Quantcast
Channel: Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
Viewing all 10764 articles
Browse latest View live

Ez a forradalmian új lapát nélküli szélturbina rezgés segítségével hozza létre az elektromos áramot

$
0
0
A lapát nélküli szélturbinák forradalmasíthatják a szélenergia hasznosítását.

A spanyol Vortex Bladeless startup cég turbinája úgy néz ki, mint egy darab spárga, ami a földből nőtt ki, mely gyakorlatilag egy oszlop, amit a légmozgás által keltett örvények mozgatnak oda-vissza a szerkezet körül, és így hozza létre az elektromos áramot.

Egy szerkezetet jellemzően csak akkor lehet optimalizálni, hogy rezegjen egy bizonyos frekvencián, ha adott egy szélsebesség. A Vortex mérnökei azonban azt mondják, hogy mágneseket használnak, és azok segítségével állítják be a turbinát menet közben, hogy a maximumot hozzák ki a pillanatnyi szélsebességből.

Amikor a szerkezet elkezd rezegni, a szerkezet alapjában egy váltakozó áramú generátor ezt a mechanikai mozgást alakítja át elektromos árammá.


A Vortex szakemberei azt állítják, hogy ezzel a fajta turbinával körülbelül 40 százalékkal kevesebbe kerül az áram előállítása, mint a hagyományos szélgenerátorok esetében. Ennek a költség csökkenésnek a nagy része a karbantartásból származik, mivel a Vortex turbinában nincsenek mozgó alkatrészek vagy hajtóművek, ezért tovább tartanak és nem igényelnek rendszeres kenést.

Az egyszerűbb kivitel egyben azt is jelenti, hogy a gyártási költségei mintegy felét teszi ki a hagyományos szélturbinák előállításának, melyeknél a hatalmas lapátok a legdrágábbak.

A Vortex lapát nélküli kialakítása körülbelül 30 százalékkal kevesebb elektromos áramot termel, mint egy hagyományos szélturbina, ugyanakkor sokkal több "csendes" Vortex modellt lehet ugyanakkora területen telepíteni.

A Vortex turbina egyben megoldja azt a komoly problémát, hogy a nagy forgó lapátok gyakran okozzák a repülő madarak sérülését vagy pusztulását.

A Vortex mérnökei egy 12,5 méter magas "Mini" modell létrehozásán dolgoznak, míg a nagyobb, ipari méretű modell várhatóan 2018-ra készül el.


http://vortexbladeless.com

A gravitáció legújabb elmélete, ami fizikai tudásunk gyökeres átalakulását okozhatja, átment az első teszten

$
0
0
2010-ben Erik Verlinde, az Amszterdami Egyetem és a Delta Elméleti Fizikai Intézet neves húrelmélet szakértője azt állította, hogy a gravitáció nem alapvető természeti erő, hanem egy "kialakuló jelenség."És most, száz évvel azt követően, hogy Einstein közzétette általános relativitáselméletének végleges változatát, Verlinde legutóbb megjelent tanulmányában a gravitációról alkotott álláspontját fejtegeti - ami egy olyan komoly megállapítás, amely alapjaiban jelent kihívást a ma ismert fizika számára. (1)(2)(3)

Verlinde "kialakuló gravitációs" elmélete egy nagyon fontos következtetésre jut: a sötét anyag nem létezik! Kutatásai úgy adnak értelmet a gravitációnak, hogy létrejöttéhez nincs szükség egyetlen sötét anyagi részecskére sem.

A Leiden Obszervatórium (4) kutatói több, mint 33,000 galaxist tanulmányoztak, hogy ellenőrizzék Verlinde elméletét, és az eredmények azt mutatják, hogy ez a teória valójában pontosabban írja le az univerzum gravitációs eloszlását, mint Einstein relativitáselmélete. (5)

Az alábbi felvételen Verlinde maga mutatja be a gravitáció alternatív magyarázatát.


