis mellékterméke, mely folyamat során a szén-dioxid és a fény cukrokká alakul, melyeket aztán energiaként hasznosítanak.
Míg a fotoszintézis folyamata a napfény jelenlétében történik, a Nap nem az egyetlen rendelkezésre álló fény- vagy energiaforrás, amely képes előidézni a fotoszintézist.
A hidrotermikus nyílások és ökoszisztémájuk felfedezése előtt a tudósok úgy gondolták, hogy csak kis állatok élnek az óceán alján, a tengerfenéki üledékben.
Azt feltételezték, hogy ezek az állatok felülről kapják az élelmet, mert a tengeri tápláléklánc létrehozott modellje a napfénytől és a fotoszintézistől függött csakúgy, mint a szárazföldi tápláléklánc.
A hagyományos tudományos körökben azt tanították, hogy ez volt az egyetlen módja annak, hogy az élőlények túléljenek a mély tengerfenék sötétjében. A hidrotermikus nyílások felfedezése azonban megváltoztatott mindent.
http
Világossá vált, hogy állatok hatalmas közössége növekszik a vártnál sokkal gyorsabban és nagyobbra, mint a várt méret, napfény nélkül a mélyben.
Ahelyett, hogy fényt használnának szerves anyagok létrehozásához (fotoszintézis), a tápláléklánc alján a mikroorganizmusok a hidrotermikus nyílásoknál olyan vegyi anyagokat használnak fel, mint a hidrogén-szulfid (kemoszintézis).
A tengerfenéken virágzó ökoszisztémák vannak, melyek az energiát nem a Naptól, hanem a bolygó által kibocsátott hőből és vegyi anyagokból kapják.
A mélyben élő sok ezer faj számára az energia az élet fenntartásához nem fentről áramlik lefelé, hanem a Föld belsejéből jön fel.
Még abban a valószínűtlen esetben is, ha minden egyes fát kivágnánk, képesek lennénk lélegezni a vízi növényeknek köszönhetően.
A Földön hatalmas mennyiségű víz található, és ezek az óceánok, folyók és tavak tele vannak számos biológiailag aktív oxigéntermelő mikroorganizmus fajjal.
Milyen bizonyíték van arra, hogy egy fenntartható bioszféra létezhet több kilométerre a felszín alatt, teljesen elszigetelve a Nap által fenntartott tápláléktól és kialakított életciklustól?
Hol vannak a bejáratok a Belső Földbe, és milyen fajok élnek odalenn?
Robert Sepehr szerző és antropológus ezeket a kérdéseket vizsgálja, és megpróbálja megfejteni azokat a rejtvényeket, melyek elől mindenféle megfontolás nélkül kitér a főáramú tudományos élet. (1)
Számos erőfeszítés történt a nem is olyan távoli múltban, hogy hozzáférjenek a Föld belsejéhez.
Kapcsolódó cikk: Hivatalos náci térképek és dokumentumok támasztják alá Agartha létezését - egy egész világét bolygónk belsejében
A sarki expedíciók és csaták, mint a Magasugrás Művelet (Operation Highjump) többnyire továbbra is titkosítva vannak, és homály fedi őket hosszú évtizedek óta, de a tudományos kinyilatkoztatások, melyek megerősítik a szóbeszédet ezen rejtett eseményekkel és azok következményeivel kapcsolatban végül napvilágra kerülnek.
(1) - https://www.amazon.com/Gods-Amnesia-Subterranean-Worlds-Inner/dp/194349407X