Quantcast
Channel: Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
Viewing all 10777 articles
Browse latest View live

Donald Trump nyíltan hamis hírforrásnak nevezte a CNN-t és a BuzzFeed-et

$
0
0
Trump több főáramba tartozó média szervezetet "szörnyű"-nek nevezett.

A mai napon Donald Trump megválasztott elnök sajtótájékoztatót tartott a Trump Toronyban, ahol a CNN vezető fehér házi tudósítóját Jim Acosta-t ismételten csendre intette.

Trump a BuzzFeed-et egy "halom szemét"-nek nevezte, majd újabb kérdést várt a sajtótájékoztató résztvevőitől, amikor a CNN-es tudósító Acosta erőszakos módon próbálta zavarba hozni a megválasztott elnököt.

Trump többszöri felszólítására sem volt hajlandó elhallgatni, csak mondta a magáét, miközben Trump már másnak a kérdését akarta meghallgatni.

Azt mondta Acosta-nak, hogy az "Ön szervezete borzasztó!", majd többször csendre intette, de a tudósító csak beszélt és beszélt. Trump felszólította, hogy "Ne legyen durva!", majd azt mondta, hogy "Önök egy hamis hírforrás!"

http

Egy buddhista szerzetes kamera előtt "lebegett", miközben meditált

$
0
0
Nyugaton a buddhista hagyományokat többre értékelik, mint sok más egyéb keleti vallási hagyományt. A buddhizmusról kialakult benyomásaink sokszor a neves nyugati híveik által becsomagolt formában jutnak el hozzánk, amelyek többnyire mentesek minden olyan dologtól, melyet nem képesek elfogadni vagy megmagyarázni a nyugati modellek vagy paradigmák.

Keleten nem ritka olyan buddhista állításokat hallani, amelyek ellenszegülnek a tudományos megértésünknek. Függetlenül attól, hogy igazak vagy sem, ez egyik másik történet, de a buddhista világban valószínűtlen, hogy nem ismerik ezeket.

De mi van akkor, ha ezek az állítások igazak? Ha van egy módja annak, hogy számszerűsítsük az ilyen "Csíről"és "mágiáról" szóló állításokat egy tudományos modell segítségével? És ha igen, akkor a nyugati néző megtalálja a módját, hogy újragondolja azt, amit lát a tudomány és a természeti törvények határain belül ahelyett, hogy természetfelettinek nevezze?

Kezdetben Einstein felfedezéseit is elutasították, nem azért, mert nem tett semmit a bizonyításukra, hanem azért, mert teljesen máshogy kellett a fizikára tekintenünk, mint előtte. A nyugati tudományokkal ez újra megtörténhet, ahogy egyre inkább kezdik felfedezni a különböző keleti bioenergia módszereket, mint a Tai Chi vagy a Csikung.

Az alábbi videóban Dan White illuzionista keresett fel egy visszahúzódó buddhista szerzetest Nepálban, aki azt állította, hogy maga nem egy illuzionista (ahogy White), de képes a levitációra.

Persze sokakban felmerülhet a kérdés, hogy egy illuzionista vajon miért keres egy olyan szerzetest, akiről azt állítják, hogy meditáció közben képes lebegni a föld felett. Talán csak a hírnév miatt teszi, vagy tényleg a saját szemével akarja látni, hogy valóban létezik ilyen?

Többen gondolhatják azt, hogy mindez csak egy trükk, az emberek vallásának, hitének egy etikátlan módon való kihasználása, és ez akár jogos kétség is lehet. De mi van akkor, ha a megértésünkön túl sok olyan dolog van még, ami felfedezésre vár, hogy a nyugati modelleket ideje újra értékelni, mert a régi paradigma már aligha tartható a jelenlegi, tudományos formájában?

Ugyanakkor nem az a cél, hogy bárkit egyik vagy másik megközelítésről meggyőzzünk, hogy amit lát az igaz vagy sem. A felvételek alapján ezt mindenki döntse el maga.

http

Az ősi maják szuper úthálózatot fejlesztettek ki több mint 2000 évvel ezelőtt

$
0
0
A maják által megtervezett és megépített több mint 240 kilométer hosszú úthálózatot fedeztek fel Guatemalában, a mexikói határ közelében.

El Mirador egy kései maja preklasszikus város, amely Guetamalában, a Petén dzsungel szívében található, és csak az utóbbi időben derült ki, hogy az első szuper úthálózatot a világon ez az ősi civilizáció itt építette meg.

Ezt a következtetést vonták le a "Cuenca Mirador" régészeti projekt keretében, melyben több mint 700 négyzetkilométernyi területet elemeztek a szakértők. Ezen túlmenően Richard Hansen, a program vezetője kifejtette, hogy ez az első ilyen vizsgálat, melyre sor került Mezoamerikában.

Összességében úgy becsülik, hogy El Mirador, más néven a "Kan" Királyság területe mintegy 2158 négyzetkilométer a Maja Bioszféra Rezervátumon belül, és egyben az egyik legfontosabb környezetvédelmi tüdeje az amerikai kontinensnek.

http
A kutatás részeként azt állapították meg, hogy Guatemala kiváltságos abból a szempontból, hogy a maja civilizáció bölcsője lehetett, és itt találhatók a legnagyobb piramisok a fent említett úthálózat mellett.

A vizsgált területen belül a szakértők városokat, piramisokat, teraszokat, csatornákat, falakat és egy 17 útból álló hálózatot fedeztek fel, melyek összesen 240 kilométer hosszúak és 40 méter szélesek, melyeket teherszállításra használtak.

A projektet egy nagy pontosságú radar, az úgynevezett LIDAR segítségével végezték, amely a felszíni terepet lézerrel tapogatja le, ami 560 ezer ponton hatol be a növényzet alá másodpercenként, és lehetővé teszi az egyedi régészeti jellemzők azonosítását 2D-s és 3D-s képek segítségével.


Hansen szerint ez volt az első állam az egész amerikai kontinensen, és abban az időben a legnagyobb is a világon méretét és népességét tekintve, mivel a becslések szerint legalább 1 millió ember élt itt, mielőtt összeomlott időszámításunk előtt 150 körül.

Tikal jelenleg a legnagyobb ásatási helyszín Amerikában, és az ősi maja civilizáció néhány hihetetlen régészeti maradványa található itt.

Emellett ez Guatemala leghíresebb természeti és kulturális parkja, melyet 1955-ben nyilvánítottak nemzeti parkká és a Világörökség részévé 1979-ben az UNESCO részéről, azonban El Miradorban nagyobb városok találhatók, mint Tikalban, melyek egyelőre felfedezésre és feltárásra várnak.

A kutatás azzal a céllal folytatódik, hogy még több adatot gyűjtsenek erről a lenyűgöző civilizációról ebben a csodálatos városban, ezért Hansen a guatemalai és mexikói kormányt arra sürgeti, hogy ameddig El Mirador kiterjed, támogassák a terület védelmét és járuljanak hozzá a fenntartható turizmus fellendítéséhez.

Richard Hansen

The Yucatan Times

A japán kormány továbbra is tiltja az MMR oltásokat

$
0
0
Sok éve folyik a vita a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni három az egyben vakcinával kapcsolatban. Az MMR oltás leginkább az autizmussal fennálló vitatott kapcsolatáról híresült el, és annak ellenére, hogy a bíróságok sok esetben a vakcinát hibáztatták az autizmus kialakulásért, támogatói még mindig tagadják, hogy köze lenne az autizmus spektrum zavar égbeszökő számaihoz, amely legalább minden 68-ik gyermeket sújt, és ez az arány még magasabb a fiúk körében. (1)(2)

A vakcina azonban más súlyos kockázatokat is rejt a kezelhetetlen számú autista gyerekekkel fennálló kapcsolata mellett, ami a betiltásához vezetett az egyik legiparosodottabb országban.

A japán kormány betiltotta a kanyaró, mumpsz és rubeola vakcinát az 1993-as oltási programjában, miután rekord számú gyermek esetében alakultak ki mellékhatások, köztük agyhártyagyulladás, végtagok elvesztése és halál. (3)

Kapcsolódó cikkek: http://ujvilagtudat.blogspot.hu/search/label/vakcina

Az MMR vakcina tragikus története Japánban

Az MMR vakcina 1989 áprilisában került bevezetésre Japánban, és azok a szülők, akik elutasították a kötelező oltást, bírságot kaptak. Három hónapnyi vizsgálatot követően a tisztviselők rájöttek, hogy minden 900-adik gyermeknél alakultak ki vakcina mellékhatások, ami 2000-szer volt nagyobb, mint amire számítottak.

A tisztviselők azt remélték, hogy meg tudják oldani a problémát, ha átváltanak a vakcina egy másik változatára, de így is túl sok volt a mellékhatás, melyek 1755 gyereket érintettek. 125 gyermek gerincvelő folyadékának tesztelése megállapította, hogy a vakcina bekerült az egyik gyermek idegrendszerébe, és két másik eset is hasonlóan gyanús volt.

Négy évvel később 1993-ban a kormány megszüntette az MMR-el kapcsolatos bírói döntést a kanyaró és a rubeola ellen. A japán Egészségügyi és Népjóléti Minisztérium egyik orvosa elismerte, hogy a különálló kanyaró és rubeola elleni dózist kétszer annyiba kerül beadni, és védte a döntést mondván, hogy "úgy gondoljuk, hogy ez megéri." Továbbá az egyészségügyi minisztérium azt is megállapította, hogy a tilalom nem okozott növekedést a kanyaró okozta halálesetek körében. (4)

Japán tisztviselők amiatt is aggódtak, hogy az MMR vakcina további mumpszos eseteket okoz, hivatkozva a The Lancet-ben megjelent tanulmányokra. (5)

A mumpsz és hepatitisz B vakcina nem része a nemzeti immunizációs programnak Japánban. (6)

Amit sok szülő nem tud az MMR vakcináról

Az MMR vakcina mellékhatásainak listája, ami egyenesen a Merck oltás dobozában található hosszú és aggasztó. Az MMR-el összefüggő károsodások rövidített változatában hányás, hasmenés, anafilaxia, fülfájás, idegi eredetű süketség, cukorbetegség, ízületi gyulladás, izomfájdalom, encephalitis, lázgörcs, tüdőgyulladás és halál található. (7)(8)

A Nemkívánatos Eseményeket Jelentő Rendszer (VAERS) adatbázisa az alábbi statisztikákat mutatja csak az Egyesült Államokban: több mint 75.000 nemkívánatos eseményt jelentettek a kanyaró, mumpsz és rubeola vakcina bármely változatával kapcsolatban, köztük:

78 haláleset
85 esetben süketség
48 esetben csökkent szemkontaktus
92 esetben fejlődésbeli visszamaradás
855 jelentett autizmus eset
116 esetben szellemi fogyatékosság
401 beszédzavaros eset
276 eszméletvesztés
143 encephalitis eset
74 esetben agyhártyagyulladás
111 Guillain-Barré szindróma eset
692 járászavar eset (nem tud járni rendesen)
748 hypokinesia eset (az izommozgás részleges vagy teljes elvesztése)
653 hipotónia (gyenge izomtónus) eset
4874 roham, beleértve a lázas görcsöket és tónusos-klónusos rohamokat
1576 esetben narancsbőr (potenciálisan súlyos bőrfertőzés)

És végül bizonyos esetekben a vakcina sokkal súlyosabb betegségeket okozott, mint amit meg kellett volna akadályoznia, a VAERS adatai szerint:

147 esetben kanyaró
384 esetben mumpsz
29 esetben rubeola (9)

A vakcinázást követő mellékhatások számai mérhetetlenül alábecsültek, mint amit a Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) elismer. A Nemzeti Vakcina Információs Központ becslése szerint a védoltások mellékhatásainak mindössze 1-10 százalékát jelentik. Ezért a fenti számokat meg kell szorozni százzal, hogy pontosabb meghatározását kapjuk a mellékhatások mennyiségének. (10)(11)


Japán más vakcinákkal szemben is hasonló állásponton van

Az influenza elleni vakcina is vita tárgya lett Japánban, miután 100 haláleset történt az oltás következtében 2009 végéig. Bírálták a japán egészségügyi minisztériumot a vakcinával kapcsolatos óvatos álláspontja miatt, de a kormányzati tisztviselők bölcsen védték álláspontjukat a közbiztonságra, mint kiemelkedően fontos tényezőre hivatkozva.

A japán kormány végül szintén védelmező álláspontra helyezkedett az oltások ellen a fiatal lányok nevében, felfüggesztve a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás 2013-ban, miután számos súlyos mellékhatásról számoltak be. Egy jelentés több mint 1968 káros eseményről számolt be, melyek közül 358-at súlyos kategóriába soroltak.

Japán tisztviselők aggódtak a fiatal polgárok egészsége miatt annak ellenére, hogy 187 millió dollárt fektettek a programba. Az okozott károk miatti kártérítések csak az áldozatok töredékénél történtek meg, akik a HPV vakcina miatt szenvedtek el mellékhatásokat, mindössze 6 millió dollár értékben. (12)

Továbbá 2011 óta legalább 38 csecsemőről számoltak be, akik azt követően haltak meg, hogy Haemophilus influenza B és Streptococcus pneumoniae ellen kaptak védőoltást, a japán egészségügyi minisztérium által összeállított jelentések szerint.

Japán tisztviselők megszólalnak

Japánt kritizálták, mert idejétmúlt módon kezelte a helyzetet, amikor a védőoltásokról volt szó. Az oltások hívei azt állítják, hogy Japán nem tartott lépést a többi fejlett országgal a vakcinák használata terén. Annak ellenére, hogy 110 fertőző betegség található a kormány nyilvántartásában, mindössze 22-re kínál oltásokat.

Néhány japán egészségügyi szakember azonban nem ért ezzel egyet. Hiroko Mori vakcina kutató egyike ezeknek a szakértőknek. Ő volt a Japán Nemzeti Közegészségügyi Intézet fertőző betegségek osztályának korábbi vezetője.

Megjegyezte, hogy Japánban az egyik legalacsonyabb a csecsemőhalandóság aránya a világon, és a kevesebb vakcina használatát támogatja mondván, hogy az ország kiváló higiéniai és táplálkozási körülményei javították a gyermekek egészségét.


Megfigyelte, hogy:

"Az orvostudomány állítólag a gyógyításról szól, de a csecsemők, akik nem tudnak beszélni, szükségtelen oltásoknak vannak kitéve, mert a szülők félnek. A gyerekek elveszítik azon képességüket, hogy természetes módon gyógyuljanak meg.

Nagyon sok olyan ember van, aki szenved a mellékhatásoktól. Csak annyit kérünk, hogy adják meg nekik a jogot, hogy 'nem'-et mondhassanak. A választás jogát el kell ismerni, mint alapvető emberi jogot."

Tetsuo Nakayama, a Kitasato Egyetem dékánja támogatja a vakcinákat, de ő is elismeri a védőoltások kockázatát kijelentve:

"Nincs arra garancia, hogy a gyermek nem lesz pont az egyik az 1000 közül. Össze kell hasonlítani a kockázatokat a mellékhatások és aközött, hogy mi fog történni, ha természetes módon fertőződik meg.

A jelenlegi törvény szerint a gyermek oltásának eldöntése a szülőkre van bízva, de nincs elég információ számukra, hogy tájékozott döntést hozhassanak."

Masako Koga, a Japán Fogyasztók Uniójának egykori képviselője a tömeges oltási program mögötti hátsó szándékkal kapcsolatos aggodalmait osztotta meg:

"Az oltásokat csak azoknak kellene adni, akiknek szükségük van rájuk, de nem ez történik. A globális iparágat egyetlen stratégia hajtja, ami a védőoltással megelőzhető betegségeket népszerűsíti.

Ennek véget kell vetnünk. A vakcinák szoros kapcsolatban vannak a pénzzel. A fejlesztéstől a forgalomba kerülésig és a mellékhatások kutatásáig egy csomó érdek vesz részt."

Majd összegezte, hogy mi motiválja a szülőket, amikor arról döntenek, hogy nem oltatják be a gyermeküket:

"Nem lehet tudni, hogy ki fog mellékhatásoktól szenvedni az oltások következtében.

A védőoltások hívei azt mondják, hogy egy az egymillióhoz a mellékhatások esélye. A szülők számára azonban ez az egy a legfontosabb."

Következtetés

A japán tisztviselők olyan döntéseket hoztak, melyek figyelembe vették polgáraik egészségét és biztonságát, amikor eltávolították a veszélyes mellékhatásokkal járó vakcinákat a nemzeti oltási programból.

Japán alacsony csecsemőhalandósággal büszkélkedhet annak ellenére - vagy talán éppen ezért -, hogy csupán töredékét írják elő azon vakcináknak, melyeket más fejlett országokban megkövetelnek.

(1) - http://www.naturalnews.com/041897_MMR_vaccines_autism_court_ruling.html
(2) - https://www.cdc.gov/ncbddd/autism/data.html
(3) - http://www.dailymail.co.uk/health/article-17509/Why-Japan-banned-MMR-vaccine.html
(4) - http://news.bbc.co.uk/2/hi/asia-pacific/1808316.stm
(5) - http://www.healthy.net/Health/Article/UPDATES/7591
(6) - http://www.japantimes.co.jp/life/2014/10/04/lifestyle/vaccination-choice-two-unknowns
(7) - http://www.merck.com/product/usa/pi_circulars/m/mmr_ii/mmr_ii_pi.pdf
(8) - http://www.merck.com/product/usa/pi_circulars/p/proquad/proquad_pi.pdf
(9) - https://vaers.hhs.gov/data/data
(10) - https://www.cdc.gov/vaccines/pubs/surv-manual/chpt21-surv-adverse-events.html
(11) - http://www.nvic.org/faqs/vaccine-reactions.aspx
(12) - http://www.tokyotimes.com/side-effects-in-young-girls-take-gardasil-out-from-japanese

VacTruth

http

Már érezhető, hogy a félelem lassan elveszti hatalmát felettünk

$
0
0
Félelmeidet tudatosan generálja az irányító hatalom. Mindent beprogramoz a tudatalattidba, és innentől kezdve minden ítéleted, véleményed teljesen észrevétlenül irányítva van. Mindez egészen addig automatikusan vezérli a gondolataidat, érzelmeidet és mozzanataidat, amíg rá nem ébredsz irányított robotpilóta üzemmódodra és saját magad nem vágod el a téged bábként mozgató köldökzsinórokat.

Valami megmozdult ez ügyben a világban. Egyre többekben tudatosul mindez. Látszólag ugyan nem történik semmi, ugyanakkor a szavazófülkében mégis más lesz az eredmény, mint ami a birka népbe táplált programban van.

Az irányító hatalom pontosan úgy gyengül, ahogy félelem fegyelme omlik össze benned. Ki vagy a félelmeid nélkül? Ki vagy, a rád erőltetett, beléd táplált rabszolga programjaid nélkül?

vntv

Évekig vizsgáltak buddhista szerzeteseket laboratóriumokban, hogy megfejtsék szellemi képességeik titkait

$
0
0
A szerzetesek laboratóriumban való vizsgálata egy emberi és tudományos kaland története. Lehetővé teszi számunkra, hogy górcső alá vegyük a tudományos kutatás, a személyes egészségi állapot, az elme és a lélek határait. Miért érdeklődik a mai tudomány a meditáció iránt? Miért jó a meditáció az egészségnek? Miért engedik a buddhista szerzetesek, hogy a nyugati kutatók különféle technológiák segítségével tanulmányozzák az agyukat és a testüket?

A buddhisták már legalább 2500 éve fürkészik az emberi elme és lélek mélységeit mindenféle technológia nélkül. Olyan meditációs technikákat fejlesztettek ki, amelyek növelik a tudatos figyelmüket és átalakítják az érzelmeiket. De ezek a technikák sokáig nem voltak ismertek nyugaton, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyták őket.

A mai tudományos kutatók egyre többet foglalkoznak az érzelmek és az elme egyre nyugtalanítóbb egyetemes kérdéseinek természetével. A buddhista tapasztalat és tudás mindinkább előtérbe került az elmúlt évtizedekben. De mik azok az "érzelmek"? Mit értünk "elme" alatt?

A "Szellem és élet" projekt kutatói, akik a meditatív állapotokat tanulmányozzák, élen járnak a maguk területén. Megpróbálják megérteni azon mechanizmusokat, hogy az elme hogyan befolyásolja a testet, és felfedezni az agy rendkívüli képlékenységét.

Mathieu Ricard egykori biológus és buddhista szerzetes Katmanduban él, és már több mint 40 éve gyakorló buddhista, mellesleg a dalai láma személyes francia nyelvű tolmácsa 1989 óta. Ő az első szerzetes, aki együttműködött a Princeton Egyetem idegtudományi laboratóriumával. Ebben a laboratóriumban egy csapat tanulmányozza a figyelmet és a kognitív kontrollt. Vajon a meditáció segít a gyakorlatban, hogy növeljük a koncentrációs képességet? Ez az a kérdés, melyre a csapat pszichológusa Jonathan Cohen megpróbál válaszolni. A kísérlet két meditatív állapotra épül, a "fókuszált figyelemre"és az "éber jelenlétre". Az éber jelenlét egy nagyon mély meditációs technika, melyet az ősi Nyingma hagyományokban gyakoroltak.