Egy teljesen más kiindulópont

Az évek során a tudósok folyamatosan keresték a sötét anyagot, ami megmagyarázná az eltéréseket az általános relativitáselmélet és a gravitációs lencsehatás között, melyeket a fény esetében figyeltek meg az űrben. Miközben a gravitáció felelős ezen fény elhajlásért, a probléma az, hogy az elhajlás nem áll összhangban a jelenlévő anyag mennyiségével, ami láthatatlan részecskék jelenlétére utal, amelyek a további gravitációs erőért felelősek.

Sok erőfeszítést, berendezést és pénzt áldoztak a sötét anyag megtalálására. Ha igaznak bizonyul Verlinde elmélete, az véget vethet a feltételezett részecske több évtizedes keresésének, és amit ma tudunk a világegyetemről, az drasztikusan megváltozhat.

Verlinde számításai elszigetelt, gömb alakú és statikus rendszerekre alkalmazhatók, ami azt jelenti, hogy a sötét anyagot még nem teljesen száműzhetjük a fizikából. Mint minden elmélet, Verlinde "kialakuló gravitációs" teóriája is módosításokon fog átesni, ahogy egyre több fizikus vizsgálja majd az elkövetkező években. Verlinde azonban optimista az elmélet fejlődését illetően: "Sok elméleti fizikus, mint én a teória felülvizsgálatán dolgozik, és már történt néhány jelentős előrelépés."

"Egy tudományos forradalom küszöbén állhatunk, ami gyökeresen meg fogja változtatni a tér, az idő és gravitáció természetéről alkotott véleményünket," - tette hozzá. (6)

(1) - https://arxiv.org/PS_cache/arxiv/pdf/1001/1001.0785v1.pdf
(2) - https://arxiv.org/pdf/physics/0405066v1.pdf
(3) - https://arxiv.org/abs/1611.02269
(4) - https://www.universiteitleiden.nl/en/science/astronomy
(5) - https://phys.org/news/2016-12-verlinde-theory-gravity.html
(6) - http://www.uva.nl/en/content/news/press-releases/2016/11/new-theory-of-gravity-might

Futurism

Christopher Hitchens szerint ezért káros a kereszténység

$
0
0
Tegyük fel, hogy konszenzus van arról, hogy főemlősként, homo sapiensként 100 ezer éve vagyunk a Földön, talán több. Francis Collins szerint 100 ezer, Richard Dawkins szerint 250 ezer, de számoljunk 100 ezerrel.

Katolikusként hinned kell abban, hogy 98 ezer évig a fajunk szenvedett, a csecsemők többsége születéskor meghalt, a többiek várható élettartama is 25 év volt, fogproblémákban haltak meg, éheztek, háborúztak, szenvedtek.

Mindezt a Mennyből 98 ezer évig tétlenül nézte Isten, és kétezer éve úgy gondolta, hogy ebből elég, ideje beavatkoznom. A legjobb módszer erre, hogy a Közel-Kelet egy majdnem teljesen analfabéta részén egy embert halálraítéljenek és keresztre feszítsék.

Ne is Kínában, ahol az emberek tudnak olvasni, fejlett a civilizációjuk, meg tudják vizsgálni a tényeket... Nem!

Inkább a sivatagot választja a kinyilatkoztatásra. Ez nonszesz, ezt egy gondolkodó ember nem hiheti el.


Azért örülök, hogy ez a téma, a kereszténység hibás volta, mert szerintem a kereszténység tanításai erkölcstelenek. A legfőbb a mások helyetti megváltás, miszerint a bűneidért mások bűnhődhetnek, aminek az eredete a bűnbak képzés, szintén erről a területről.

Ha szeretlek, kifizethetem a tartozásodat, akár le is ülhetem helyetted a büntetésedet, ha igazán szeretlek és vállalkozom rá, de nem tehetem semmissé a bűneidet, mert nem tudom megszüntetni a felelősségedet, és ezt nem is akarhatom, a felelősséget neked kell viselned egyedül.

