Emberáldozat. Valószínűleg ez az első dolog, ami az ember eszébe jut, amikor az aztékokra gondol. Az azték civilizáció azonban sokkal többről szólt, mint ez a gyakorlat. 1519-ben, amikor az első spanyol hódítók Hernán Cortés vezetése alatt megérkeztek Mexikóba, az aztékok egy olyan birodalmat irányítottak, amelyet 5-6 millió ember lakott. Ez a nagy népesség azt jelentette, hogy a rendelkezésre álló területek mezőgazdasági célokra való felhasználását fokozni kellett. Ez hozta létre a "csinapma" mezőgazdasági rendszer, az úgynevezett "úszó kertek" használatát, amelyek a Mexikói-völgy sekély vízű tavaiban kerültek kialakításra.
Bár a Mexikói-völgyben létrehozott csinampa mezőgazdaság eredete még mindig nem tisztázott, azt mondják, hogy az aztékok felemelkedését megelőzően már évszázadok óta használták egész Mezoamerikában. Az Azték Birodalom hajnalán azonban rövid idő alatt egy szisztematikus építési programot hajtottak végre. Ez a tervezés látható a csinampák egyöntetű kialakításában és tájolásában, amint azt a légi felmérések során megfigyelték. Míg a nagy népesség fenntartásának szükségessége arra késztette az aztékokat, hogy vállalják ezt a hatalmas projektet, képesek voltak megszervezni a munkaerőt ennek végrehajtására.
A csinampák körülbelül 30 méter hosszúak és 2,5 méter szélesek voltak téglalap kialakítással a tófelületen, de voltak ennél nagyobbak is. Az elkerített területet vesszőből font kerítéssel vették körbe, majd földdel és pusztuló növényzettel töltötték fel. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a gyökerek vízzel való telítődését, fontos volt, hogy a feltöltés a tó szintje fölé emelje a csinampát. A következő kert építése során, amelyet párhuzamosan alakítottak ki az előzővel, egy szűk csatornát hagytak a kettő között, hogy kenuval közlekedhessenek ezeken a vízi folyosókon.
A csinampa területeket körülvevő csatornák azt az illúziót keltették, mintha ezek a mezőgazdasági területek a vízen lebegtek volna, innen ered a "úszó kertek" megfogalmazás. A kertek további stabilizálása érdekében fűzfákat telepítettek a csinampák kerülete körül. Ez annak köszönhető, hogy sűrű a gyökérrendszere, amely idővel rögzítette a szerkezet tartófalait és csökkentette az erózió hatásait.
Annak biztosítása érdekében, hogy a csinampák jó termést nyújtsanak az év során, fontos volt, hogy a vízellátás jól működjön. Az esős évszakban az árvíz okozhatta volna a problémát. Ezért egy kifinomult vízelvezető rendszert hoztak létre, köztük gátakat, zsilipeket és csatornákat is beépítettek a probléma ellensúlyozására. A vízellátás ilyen módon való irányítása további bizonyíték az Azték Birodalom jól szervezett mezőgazdasági projektjére.
A száraz évszak alatt azonban fenn kellett tartani a nedvességet, és ezt manuálisan végezték úgy, hogy a csatornákban lévő vizet a csinampákba telepített növényekre öntözték. Ami a trágyázást illeti, az aztékok kenukkal gyűjtötték össze az emberi ürüléket Tenocstitlan városából.
Az emberi ürülékkel az aztékok nem csak a növénytermesztést segítették, de képesek voltak egészségesebb életkörülményeket teremteni, mivel ezzel a város szennyvizeit is kezelni tudták. Állítólag Mexikóvárosban egyszer megpróbáltak egy olyan szennyvíztisztító rendszert létrehozni, amely az azték csinampa rendszer szerint működött.
