A sztyeppei bölény, vagy más néven európai bölény egy olyan faj volt, amely egykor a füves pusztákat járta. Ez az óriási füves terület a mai Spanyolországtól keletre egészen Kanadáig terjedt, és az Északi-sarktól délre egészen Kínáig az utolsó jégkorszakban.
Az ősi lovak, a gyapjas mamutok és a gyapjas orrszarvúk mellett a sztyeppei bölény volt az egyik leggyakoribb nagyméretű emlős, amely a hatalmas pusztaságokat lakta. Az Altamira és Lascaux barlangokban felfedezett őskori festmények, melyek az emberi művészet legrégebbi ismert példái, jellegzetes sztyeppei bölényeket ábrázolnak az emberek és más állati figurák mellett.
Ezek a fenséges, hosszú szarvú lények 8 ezer évvel ezelőtt kihaltak a holocén korai szakaszában - a jelenlegi geológiai korszakban. Tőlük származnak a modern bölényfajok, köztük az amerikai bölény.
Az 1890-es évek végén bekövetkezett Klondike-i aranyláz idején az Egyesült Államokból több mint 100 ezer bányász és felfedező indult Alaszkába és a kanadai Yukon szövetségi területre, hogy részt vegyenek a kiterjedt aranybányászati műveletekben.
Abban az időben sok bányász botlott bele ősi fosszíliákba és őskori emlősök hiányos maradványaiba, de ezen leleteknek a paleontológiai értékét általában figyelmen kívül hagyták. A legtöbb esetben ezeket kidobták vagy a munkások emléktárgyként hazavitték őket.
Azonban 1976-ban, jóval azt követően, hogy az aranyláz véget ért, egy bányászcsalád egy hím sztyeppei bölény hihetetlenül jó állapotban megmaradt tetemét fedezte fel, amely jégbe volt ágyazódva az alaszkai Fairbanks városa közelében.
Blue Babe-nek nevezték el Babe, a Kék Ökör után, aki Paul Bunyan, egy óriás amerikai favágó népi figurájának mitikus társa volt. Szerencsére a család azonnal rájött, hogy kivételes felfedezést tettek, ezért az Alaszkai Egyetem paleontológusát, Dale Guthrie-t hívták a helyszínre.
Guthrie és csapata sikeresen megolvasztotta a vastag jégréteget, és feltárta a tetemet, majd hamar rájöttek, hogy az egyik legjobb állapotban fennmaradt példánnyal van dolguk, amit valaha is találtak.
Az állat bőrének radikarbon elemzése azt mutatta, hogy az állat körülbelül 36000 évvel ezelőtt pusztult el. Miközben a bölény nyakán és hátán található sebeket vizsgálták, a kutatók megállapították, hogy valószínűleg egy amerikai oroszlán, a hosszú ideje kihalt jégkorszaki oroszlán egyik alfaja ölte meg, amely a modern afrikai oroszlán őse.
Ez valószínűleg télen történt, és a szélsőséges hideg a halott bölény gyors fagyását okozta, így a keselyűk nem tudták elpusztítani a maradványait. A következő évezredek során jég és hó rétegek borították a tetemet, és csendben várt arra, hogy valaki felfedezze, szinte teljesen érintetlenül.
[post_ads_2]
Guthrie kutatócsapata nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a halott bölényt eredeti állapotában megőrizze, hogy állandó jelleggel kiállíthassák az Alaszkai Egyetem Múzeumában. Még Eirik Granqvist, a finnországi Helsinki Egyetem Zoológiai Múzeumának fő állatpreparáló szakértőjét is megkeresték, aki rendkívüli tudását felhasználva sikeresen helyreállította a bölény maradványait és megakadályozta, hogy bomlásnak induljon. A folyamat során a csapatnak sikerült kivonnia az állat vérét és csontvelőjét is.
1984 közepére a bölény készen állt arra, hogy kiállítsák. Hogy megünnepeljék sikerüket Guthrie és csapata úgy döntött, hogy valami meglehetősen unortodox dolgot tesznek: eltávolítottak egy darab húst a bölény nyakáról, és arra használták, hogy pörköltet készítsenek belőle.
Guthrie szerint a húsa kemény volt és kissé nehezen rágható, de egyben nagyon finom, hasonlóan a hagyományos marhahúshoz. Továbbá, mivel senki sem tapasztalt semmilyen émelygést vagy emésztési problémát, a 36 ezer éves hús nyilvánvalóan nagyon is fogyasztható. Blue Babe jelenleg az Alaszkai Galériában, az Alaszkai Egyetem Természetraji Múzeumában látható.