Nincs mások helyetti megváltás, sőt megváltás sincs. Ez szerintem csak egy vágyakozás, ami káros is az emberekre. És bemocskolja magát a szeretetet, mert kötelezővé teszi azt. Úgy kell szeretned a szomszédodat, mint saját magadat, amit valójában nem tudsz, és ezért bűnösnek érezheted magad.

Továbbá azzal, hogy szeretned kell valakit, akit félned is kell. Egy felsőbbrendű lényt, egy mindenható apát. Akitől félned is kell, de szeretned is, és ha ezt nem tudod megtenni, akkor bizony bűnös vagy.

Ez mentálisan, morálisan vagy intellektuálisan sem egészséges. És ez elvezet a legvégső ellenvetésemhez, hogy ez egy totalitárius rendszer.

Hogyha lenne egy Isten, aki meg tudja tenni ezeket, és el is várná másoktól, és mindenható lenne és változatlan, egy olyan diktatúrában élnél, ami alól nincs menekvés és senki sem változtathatna rajta, és ismeri a gondolatainkat és rákényszerít az akaratlan gondolatbűnre és ezért örök szenvedésre ítél.

Abszolút semmi okunk rá, hogy higgyünk benne.

A Bayer gyógyszeróriás szándékosan adott el HIV és Hepatitis C fertőzött vért és vérkészítményeket az 1980-as években

$
0
0
A Bayer gyógyszeripari óriás HIV és Hepatitis C fertőzött vért és vérkészítményeket adott el az Egyesült Államokban az 1980-as években. Miután mintegy 10,000 embert megfertőztek, visszahívták a termékeket és újraértékesítették őket ázsiai és latin-amerikai országokban, így továbbra is pénzt kerestek rajta.

Mi történik, ha egy cég, amelyről azt gondoltad, hogy megbízható, tudatosan ad el olyan gyógyszereket, amelyekről tudják, hogy potenciális HIV fertőzést okozhatnak? Mi van akkor, ha egy kormányzati szerv, amely azt állítja, hogy megvéd ilyen esetekben, nem csupán elfordítja a fejét, hanem bűnrészessé válik egy ilyen ügyben?

Mindenki hallott már a Bayer Aszpirinjéről, de a gyógyszeripari óriásvállalat számos egyéb terméket gyárt, kezdve a növényvédő szerektől a hemofíliás (vérzékenység) betegeknek készült gyógyszerig, melynek Factor 8 a neve, ami egy véralvadási fehérje.


1984-ben a Bayer tudomására jutott, hogy a Factor 8 több legyártott tétele HIV vírust tartalmazott. Tudták, mert egy HIV járvány tört ki a vérzékeny gyerekek között, és ez a járvány visszavezethető volt a Bayerhez. Mivel már nem tudták eladni a Factor 8-at az Egyesült Államokban, a Bayer az FDA (Amerikai Élelmiszer és Gyógyszer Hatóság) engedélyével eladta ezeket a HIV fertőzött készítményeket Argentínában, Indonéziában, Japánban, Malajziában és Szingapúrban 1984 februárját követően, a The New York Times birtokába jutott dokumentumok szerint. (1)

A dokumentumokból kiderült, hogy a Cutter Biological, a Bayer egyik részlege több, mint 100,000 ampulla koncentrátumot szállított 4 millió dollárt meghaladó értékben, mielőtt elkezdte forgalmazni a biztonságosabb terméket.

Ezeknek a HIV fertőzött készítményeknek az eladása végül több tízezer ember megfertőzéséhez és több ezer halálához vezetett. Több ezer ártatlan gyerek és felnőtt halt meg a Bayer keze által, és a legbotrányosabb, hogy semmiféle büntető intézkedést nem hoztak ellenük.


