Quantcast
Viewing all articles
Browse latest Browse all 10894

Kína első napenergiával működő autópályája újra fogja tölteni az elektromos autókat


Kínában sikeresen tesztelték az első napelemes autópályát, és megnyitottak egy egy kilométeres útszakaszt a forgalom előtt, mielőtt még elektromos autók töltésére használnák.

A Qilu Közlekedési Fejlesztési Csoport által kifejlesztett napelemes utat a kínai Santung tartomány fővárosában, Csinanban adták át egy évvel a projekt kezdetét követően múlt héten csütörtökön. A fejlesztők ezt a lépést "a fotovoltaikus burkolatok területén újabb jelentős áttörésnek" nevezték. (1)

A napelemes út egy alsó szigetelő rétegből, középen napelemekből és a tetején átlátszó betonból áll.

A panelek, amelyek 5,874 négyzetmétert fednek le, összesen körülbelül 800 kilowatt kapacitással rendelkeznek, a projekt fejlesztője szerint.

A kísérleti szakasz által termelt villamos energia az autópálya világítását, a jelzőtáblákat, a megfigyelő kamerákat, az aluljáró és az autópályadíj-kapuk működését szolgálja.

A többlet energiát az állami hálózatba táplálják, mondta Xu Chunfu, a csoport elnöke.


A jövőben a remények szerint az innovatív panelek lehetővé teszik az elektromos járművek vezeték nélküli töltését, a hó olvasztását és internetkapcsolatot biztosítanak. A fotovoltaikus útszakaszon olyan portok is találhatók, amelyek hozzáférnek az információgyűjtő eszközökhöz.

A vállalat a projektet a világ első fotovoltaikus autópálya vizsgálati szakaszának nevezi. Franciaországban tavaly nyílt meg az első napelemes út - az egy kilométer hosszú szakasz a beszámolók szerint több mint 5 millió euróba került.

Xu nem árulta el a Jinanban megépült út költségeit, de azt mondta, hogy a más országokban elkészült hasonló projektek árának nagyjából a felébe került. "A kínai napenergia technológia fejlődésével a költségek tovább csökkenthetők," - mondta.


Egy kisbuszvezető, aki tesztelte az új utat elmondta, hogy nem érzi másnak a vezetést rajta. "Több mint 100 kilométeres sebességgel haladtam, de semmiben sem különbözik a hagyományos autópályától, a féktávolság pedig majdnem ugyanaz," mondta a sofőr.

Kína világelső a napenergia termelésben. 2017 elején a Nemzeti Energiagazdálkodási Hivatal szerint Peking hivatalosan is megszerezte ezt a címet, miután 2016-ban az ország megduplázta a beépített fotovoltaikus kapacitását.


(1) - http://www.xinhuanet.com/english/2017-12/29/c_136858183.htm


Viewing all articles
Browse latest Browse all 10894


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>