A buddhista szerzetes Rene Feusi is csatlakozik Clifford Saron neurológushoz, hogy tanulmányozzák az érzelmeket, amely mára az idegtudomány központi kérdésévé vált. Milyen mechanizmusok szabályozzák az érzelmeket? A tudósok hipotézise szerint az érzelmeink szabályozásának képessége megváltoztathatja a jellemvonásainkat és a boldogság kulcsa. A buddhisták által 2500 éve gyakorolt érzelmi tréning nem csak vonzza a nyugati pszichológusokat, de kihívást is jelent számukra.

http

Ezek a 16. századi fa szobrok olyan miniatűrök, hogy a kutatók röntgennel próbálták megoldani a rejtélyüket

$
0
0
Mindössze 150 ismert miniatűr faragvány létezik, melyek az egész világon elgondolkodtatták a művészeti szakembereket. Kutatók nemrég összegyűjtöttek néhány ilyen apró vallási műremeket különböző múzeumokból és magángyűjteményekből, hogy további vizsgálatokat végezve megismerjék a titkaikat, és közben néhány nagyon érdekes választ találtak.

Úgy gondolják, hogy ezek a faragások egy rövid időszak alatt készültek 1500 és 1530 között Flandriában vagy Hollandiában. Egy új kereskedő társadalmi osztály felemelkedése piaci keresletet teremtett a jó minőségű, hordozható vallási faragványok iránt. Azonban a reformáció hamarosan kezdetét vette, és sok egyházi kiegészítő kiment a divatból, beleértve a miniatűr faragványokat.

http
Mikro CT vizsgálatot és fejlett 3D elemző szoftvert használva a kutatók rájöttek, hogy ezek a miniatűr oltárok valójában igen bonyolultak. A belső rétegeket összerakva olyan tökéletesen elrejtették a csatlakozásokat, hogy csak mikroszkóppal vagy röntgennel lehet észlelni őket. Az egyes darabokban olyan apró csapok vannak, melyek kisebbek egy fűmagnál. Ugyanakkor a gyártási folyamat nagy része továbbra sem ismert, mert a nyomokban használt arany és egyéb dekorációs anyagok elrejtenek több részletet még a röntgen sugarak elől is.











Berlini merénylet, Chapecoense baleset, orosz ellenes összeesküvés

$
0
0
Úgy tűnik, hogy célegyenesbe értünk és sokan csak világos irányítást követve cselekednek intelligensen azzal kapcsolatban, hogy ne essenek a félreinformálás, az elhallgatás a hanyagság csapdájába és ne fulladjon teljes kudarcba az életük.

Kényes helyzetben vagyunk, amely az egész bolygón egyre súlyosabbá válik. A birodalmi elit provokációk segítségével kétségbeesésbe taszítja az embereket, hogy nyomás alatt, félelemben tartsanak bennünket. Feltételezhetően ez a helyzet a magányos farkas berlini merénylő esetében is. Különös, hogy ezek az esetek mennyire hasonlítanak egymásra, ilyen volt például a nizzai merénylet, vagy a New York-i ikertornyok ellen elkövetett támadás. Az esetek során, melyek rendkívül jelentős pusztítással jártak, különös módon érintetlenül kerültek elő az állítólagos fanatikus merénylők útlevelei.

Ahhoz, hogy elérjék a sötét céljaikat, megzavarják és átpolitizálják a sportot, ahogy Oroszország esetében láthatjuk. Még több szankciót vezetnek be, az USA orosz diplomatákat tilt ki mindenféle ok nélkül, megtámadják a damaszkuszi orosz nagykövetséget Szíriában, meggyilkolják az elnök sofőrjét, gyáva, végzetes merényletet követnek el a nagykövet ellen Törökországban, akit hátulról lelőnek, és sorolhatnánk.

Továbbra is nyomást akarnak gyakorolni mindaddig, amíg elérik a tűréshatárt, miközben a világ lakosságának nagy része nincs tudatában a hatalmas összeesküvés játszmának. Talán eljön annak a pillanata, amikor megnyílik a pszichénk az igazság felé.

De mi történik a megannyi rejtélyes repülőgép-szerencsétlenséggel kapcsolatban, amelyeknek a száma megugrott az utóbbi időben? Lehet, hogy számos esetben provokáció történt? Vagy átlagos balesetekről lenne szó?

http

Oroszország egy olyan műholdat fejleszt, amely eltávolítja a szemetet a Földhöz közeli űrből

$
0
0
Az orosz állami tulajdonban lévő Roszkoszmosz vállalat egy űrtisztító projekt fejlesztésén dolgozik, egy olyan műhold megtervezésén, amely képes lesz "elfújni" az űrszemetet.

Jelenleg minden űrkilövés során két vagy három darab marad az űrhajókból a földközeli űrben. Ez lehet egy rakéta fokozat, egy felső rész vagy leválasztható üzemanyagtartály. Ezek a darabok hosszú ideig keringenek a Föld körül, ami problémát okozhat az űrállomások és a műholdak számára.

Oleg Gorskov, a Központi Gépgyártási Tudományos Kutatóintézet igazgatója szerint a probléma nagyon komoly, mivel legalább 17800 nagy objektum (tíz centiméternél nagyobb) volt található Föld körüli pályán 2016 közepén. Oroszország, az Egyesült Államok és Kína az a három ország, amely a legtöbb űrszemetet termeli.

"Az űrjármű ion hajtóművekkel rendelkezik az ellentétes oldalán. A műhold megközelít egy működésképtelen űrhajót, és aktiválja a hajtóműveit a túlsó oldalon. A tisztító űrhajó a helyén marad, miközben beindítja az egyik hajtóművét, és 'lefújja' a hulladék objektumot a pályáról. Az utóbbi így veszít a sebességéből és letér az útjáról," - mondta Gorskov.

Elmondása szerint a mintegy 5kW teljesítményű hajtóműnek legfeljebb 15 napig tart, hogy elmozdítson egy használaton kívüli objektumot a tömegétől és méretétől függően. A Roszkoszmosz már régóta tervezi, hogy megvalósítják az űrszemét tisztító projektet. Az úgynevezett "Likvidátor" nevű projekt a 2016-2025-ös Föderációs Űrprogramban is szerepel.

Orosz tudósok egy olyan négy tonna súlyú űrjárművet is fejlesztenek, amely tíz év alatt képes lesz legalább 200 használaton kívüli műholdat eltávolítani Föld körüli pályáról. A projekt megvalósulásának pontos dátuma egyelőre nem ismert.

Ivan Mojszejev, az Űrpolitikai Intézet tudományos tanácsadója szerint először arra van szükség, hogy nemzetközi szinten megegyezés szülessen arról, hogy ki a felelős az űrszemétért, és hogy az ezzel járó felelősséget ki viseli.

"Olyan sok szemét van az űrben, hogy a programnak nagyszabású, nemzetközi eseménynek kell lennie. Úgy gondolom, hogy a közeljövőben közös intézkedéseket kell kidolgozni a földközeli űrben keringő szemét ellen," - mondta Mojszejev.

Jelenleg csupán két ország van a világon, amely képes figyelemmel kísérni a világűr szennyezettségi szintjét, Oroszország és az Egyesült Államok. Rendkívül fontos detektálni az űrszemetet, mert a felügyelet nélküli objektumok letérhetnek pályájukról, és a működő űrhajók útjába kerülhetnek.


Szakértők szerint a használaton kívüli űr objektumok jelentős mértékben letérhetnek a pályájukról. A keringési pályájuk 54 év alatt akár 30 fokot is változhat. November elején például több nagy fémtárgy hullott le Kachin államban Észak-Mianmarban. A szakértők szerint ezek a kínai Hosszú Menetelés-11 rakéta darabjai voltak, melyet november 9-én indítottak útjára a Csiucsüan űrkikötőből.

A külső orbitális törmelékek számának aránya ennél jóval magasabb. Szakértők elismerik, hogy az 1-10 centiméter nagyságú törmelékek száma meghaladhatja a 200.000 darabot, míg az ennél kisebb részecskékből akár tízmillió darab is lehet.

1983-ban egy kis szemcse, ami kevesebb, mint 1 milliméter átmérőjű volt, komoly repedést okozott az amerikai űrsikló kabinablakán. 1996 júliusában egy francia műhold egy francia Ariane rakéta harmadik fokozatának egy darabjával ütközött össze mintegy 600 kilométeres magasságban.

2001-ben a Nemzetközi Űrállomásnak szerencséje volt, hogy elkerülte az ütközést egy 7 kilogrammos készülékkel, amit amerikai űrhajósok vesztettek el. 2006 március 29-én az Express-AM11 műhold járt szerencsétlenül, miután összeütközött egy űrszeméttel. A külső ütközés eredményeképpen a hőmérséklet-szabályozó rendszer folyadék hálózatában lecsökkent a nyomás, az űrhajó jelentős dinamikus impulzust kapott, elvesztette térbeli orientációját és kontrollálatlanul forogni kezdett.

2009 február 10-én az amerikai kereskedelmi Iridium műhold, amit 1997-ben indítottak, összeütközött a Koszmosz-2251-es orosz katonai kommunikációs műholddal. Az utóbbit 1993-ban lőtték fel és 1995-ben állították le.

Pravda

Az Omniverzum - Transzdimenzionális intelligencia, időutazás, túlvilági élet és a Mars titkos kolóniái

$
0
0
Először is mi az Omniverzum? Kezdjük a multiverzummal. A definíció szerint a multiverzum az összes létező univerzum összessége, amely tartalmazza az "összes teret, időt, anyagot és energiát."

Hogy igazán megértsük mi az Omniverzum, még egy aspektust figyelembe kell venni: a spirituális dimenziókat, amelyek magukban foglalják a lelkek intelligens civilizációit, a szellemi lényeket és a Forrást-Forrásmezőt (Istent). Az Omniverzum így túlmutat a multiverzum hagyományos tudományos meghatározásán, mivel tartalmazza a fizikai idő, tér, energia és az anyag párhuzamos univerzumait.

Az Omniverzum spirituális dimenziója biztosítja az energiát a multiverzum minden egyes fizikai univerzumának a teremtéséhez és fenntartásához. Az Omniverzum a multiverzum és a spirituális dimenziók összessége – vagyis más szavakkal minden, ami van.

Hány intelligens civilizáció létezhet a multiverzumban? Ha megszorozzuk a Drake-egyenlet alapján becsült százmilliárd kommunikáló intelligens civilizációt Linde és Vanchurin univerzum számításaival, a multiverzum intelligens civilizációinak száma 100 milliárdszor olyan hosszú, mint egy 410 kilométer hosszú szám. Fizikailag nem lehetséges leírni.