Az egészségügyi minisztériumok vezetői Argentínában, Indonéziában, Japánban, Malajziában és Szingapúrban mind börtönbe kerültek, míg az amerikai FDA és a Bayer tovább folytatta pokoli útját.

Amikor a fertőzött Factor 8-al kapcsolatban kérdezték, a Bayer a következőt válaszolta: "A közel két évtizede hozott intézkedések az akkori legjobb tudományos információkon alapultak, és összhangban voltak az érvényben lévő szabályozással."

Vagyis mindezt úgy lehet értelmezni, hogy a Bayer engedélyt kért az FDA-től gyerekek meggyilkolására a nyereség érdekében, és az FDA azt jóváhagyta.

A New York Times szerint az Élelmiszer és Gyógyszer Hatóság vérkészítményeket szabályozó hatóságának vezetőjét, Dr. Harry M. Meyert megkérték, hogy az ügyet "csendben oldják meg anélkül, hogy figyelmeztetnék a kongresszust, az orvosi szakmát és a közvéleményt."

Sem a kormányon, sem a Bayeren belül nem vádoltak meg senkit az üggyel kapcsolatban. A Bayer a mai napig értékesíti a Factor 8 gyógyszert.

(1) - http://www.nytimes.com/2003/05/22/business/2-paths-of-bayer-drug-in-80-s-riskier-one

Hírek 2017 Március - Klímaváltozás, eurózóna, Trump, NATO, pedofília

$
0
0
A rendkívüli politikai, kormányzati, vallásos és társadalmi változások alapvető fontosságúak a látható kormány, az árnyékkormány és a betolakodó földönkívüliek elűzéséhez és hatástalanításához. Ezeken a kulcsfontosságú kérdéseken kívül szó esik még olyan tényezőkről is, amelyeknek a többsége rendkívül kedvezőtlen az emberiség számára. Olyan eseményekről van szó, amelyek egyre komolyabbá válnak, amelyek természeti és meteorológiai egyensúlytalanságokkal, a társadalmi helyzettel állnak kapcsolatban, amely egyre drámaibb és kritikusabb. Számos országban háborút provokál ki, valamint kríziseket és konfliktusokat mindenfelé. Ezenfelül ott vannak még az összeesküvések és a rejtett cselszövések is, valamint az UFO észlelések száma is, amely egyre csak növekszik, ahogyan a különös fényjelenségek is, amelyek egyre kézzelfoghatóbbak, és egyre több helyen tűnnek fel. Összeállítás azokból az érdekes hírekből és dokumentumokból, amelyeket a hivatalos média nem tett közzé, vagy észrevétlenek maradtak, de mégis kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megismerjük a valóságot, amelyben élünk.

http

A távol-keleti helyzet fokozódik - Kína 150 ezer katonát vezényelt az észak-koreai határra

$
0
0
Miközben a világ arra készül, hogy elszabadul az őrület Szíriában és egy igazi globális konfliktussá fajul, a dél-koreai média arról számolt be hétfőn, hogy Kína 150 ezer katonát telepített az észak-koreai határra. (1)

"Mivel az Egyesült Államok bejelentette, hogy függetlenül Észak-Korea magatartásától az amerikai haditengerészet nukleáris meghajtású Carl Vinson (CVN-70) repülőgép hordozóját Szingapúrból a Koreai-félsziget felé indította, a kínai hadsereg mintegy 150 ezer fős hadsereget telepített két csoportban, felkészülve az előre nem látható körülményekre," - írta a Chosun hírügynökség.

A Chosun szerint, amely az egyik legnagyobb médiaügynökség  Dél-Koreában, a tanú, aki beszámolt a fejleményekről elmondta, hogy Kínát sokkolta az amerikai rakéta támadás Szíriában, és a csapatok észak-koreai határra történő vezénylése erre lehet egy közvetlen válasz.


