"Elszakadva szellemi gyökereinktől, elmerülve a vegyi és elektromágneses szennyezésben, egy adatszerző és megfigyelő hálózat szálai közé gabalyodva" teljeséggel híján vagyunk a szabad, őszinte és bátor élethez szükséges tudnivalóknak. Sylvie Simon alámerít bennünket - a látnokok által aurájuk színe alapján "indigó" gyerekeknek nevezett - a harmadik évezred gyermekeinek világába.E gyerekek arra késztetnek bennünket, hogy teljesen újraértelmezzük gondolat és értékrendszerünket, ismét a kezdőkör közepére kell állnunk. Hallgassuk őket! A csillagokkal társalognak, kapcsolatban állva mindazzal, ami mindannyiunkban a legdrágább. Magukat "
a jövő megtestesülésének" tartják "
egy még a múltjában élő bolygón".
Az anyagi javak nem érdeklik őket, a létért való küzdelem versenye sem. Felforgatják a világot, hiszen a jövő nagyszerű emberiségének képét vetítik elénk. Bátorságot öntenek belénk, hogy továbbra is hinni tudjuk: nem csupán anyagmolekulák vagyunk, s az isteni jelleg nem a szürkeállomány kiválasztódásában rejlik.
Vajon szívünk mélyén, létezik-e még a bennünk szunnyadó gyermek, kinek hangja a mában, félelmeink és kötöttségeink által letompítva alig hallható? Lehetséges, hogy valaha réges-rég valamennyien ártatlanságban és a létezés egyszerű boldogságában sütkérező lelki-lények voltunk. Mindenesetre az Indigók ezt állítják.
A gyerekek már nem azok, akik korábban voltak - Az új nemzedék"
Az előttünk álló problémákat nem oldhatjuk meg úgy, hogy gondolkodásunk szintje azon a szinten marad, ahol azok megfogalmazódtak." - Albert Einstein
Mindig is léteztek nehéz, rebellis, a felnőttek világa és az általuk alkotott rend ellen lázadó gyerekek, olyanok, akik nem hajlandók engedelmeskedni, enni, aludni, és olyanok is, akik nyíltan megtagadják szüleiket és a felnőttek többségét. Manapság ezek a "
kivételek" adják a szabályt, és nem kevés szülő kéri pszichiáterek tanácsát, hogy megértsék, mi játszódik le drága gyermekeik fejében.
A helyzet az utóbbi években annyira elfajult, hogy Franciaországban jelenleg 360 gyógypedagógia intézet létezik az 5-12 év közötti nehéz gyerekek fogadására. Többüket elbocsátották az iskolából, mivel egyesek számára az egyetlen kommunikációs eszköz az agresszivitás. Az Egyesült Államokban ezek az esetek a szülők és nevelők szerint már "
ijesztő méreteket"öltöttek, és az ilyen gyerekekre jellemző agresszivitás és hiperaktivitás enyhítésének egyetlen hivatalos eszköze a tudatmódosító gyógyszerek alkalmazása.
Az Egyesült Államokban a Kábítószerügyi Hatóság (Drug Enforcement Administration) megállapította, hogy az ilyen gyógyszerek felírása az utóbbi tíz évben 700%-kal nőtt. A tudatot ingerlő szerekkel, az összpontosítást és a tanulási képességet javító mérgekkel kezelt gyerekek száma ugyancsak nőtt, az 1989-ben mért már-már riasztó 55%-ról 1996-ra 75%-ra emelkedett. Mintegy 6 millió amerikai gyermeket kezelnek Ritaline-nal, egy olyan anfetaminnal, amelynek a hatása hasonló a kokainéhoz. Ez a receptre felírt drog olyannyira veszélyes, hogy az amerikai hadsereg nem is sorozza be azokat a fiatalokat, akiket 12 éves koruk alatt ezzel a gyógyszerrel kezeltek.
Ennek ellenére nincs senki, aki bizonyíthatná, hogy az olyan gyógyszerek, mint a Ritaline vagy a Prozac javítják az így kezelt gyerekek iskolai teljesítményét. Az egyetlen "
jótékony" hatásuk, hogy rövidtávon lehetővé teszi a hiperaktivitás kezelését.
"
Részben azért adunk Ritaline-t a gyerekeknek" - jelentik ki egyes szülők -, „mert nem tudjuk elviselni, hogy az átlag alatt vagy a felett teljesítsenek. Ez a felfogás megmagyarázza - persze csak számukra - utódaik agresszív viselkedését.
A Ritaline gyártója, a Novartis Pharma cég elismerte, hogy kutatóik egyáltalán nem ismerik a gyógyszer működését, és azt, hogyan hat a központi idegrendszerre. Egyébként a Novartis "
tudósai" képtelenek hosszú távú hatásait megjósolni, noha nemrég felfedezték, hogy rákos daganatokat okoz a laboratóriumi egerek májában.