A földi vallások szent és okkult szövegeiben, valamint a csoportos és egyéni hiedelmekben már évezredek óta megfigyelhetők az Omniverzummal kapcsolatos töredékes tájékoztatások. A többdimenziós Omniverzum tehát nem csak tudományos hipotézis, hanem olyan igazság is, amelyről sok Földlakó ember vagy ösztönösen tud, vagy tanult róla a családjában, az iskolában, a vallási tanításokban, vagy az olvasmányokban.


A lelkek és a szellemi lények intelligens civilizációi, valamint a Forrás-Forrásmező (Isten) spirituális dimenziói megmagyarázzák azt, amire a húrelmélet nem volt képes: magyarázatot ad a teremtésben és a fizikai univerzum fenntartásában szerepet játszó energia létezésére, amire eddig a tudósok hiába keresték a választ.

A multiverzum intelligens civilizációi dimenzió alapú tipológiával rendelkeznek. A meglévő tipológiáktól eltérően ez azon alapul, hogy az intelligens civilizációk hogyan jellemzik saját magukat a saját dimenziójukban, "sűrűségükben" vagy energia frekvenciájukon - ez ugyanis a civilizáció legalapvetőbb tipológiai, helyszíni és fejlődési ismérve.

Milyenek a fizikai univerzumok idő, tér, energia és anyag rendszerében lévő intelligens civilizációk, hogyan működnek a hiperdimenzionális intelligens társadalmak a multiverzumban?

Mik azok a világokat vezető "irányító testületek", melyek az Omniverzum spirituális dimenziói, és mit lehet mondani az életek közötti (túlvilági) dimenziókról, valamint a lelkek intelligens civilizációinak hiányzó bizonyítékairól? Mi közük van a Szürkéknek a reinkarnációhoz?

http

Könyvajánló

Omniverzum
Alfred Lambremont Webre


A könyvből részletesen megismerhetjük a fizikai univerzumok idő, tér, energia és anyag rendszerében létező intelligens civilizációkat, valamint azt, hogyan működnek a hiperdimenzionális intelligens társadalmak a multiverzumban. Megismerhetjük a világokat vezető irányító testületeket, valamint betekinthetünk az Omniverzum spirituális dimenzióiba, sőt még az életek közötti (túlvilági) dimenziókba is, valamint a lelkek intelligens civilizációinak hiányzó bizonyítékaira is fény derül. A könyv bemutatja az Omniverzum kutatásának tíz legjelentősebb hatását az emberi jövőre és további kutatásokra ösztönöz mindenkit.

Vajon Donald Trump megtöri a titoktartás politikáját a titkos űrprogramokkal kapcsolatban?

$
0
0
2017 január 20-án Donald Trumpot az Egyesült Államok 45. elnökeként fogják beiktatni. A legfontosabb politikai kérdések közé tartozik, melyekkel szembesülni fog, hogy hogyan reagál a titkos űrprogramokról és a földönkívüli életről szóló bizalmas tájékoztatókra. Trump elnök vajon fenntartja a status quot nemzetbiztonsági okokból, vagy a jövőben támogatni fogja a hivatalos közzétételt, amely beleillik a "Tegyük Amerikát újra naggyá" hízelgő víziójába?

Az egyik örök kérdés, amellyel az UFO és exopolitika kutatók szembesülnek, hogy az "amerikai elnököket vajon mennyire tájékoztatják a titkos programokról, köztük a titkos űrprogramról és a földönkívüli életről?" Egyes szakértők szerint az amerikai elnököknek viszonylag keveset mondanak el, és intézményi akadályokat gördítenek eléjük, amikor az igazságot alternatív útvonalon próbálják elérni.

Köztudott például, hogy Bill Clinton elnök arra kérte közeli barátját Webster Hubbell-t, hogy válaszoljon két kérdésre:

"Ha az igazságról lenne szó, akkor két kérdésre akarnám, hogy megtaláld nekem a választ: Egy, ki ölte meg Kennedyt? És kettő, vannak-e UFO-k?" (1)

Nincs okunk kételkedni Hubbell emlékeinek pontosságában. Ez arra utal, hogy nem sokkal azt követően, hogy 1992 novemberében megválasztották, Clinton arra a következtetésre jutott, hogy intézményi eszközökkel akadályozzák, hogy megtudja az igazságot.

Ezzel szemben a kanadai kutató Grant Cameron azt állítja, hogy az amerikai elnököknek elég sokat elmondanak. Ha igen, akkor ez megmagyarázhatja Obama elnök utalásait egy Jimmy Kimmel-el folytatott interjú során, amikor látszólag tréfásan megjegyezte, hogy az idegenek nem engedték meg neki, hogy nyilvánosságra hozza az igazságot.

"Az idegenek nem hagyják, hogy megtörténjen. Ön fel fogja fedni az összes titkukat. Szigorú ellenőrzést gyakorolnak felettünk."

Kapcsolódó cikk: Obama egy televíziós műsorban beszélt az 51-es körzetről, UFO-król és az idegenekről

Andrew Basiago és állítólag másik három közvetlen tanú szerint Obama már az 1980-as években tudomást szerzett egy titkos CIA programról, amely egy ugrószoba teleportáló technológiát használt, amely lehetővé tette, hogy titkos Mars küldetéseket hajtsanak végre. Ha ez igaz, akkor azt jelenti, hogy amikor Obama elnök lett, már tudott egy titkos űrprogramról, de úgy döntött, hogy nemzetbiztonsági aggályok vagy idegen fenyegetés miatt nem hozza nyilvánosságra.

Kapcsolódó cikk: Egy harmadik tanú is megerősítette Obama részvételét a CIA ugrószoba programjában a 80-as évek elején

Valamikor a január 20-iki beiktatása után Trump elnök egy bizalmas eligazítást kap a földönkívüliek témakörében. Függetlenül attól, hogy mennyire lesz kiterjedt a tájékoztató, döntenie kell arról, hogy mit kezd az információkkal. Vajon úgy dönt, hogy a nemzetbiztonsági érdekeket használja érvként a több évtizedes titok megtartására, vagy egy új megközelítést fogad el, amely azon vágyán alapul, hogy helyreállítsa a magasan fizető munkahelyeket az amerikai emberek számára.


Corey Goode, a titkos űrprogram informátora szerint Trumpot csendben támogatja egy intézményi szereplőkből álló konzorcium, a "Szövetség," amely fel akarja fedni az igazságot a titkos űrprogramokról és a földönkívüli életről.

"Donald Trumpot valójában a Szövetség támogatja. Trump biztosan nem lép be ebbe a csatába saját poggyász nélkül. Mondott és tett dolgokat, melyek kiborították az embereket. Ugyanakkor nem képvisel olyan csoportot, amely aktív módon arra törekszik, hogy több milliárd embert öljön meg azáltal, hogy kirobbantja a 3. Világháborút." (2)

Goode információi azt sugallják, hogy a Szövetség kulcsfigurái és vezetői úgy döntöttek, hogy Trump támogatni fogja a közzétételi kezdeményezést, mivel nem valószínű, hogy nyomást gyakorolnak rá vagy megzsarolják, hogy elhallgattassák. Trump háttere a nagyszabású építési projektekben hajlamosítja őt, hogy támogassa a titkos technológiák nyilvánosságra hozását, amelyek segítenek helyreállítani az Egyesült Államok ipari gyártási kapacitását.

Trump vágya az, hogy amerikai munkahelyeket teremtsen a szunnyadó gyártási kapacitás feltámasztása révén, ami egy tökéletes lehetőséget kínál, amikor tájékoztatják őt a titkos űrprogramokban használt fejlett technológiákról. Azok az érvek, hogy nemzetbiztonsági megfontolásokból továbbra is tartsák titokban ezeket a technológiákat, nem valószínű, hogy meggyőzik őt. A ellene folyó fenyegetések szintén kétségesek, hogy sikert érhetnek el, mivel az elnöki kampány során is el tudott hárítani mindenféle negatív publicitást és támadást.

Következésképpen ez felveti azt a kérdést, hogy milyen nyilvánosságra hozatalt fog támogatni Trump. "Teljes nyilvánosságra hozatal" lesz vagy egyfajta "korlátozott nyilvánosságra hozatal"?

Goode azt állítja, hogy 2016 végén megállapodás született arról, hogy egy korlátozott közzétételi kzdeményezéssel lépnek előre, amely fel fogja fedni, hogy létezik egy Amerikai Légierő alapú titkos űrprogram, amelyhez két Föld körül keringő lopakodó űrállomás tartozik, és olyan antigravitációs járművek teljesítenek szolgálatot, mint a TR-3B.

A 2016-os elnökválasztási kampány során a WikiLeaks által kiszivárogtatott John Podesta e-mailek feltárták, hogy az Amerikai Légierő két nyugalmazott tábornoka és a Lockheed Skunk Works vezetője egy tíz vezető tanácsadóból álló csoport tagjai, akik közvetlenül Tom DeLonge rocksztárral dolgoznak együtt. Ők támogatják DeLonge közzétételi kezdeményezését, amelyről a Sekret Machines című könyvben ír társszerzőként.

Kapcsolódó cikk: Tom DeLonge rocksztár hivatalos támogatást kap a Földönkívüliek teljes nyilvánosságra hozatalához

A könyv elemzése azt bizonyítja, hogy azok az információk, melyeket DeLonge kapott, részei egy korlátozott közzétételi kezdeményezésnek, amely mögött az Amerikai Légierő áll. Röviden, DeLonge a titkos űrprogramok történetének egy ellenőrzött változatát mutatja be, amelyben a fő nemzetbiztonsági fenyegetést Oroszország jelenti, amely rendelkezik saját romboló antigravitációs űrhajókból álló flottával, amelyek emberrablásokért, amerikai nukleáris fegyver létesítményekbe való beavatkozásért és UFO észlelésekért felelősek.

DeLonge "korlátozott nyilvánosságra hozatali" kezdeményezése ellentétben áll az Amerikai Haditengerészet által támogatott "teljes körű közzététellel," amely sokkal többet feltár az elmúlt hat évtizedben titokban kifejlesztett és alkalmazott űreszközök teljes köréről. Fontos azonban, hogy a teljes körű nyilvánosságra hozatal kiterjed olyan gyalázatos tevékenységekre is, mint például az űr rabszolga-kereskedelem és azok a személyek, akik lehetővé tették mindezt.


2015 decemberében William Tompkins nyugalmazott repülőgépipari mérnök lépett elő nyilvánosságra hozva, hogy az Egyesült Államok nyolc űr harci csoportot hozott létre, melyeket elsőként az 1980-as években állítottak hadrendbe a "Solar Warden" nevű titkos program részeként.