Kiemelve a fokozódó feszültséget, melyet Észak-Korea legutóbbi rakéta kísérletei váltottak ki, az újság leírja, hogy milyen katonai eszközöket telepítettek a határra:

"A központi egységek, amelyek azonnali választ adnak az Észak-Koreában tapasztalható drasztikus változásokra, a 39. és a 40. csoport, melyek főhadiszállása Yingkouban és Jinzhouban van Liaoning tartományban. A 39. katonai csoport egy gépesített nehéz hadsereg, a 40. egység pedig egy gyors reagálású csoport."

Észak-Korea korábban elítélte az amerikai haditengerészeti csapásmérő egységek dél-koreai telepítését figyelmeztetve, hogy készen áll a háborúra, és Washington lesz a felelős teljes mértékben minden potenciálisan "katasztrofális következményért" egy invázió esetén.

Erődemonstrációként Washington a múlt héten indította útnak a Carl Vinson atommeghajtású hordozót a koreai vizekre, miután törölték tervezett útját Ausztráliába.

(1) - http://news.chosun.com/site/data/html_dir/2017/04/10/2017041001086.html

A Svéd Orvosok az Emberi Jogokért munkatársai megerősítették, hogy a szíriai Fehér Sisakosok gyerekeket gyilkoltak meg a hamis gáztámadásos videókban

$
0
0
A Svéd Orvosok az Emberi Jogokért (SWEDHR)(1) elemezte azokat a videókat, melyeken a szírai kormányerők állítólagos gáztámadása utáni mentés látható. Az orvosok megállapították, hogy a videókat meghamisították, melyeken még az arab rendező hangja is hallatszik, és hogy az állítólagos "mentés" valójában egy gyilkosság volt. Az első elemzésből az derült ki, hogy azok a gyerekek, akiken az "orvosok" mintha dolgoztak volna, már halottak voltak.

Miután azonban behatóbban megvizsgálták a felvételeket, az orvos csapat megállapította, hogy az egyiken látható fiú opiátok miatti túladagolás következtében volt eszméletlen. A videón az látható, hogy a gyerek injekciókat kap a mellkasába a szív területén, és gyakorlatilag megölték, miközben egyértelműen színlelt adrenalin injekciókat kapott.

Az orosz külügyi szóvivő Maria Zaharova is beszélt az állítólagos Fehér Sisakos "életmentőkről"

http

Az orvosok a következőket határozták meg az elemzésben:

● A videón egy életmentő beavatkozás látható a vegyi klórgáz támadás után (az állítólagos Szarin nem lehetséges), melyen adrenalin injekciót adnak be egy fecskendőből egy hosszú tűvel egy csecsemő szívébe. A kezelés semmilyen módon nem volt helyes bármely lehetséges vegyi anyag esetén sem.

● A gyermek kezelésére oly módon került sor, amely gondatlan volt és veszélyes, és valószínűleg súlyos károkat okozhatott.

● A legbeszédesebb a megismételt színlelt adrenalin injekció, állítólag a szívbe. Az egészségügyi dolgozó, és úgy véljük, nyugodtan hívhatjuk őket színészeknek ezen a ponton, nem nyomta meg a
dugattyút a fecskendőn. Így a fecskendő tartalmát soha nem is injektálta be, ahogy az a felvételen is tisztán látható.

● Valódi egészségügyi szakértők csapatának diagnózisa annak alapján, ami a felvételen látható azt jelzi, hogy a gyermek opiát injekcióktól szenvedett, és valószínűleg túladagolásban haldoklott. Nincs bizonyíték semmilyen más szerre, vegyi anyagra vagy másra.

● A videón látható egyik gyereken sem látszik, hogy vegyi támadás áldozata lenne. A Fehér Sisakosok egyik korábbi videója (megtekintése csak erős idegzetűeknek ajánlott):

https://www.youtube.com/watch?v=3GXz9ww7JY4

http://indavideo.hu/video/SWEDHR2

● Egyértelmű volt, hogy a színlelt injekció beadásakor a hosszú tűvel megölték a gyereket a felvételen. Ez egy céltudatosan megrendezett gyilkosság volt, hogy úgy tűnjön, mint egy orvosi kezelés.

