A legtöbb védekező mechanizmus a tudatalattiban gyökerezik, ami azt jelenti, hogy nem is tudjuk, hogy mikor használjuk őket.
A pszichodinamikus elméleten belül a pszichológusok a védekező mechanizmusokat önmagunk elhatárolódásának módjaként írják le attól, hogy teljesen tudatába kerüljünk a kellemetlen gondolatoknak, érzéseknek és viselkedéseknek.
A védekező mechanizmusokat mindannyian használjuk életünk bizonyos pontjain, de ha valaki elég erős mentálisan és megfelelően kiegyensúlyozott, akkor többnyire nincs rá szüksége. Egy mentálisan erős ember nem érzi szükségét, hogy védekező mechanizmusok mögé rejtőzzön, sőt, teljesen felkészültek a kellemetlen gondolatokra vagy igazságokra.
A valóságban a mentálisan gyengék folyamodnak ezen védekezési mechanizmusok használatához.
Íme néhány ezek közül, és hogy igazából mit is jelentenek.
Tagadás
Az összes védekező mechanizmus közül ezt a legegyszerűbb megmagyarázni. Ha egy helyzet túl sok egy személy számára, amit még kezelni képes, akkor tagadni fogja, hogy valaha is megtörtént. A pszichológusok ezt tekintik a védekező mechanizmusok közül a legprimitívebbnek, amely a gyermeki viselkedésben gyökerezik, amikor a gyerek a fülébe dugja az ujját, hogy ne hallja meg az igazságot. Sok ember, akinek problémája van, a tagadást használja annak módjaként, hogy megbirkózzon vele, például az alkoholista tagadja, hogy iszik, ami tönkreteszi a kapcsolatait, vagy a dohányos, aki nem hiszi el, hogy a dohányzás káros hatással van rá.
Visszafejlődés
Amikor egy stresszes helyzettel szembesülünk, gyakran gyerekes viselkedéshez folyamodunk annak érdekében, hogy kezelni tudjuk a történéseket az adott időben. Gyerekes viselkedés törhet fel belőlünk, például a tizenévesek a szexuális felvilágosítás során kuncogni kezdenek, hogy leplezzék a zavartságukat. Vagy egy felnőtt, akit hatalmas mennyiségű stressz ér, nem képes kikelni az ágyból, ami egy megnyugtató hely számára és a biztonságos gyerekkorára emlékezteti.
Elfojtás
Az elfojtás egy öntudatlan mechanizmus, amely megakadályozza, hogy az elmét nyugtalanító gondolatok vagy cselekvések érjék el. Azon gondolatok kerülnek legjellemzőbben elfojtásra, amelyek bűntudat érzését eredményezik egy személyben, illetve azon esetekben, amikor magának a személynek ártottak szellemileg vagy fizikailag, a gondolatok szintén gyakran elfojtásra kerülnek. Az elme a tudatalattiban tartja ezeket a gondolatokat, mert ha tudatossá válna a személy számára, az kárt okozna a pszichéjében.
Kivetítés
A kivetítés azt jelenti, amikor valaki a saját érzéseit és motivációit egy másik személynek tulajdonítja. Ezek jellemzően agresszív, szexuális gondolatok vagy szélsőséges gyűlölet a másik felé. Az a személy, aki érzi ezeket a gondolatokat, nem képes elfogadni, hogy ő gondolja őket, így ahelyett, hogy foglalkozna velük, kivetíti őket másvalakire. Például nem örül valaki a házastársa választott barátjának, miközben neki vannak gyanús szövetségesei.
Áthelyezés
Az áthelyezés azt jelenti, hogy valaki a haragját átirányítja az egyik célpontból a másikba, amely tehetetlen visszavágni. Például ha valakinek kemény volt a munkában töltött napja és hazaér, belerúg a kutyába. Ez a haragjuk és agressziójuk átirányítása a valódi októl, a munkájuktól a kutyára. Az ember nem tudja a túlfeszített munka miatt a főnökére irányítani a haragját, ezért helyette a kutyával teszi.
