Az ember az egyedüli lény, aki képes tudatosítani azt a tényt, hogy meg fog halni. De még az ember sem képes ezt a tényt a teljes valóságában felfogni. Freud mondta valahol, hogy tulajdonképpen senki sem hisz a saját halálában, azaz mindenki azt hiszi, hogy halhatatlan. A félelem érzése elkísér a születéstől a halálig. Az állatok is félnek, de az ember ezt az érzést is tudatosítja.A halálfélelem nem az egyedüli érzelmi megnyilvánulás a halállal szemben, ugyanakkor domináns. Akarva-akaratlanul társul az elmúlás gondolatához. Időtartama, frekvenciája, megnyilvánulási formája, feldolgozási módja a személyiségtől és a szociális környezettől függően változik. Az ember lévén "racionális állat" (Arisztotelész), képes racionalizálni, szublimálni a félelmét, azaz olyan módon feldolgozni, mely által ez az érzelem lelki és fizikai tevékenységekben anyagiasodik.
Sok ember fél a fájdalmas haláltól, attól, hogy a halál pillanatában magára marad, az időskor betegségeitől, melyek a mentális degradálódás folytán vezetnek halálhoz. Sokan kijelentik: "Inkább a meghalástól, a halál pillanatától félek, mint attól, ami azután következik." Ezek a személyek tulajdonképpen mindkettőtől félnek: a halál pillanatától és annak ismeretlen végtelenségétől is.
Vera Helleman beszél a halálfélelemről