Ötmillió évvel ezelőtt a Föld egy soha nem látott méretű árvizet élt át. Az Atlanti-óceán hatalmas víztömege áttörte a Gibraltári-szorost, és elárasztotta a korábban szárazon álló Földközi-tengert. A víz sebessége egy száguldó autóhoz volt hasonlítható, és a beáramlás során egy felhőkarcoló méretű mélyedést vájt a tengerfenékbe.
A kutatók szerint a Földközi-tenger néhány év, de akár néhány hónap alatt is megtelhetett az Atlanti-óceán vizével. Az árvíz csúcspontján a vízhozam a mai Amazonas folyó vízmennyiségének ezerszerese lehetett. Ezt a gigantikus eseményt zanclai megaárvíznek nevezik, és sokak szerint ez volt a Föld történetének legnagyobb árvize. Bár nem minden tudós ért egyet ezzel a megállapítással, a bizonyítékok egyre erősödnek.
Egy új tanulmány a zanclai korszakból származó üledékes kőzeteket vizsgált. A cél az volt, hogy megértsék, hogyan zúdult át a víz a mai Szicília és Afrika közötti szoroson, hogy feltöltse a Földközi-tenger keleti felét.
A megaárvíz nyomában
A történet a 19. század végén kezdődött, amikor a geológusok a Földközi-tenger környékén található sóban gazdag kőzeteket tanulmányozva rájöttek, hogy valami rendkívüli történt mintegy 5-6 millió évvel ezelőtt. A tenger kiszáradt, ezt az időszakot messinai sókrízisnek nevezték el.
Az 1970-es években a tudósok először fúrtak mélyen a Földközi-tenger feneke alá a messinai korból származó üledékes kőzetekbe. Három meglepő felfedezést tettek. Először egy hatalmas, kilométer vastag sóréteget találtak a tengerfenék nagy része alatt. Ez megerősítette, hogy mintegy 6 millió évvel ezelőtt hatalmas környezeti változás következett be, amikor a tektonikus lemezek elmozdultak, és a tenger nagyrészt elszigetelődött az Atlanti-óceántól.
Másodszor, közvetlenül a sóréteg felett sekély, alacsony sótartalmú tavakból származó fosszíliákkal teli üledéket találtak. Ez arra utalt, hogy a Földközi-tenger szintje több mint egy kilométerrel a mai szint alá süllyedt, és a víz nagy részének elpárolgásával só maradt hátra. A medence legmélyebb részein tavak maradtak, amelyeket a patakok frissítettek és tartottak viszonylag sómentesen. Ezt az értelmezést a tengerfenék szeizmikus felmérései is alátámasztották, amelyek azt mutatták, hogy folyók egykor száraz tájon vágtak át.
Harmadszor pedig a só feletti kőzetrétegek hirtelen visszatértek a tipikus mélytengeri üledékhez. Ma már tudjuk, hogy a Földközi-tengeri tengeri fajok kevesebb mint 11%-a élte túl a krízist, ami jól mutatja, hogy milyen hatalmas és tartós hatása volt a tengeri élővilágra. A zanclai árvíz kifejezést az 1970-es években alkották meg a krízis végének jelölésére, anélkül hogy a tudósok pontosan tudták volna, miből állt vagy mennyi idő alatt töltődött fel a száraz Földközi-tengeri medence.
A kataklizmikus feltöltődés
A következő áttörés 2009-ben következett be, amikor a Gibraltáron át tervezett Afrika-Európa alagút geofizikai adatai azt sugallták, hogy az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger közötti hatalmas víz alatti árkot egy hirtelen és kataklizmikus árvíznek kellett létrehoznia.
A legújabb kutatás ezt a hipotézist támasztja alá. Aaron Micallef máltai tengerfenék-kutató vezetésével a kutatócsoport azt a területet vizsgálta, ahol a Földközi-tenger nyugati medencéjét feltöltő árvíznek bele kellett ütköznie egy magasabb földhátba, amely a mai Afrikát és Olaszországot kötötte össze, és amelyet Szicíliai-szorosnak neveznek. Vajon létezik-e bizonyíték egy második megaárvízre is, amikor a keleti Földközi-tenger feltöltődött?
A puzzle összeillesztése
Giovanni Barreca, a legutóbbi tanulmány egyik szerzője Dél-Szicíliában nőtt fel. Régóta felismerte, hogy a part közelében található alacsony dombok a Szicíliai-szoros meghosszabbításai, amelyen a megaárvíznek nyugatról keletre kellett áthaladnia. Úgy gondolta, hogy a terület nyomokat rejthet.
A kutatócsoport meglátogatta Szicília ezen részét, és megállapította, hogy a dombok valóban szokatlanok. Az egymáshoz igazodó és áramvonalas formájuk, amelyeket mélyen erodált mélyedések választanak el, nagyon hasonlítanak az amerikai Washington államban található áramvonalas dombokhoz. Azokat a Washington állambeli dombokat egy megaárvíz vájta ki a legutóbbi jégkorszak végén, amikor a hatalmas Missoula-tó egy gleccser mögött felduzzadt, majd katasztrofálisan kiürült.
Ha a szicíliai dombokat és mélyedéseket is egy hatalmas árvíz formálta, akkor a mélyedések aljáról erodálódott kőtörmeléknek a dombok tetején kellett volna lerakódnia.
És valóban, a dombok tetején összekeveredett és deformálódott, akár sziklakő méretű kőtörmeléket találtak. Ezek ugyanazok a kőzettípusok voltak, amelyek a mélyedésekben és a beljebb fekvő területeken is megtalálhatók.
A munka ellenőrzéséhez a kutatók egy számítógépes szimulációt (vagy "modellt") fejlesztettek ki arról, hogy az árvíz hogyan haladhatott át a Szicíliai-szoros egy részén. A modell azt mutatta, hogy az árvíz valóban utánozta az áramvonalas dombok irányát.
Sőt, a modell azt is megmutatta, hogy a dombokat legalább 40 méter mély és 115 kilométer per órás sebességgel áramló víz vájta ki. A modellezett területen másodpercenként 13 millió köbméter víz zúdult a keleti Földközi-tengeri medencébe (összehasonlításképpen: a mai Amazonas körülbelül 200 000 köbméter per másodperc).
Figyelemre méltó, hogy ez még mindig csak töredéke annak a vízmennyiségnek, amely először a Gibraltári-szoroson keresztül, majd Szicília közelében a keleti Földközi-tengeri medencébe áramlott. (1)
(1) - https://theconversation.com/the-largest-flood