Kapcsolódó cikk: Vezető repülőgéptervező is alátámasztja a titkos amerikai haditengerészeti űr hadiflotta létezését

Tompkins szerint számos kiváló repülőgépipari vállalat játszott kulcsszerepet a több kilométer hosszú antigravitációs űrhajók tervezésében és fejlesztésében, melyeket a Solar Warden használ. Azt mondja, hogy a haditengerészet nyolc harci egysége mostanra elavult, és 12 űr harci csoport új generációja áll fejlesztés alatt, melyeket várhatóan a 2030-as években állítanak hadrendbe.

Miután teljes körűen értesül az Amerikai Légierő és a Haditengerészet titkos űrprogramjairól, valamint a különböző földönkívüli látogatók létezéséről, akik közül néhányan megállapodásokat kötöttek a katonai ipari komplexum egyes részeivel, Trump igen jelentős politikai döntésekkel szembesül azzal kapcsolatban, hogy mennyit és mikor hozzanak nyilvánosságra. Ami nagy bizonyossággal előre jelezhető, hogy Trump valamiféle alkura fog törekedni, majd ezt követően lép elő a végleges politikájával.

Trump egy nagy ambíciókkal rendelkező ember, aki hírnevet szerzett az elmúlt időszakban, amit jól szemléltet a nagy ellenállással szemben is sikeres elnökválasztási kampánya. Másrészt van egy hét évtizedes titkos politika, amely mélyen beépült a nemzetbiztonsági rendszerbe.

Ez egy paradoxonhoz vezet minket, hogy vajon mi történik, ha egy megállíthatatlan erő (Trump) találkozik egy mozdíthatatlan tárggyal (titok)? Minden bizonnyal tűzijáték lesz, ahogy azt már most is előre jelzi Trump január 20-i beiktatása. Ha jól alakulnak a dolgok, akkor Trump neve fogja fémjelezni a titkos űrprogramokkal és földönkívüli élettel kapcsolatos hivatalos közzétételi politikát, ami nagy léptékű ipari projekteket fog eredményezni.

(1) - http://www.presidentialufo.com/john-f-kennedy/468-kennedy-assassination-files-now-public
(2) - https://spherebeingalliance.com/blog/are-we-navigating-to-our-optimal-temporal-reality.html

Exopolitics

Mi lesz a pénz jövője egy olyan világban, ahol már nincs szükség a bankokra?

$
0
0
Mi lesz, ha vásárlási, eladási, fizetési szokásaink olyannyira átalakulnak, hogy nem lesz szükség bankokra, valutaváltó irodákra? Ilyen radikális változást hozhat életünkbe a kriptovaluták, mint például a bitcoin és az ethereum világméretű térhódítása. Még nem tartunk itt, de ebben a remek előadásban Neha Narula, a digitális fizetőeszközök kutatója bemutatja, hogy a pénz alapja egy kollektív fikció, ezenfelül egy merőben más jövőképet tár elénk.

Egy volt FBI ügynök szerint ezzel a tíz módszerrel lehet lefülelni a hazug embereket

$
0
0
Volt valaha olyan érzésed, hogy hazudtak neked, de nem jöttél rá? Ilyen esetekben néha jól jöhetnek olyan tanácsok, melyek segítenek kiszúrni, hogy valaki mikor hazudik.

Mindannyian szeretnénk bizalommal kezelni másokat, ezért képesnek kell lennünk tiszteletben tartani a magánéletüket és azt a jogukat, hogy nem szükséges elmondaniuk nekünk mindent. Ha azonban úgy gondolod, hogy becsaptak téged, akkor ezt jogod van tudni. Ha valaki szándékosan megtéveszt, akkor elveszíti a jogot, hogy jóhiszeműen kezeld őt a jövőben.

Akkor hogyan lehet leleplezni egy hazug embert? A szakértők azt állítják, hogy ha tudod, hogy milyen jeleket kell keresni, akkor mindig fel lehet ismerni, ha valaki éppen hazudik.

Kezdjük a bizalomépítéssel

LaRae Quy egykori FBI ügynök (1) szerint ha rajta akarsz kapni egy embert a hazugságon, először fontos, hogy bizalmat építs ki a személlyel, miközben beszélgetsz vele, hogy ezáltal megnyíljon feléd az illető. Ha gyanús vagy vádaskodó módon kezded őt kezelni, akkor azonnal védekezésbe fordul.

Hallgasd meg, hogy mennyit beszél

Amikor az emberek hazudnak, hajlamosak többet beszélni mint azok, akik igazat mondanak, hogy megpróbálják elfedni a hazugságot, ezért túl sokat magyaráznak azon igyekezetükben, hogy szavakkal takarják el az igazságot. Valamint azt is figyelni kell, hogy hangosabban és/vagy gyorsabban beszélnek-e, mert mindkettő a stressz egyértelmű jele. Ha egy törést hallasz a természetes hangjukban egy bizonyos ponton, akkor ez az a pont, amikor kimondták a hazugságot. Egyéb jelei lehetnek a köhögés vagy a torok többszöri köszörülése.

Fontos megjegyezni azonban, hogy a hazugság nem az egyetlen ok, amiért valaki a stressz jeleit mutatja egy beszélgetés során. Ha valakit hamisan vádolsz vagy olyan témát vetsz fel, ami természetes módon okozhatja, hogy kényelmetlenül érzi magát, meg kell értened, hogy ezek a tényezők már magukban is okozhatnak náluk stresszt.

Legyenek ellenőrző válaszaid az összehasonlítás miatt

Amikor valakit hazugságon akarsz rajtakapni, tegyél fel olyan kérdéseket, melyekről tudod, hogy az illető őszintén fog válaszolni, és használd őket ellenőrzésképpen, hogy össze tudd hasonlítani a legfontosabb kérdésekre adott válaszait. Ha az adott személy például alapvetően nyugodt és ideges lesz vagy mérges, ez okot adhat a gyanúra. Ez viszont működik az ellenkező irányba is, mert ha valaki szokatlanul nyugodt a számára kulcsfontosságú kérdés esetében, talán azt mutatja, hogy ez a viselkedés csak színlelt, hogy elfedje a valódi érzéseit.

Dobj be egy váratlan kérdést

Amikor megpróbálsz lefülelni egy hazug embert, vedd figyelembe, hogy esetleg előre felkészült, hogy hamis módon válaszoljon a kérdésekre. De ha egy váratlan kérdést teszel fel, az álcája hamar lehullhat.

Keresd a nem őszinte arckifejezéseket

Szinte lehetetlen hamisítani egy eredeti mosolyt. Az emberek a hamis mosolyt nem megfelelően időzítik, hosszabb ideig mosolyognak, mintha az egy hiteles mosoly volna, és csak a szájukkal mosolyognak, nem a szemükkel.

Képes lehetsz felismerni az igazi érzelmeket a mosollyal együtt, ha jobban szemügyre veszed.


Figyeld meg az időközöket és változásokat a nyelv használatában

Ha egy személy, aki általában tökéletesen jól emlékszik dolgokra, de hirtelen kihagy a memóriája, ez lehet egy figyelmeztető jel, ami segíthet leleplezni a hazug embert. Továbbá, ha a válaszok nagyon rövidek és nem hajlandó belemenni a részletekbe, ez egy másik jel lehet, amire szintén figyelni kell. Előfordulhat, hogy megváltozik a beszédmódja, miközben hazudik. Elkezdhet formálisabban beszélni, például egy kulcsszemély teljes nevét kimondja, mikor egyébként a rövidített változata lenne a normális (például Zoltánt mond az egyszerű Zoli helyett). Valamint mutathat túlzott lelkesedést is a válaszaiban, miközben szuperlatívuszokban beszél, mint a "csodálatos" vagy "ragyogó,"így utalva dolgokra.

Kérd meg, hogy emlékezzen egy történet részleteire fordított sorrendben

Amikor az emberek őszinték, hajlamosak a történetet további részletekkel és tényekkel kiegészíteni amikor visszaemlékeznek, hogyan zajlottak a dolgok. Amikor valaki hazudik, valószínűleg csak megismételni tudja a korábbi állításait, de a történtek sorrendjében már elkövethet hibákat.

Fordíts figyelmet a mikro-arckifejezésekre

Paul Ekman, aki szakértő a hazugság felderítésében úgy véli, hogy amit általában gondolunk az egy érzés, ha valaki hazudik nekünk, azt valójában öntudatlanul érzékeljük a mikro-arckifejezéseiből. Egy mikro-arckifejezés egy olyan érzelem, amely a másodperc töredéke alatt önkéntelenül átvibrál az egész arcon, ami elárulja, ha egy személy hazudik, ha figyelik őt. Ha például valaki boldogan viselkedik, egy dühös villanás az arcán elárulhatja a valódi érzéseit. Meg lehet tanulni észrevenni a mikro-arckifejezéseket mindössze egy óra alatt, de képzés nélkül az emberek 99 százaléka nem képes érzékelni őket. (2)

Figyelj a gesztusaira, melyek ellenkeznek az állításaival

Az emberek önkéntelen mozdulatokat tesznek, amikor hazudnak, ami elárulja az igazságot. Paul Ekman azt állítja, hogy ha például egy személy azt mondja, hogy "xy ellopta a pénzt,"és ez hazugság, akkor gyakran tesznek egy gesztust, ami ellentmond a nyilatkozatuknak, mint amikor enyhén megrázzák a fejüket utalva arra, hogy "nem," mivel maga a test tiltakozik a hazugság ellen.

Figyelj a szemeire

Amikor megpróbálsz valakit hazugságon rajtakapni, a legfontosabb megfigyelni, hogy mi történik a szemeivel. Nem csak gyakran látni a szemen keresztül vibráló érzelmeket, de félre is nézhetnek, amikor hazudnak. Normális dolog, ha valaki félrenéz vagy felfelé, amikor egy nehéz kérdést tesznek fel neki, amit végig kell gondolnia, de amikor a kérdés egyszerű és az illető elfordítja a tekintetét, az jelentheti azt, hogy nem egészen őszinte.