● A videók hamis fordítása mögött arab rendezői utasítások hallhatók, hogyan helyezzék el a gyerekeket a videóhoz, nem pedig az orvosi kezelés.

● A videókat a Fehér Sisakosok csatornájára a "Idlib tartomány szíriai polgári védelme" töltötte fel. A videókat a Fehér Sisakosok készítették a "sarmini koordinálók" szervezettel együtt, akiknek fekete dzsihádista zászlója van (al-Kaida). A felvételeken a Fehér Sisakosok is láthatók.


Az orvosi szövetség elnöke Marcello Ferrada de Noli 2017 március elején tette közzé az esettel kapcsolatos első elemző cikkét "Svéd Orvosok az Emberi Jogokért: Fehér Sisakos videó, halott gyerekek és megrendezett vegyi fegyver támadás hátborzongató manipulálása, hogy igazoljanak egy 'repüléstilalmi zónát' Szíriában" címmel. (2)

Kapcsolódó cikk: Megdöbbentő felvétellel buktatták le magukat a szíriai "Fehér Sisakosok", akiket a nyugat titkos fegyverként használ az ISIS támogatására

Majd ezt követte egy még több kísérteties felfedezésről szóló cikk a videókkal kapcsolatban "Fehér Sisakos film: Frissített bizonyítékok a svéd doktoroktól, akik megerősítik a szimulált életmentő beavatkozásokat a sérült gyerekeken" címmel.

Ferrada de Noli a Svéd Orvosok az Emberi Jogokért alapítója és elnöke, amely egy nem kormányzati kutató szervezet, melynek professzorok és orvosok a tagjai, akik az egészséggel kapcsolatos különböző területeken tevékenykednek, és akiknek célja, hogy kutassák és beszámoljanak a polgári lakosságok ellen elkövetett háborús atrocitásokról, a fogvatartottak kínzásáról és az emberi jogok elleni bűntettekről. (3)

(1) - http://swedhr.org/
(2) - http://theindicter.com/swedish-doctors-for-human-rights-white-helmets-video-macabre
(3) - https://en.wikipedia.org/wiki/Swedish_Doctors_for_Human_Rights

VT

Az amerikai dollár lassú, de biztos halála? Kína és Oroszország megszabadulnak a zöldhasú valuta befolyásától

$
0
0
Két évvel ezelőtt a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC), a legnagyobb és legértékesebb pénzintézmény a világon a teljes eszköz és piaci tőkéjével azt tervezte, hogy nyit egy elszámolási bankot Oroszországban, amely a kereskedelmet jüanban (renminbi) és rubelben folytatja. Az ICBC vállalkozása részt vesz az orosz villamosenergia, bányászati és vegyiparban, az olaj, gáz, távközlési, kiskereskedelemi, gépgyártási és kohászati szektorban.

Vagyis érthető, hogy miért akarnak megszabadulni a dollártól. Mert ugye miért is kellene Kínának és Oroszországnak egy rivális valuta segítségével bonyolítania az üzleti tranzakcióit? Az amerikai dollár olyan erős, hogy a világkereskedelem 80 százaléka ezen valuta használatával zajlik. A katonai hatalom és erő mellett az amerikai dollár iránti nagy kereslet is táplálja azt a felfogást, hogy ez a legbiztonságosabb valuta egyszerűen azért, mert az Egyesült Államoké a világ legnagyobb gazdasága.

