A levegőből nézve az ovális alakú Bavljenac-sziget úgy néz ki, mint egy óriási ujjlenyomat, melynek vonalai a bőr barázdáihoz hasonlítanak.
Mint sok nyugat-európai országban, mint például Írországban, Angliában és Skóciában, Horvátország vidékének és partvonalának nagy részét száraz kőfalak ölelik körbe. Ezek a konstrukciók évszázadokra nyúlnak vissza, és történelmileg a szomszédos mezőgazdasági területek közötti határok jelölésére szolgáltak. A falak habarcs nélkül készültek, helyette az építők óvatosan kiválasztották a köveket, és úgy rakták őket egymásra, mint a puzzle darabokat.
Horvátország sok partvidékét karsztos topográfia jellemzi, más szóval, sziklás területekről van szó. Hogy megművelhessék ezeket a kövekkel teli földeket, a gazdálkodók gondosan felszedték őket a talajról, majd felhasználták a falak megépítésére a telkek körül, bizonyos esetekben több kilométer hosszú rácsot alkotva.
Bavljenacon, ezen a fél kilométer hosszú szigeten összesen 23 kilométernyi falat húztak fel. Nemrégiben a horvát kormány arra kérte az UNESCO-t, hogy vegye fel a szigetet és a kőfalait a Világörökségi listájára.
A falak a mezőgazdasági határok kijelölésén túl a "bura" néven ismert erős szelektől is védelmet nyújtottak, ami lehetővé tette a termesztést a partvonal mentén fekvő területeken. Pagban, az Adriai-tenger leghosszabb partvidékével rendelkező hosszúkás szigetén a gazdák hosszú falakat építettek ki kőből, amelyek hossza több mint ezer kilométer.
A Bavljenac-szigeten egyébként kutatók találtak egy édesvizű kutat, amelyből a növényeket öntözték. Azt is kiderítették, hogy a szigeten szőlőt termesztettek, melynek maradványai még ma is megtalálhatók.