(1) - http://www.laraequy.com/blog/personal-leadership/10-fbi-tips-on-how-to-spot-a-liar/
(2) - https://en.wikipedia.org/wiki/Paul_Ekman

Könyvajánló

Beszédes hazugságok
A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban
Paul ekman

A törvényszegéstől az ígéretek megszegéséig: hogyan hazudunk, és hogyan bukhatunk le? Izgalmas fejezettel, az érzelmek és a nonverbális kommunikáció terén végzett kutatásainak legfrissebb eredményeivel bővült Paul Ekman világszerte nagy sikerű könyve, a Beszédes hazugságok. A szakembereknek és laikusoknak egyaránt lebilincselő élményt és hasznos tudást kínáló könyvből az olvasó megismerheti, hogy a testbeszéd, a hang és az arckifejezések hogyan árulkodnak a hazugságról, ugyanakkor miért képesek mégis megtéveszteni még a profi hazugságvadászokat - akár bírákat, rendőröket, különleges ügynököket vagy a titkosszolgálat munkatársait - is. A most megjelent, javított kiadás az elméleti ismereteken és az érdekfeszítő történelmi és irodalmi példákon túl, a gyakorlatban is jól hasznosítható segítséget nyújt a hazugságok felismeréséhez és leleplezéséhez. A szerző ezekből a gyakorlati elemekből építette fel két önképző programcsomagját, amelyek egy-egy órás egyéni tréning formájában arra is lehetőséget adnak, hogy ki-ki begyakorolja a szinte észrevehetetlenül árulkodó mikro-arckifejezések, illetve az olyan, veszélyes jelek felismerését, amelyek erőszakos cselekedetek elkövetésének szándékára utalnak. A könyv gazdag és praktikus összefoglaló a hazugságról, a megtévesztés leleplezéséről, emellett kitér etikai kérdések beható elemzésére is. Paul Ekman neves kutató, a Paul Ekman Group igazgatója. A dalai lámával közösen írt kötetén kívül tizenkét további könyv, köztük a szakmai körökben is nagy elismeréssel fogadott Feltárt érzelmek szerzője. Az ő kutatására épül a Hazudj, ha tudsz sorozat. Ekman a University of California professzor emeritusa, aki a San Francisco-öböl régiójában él.

Trump nyitott az Oroszország elleni szankciók és az "egy Kína-politika" megszüntetésére

$
0
0
Donald Trump megválasztott elnök kifejezte nyitottságát az Oroszország elleni szankciók feloldására bizonyos feltételek mellett a Wall Street Journalnak adott interjúban. Az "egy Kína-politikával" kapcsolatos kérdésre azt mondta, hogy "minden tárgyalás alatt áll." (1)

A pénteki egy órás interjúban Trump azt mondta, hogy hajlandó fenntartani az Obama adminisztráció által Oroszország ellen kiszabott szankciókat, "legalábbis egy ideig."

Trump azonban kijelentette, hogy a korlátozások feloldását attól teszi függővé, hogy az oroszok mennyire segítőkészek a terrorizmus elleni küzdelemben, valamint más célok előmozdításában, melyekről úgy érzi, hogy fontosak az Egyesült Államoknak.

"Ha boldogulunk és Oroszország valóban segít, akkor miért kellenének a szankciók, ha valaki igazából nagy dolgokat tesz?" - mondta Trump.

A megválasztott elnök hozzátette, hogy kész találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amint elfoglalja hivatalát.

"Megértem, hogy szeretnének találkozni, és ez teljesen rendben van részemről," - mondta Trump.

Amikor az "egy Kína-politikáról" kérdezték - ami annak diplomáciai elismerését jelenti, hogy csak egy kínai kormány van - Trump azt mondta, hogy nem ellenzi, hogy véget vessenek annak a hosszú távú megegyezésnek, amit az USA alkalmaz a kínai-tajvani kapcsolatokat illetően.

"Minden tárgyalás alatt áll, köztük az 'egy Kína' is," - mondta Trump.


Miután Trump megnyerte az elnökválasztást, egy telefonhívást kapott Caj Jing-ven tajvani vezetőtől, aki gratulált neki a győzelemhez.

Válaszul Trump Twitter bejegyzésére, amiben megemlítette a telefonhívást, Wang Yi kínai külügyminiszter újságíróknak azt mondta a hongkongi Phoenix tévében, hogy "az 'egy Kína' elv az alapja a kínai-amerikai kapcsolatok egészséges fejlődésének, és nem akarunk bármilyen jellegű beavatkozást vagy ennek a politikai alapnak a megsemmisítését."

Trump azt mondta a Wall Street Journalnak, hogy udvariatlan lett volna, ha nem fogadja a hívást.

"Az elmúlt évben 2 milliárd dollár értékben adtunk el nekik katonai eszközöket. Eladhatjuk nekik 2 milliárd dollárért a legújabb és legjobb katonai felszereléseinket, de nem engedik, hogy fogadjunk egy telefonhívást."

A múltban Trump azzal is fenyegetőzött, hogy Kínát jogilag valuta manipulátornak nyilvánítja. Amikor megkérdezték tőle, hogy még mindig ezt tervezi-e tenni amikor hivatalba lép, Trump azt mondta, hogy "Először beszélni szeretnék velük... Természetesen manipulátorok. De nem szeretném ezt tenni."

(1) - http://www.wsj.com/articles/donald-trump-sets-a-bar-for-russia-and-china-1484360380

RT

Ezek a teljesen természetes, őshonos kukoricák ragyogóan színes magokat teremnek

$
0
0
Carl Barnes oklahomai farmer úgy döntött, hogy újra feléleszti az indián örökséget, ezért elkezdett régi, őshonos kukorica fajták után kutatni. Kitenyésztett egy olyan kukorica törzset, amit Üveg Drágakő Kukoricának nevezett el, ami annyira jól néz ki, hogy az ember sajnálja megenni. Ezek a teljesen természetes kukorica csövek a lenyűgöző színkavalkáddal arra a szépségre emlékeztetnek bennünket, melyet a biológiai sokféleség eltűnésével veszíthetünk el. (1)

Barnes küldetése során, melynek célja a visszatérés a régi gyökerekhez, több hagyományos kukorica törzs magvait izolálta, melyeket az ősei szórtak el útjuk során Oklahomában az 1800-as években. Éveken keresztül végzett szelektív termesztést, mígnem sikerült neki egy olyan színes fajtát kitenyésztenie, ami az őshonos örökség valamennyi kukoricafajtáját egyben testesíti meg.

http
Barnes nem gazdagodott meg, hanem megosztotta a kukoricamagokat a bennszülött amerikai törzsek véneivel és más termelőkkel, akikkel találkozott, és ezzel segített ezeknek az őshonos törzseknek visszaszerezni kulturális és szellemi identitásukat. A kukorica számukra szó szerint ugyanazt jelenti, mint a vérvonaluk, a nyelvük és az érzés, hogy kik voltak.

Carl L. Barnes
Az egyik ilyen termelő Greg Schoen volt, akivel Barnes a 90-es évek elején kötött barátságot. Schoen egy új szintre emelte a szivárvány színű kukoricát olyan hibridek létrehozásával, melyeket a szivárvány és a jellegzetes sárga kukorica egymás mellé ültetésével ért el.

Schoen végül átadta a magokat a Native Seeds/SEARCH nevű nonprofit szervezetnek, amely jelenleg az interneten árulja azokat. Ezen felül egy növénybankban védik őket, amely mintegy 2000 ritka fajt tartalmaz. (2)(3)

(1) - http://www.saveseeds.org/biography/barnes_carl/index.html
(2) - https://shop.nativeseeds.org/products/ts363
(3) - https://www.facebook.com/glassgemcorn/






A tudósok szerint 1000 kilométer mélységben óceánnyi víz található, aminek talán a Üreges Földhöz is köze lehet

$
0
0
Verne Gyula ötlete egy mélyen a felszín alatt található óceánról az "Utazás a Föld középpontja felé" című regényében talán nem is olyan távoli elképzelés. A Föld köpenye több óceánnyi vizet is tartalmazhat akár 1000 kilométeres mélységben.

"Ha nem volna ott lenn, talán mindannyian elsüllyednénk," - mondja Steve Jacobsen a Northwestern Egyetem docense, akinek a csapata büszkélkedhet a felfedezéssel. "Ez egy sokkal nagyobb víztartalékot jelent a bolygón, mint azt korábban gondoltuk." (1)

Ez a víz sokkal mélyebben van, mint bármi, amit korábban láttunk, a Föld magja felé az út egyharmadánál. Jelenlétét egy gyémánt jelezte, melyet 90 millió évvel ezelőtt egy vulkán köpött ki a São Luíz folyó közelében Juínában, Brazíliában.

A gyémántnak van egy tökéletlensége, mivel olyan ásványi anyagokat tartalmaz, melyek a gyémánt kialakulásakor csapdába estek. Amikor a kutatók közelebbről is szemügyre vették infravörös mikroszkóp segítségével, félreérthetetlen jeleit látták hidroxil-ionok jelenlétének, amelyek általában vízből származnak. "Ott voltak mindenütt," - mondja Jacobsen.

Hogy kiszámolják a mélységet, ahol a gyémánt kialakult - és így a víz eredetének mélységét - a csapat ismét a csapdába esett anyagokat kezdte vizsgálni. Ezek ferropericlase ásványok, amelyek vasból és magnézium-oxidból állnak, melyek más fémeket is elnyelnek, mint például a króm, az alumínium és a titán ultramagas hőmérsékleten és nyomáson, ami a földköpeny mélyebb részére jellemző.

Jacobsen úgy találta, hogy ezek a kiegészítő fémek elváltak a ferropericlasetől, ami akkor történik, ha enyhébb körülmények között a gyémánt kisebb mélységekbe araszol fel. De a mindenhol jelenlévő fémek miatt a gyémántnak az alsó köpeny intenzív körülményei közül kellett származnia. "A csapdába került ásványi anyagok összetétele alapján azt feltételezzük, hogy ez a mélység körülbelül 1000 kilométer volt," - mondja Jacobsen.


A megdönthetetlen érv az, hogy a gyémántban csapdába esett anyagok egész idő alatt jelen voltak, a víz pedig csak a gyémánt kialakulásának helyéről származhat az alsó köpenyből. "Ez a legmélyebb bizonyíték a víz újrahasznosulására a bolygón," - mondja Jacobsen. "A legfontosabb üzenete mindennek az, hogy a víz körforgása a Földön sokkal nagyobb léptékű, mint azt valaha is gondoltuk, ami mélyen lenyúlik a köpenybe."

Jacobsen csapata korábban hatalmas mennyiségű víz bizonyítékát találta 600 kilométeres mélységben, amely a sziklákkal keveredik.

"A víznek egyértelműen szerepe van a lemeztektonikában, és korábban nem ismertük, hogy milyen mélyre érnek el ezek a hatások," - mondja Jacobsen. "Ez kihatással van a víz eredetére a bolygón. Lehetséges például, hogy a Földön már az első naptól volt víz, amikor a kőzetek keletkeztek."

De az még mindig nem világos, hogy pontosan milyen módon jutott le ilyen mélyre a víz. Lehetséges, hogy még a 90 millió évnél is korábban került be a köpenybe az üledékes óceáni kérgen keresztül a kezdetleges kőzetlemezek között, amelyek egymás ellen és mellett fejtettek ki tolóerőt.

