Ahogy a kínai bölcs Huang Po mondta közel 1200 évvel ezelőtt, "Az emberek figyelmen kívül hagyják az illuzórikus világ valóságát." Az illuzórikus világét? Nos, ez még radikálisabb, mint Cézanne. Egy dolog frissen ránézni egy sárgarépára, egy ásóra, házra vagy a világra, és megint más úgy megvizsgálni, mint egy illúzió. Mire gondolt?
Gyakran hallunk kifejezéseket a kettősség nélküli tanításban, mint hogy "A világ egy illúzió." De az ilyen mondatok lázadást kelthetnek bennünk, mert tudjuk, hogy a tapasztalataink nagyon is valóságosak. Szóval hogyan lehet összeegyeztetni a két álláspontot - egy, "az illuzórikus világot", és kettő, tapasztalataink tagadhatatlan valóságát?
Bárminek, ami megjelenik, valamin, vagy valamiben meg kell jelennie. Például egy kép megjelenik egy képernyőn, egy szék megjelenik egy szoba terében; egy regény szavai megjelennek egy oldalon; egy felhő jelenik meg az égen. Mi a helyzet az elmével, a testtel és a világgal? Az egyetlen tapasztalatunk ezen a téren, mely gondolat, kép, érzés, érzékelés, látvány, hang, textúra, íz és illat formájában jelenik meg számunkra. Más szóval, csak annyit tudunk, hogy az elme, a test vagy világ látszatok, és ezek folyamatosan megjelennek és eltűnnek. Lehet fogalmunk egy folytonosan létező elméről, testről vagy világról, de ezeket sohasem tapasztaljuk meg.
Minden tapasztalat az énünkön belül, ebben az átlátszó ürességben merül fel. És egyetlen "dolog" van jelen önmagunkban, amiből minden tapasztalat ered, maga az énünk. Ez a mi közvetlen, intim tapasztalatunk, hogy minden, amit tudunk az elméről, a testről vagy világról ugyanabból készült, és azonos saját létünk átlátszóságával.
Csakúgy, mint a képernyőt, melyen megjelenik egy kép, általában figyelmen kívül hagyjuk magára a képre való összpontosítás miatt, így a saját létünk nyitott, üres, átlátszó jelenléte fölött is átsiklunk az elmére, a testre és a világra, vagyis a gondolatainkra, érzéseinkre, érzékeléseinkre és észleléseinkre való kizárólagos fókuszálás miatt. Azonban, ahogy nem lehet látni egy képet anélkül, hogy néznénk a képernyőt, bár ezt a jelenlétet figyelmen kívül hagyjuk, igazán sohasem ismeretlen.
A szeretet a közös név, amit annak a tapasztalatnak adunk, amikor a "másikat" már nem "másikként" tapasztaljuk; amikor a szubjektum/objektum kapcsolat összeomlik. Látjuk a kép megjelenését, de tudjuk, hogy az csak egy képernyő. A kép valódiságát tulajdonítjuk a képernyőnek. Úgy ismerünk mindenkit és mindent, mint a saját énünket.
Rupert Spira