Mindenesetre ez a kémiai kezelés kétélű fegyver. Egyfelől nyilván lehetővé teszi az ilyen hiperaktív gyerekek számára, hogy visszailleszkedjenek a fennálló normák közé, és ezzel megnyugtassák szüleiket, másfelől viszont, mint minden ilyen drog, ez is valamiféle kitörő örömet okoz, és elfeledteti a fogyasztóval másokkal szembeni különbözőségét és komplexusait. Ugyanakkor elméleti előnyeivel párhuzamosan tönkreteszi az ilyen gyerekek személyiségét, megérző képességét, a személyes szellemi adottságaikat, az érzékszerveken túli képességeiket, és minden bizonnyal egészségüket is.
Ezeknek a drogoknak az egyetlen előnye, hogy megkönnyítik a szülök és a tanárok életét, a gyerekekét viszont nem, ők ki vannak téve annak a kockázatnak, hogy egy nap drágán meg kell fizetniük szüleik és az orvosok tudatlanságáért.
Kanadában a kockázatok ellenére mintegy egymillió gyermeket kezelnek ugyanígy Ritaline-nal, illetve más hasonló drogokkal abból a célból, hogy kordában tartsák viselkedésüket, amelyre egyetlen esetben sem találtak orvosi magyarázatot.
Nagy-Britanniában 1990-ben háromezer gyermeket kezeltek e mérgekkel. Ma háromszáznegyvenötezren vannak. Közülük egyeseket ily módon teljesen jogszerűen kezelték drogokkal már 18 hónapos koruk óta.
Világos, hogy korunk gyermekei nem mértéktelenül agresszívak vagy feszültek, de sokan közülük nem a megszokott normák szerint viselkednek, és a háború utáni évektől folyamatosan növekvő arányuk különösen megemelkedett a 80-as évek vége óta.
Ezeknek az új gyerekeknek a többsége elutasítja a szülői tekintélyt, valamint minden külső kényszert, ugyanakkor engedelmesek, amennyiben úgy ítélik meg, hogy az adott rend igazságos és megfelel nekik. Minden bizonnyal magyarázatra van szükségük, nekik már nem elég egy tömör és válasz nélküli "
azért, és kész", amelyet a korábbi nemzedékek kaptak feleletként kérdéseikre. Megvetik a hétköznapiasságot, és elvetik a megcsontosodott eszméket. Közös bennük - és ez egy meglepő jelenség esetükben -, hogy nem viselik el a hazugságot, és képesek felfedezni a legcsekélyebb nyomát is. Mindig az igazságot, a színtiszta igazságot követelik meg.
Ezek a gyerekek konokak és elszántak, fittyet hánynak a veszélyre, ismeretlen számukra a versenyszellem és a haza fogalmán gúnyolódnak, hiszen nemcsak a világ, hanem a világmindenség polgárainak is vallják magukat. Teljesen tudatában vannak egyéniségüknek és személyes értékeiknek, nyíltan hangoztatják is ezeket, és a magukba vetett nagy önbizalmat ki is mutatják.
Az ilyen gyerekek különösen kreatívak, sokkal inkább fejleszteni akarnak, mintsem másolni, emiatt gyakran adódik körülöttük nehézség az iskolában, és emiatt válnak felforgatókká. Amikor úgy érzik, nem értik meg őket - elutasítva azt, hogy kilépjenek védett világukból - azonnal olyan hallgatagságba burkolóznak, ami miatt gyakran összetévesztik őket az autistákkal, akik nem nyílnak meg a külvilág felé. Az ilyen esetekben - minthogy nem a megszokott módon fejezik ki magukat - más érintkezési formákat fejlesztenek ki, pl. a telepátiát. Megjegyzem Afrikában az olyan gyermeket, aki nem beszél, az istenek küldöttjének tekintik.
Összességében olyan jeleket mutatnak, amelyre azt szokás mondani, hogy hiányzik náluk a kellő figyelem, ám amikor kérdőre vonjuk őket viselkedésük miatt, azt válaszolják, hogy a szüleik azok, akik nem biztosítják számukra az általuk igényelt figyelmet.
Csodálatra méltó összhangban állnak a modern technológiával, már akkor ügyesen bánnak az ilyen eszközökkel, amikor még sem írni, sem olvasni nem tudnak. Néha úgy segítenek a számítógéppel bajlódó szülőknek, mintha csak valami pofonegyszerű dologról lenne szó, amit mindenki tud. Egyébként pedig rendkívül ügyesek, és nagy jól boldogulnak.
"
Kérlek apa, tudom" válaszolja Nicolas (3 éves) apjának, amikor ő megpróbálja neki elmagyarázni, hogyan működik a számítógép.
