A "Mi tesz önmagammá" egy fontos kérdés, melynek része, hogy az agyunk hogyan fejti ki gondolatainkat, érzéseinket, emlékezetünket és személyiségünket. A filozófusok és a nagyszerű gondolkodók évezredek óta töprengenek azon a kérdésen, hogy a fizikai dolgok hogyan vezetnek a lelki folyamatokhoz.
Az elmúlt évszázadban az idegtudomány új területe is csatlakozott a vitához, és Dr. David Eagleman elmagyarázza, hogy egy idegtudós számára az ilyen kérdésekre adott válaszok az agy alapos megértésében rejlenek.
A valakivé válás folyamata a születéssel kezdődik. Az emberi agy az életét rendkívül befejezetlenül kezdi, amit az a tény is tükröz, hogy a csecsemők teljes mértékben a felnőttektől függenek, mint sok olyan emlős, amelyek születésük után nem sokkal járni, repülni és úszni fognak.
Egy újszülött agya csaknem annyi neuront vagy idegsejtet tartalmaz, mint egy felnőtt agya, de ahelyett, hogy egymáshoz kapcsolódnának, a nagy többségük nem áll összeköttetésben egymással. A kapcsolatok szinte azonnal és gyorsan elkezdenek kialakulni, ahogy a gyermek agya elkezd alkalmazkodni a környezethez - a kultúrához, az élőhelyhez és a nyelvhez. Az állatok szinte azonnal készen állnak arra, hogy elkezdhessék az életet, de nem rendelkeznek az emberi agy rugalmasságával és alkalmazkodóképességével.
A kisgyermek agya másodpercenként kétmillió új szinapszist hoz létre, és két év elteltével kezdődik a neurális metszés. Az új összeköttetések kialakulásának visszaszorításával az agy egyre kevesebb, de erősebb kapcsolatot hoz létre, ami lehetővé teszi az egyre gyorsabb és hatékonyabb feldolgozást, ami tükrözi a gyermek azon képességét, hogy gyorsan képes tanulni, reagálni és alkalmazkodni a körülötte lévő világhoz.
[post_ads_2]
A serdülőkorban zajlik az agy másik nagy drámai változása, ekkor alakul ki az önazonosságunk. Az olyan viselkedések, mint a kockázatvállalás, az impulzivitás, az öntudatosság és a rossz döntéshozatal, azért jönnek létre, mert a tini agy menetrend szerint fejlődik. Az agy frontális területeinek - a hosszú távú tervezéssel és viselkedési visszatartással összefüggésben - fejlődése nem fejeződik be a korai 20-as évek közepéig.
Dr. Eagleman az emlékezetet az én kialakulása szempontjából fontos pillérnek tekinti és feltárja, hogy az emlékeink ahelyett, hogy pontos feljegyzései lennének a múltunknak, gyakran elhibázottak és megbízhatatlanok, így az emlékezetünk életünk személyes mítoszait hozza létre, mintsem egy digitális felvételt.
A teljesen fejlett emberré válás hosszú időt vesz igénybe, és az agy nem hagyja abba az új kapcsolatok létrehozását egészen felnőtt korig. Miközben új emlékeket szerzünk, új készségeket tanulunk, és az életben tapasztalatokra teszünk szert, az agy folyamatosan és dinamikusan újrahuzalozza önmagát. Soha nem áll le. Ahogy mi sem - az emberi agy mindig változik, és ezért az is, hogy kik vagyunk. A bölcsőtől a sírig a változás folyamatában vagyunk.