Racionalizálás
A racionalizálás a tények kicsavarása, hogy azok jobban szolgálják a valóságunkat. Más fénybe helyezünk valamit annak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat az adott helyzetben. Tehát az a személy, aki például éppen egy csodálatos állást kapott, majd két héttel később kirúgták azt mondhatja, hogy a cég volt szemét, és nem is őt akarták arra a munkára első helyen.
Reakcióképzés
Ez pont az ellenkezője a tagadásnak, amikor egy személy teljesen ellentétesen kezd viselkedni ahhoz képest, ahogy valójában érez. Például, ha egy személy következetesen gyűlölködő kijelentéseket tesz a homoszexuálisokra, maga is homoszexuális hajlamokat érezhet. A megjegyzéseik jellemzően szokatlanok és nyersek, és arra szolgálnak, hogy a személy álláspontja egyértelmű legyen egyes kérdésekben.
Kompenzáció
A kompenzáció az, amikor az egyik területen meglévő ismerethiányát valaki egy másikon meglévő erősségével ellensúlyozza. Egy személy mondhatja például, hogy nem tud hangszeren játszani, de csodálatos énekhangja van. Az erősségeik kijelentésével azt kompenzálják, amit mások gyengeségként érezhetnek.
Intellektualizálás
Az intellektualizálás az, amikor egy személy túlgondol egy helyzetet, és nem képes kezelni a hozzá kapcsolódó érzelmeket és érzéseket, melyek vele járnak. Például valaki, akinél rákot állapítottak meg, a gyógyászati eljárások csínjára-bínjára összpontosít, és nem akarja kifejezni a diagnózis miatti bánatát és szomorúságát.
Vannak olyan védekező mechanizmusok, amelyek jó hatással vannak, például a szublimáció, amelyben egy személy a gondjait arra használja, hogy valami pozitívat hozzon létre, ami egy produktív védelmi mechanizmus. A trükk az, hogy megfelelően használjuk a védelmi mechanizmusokat és tudjuk, hogy melyek károsak a mentális egészségünkre.
Könyvajánló
Anna Freud
Az elhárító mechanizmusok működése S. Freud 1923-ban közölt ún. strukturális modelljében kap részletes kibontást: eszerint ezek a folyamatok a személyiség három ereje, a gyermeki vágyak kielégítésére törő ösztönén és a morális tiltást képviselő felettesén érvényesülése közötti küzdelemben közvetítő cselekvő én kompromisszumos stratégiáját, a külvilághoz igazodást segítik, ám sokszor kényelmetlen tünetekhez, a működés leromlásához vezetnek. Ezen felismerés ellenére a korai pszichoanalízis fő fókusza az ösztönén-késztetésekre, illetve tudatossá tételükre irányult. Ezen a korabeli irányultságon fordított hatalmasat Anna Freud (1895-1982), a Mester odaadó lánya és a gyermekanalízis úttörője. Döntő kezeléstechnikai felismerése az volt, hogy a pszichés konfliktus fő frontja nem a tudattalan késztetések és a tudatos elhárítások között húzódik - mint ahogyan azt a 1930-as évekig általánosan vélték -, hanem a három én-rész között. Ebből következik, hogy az analízisben elsősorban nem az ösztönkésztetések tudatossá tételén kell dolgozni, hanem a páciens egójának olyan (sokszor sokszorosan rejtett) gondolkodásmódjait kell kutatni, amelyek bonyolult (nem tudatos) elhárító műveletekkel az elfojtott késztetéseket folyamatosan a páciens felismerésén kívül tartják. Az analitikusnak tehát nem kell arra várnia, míg a szabad képzettársítás elakad, hanem tevékenyen kell kutatnia az asszociációkon belüli finom elhárító műveleteket, melyek megalkuvásra késztetik vagy más módon torzítják a páciens gondolkodását. Azaz, a kezelés során az én tudaton kívüli működéseire kell összpontosítani. Az én és az elhárító mechanizmusok nemcsak a pszichoanalitikus kezelés egyik legfontosabb „harcászati" kézikönyve - ismerete nélkülözhetetlen minden olyan segítő foglalkozásban, ahol a páciens és a gyógyító párbeszéde fontos.