A múlt hónapban azonban Kína és Oroszország úgy döntött, hogy megtöri az amerikai dollártól való függőségét a kétoldalú kereskedelemben és a beruházások területén. Az Orosz Központi bank március 14-én megnyitotta első külföldi irodáját Pekingben. Egy héttel később az ICBC szintén hivatalosan megnyitotta vállalkozását Moszkvában, vagyis egy jüan/renminbi kereskedelmet bonyolító bankot.

"A pénzügyi szabályozó hatóságok Kínában és Oroszországban számos jelentős megállapodást írtak alá, amely egy új szintű pénzügyi együttműködést jelez. A renminbi elszámolási szolgáltatások elindítása Oroszországban tovább bővíti a helyi elszámolású üzletet és pénzügyi együttműködést a két ország között," - mondta Dmitrij Skobelkin, az Orosz Föderáció Központi Bankjának helyettes kormányzója.

Yi Gang, a Kínai Nép Bank, vagy Központi Bank alelnöke a lépést annak jeleként értékelte, hogy a kínai-orosz kapcsolatok és pénzügyi együttműködés egy új szintre értek. "Kína és Oroszország kereskedelmi forgalma 2016-ban elérte az 59,5 milliárd dollárt. Örülök, hogy a két ország pénzügyi együttműködése egy új szakaszhoz érkezett," - mondta Yi.


A kínai állami adózási közigazgatás szerint a kereskedelmi forgalom Kína és Oroszország között 34 százalékkal nőtt 2017 januárjában. A kétoldalú kereskedelem az adott hónapban elérte a 6,55 milliárd dollárt. Az Oroszországba irányuló kínai export 29,5 százalékkal nőtt, amely elérte a 3,41 milliárd dollárt, míg az Oroszországból érkező behozatal 39,3 százalékkal emelkedett 3,14 milliárd dollárra.

Az elszámolási bank létrehozása lehetővé teszi a két ország számára, hogy tovább növeljék a kétoldalú kereskedelmet és befektetéseket, és ezzel egyidejűleg csökkentik az amerikai dollártól való függőségüket. 2015 végén az Orosz Központi Bank bejelentette, hogy a jüant/renminbit felvette a nemzeti devizatartalékok közé, és Oroszország ezzel hivatalosan elismerte, mint tartalékvalutát.

Ennél is fontosabb azonban, hogy a dollártól való megszabadulás érdekében létrejött együttműködés Peking és Moszkva között része a pénzmosás és a terrorizmus elleni erőfeszítéseknek. Egyben vicces, hogy a hatalmas jüan/renminbi likviditás oroszországi létrehozásával úgy tűnik, hogy Kína egyfajta megoldást teremtett a szankciók sújtotta Kreml számára, vagyis segítséget nyújt Oroszországnak egy hátsó ajtón keresztül.

Ezzel együtt az elszámolási bankok létrehozását úgy időzítették, hogy az orosz pénzügyminisztérium egy 1 milliárd dollár értékű jüan kötvény kibocsátását kezdte meg. A kötvénykibocsátásra a tervek szerint egy-két hónapon belül sor kerül, ami Moszkva számára egy próba, hogy ily módon a jövőben még több pénzhez jusson.

Peking hirtelen új életet lehelt Oroszország küszködő gazdaságába, miközben a Krím-félsziget annektálása miatt az Egyesült Államok újabb szankciók bevezetésére készül. Trump elnök pedig csak nyafog és panaszkodik a kínai valuta manipulációi miatt, és talán újabb hasonlóan őrült lépésre szánja el magát Kínával szemben, mint a szankciók.

Kína számára az Oroszországból - a világ negyedik legnagyobb arany termelője Kína, Japán és az USA után - érkező arany import is előnyt jelent. 2015 májusában Peking bejelentette, hogy létrehoztak egy állami tulajdonban lévő arany befektetési alapot, amelynek célja, hogy támogassa Kína szerepét a globális arany kereskedelemben. Az új kezdeményezés része Kína ambiciózus "Egy öv, egy út" tervének.