Az új tanulmány szerint a szubdukciós anyagoknak még akár ilyen mélységben is lehet körforgása, mondja Lydia Hallis a Glasgowi Egyetem adjunktusa. "Végső soron ez a kutatás segít nekünk jobban megérteni, hogy a bolygónk hogyan hasznosítja újra önmagát." (2)

Jacobsen úgy gondolja, hogy ez a víz segíthet megmagyarázni, hogy miért a Föld az egyetlen általunk ismert bolygó, melynek lemeztektonikája van. "A víz keveredik az óceáni kéreggel és alábukik az összefutó lemezek határain," - mondja. "A köpenybe behatoló víz elősegíti a sziklák olvadását és gyengítését, és valószínűleg segíti a lemezek mozgását, mint a kenőzsír." (3)

Úgy tűnik, hogy ezek a legújabb felfedezések összhangban lehetnek a Üreges Föld elméletével. Ha megnézzük az Üreges Föld metszetéről készült ábrákat, akkor azt láthatjuk, hogy a Föld kérge körülbelül 1300 kilométer vastag, amibe pont beleesik a Jacobsen és csapata által kiszámolt 1000 kilométeres mélység, ahol a gyémánt keletkezett. A képeken azt is láthatjuk, hogy a kéregben képlékeny kőzetek és hatalmas kiterjedésű tavak vagy óceánok találhatók, ami megmagyarázhatja a gyémánt kialakulásakor jelenlévő vizet.


(1) - http://www.earth.northwestern.edu/research/jacobsen/
(2) - http://www.gla.ac.uk/schools/ges/staff/lydiahallis/
(3) - https://www.newscientist.com/article/mg23231014-700-deepest-water-found-1000km-down

Kiderült, hogy a 8 leggazdagabb ember akkora vagyonnal rendelkezik, mint a világ szegény fele együttvéve

$
0
0
Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt az Oxfam kiadott egy jelentést, amely megállapította, hogy 62 ember tulajdonában annyi vagyon van, mint a világ népessége legszegényebb alsó felének. Most a Davosi Világgazdasági Fórumra időzítve, ahol a világ gazdasági és vállalati elitje találkozik minden évben Svájcban 1971 óta, az Oxfam kiadott egy újabb jelentést, amely azt jelzi, hogy a nyolc leggazdagabb ember a világon akkora saját vagyonnal rendelkezik, mint a fél világ együttvéve. (1)

A számokat a Forbes 2016 márciusi gazdag embereket bemutató listája fényében frissítették, azonban tekintettel arra, hogy a lista nem ismeri el minden idők leggazdagabb embereit, beleértve az oligarchikus családokat, mint a Rothschildok, ez a különbség még lesújtóbb, mint azt a legtöbb ember el meri képzelni.

A jelentés címe: "Egy gazdaság a 99 százalék számára - Itt az ideje, hogy egy olyan emberi gazdaságot építsünk, amely mindenki számára hasznos, nem csak a kiváltságos keveseknek" megállapítva, hogy a szakadék szegények és gazdagok között sokkal nagyobb, mint amitől tartottunk. Részletezi, hogy a nagytőke és a szupergazdagok táplálják az egyenlőtlenségeket és válságokat az adókkal, a bérek leszorításával és a hatalmukat felhasználva befolyásolják a politikát. A jelentés gyors és alapvető változásra szólít fel a gazdaság kezelését illetően, hogy az minden ember számára hasznos módon működjön, ne csupán egy pár szerencsés meggazdagodása érdekében.

"A haveri kapitalizmus a gazdagok javát szolgálja, az emberekét, akik tulajdonolják és működtetik ezeket a vállalatokat a közjó és a szegénység csökkentésének rovására. Ez azt jelenti, hogy a kisebb vállalkozások küzdenek a versenyben és a hétköznapi emberek végül többet fizetnek az árukért és szolgáltatásokért," - írja a jelentés.

Az Oxfam nyilván komoly szolgálatot tesz azzal, hogy felhívja a figyelmet világunk gazdasági egyensúlytalanságára, de ez csupán a jéghegy csúcsa, ha figyelembe vesszük a korrupciót és leplezetlen pszichopata mintákat, melyek áthatják a modern társadalom legfelsőbb köreit.

Mindezzel együtt ez a jelentés valószínűleg csak újabb undort és haragot kelt az egyre növekvő populizmus ellen, ami kezdi elárasztani a nyugati világ kollektív tudatát. Remélhetőleg ez sokakat eljuttat egy fordulóponthoz, amikor az emberek végül egyszer és mindenkorra eltemetik az uralkodó árnyékosztályt, és eljuthatunk egy igazságon, igazságosságon, becsületen és természeti törvényeken alapuló globális közösség létrehozásáig.

http

(1) - https://www.oxfam.org/en/pressroom/pressreleases/2016-01-18/62-people-own-same-half

Lehetséges, hogy ezzel a technológiával mozgatták, vágták és fúrták a köveket az ősi civilizációk építői?

$
0
0
Ma már egyre inkább bizonyított tény, hogy a hangokat olyan célokra is felhasználhatjuk, amire sokáig nem is gondoltunk. A hangok különböző frekvenciái akár gyógyíthatnak, de pusztító hatásra is képesek. Elég csak a tibeti hangtál gyógyító képességére gondolni vagy a másik végletre, amikor hangfegyvereket hoznak létre, melyek segítségével emberek tömegeit tudják irányítani, vagy elviselhetetlen fizikai fájdalmat okozni.

A hangok frekvenciáinak egy másik érdekes felhasználási területe ugyanakkor kapcsolatban lehet azokkal az ősi építményekkel, melyek létrejöttére számtalan magyarázat született már idáig. Az egyik elmélet szerint a hatalmas, megalitikus struktúrákat hangok segítségével hozták létre, egyesek egyenesen azt állítják, hogy az ősi civilizációk olyan fejlett technológiák birtokában lehettek, melyek segítségével a gyakran több tíz tonnás köveket gyakorlatilag a beépítésük helyére lebegtették a levegőben.

Az alábbi felvételen erre vonatkozó kísérleti bizonyítékot láthatunk, amely alátámaszthatja ezt a feltevést. A videóban szereplő kísérletek között egy hang segítségével történő lyukfúrást is megfigyelhetünk, melynek során egy darab gránitba egy tökéletes furatot készít a kísérletet végző személy. Az eredmény egészen elképesztő, az elkészült furat megszólalásig hasonlít azokhoz a furatokhoz, melyeket az egyiptomi Abu-Szírben készítettek több ezer évvel ezelőtt.

Kapcsolódó cikk: Abu-Szírben megcáfolhatatlan bizonyítékai találhatók a fejlett ősi technológiának

http

Vajon világháború vagy világkormány lesz, ahogy Trump elnöksége közeledik?

$
0
0
A nagy geopolitikai játékosok a végső lépéseiket teszik, amint Donald Trump elnöksége és a nyugati forradalom kezdetét veszi. A nyugati katonai ipari komplexum egyik utolsó nagy lépését teszi egy nagy tank hadsereg Lengyelországba történő telepítésével. Ezzel látszólag Oroszországot veszik célba, de valójában egy keresztény szövetségi lépés Oroszországgal együtt, amely Kínát célozza. Rex Tillerson, Trump leendő külügyminisztere a maga részéről azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja a kínai bázisokat a Dél-kínai-tengeren. A hátteret ehhez a provokatív megjegyzéshez ázsiai CIA források szerint az biztosította, hogy a kínaiak állítólag 10 millió embert küldtek nemrég Indonéziába részeként egy egyezségnek, hogy kiépítik a szigetcsoport infrastruktúráját, ami megkongatta a vészharangot a Pentagonban. A Pentagon egy új katonai bázist akar építeni a Dél-kínai-tengeren, hogy kiegyensúlyozza ezt a kínai lépést, CIA források szerint.

A kínaiak válaszoltak, emlékeztetve a nyugatot a Fehér Sárkány Társaságon keresztül, hogy 1979-ben a kínai-vietnami háború idején Oroszország gépesített hadsereget küldött Kínába, amit a kínai vezető Teng Hsziao-ping megsemmisített egy hidrogénbombával. Ennek a hadseregnek a nyomai még mindig láthatóak a Google Földön, és emlékeztetőül szolgálnak, hogy miért nem jó ötlet Kínával háborút kezdeni, kínai hírszerző tisztek szerint.

A kardcsörgetés minden esetben csak pózolás az elkövetkező nehéz tárgyalások előtt, hogy miképpen változtassunk azon, hogyan működtetjük ezt a bolygót, ami komolyan fog folytatódni, amint Trump elnöksége elkezdődik. Ennek eredményeként valószínűleg valamiféle laza, demokratikus és meritokratikus világkormány formálódik, mivel az alternatíva, a nukleáris holokauszt elképzelhetetlen, mondták a tárgyalásokon résztvevő források.

Félreértés ne essék, a Trump elnökség egy második amerikai forradalmat jelent, ami érintheti a titkos nemzetközi szélhámos kormány műveleteit. Orosz hírszerző tisztek a múlt héten kapcsolatba léptek a Fehér Sárkány Társasággal biztosítékot keresve arra nézve, hogy Trump elnöksége szabad utat fog kapni. A FST elmondta, hogy Trump nem lesz egy újabb meggyilkolt vezető, mint Kennedy, mert ellentétben Kennedyvel, Trumpot az amerikai hadsereg támogatja. Az egyik Pentagon forrás a következőt mondta az üggyel kapcsolatban: "A CIA terv, hogy rajtaüssenek Trumpon nem valószínű, hogy megvalósul, mivel a hadsereg ismertette velük a lázadási törvényt. Nem létezik genfi egyezmény az állam belföldi ellenségeire, és a katonai igazságszolgáltatás gyors és halálos."

Trumpnak azonban nem fogják engedni, hogy megtegyen mindent, amit akar, különösen Izraellel kapcsolatban, Pentagon források szerint. "Az ENSZ Biztonsági Tanácsa január 17-én szavazhat arról, hogy az 1967-es határokat előírják Izrael számára szankciók által kikényszerítve," - mondják. Az izraeli miniszterelnököt Benjamin Netanjahut és Trumpot is "kényszeríthetik, ha ellenszegülnek a nemzetközi közösség akaratának, mivel a békéhez és valamennyi konfliktus rendezéséhez egy globális valuta újraindításra van szükség," - tették hozzá a források.