Általában korábban érnek és sokkal élénkebbek, mint a velük egykorú gyerekek, nagyon korán kezdek el járni és beszélni.
Egyesek természetfeletti képességnek nevezett tehetséggel rendelkeznek. Így pl. Kínában annyi pszichológiai hatalommal rendelkező gyerek van, hogy a kormány kutatókat bízott meg azzal, hogy gondosan tanulmányozzák őket. Időről időre olyan távoli világokat írnak le, ahová még nem jutott el a tudomány, vagy olyan régi, ismert vagy mitikus civilizációkat mutatnak be, mintha annak részesei lettek volna. Számukra mellesleg a reinkarnáció fogalma természetes, és gyakorta fel is idézik korábbi választásukat, amely szerint a Földön akartak újjászületni.
Világképük jelentősen különbözik a halandók közösségétől. Az egész világot átfogja, egyetemes, szembehelyezkedik a vallási dogmákkal, és azokhoz a fizikusokéhoz közelít, akik az univerzum morfikus mezőiről és hologramjairól, az egésznek a Mindenséghez tartozásáról beszélnek.
Mások a betegségekkel szembeni hihetetlen ellenállásról tesznek tanúbizonyságot, beleértbe az AIDS-et is. Számos HIV-fertőzött anyától származó gyermek tesztje lett negatív már igen kora gyermekkoruk óta, és azután sokkal ellenállóbb immunrendszer alakult ki bennük, mint a kifejezetten egészséges felnőttek többségénél.
A Science News folyóirat 1995. áprilisi száma jelezte, hogy a los angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) egészségügyi iskolájának kutatói rábukkantak egy fiúra, akinél a HIV-teszt pozitív volt kilenc nappal születése után, illetve egy hónappal később. Ezzel szemben a kisfiú tesztje négyéves korában már negatív volt. Az esetet dr. Yvonne J. Byson és kollégái a New Journal of Medicine 1996. március 30-i számában tették közzé. A vírus nem merült álomba a testben várva a kedvező alkalmat, hogy ismét aktívvá váljon - ahogy az gyakorta előfordul -, hanem teljesen eltűnt.
A szakértők szerint ezek a gyerekek, akik közül egyesek kiemelkedően tehetségesek, arra hivatottak, hogy az elvégzendő feladatokat jobban teljesítsék; ebben különböznek a hiperaktív gyerekektől, akik menet közben felhagynak a feladatok elvégzésével. Ha külső kényszer éri őket, mindent képesek megtenni a cél elérése végett, még saját maguk vagy mások károsítása révén is, mivel a jóról és a rosszról alkotott fogalmaik nem egyeznek a mieinkkel.
A kérdés szakértője, Lee Caroll közgazdász-mérnök és pszichológus arról számol be, hogy ezek az igazán különleges fiatalok találkozásaik során azt a meggyőződést keltik benne, mintha fiatalokban testet öltött bölcsekkel társalogna. "
Az ellentétek megnyilvánulásai ők, a hóbortos fiatalság és az évszázados bölcsesség szórakoztató keveréke." Az anyák többsége is hasonló véleményen van, úgy vélik, mintha gyermekeik idősebbek lennének náluk, és valamiféle "
öreg bölcshöz" hasonlítják őket.
A gyerekek maguk tudatában vannak annak, hogy másmilyenek, mint a többiek, idősebbnek érzik magukat kisgyermek koruktól fogva. Mindannyian úgy érzik: idegenek bolygónkon, egyúttal bizonyosak abban, hogy itt beteljesítendő feladatuk van, anélkül, hogy e feladat természetét ismernék.
"
Már öt éve annak, hogy a Földön vagyok" - jegyzi meg természetes módon az őt éves Elga, miközben boldogan majszolgatja születésnapi csokoládéját.
E gyerekek egyike, egy fiatal argentin fiú, Flavio Cabobianco nyolc évesen azt mondogatta: "
Új fajta gyerekek vannak születőben Ők másfajta emberek, noha ez egyáltalán nem tűnik fel. Én csak egy vagyok közülük, egyike az elsőknek. Az emberiség átalakulóban van. A szellemi világgal való kapcsolat sokkal inkább nyitott. Minden gyermek képes arra már most is, hogy egyesüljön e szellemi forrással, lényegükkel."
Flavio alig hat évesen már előre jelezte szüleinek, hogy „a babák azért sírnak, mert nehéz ezen a bolygón élni. Egy baba igyekszik magát telepatikus úton kifejezni, de ez nem működik, mert minden túl összetett idelent. Lát mindent a rosszat és a jót, az igazat és a hamisat. Más bolygókon azt látunk, amit akarunk. "
Látni" annyit jelent, mint valamilyen módon beszélni, mert a testi szemek nem léteznek: a lét arra összpontosít, ami felkelti érdeklődését, és akkor áll meg, amikor akar. Az újszülöttet a fizikai lét alkotta börtön tartja rabságban. Sajnálkozva tekint arra az alapvető egységre, ahonnét származik, olyannyira, hogy nagyon hamar csatlakozik azokhoz, akik foglalkoznak vele.
