"Hunok sokasága támad erővel és haraggal... kétségbeesést és veszteséget terjesztve," - olvasható az ókori Konstantinápoly egyik falára vésett versben. "És semmi más, csak az élet és lehelet elvesztése marad útjuk során." (1)
A nomád hunok, akik megtalálhatók voltak egész Kelet-Európában, a Kaukázusban és Közép-Ázsiában az úgynevezett "hitszegő,""alig emberek,""minden ország csapása" voltak. A történelmi beszámolók közül sok jóval a hunokkal folytatott háborúk után íródott, melyekben őket hibáztatták Róma bukásáért és a sötét középkorért, amely követte.
Az természetesen igaz, hogy a hun hadjárat vágta el a Római Birodalmat a magjától. De Susanne Hakenbeck, a Cambridge-i Egyetem régésze gyanakodva tekintett a keserű vesztesek beszámolóira.
"Az, ahogyan írnak róluk, az valóban közhelyes," - mondta. "Azt mondják, 'úgy néznek ki, mint az állatok,''amit tesznek, semmi sem civilizált,''mindannyian szörnyűek.'És azt gondoltam, hogy hogyan lehet ez igaz? Annyi nyilvánvaló elfogultság van ezekben a forrásokban. Mi történt valójában?"
E kérdés megválaszolásához Hakenbeck egyenesen a forráshoz fordult: maguknak a hunoknak a csontjait vizsgálta meg.
A PLoS One tudományos folyóiratban szerdán megjelent új tanulmányban (2) Hakenbeck nagyjából 200 ember 5. századi maradványait vizsgálta, melyek a római határrégió Pannónia (a mai Magyarország) területéről származnak. Az ókori emberek csontjaiban és fogaiban található elemek arányát vizsgálva Hakenbeck és kollégái meg tudták határozni, hogy kik is voltak és hogyan éltek.
Amit azonban a tudósok találtak, az igencsak meglepte őket. Míg a római és hun elit háborúban állt egymással, addig a hétköznapi emberek a két birodalom szélén képesek voltak egymás mellett, sőt együttműködve élni. Az ugyanazon temetőben eltemetett csontok drámaian eltérő életmódról árulkodtak - néhányuk bizonyítékul szolgált arra, hogy tulajdonosa gazdálkodó volt, másoknak viszont nomád vonásaik voltak. Egyes csontok azt sugallták, hogy az adott személy egy vándorló törzsben született, de később letelepedett, más csontok viszont pont az ellenkező életmódváltásról tanúskodnak.
"Hatalmas változások történtek az emberek életkörülményeiben, mind a konkrét egyénekében, mind a populáción belül," - mondta Hakenbeck. "Az emberek mindenféle különböző dologgal foglalkoztak, de végül mindannyian ugyanabban a temetőben végezték."
Mindez arra utal, hogy a rómaiak által elmondott embertelen erőszak "többnyire nem helytálló," - mondta Hakenbeck. "Ez nem feltétlenül csak egy konfliktusról szóló történet volt, hanem egy határokon átnyúló csere, egy határokon átívelő alkalmazkodásról szóló történet."
Hakenbeck elemzése a bölcs mondásra támaszkodik: "azok vagyunk, amit megeszünk és megiszunk," - mondta. A különböző étrendek jellegzetes aláírásokat hagynak egy személy csontjaiban található szén, nitrogén és stroncium izotópokban.
A nomád hunok húson, tejen és kölesen, egy apró szemű gabonán éltek, amit alkalmazkodóképessége és rövid vegetációs időszaka miatt nagy becsben tartottak, és csontjaik is ezt tükrözték. Nagyobb arányban tartalmaztak nitrogén-15 izotópot, amely megtalálható a húsban, és egy szénizotópot, amely gyakrabban fordul elő a sivár területeken növő füvekben, mint amilyen a köles. Ezzel szemben a földműves populáció főként gabonát és egyéb növényeket evett; csontjaik a szénnek egy olyan formáját tartalmazták, amely többnyire gyümölcsökben, zöldségekben és búzában található.
A stroncium elem, amely ivóvízben oldódik és beépül a fogzománcba, szintén használható az egyes személyek szülőföldjének megtalálásához, valamint annak meghatározására, hogy mennyit utaztak gyermekkoruk óta. Ezen kívül néhány koponyán a szándékos formálás bizonyítékai láthatók - a hunok és más ősi népek a csecsemők koponyáját kötéssel alakították.
A Pannon temetkezési területekről származó maradványok vizsgálata arra utal, hogy ezek a közösségek változtak. Úgy tűnik, hogy egyes hunok a gazdálkodó életmódhoz vonzódtak és letelepedtek. Más esetekben a gazdálkodók látszólag fegyvert fogtak, és csatlakoztak a vándorló pásztorokhoz. Nincsenek világos minták, melyek a nemen, a koponya módosításokon vagy a kísérő sírleleteken alapulnának, mondta Hakenbeck.
Ő ezt egy jelként értelmezi, hogy a hétköznapi emberek a határvidéken, akik gyakran szembesültek azonos politikai és gazdasági nyomással, tovább folytatták a tudás és a kultúra cseréjét még akkor is, amikor a vezetőik harcoltak.
"Ezek nehéz idők voltak - erőszak volt, gazdasági instabilitás - és úgy gondolom, hogy a különböző típusú megélhetések egyfajta biztonságot jelentettek," - mondta.
Bár a régészek izotóp elemzéseket végeztek más helyszíneken is Európában, Hakenbeck azt mondta, hogy sehol nem hallott ilyenfajta keveredésről. Úgy véli, hogy a Pannon régió egyedülálló volt, mert folyók szelték ketté (fontos közlekedési mód) és mert az éghajlat alkalmas volt a gazdálkodáshoz és pásztorkodáshoz is.
Hakenbeck talált egy római polgárról szóló írásos beszámolót, aki átvette a hunok életmódját. Attila hun király egyik 5. századi római követe írt a találkozásáról egy egykori kereskedővel a hódító bíróságon. Úgy tűnik, a férfi fogoly volt, de úgy döntött, hogy a hunokkal marad, miután váltságdíjat fizettek érte.
A római beszámolójában a követ meggyőzi a kereskedőt, hogy térjen vissza életéhez a birodalomba, de ez egy politikailag motivált verzió lehetett, mondta Hakenbeck. Ki tudja, mi történt a valóságban, vagy azon esetekben, amit nem jegyeztek fel a történészek?
"Az izotópos elemzés lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük, miről is szólt a hétköznapi emberek élete," - mondta Hakenbeck. "Ez az, ami annyira széppé teszi számomra a régészetet: Az anyagok és a tudományos módszerek nem tesznek különbséget."
(1) - https://archive.org/stream/greateventsbyfam03hornuoft/greateventsbyfam03hornuoft_djvu.txt
(2) - http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0173079
WP
http