A perui Andok egyik magas szurdokjának két oldalát köti össze ez az öreg kötélhíd az Apurímac folyó fölött.
Minden tavasszal közösségek gyűlnek össze, hogy részt vegyenek a megújulás ünnepén. A folyó mindkét oldalán a falubeliek együtt dolgozva egy hatalmas, több száz méter hosszú és combnyi vastag kötelet készítenek, amit áthúznak a régi híd fölött. Az elhasználódott szerkezetet ezután lazán levágják, és leeresztik az alatta tátongó szurdokba. Három napi munka, imádság és ünneplés mellett az új híd a helyére kerül.
A Q'eswachaka hidat öt évszázada hozták létre és azóta folyamatosan újjáépítették.
Több száz éven keresztül ez volt az egyetlen kapcsolat a folyó mindkét oldalán található falvak között Peru Canas tartományában, amely csupán az egyik a sok hasonló kötélhíd közül, amelyeket az Inka Birodalom idején építettek, és amelyek összekötötték a hatalmas területet a jelenleg Nagy Inka útként ismert közlekedési hálózat segítségével. Az úthálózat teljes hossza közel 40000 kilométer, ami összekapcsolta a korábban elszigetelt közösségeket, lehetővé téve a katonák, hírvivők és közönséges polgárok számára, hogy átutazzanak a birodalmon.
A közlekedési hálózat része volt annak, amire az inkák úgy tekintettek, mint egyfajta megbízatásra, ha eljön a káosz ideje és utána újra kell szervezni a világot.
A spanyol gyarmatosítók, akik a 16. században megdöntötték a birodalmat, le voltak nyűgözve a függőhidak mérnöki jellemzői láttán, melyek olyan területeken épültek, ahol a folyók túl szélesek voltak ahhoz, hogy fagerendákat alkalmazzanak.
Az évek során azonban néhány híd megsemmisült. Másokat nem használtak és végül eltűntek az új utak építésével, amelyek a 20. században az autókat szolgálták.
[post_ads_2]
Elsősorban az elszigetelt elhelyezkedése miatt a Q'eswachaka híd újjáépítésének hagyománya ma is él, és jelenleg négy kecsua nyelvű közösséget köt össze: Huinchiri, Chaupibanda, Choccayhua és Ccollana. Bár egy új acélhíd épült a közelben az autók számára, hogy át tudjanak kelni a folyón, a környező lakosok továbbra is a régi kötélhidat használják, hogy gyalogszerrel bonyolítsák a kereskedelmet és a látogatásokat.
A Q'eswachaka híd 2013 óta szerepel az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségi listáján a régióban élő emberek mindennapjaiban betöltött jelentős szerepe miatt.
Ennek a kultúrának az egyik legfontosabb része a közös munka eszméje. A közösségek közös projektekhez csatlakoznak anélkül, hogy fizetséget várnának értük tudván, hogy az egész falu vagy régió hasznára válik a végeredmény.
A híd generációkon átívelő építési módszerei kevéssé változtak az évek során.
A folyamat a hosszú fűszálak összegyűjtésével kezdődik, amelyeket összefonnak, hogy vékony köteleket készítsenek belőlük. Ezeket aztán egyre vastagabb és hosszabb kötelekké sodorják, amelyek végül a hidat tartó nehéz kábelek lesznek. A közösségek ezután a kábelek kifeszítésének feladatához csatlakoznak, hogy előkészítsék az új híd telepítését.
A kötél kábeleket erős kőalapokhoz rögzítik és a tapasztalt hídépítők elkezdenek dolgozni a híd két szélétől a közepe felé haladva, melynek során az oldalait és a járófelületet szálakkal és rudakkal szövik át. Amikor az építők középen találkoznak, az új híd készítése befejeződik.
Az utóbbi évek egyik legfontosabb változása a rituálé gyakoriságának növekedése. Korábban a közösségek háromévente egyszer építették újjá a hidat. De ahogy nőtt a megközelíthetősége és az idegenforgalom több látogatót hozott a területre, minden évben új hidat készítenek a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak miatt.
Miután a híd építése befejeződött, a közösségek zenével, imával és lakomával ünnepelnek. A Q'eswachaka híd megint készen áll arra, hogy újabb egy évig szolgáljon.