Orosz FSzB források a maguk részéről meg tudták erősíteni, hogy amikor Donald Trump Oroszországba látogatott 2013-ban, felajánlották neki a lehetőséget, hogy ugyanabban a szállodai szobában aludhat, amiben Barack és Michelle Obama. "Mindent lehallgattak és rögzítettek az összes szállodai szobában a Vörös tér körül Moszkvában," - mondta az egyik FSzB forrás, aki megerősítette, hogy videó vette fel, amikor Trump prostituáltakat szerzett, akik abba az ágyba vizeltek, amiben Obamáék aludtak. "Abban az időben nem gondolta, hogy elnök lesz, úgyhogy nem érdekelte," - mondta a forrás, aki egy VIP személyeket védő biztonsági céget üzemeltet és azt állítja, hogy rendelkezik egy példánnyal a felvételből. Az oroszok azonban rámutattak, hogy semmi törvénytelent nem tett, és soha nem zsarolták meg őt az eset kapcsán. Trump a maga részéről már bejelentette első tengerentúli látogatását Oroszországba, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Mindenesetre, ami a világban történik, az nem Donald Trumpról szól, ő csak az egyik aspektusa egy történelmi forradalomnak. Ez a forradalom komolyabban a brit szavazással kezdődött arról, hogy kilépnek az EU-ból, további lépést jelentett Trump megválasztása, és most a Frexit vagy francia EU kilépés felé veszi az irányt, miközben a reménybeli francia elnök Marie Le Pen New Yorkban találkozott Trumppal a múlt héten.


Még ha Trumpot meg is ölnék, a forradalom folytatódik, mert egy alapvető változás folyik a nyugat hatalmi struktúrájában, ami megállíthatatlanná vált. A meg nem választott, korrupt kazár maffia tulajdonában lévő EU helyébe egy demokratikus Európai Unió fog lépni, amely magában foglalja a legnagyobb európai országot, ami maga Oroszország, a gnosztikus illuminátusok szerint. Ez a csoport Észak-Amerika szövetségese lesz, és egy mindkét oldal számára győzelemnek számító új kapcsolatról fognak tárgyalásokat folytatni Ázsiával, mire végre elül a por.

A változás a világhatalomban a múlt héten a svájci Davosban összegyűlt plutokraták csökkenő befolyásából látható. Az egyetlen jelentős vezető, aki részt vett az idén a kínai elnök Hszi Csin-ping volt, és ez talán nem is egy jó lépés a részéről, Pentagon források szerint. "Mivel ellátogatott Davosba, az összeesküvés ügynök Merkel német kancellár és Netanjahu távozásra kényszerültek, mivel Trump nem volt hajlandó részt venni, hogy ne találkozzon Hszi-vel, akit szintén eltávolítottak és a helyére egy klón került," Pentagon források szerint. NSA és gnosztikus illuminátus források azt állítják, hogy Hszi Evelyn de Rothschildnak tesz jelentést és nem egy valódi, önálló kínai vezető. Mivel a Rothschildok elveszítik a hatalmat, a meghatalmazottaikat világszerte leváltják, a források szerint. Ez már megtörtént Észak-Koreában Kim Dzsongunnal, jegyezték meg ázsiai CIA források. Ázsiai titkos társasági források a maguk részéről viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy Hszi független, és senkinek sem számol be, kivéve kollégáinak a kínai kormányban.

Mindenesetre az igazi káosz nem Kínában, hanem az USA-ban van, ahol egy nagy tisztogatás van kibonatkozóban. A gyermekbántalmazó és a hozzá kapcsolódó zsaroló hálózat leépítése az USA hatalmi struktúrájában tovább folytatódik. Továbbá a mesterséges szárazság és a kísérlet, hogy megpróbálják megszerezni a kaliforniai mezőgazdasági területeket már véget ért geomérnöki viharok segítségével. Emellett több mint 150 FBI ügynök öt városban a New York-i rendőrséggel karöltve a Clinton Alapítványt vizsgálja pénzmosás és az úgynevezett iszlám terrorszervezetek finanszírozása miatt, jegyezték meg Pentagon források. Clintonék erre reagálva dalolni kezdtek, mint a kanárik egykori pártfogóikról, a Bush családról, valamint szaúdi és német szövetségeseikről.

A szaúdiak, az izraeliek és az ISIS zsoldos hadsereg mögött álló CIA frakció a maguk részéről fenyegetéseket intéznek Trump ellen, és megpróbálnak háborút provokálni Szíria elleni támadással és nukleáris zsarolással annak érdekében, hogy megőrizzék a közel-keleti olajpénz rájuk eső része feletti irányítást. Ez nem fog működni, mert az egész bolygó undorodik a bűnös bohóckodásuktól, és már senkit sem tudnak becsapni a primitív propagandájukkal.

Japánban eközben Shinzo Abe miniszterelnök szolga kormánya úgy viselkedik, mint egy szarvas, amely lefagyott egy autó fényszórójától, amint a valóság rájuk omlik. A csalással megválasztott Liberális Demokrata Párti kormány továbbra is abban reménykedik, hogy a főnökeik, a Rothschild ügynök Michael Greenberg és a Bush ügynök Richard Armitage majd valahogy hatalmon maradnak és megvédik őket. Valamint azt gondolják, hogy Japán felett Kína fog uralkodni azon egyezség részeként, amit a Bush és a Clinton család kötött Kínával, ázsiai titos társasági források szerint. Ez nem fog megtörténni, mivel Japán Koreával és Oroszországgal fog szövetkezni a stabil regionális erőviszonyok fenntartása érdekében, japán jobboldali források szerint.

Továbbá az olyan megvesztegetett besúgóktól, mint Shinjiro Koizumi, az áruló Junichiro Koizumi fiától a japán alvilág is megcsömörlött mondván, hogy beletörődtek abba, hogy a japán népességet jelenlegi számának a felére csökkentik. Mindenki biztos lehet abban, hogy az ilyen árulók eltávolítására is sor kerül, miután európai és amerikai főnökeik eltüntetése befejeződött.

A tisztogatás már folyamatban van Dél-Koreában, a másik kazár szolga ázsiai államban, miután felelősségre vonták az elnököt, és vesztegetéssel kapcsolatos vizsgálat folyik azon család ellen, akik a Samsungot, a legnagyobb vállalati konglomerátumot irányítják.


Üzenet Naruhitó trónörökösnek: mentse meg az országát, mielőtt túl késő lenne, és Japán irányítását át nem adják a megbízott Kim Dzsongunnak. Lépjen kapcsolatba a Fehér Sárkány Társaság képviselőivel Japánban, ha nem tudja, mit tegyen, és segíteni fognak. Az idő fogy.

Mindenesetre a világ eseményeiben a jelenlegi holtpont meg fog szűnni, amint Trump elnöksége január 20-án megkezdődik. Azok, akik ragaszkodnak a régi struktúrához, vele együtt fognak eltűnni a történelem pöcegödrében. "Látható módon hullik darabokra, és még a régi vállalati média emberei is elkezdenek róla beszámolni," - jegyezte meg egy illuminátus forrás. Azok, akik magukénak érzik a közelgő forradalmat és szeretnék megmenteni a bolygót, kapnak egy esélyt, hogy segítsenek az új aranykor kezdetének munkájában.

Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könyvsorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.

Egy indiai férfi 36 éven keresztül minden nap ültetett néhány fát, és ez lett belőle

$
0
0
1979-ben, több mint három évtizeddel ezelőtt egy tinédzser, miután észrevette, hogy nagy számban pusztulnak a hüllők az erdők hiánya miatt, fákat kezdett ültetni egy olyan területen, amelyet árvíz mosott el. Ma ugyanez a föld egy 550 hektáros dzsungelnek ad otthont, amit Molai erdőnek neveztek el a férfi után, aki saját kezével hozta létre.

A Jadav Molai Payeng által ültetett erdőben jelenleg tigrisek, indiai orrszarvúk, több mint 100 szarvas és nyulak élnek a főemlősök mellett, valamint több madárfaj, köztük számos keselyű. A területen több ezer fa található, több mint 300 hektáron bambusz terem. Egy 100 elefántból álló csorda látogatja az erdőt rendszeresen minden évben, és általában hat hónapig maradnak. Az elmúlt években 10 elefánt borjú született az erdőben.

16 éves volt, amikor árvíz sújtotta Asszámot, és Payeng megfigyelte, hogy a vándorló madarak száma egyre csökken, ahogy fokozatosan eltűnnek az erdős területek és a vizes élőhelyek a lakóhelyéhez közel, és a kígyók is nagy számban pusztultak el. Amit Payeng látott, az nagyon zavarta.

"Megkérdeztem a véneket, mit tennének, ha mindannyian meghalnánk egy napon, mint ezek a kígyók. Csak nevettek és vigyorogtak, de tudtam, hogy zöldebbé kell tennem a bolygót," - mondta Payeng.

A falujában a vének azt mondták neki, hogy az erdőterületek csökkenése és az erdőirtás miatt az állatok elvesztették otthonaikat. A megoldás az, hogy új otthont vagy erdőket kell az állatok számára létrehozni, mondták Payengnek.


Figyelmeztette az erdészeti minisztériumot, de arra kérték Payenget, hogy ültessen maga fákat, amit valóban meg is tett. Felkeresett egy folyóparti szigetet a Brahmaputra partján, és elkezdett csemetéket ültetni. Payeng töb mint három évtizeden keresztül minden nap kiment a szigetre és elültetett néhány csemetét.

A termőterületen a növények öntözése azonban problémát jelentett, mivel nem tudott vizet hozni a folyóból és megöntözni minden fát, mert a terület hatalmasnak bizonyult egyetlen ember számára.

Bambuszból készített minden csemete fölé egy tartót és elhelyezett rajta egy cserépedényt, rajta egy kis lyukkal. A víz fokozatosan csöpögött a növényekre egy héten keresztül, mire az edények kiürültek.

A következő évben, 1980-ban a Golaghat kerület szociális erdészeti részlegénél kezdett dolgozni, amikor elindítottak egy faállomány telepítést egy 200 hektáros területen Aruna Chaporiban.

Payeng egyike lett azon munkásoknak, akik 5 évig dolgoztak a projektben. A program befejeztével úgy döntött, hogy hazatér, miután mások is elmentek. Megnézte a növényeit és folytatta a fák ültetését annak érdekében, hogy erdővé alakítsa a területet.

Payeng az úgynevezett "Mishing" törzshöz tartozik Asszámban, Indiában. Egy kis kunyhóban él az erdőben a feleségével és három gyermekével. Szarvasmarhát és bivalyt tenyészt a farmján, és a megélhetés érdekében a tejüket értékesíti, ami számukra az egyetlen jövedelemforrás.

"A barátaim mérnökök lettek és a városban élnek. Én mindent feláldoztam, és ez a dzsungel lett az otthonom. Az elismerés és a díjak, melyeket kaptam az én gazdagságom, és én vagyok a legboldogabb ember a világon," - mondta Payeng.

Payeng életéről és lenyűgöző teljesítményéről egy rövidfilm is készült.

http


Viewing all 10777 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>