Átadja szüleinek azt a kapcsolatot, amelyet a Legfelső Létezővel tart fenn. Abban az esetben, ha a szülők csupán az anyagi világban hisznek, egyre inkább a fizikai szabályok korlátai közé zárják. Amikor megtanítják beszélni, korlátozzák gondolkodását. A gyerekek, ahogy növekednek, elveszítik kapcsolatukat gyökereikkel. Ha a szülők nyitottak, úgy foglalkoznak gyermekeikkel, hogy nem erőltetik rájuk saját gondolataikat, világképüket. Az emberi agy olyan, mint egy számítógép, de ez utóbbi emlékezete véges, a szervi agy kivetülése. Ellenben a szellem az Isteni Szellem kivetülése, amely határtalan.
Nehéz elfogadni, hogy egy ilyen fiatal gyermek birtokában lehet egy olyan nyelvezetnek, amelyet számos mai fizikus megirigyelhetne. Mégis ez egy olyan valóság, amelyet számos pszichológus megtapasztalt, és annál is meglepőbb, mivel, a gyermek (Flavio) semmiféle képzésben nem részesült arról a témáról, amiről beszél. Apja, aki katolikus származású, agnosztikus beállítottságú.
Ellenben anyja, Alba, kilenc évesen meglepő tapasztalatra tett szert. Ő akkor egy elhagyatott vidéki kis falucskában élt, és a szüleinek el kellett költözniük Buenos Aires-be. Egy nap a szieszta idején, amikor éppen azon kesergett, hogy el kell hagynia ezt a helyet, amelyet annyira szeret, látomása támadt a jövőről. Felnőttként látta magát, két fiával, mellettük pedig azt az embert, aki később a férje lett, és akit felismert, amikor évekkel később elsőször megpillantotta. Fiairól beszélve pedig azt mondta: "
Ugyanabból a fajból valók, az új fajból".
Colin Wilson angol kutató, aki sokat vizsgálta a különös jelenségeket, 1998-ban megjelent Alien Dawn című könyvében jelezte, hogy kevéssel Andrija Puharics - a kérdés egy másik szakértőjének - halála előtt megkérték, hogy írjon egy cikket róla, és fel is hívta az Egyesült Államokban. Amikor azt kérdezte tőle, hogy jelenleg min dolgozik, Puharics azt válaszolta, hogy a normálistól messze eltérő (szupranormális) gyerekeket tanulmányozza. "
Nem hinné el, mennyien vannak ezek a srácok. Lángelmének tűnnek. Én mintegy tízet ismerek, de valószínűleg több ezren vannak."
Sylvie Simon
KönyvajánlóIndigók - A jövő gyermekei a múlt világábanÚton egy új bolygótudatosság felé
Sylvie Simon
Ezek a gyerekek egyre többen vannak, minden országban, minden civilizációban találkozunk velük. "Indigó gyerekeknek" nevezzük őket annak az aurának a színe alapján, amelyet a látnokok írnak le. Egyesek nevet is adnak nekik: "a csillagok gyermekei" vagy "a fény gyermekei" vagy még inkább "az új évezred gyermekei".
Az első ember, aki ezzel a jelenséggel behatóbban foglalkozott, egy amerikai parapszichológus Nancy Ann Tappe, aki évek óta kutatja a színeket az emberi aura általa észlelt formái segítségével. Amikor a kaliforniai San Diego-i Egyetem kísérleti intézetében tanított, és együtt dolgozott dr. McGreggor pszichiáterrel, ő volt az első, aki észlelte ezt az új színt tanítványai aurájában. Már igen korán jelezte, hogy a fukszia szín eltűnt, hogy a bíborvörös ritka lett, és elsőként mutatta ki a 70-es évek elején az indigó aurát, majd az 1980-as években sikerült ezt a jelenséget, amelyet "vitális szín"-nek nevez, behatóbban tanulmányoznia. Jelenleg – véleménye szerint – a most születő gyerekek 80%-a valószínűleg indigó aurával rendelkezik.
Úgy gondolja, hogy a 18. század előtt az ibolyaszín aura gyakorlatilag nem létezett. A kék volt a meghatározó, illetve a gesztenyebarna, a sárga és a zöld. Az ibolyaszín aurák száma lassanként növekedett, akárcsak jelenleg az indigó auráké. Vagyis vélhetően minden kétszáz évente új szín kerül előtérbe, és attól fogva átjárja a civilizációt. Mivel azonban az idő egyre sebesebben halad, az indigó sokkal gyorsabban nyer teret, mint bármely más szín.
