A végleges leszakadást a NASA Aqua MODIS műholdja detektálta, amely hő infravörös képeket készít 1 km-es felbontásban, és a NASA Suomi VIIRS műszerének adatai is megerősítették.
Az elmúlt év során a leszakadás fejleményeit az Európai Űrügynökség Sentinel-1 műholdjaival - amely az Európai Copernicus Űrkomponens része - figyelték. A Sentinel-1 olyan radarképkezelő rendszer, amely a felhőtakarástól függetlenül képes képeket készíteni, valamint a jelenlegi téli időszak teljes sötétségében is.
A jéghegy több mint egybillió tonna (1 000 000 000 000 tonna), de már lebegett, mielőtt leszakadt volna, így nincs azonnali hatása a tengerszintre. A jéghegy leszakadása a Larsen C jégselfet több, mint 12% -al csökkentette, és az Antarktisz-félsziget tájképe örökre megváltozott.
Bár a fennmaradó jégself továbbra is természetesen növekszik, a Swansea kutatói korábban kimutatták, hogy az új konfiguráció potenciálisan kevésbé stabil, mint a leszakadás előtt. Fennáll annak a veszélye, hogy a Larsen C végül követheti szomszédja, a Larsen B példáját, amely 1995-ben szétesett egy hasonló, leszakadást kiváltó eseményt követően.
Adrian Luckman, a Swansea Egyetem professzora, a MIDAS projekt vezető kutatója szerint:
"Hónapok óta várjuk ezt az eseményt, és meglepődtünk, hogy mennyi ideig tartott az utolsó néhány kilométernyi jég elszakadása. Továbbra is nyomon követjük mind a Larsen C jégselfre gyakorolt hatását, mind a hatalmas jéghegy sorsát.
Ez az egyik valaha feljegyzett legnagyobb jéghegy, és jövőbeni fejlődését nehéz megjósolni. Lehet, hogy egy darabban marad, de nagyobb valószínűséggel darabokra törik. A jég egy része évtizedekig a térségben maradhat, míg a jéghegy egyes részei északra sodródhatnak a melegebb vizekbe.
A műholdas rendszerek, például a Sentinel-1 és a MODIS közelmúltbeli fejlődése jelentősen javította az ilyen események figyelemmel kísérésének képességét."
A Larsen C jégself, melynek vastagsága 200 és 600 méter közötti, az Antarktisz-félsziget szélén lebeg az óceánon, visszafogva a gleccserek áramlását, melyek táplálnák.
A MIDAS projekt kutatói már évek óta figyelik a Larsen C-n megjelent repedést, a Larsen A jégself 1995-ös összeomlását és a Larsen B self hirtelen darabokra törését 2002-ben. A repedés gyors növekedéséről számoltak be január, május és június hónapban, amely a hosszát 200 km-re növelte, és a jéghegyet csupán egy 4,5 km-es jégdarab tartotta.
A csapat az ESA Sentinel-1 műholdas radar interferometria (SRI) módszerével figyelte a repedés korábbi fejlődését. Míg a repedés csak akkor látható radarképen, ha több mint 50 méter széles, a képpárok egyesítésével az SRI lehetővé teszi a nagyon kis változások hatásának kimutatását a jégself geometriájában, és a leszakadás pontosan megfigyelhető.
Dr. Martin O'Leary, a Swansea Egyetem glaciológusa és a MIDAS projekt csapatának tagja a leválásról kijelentette:
"Bár ez egy természetes esemény, és nincs tudomásunk semmi olyasmiről, ami kapcsolatba hozná az ember által okozott éghajlatváltozással, ez a jégselfet nagyon sebezhető helyzetbe hozza. Ez a legnagyobb jéghegy a feljegyzett történelemben. Nagyon óvatosan figyeljük a jeleket, hogy a self többi része mikor válik instabillá."
Adrian Luckman professzor a Swansea Egyetemen hozzátette:
"Az elkövetkező hónapokban és években a jégself akár fokozatosan újra növekedhet, vagy esetleg további leválási eseményeket szenvedhet, amelyek talán az összeomlásához vezethetnek - a tudományos közösség véleménye megosztott. Modelljeink szerint kevésbé lesz stabil, de a jövőbeni összeomlásig évek vagy évtizedek is eltelhetnek."
Bár ez az új jéghegy nem fogja azonnal megemelni a tengerek szintjét, de ha a self sokkal nagyobb területet veszít, akkor a gleccserek, amelyek elhagyják a földet és az óceán felé haladnak felgyorsulhatnak. Ez a nem lebegő jég várhatóan hatással lesz a tengerszintre, de csak nagyon szerény mértékben. (1)
Az 1980-as évekből származó műholdképek szerint azonban a repedés már egyértelműen régóta jelen volt, és nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a közelmúltban bekövetkező növekedése összekapcsolható lenne a légköri felmelegedéssel, amely nem volt érezhető elég mélyen a jégselfben, vagy az óceán felmelegedésével, ami a változás valószínűtlen forrása, mivel a Larsen C legnagyobb része a közelmúltban megvastagodott. Valószínűleg túl korai lenne azt állítani, hogy az esemény közvetlenül az ember által okozott éghajlatváltozás miatt következett be. (2)
(1) - http://www.projectmidas.org/blog/calving/
(2) - http://theconversation.com/ive-studied-larsen-c-and-its-giant-iceberg-for-years-its-not-a-simp