De most a legfontosabb, hogy mindkét ország kiszabaduljon Amerika, a régóta legnagyobb ellenségként viselkedő ország karmai közül, ami az amerikai dollár formájában nyilvánult meg az elmúlt évtizedekben. Bár az összeg kicsi a 2016-os kereskedelmi volumenhez képest, az amerikai dollár legalább 59,5 milliárdot veszít. És ez még csak a kezdet.

MC

30 éve rejtélyes tornyokat fedeztek fel Tibetben, melyek eredetére ma sincs magyarázat

$
0
0
Harminc évvel ezelőtt Michel Peissel francia felfedező, aki arról várt ismertté , hogy megtalálta a Mekong folyó forrását, Tibet és a szomszédos Szecsuán tartomány megközelíthetetlen erdőibe hatolt. (1)

Peissel a Himalája völgyeiben, közel a kínai határhoz több rejtélyes, csillag alaprajzú, magas kő tornyot talált. Következő expedícióján Peisselt egy másik francia felfedező, Frederique Darragon is elkísérte, aki azért érkezett a Himalájába, hogy a hóleopárdok populációját vizsgálja, de amikor meglátta a tornyokat, hamar elfelejtette saját expedíciójának kezdeti célját. (2)

Michel Peissel
A csillag formájú szerkezetek közül néhány falvak közelében található, míg mások el vannak rejtve a völgyekben. A helyiek sem tudnak semmit a titokzatos tornyokról, sem arról, hogy kik vagy mikor építhették őket.

A múltban a tornyokhoz fa lépcsők is tartoztak, amelyek a szerkezetek tetejére vezettek, de a faanyagot már felhasználták építőanyagként vagy eltüzelték.

A furcsa tornyokról való adatgyűjtés ugyanakkor nem volt egyszerű feladat, mivel a legtöbb helyi különböző nyelveket beszélt és a velük történő kommunikáció rendkívül nehéznek bizonyult. Ugyanakkor a legtöbb nemzetiség írást sem használt, ezért történelmi dokumentumokra sem tudtak hivatkozni.

A területen való kutatás szintén nehéz volt. Gyakorlatilag nincsenek utak, és a nyári esős évszak során egy teljesen megközelíthetetlen mocsaras vidékké változik a környék.

Frederique Darragon a helyi buddhista kolostorokban keresett segítséget, de a szerzetesek sem találtak a tornyokra vonatkozó semmilyen dokumentumot. A tornyokat mindössze a Ming-dinasztiáról (1368-1644) szóló kínai tudományos értekezésekben említik és néhány angol felfedező utal rá a naplójában, akik meglátogatták a régiót a 19. században. De a tornyok egészen a mai napig gyakorlatilag ismeretlen eredetűek.

Legalább még két ilyen tornyot fedeztek fel a szomszédos Afganisztánban, de az egyiket már régebben mecsetté alakították át.


Darragon mintákat vett a 32 torony fa maradványaiból. Miután radiokarbon kormeghatározást végeztek rajtuk, a minták 600-700 évesnek bizonyultak, de az egyik közülük 1000-1200 éves volt. Kiderült, hogy az egyik tornyot jóval azelőtt építették, hogy a mongol törzsek megszállták Tibetet.

Kutatók szerint a tornyok furcsa csillag alaprajza azt a célt szolgálta, hogy védelmet nyújtson a földrengések ellen. De vajon mi lehetett a tornyok rendeltetése? Egyes történészek úgy vélik, hogy totemként használták őket, vagy azt a "húrt" szimbolizálta, amely a tibeti legendák szerint összeköti a földet az éggel.

Frederique Darragon a képen jobbra

Mások azt mondják, hogy a tornyok védelmi célokat szolgáltak, vagyis őrtoronyként használták őket, hogy segítségükkel figyelmeztethessenek a közelgő veszélyekre. Létezik egy olyan elképzelés is, hogy a tornyok egyfajta "optikai távíróként" funkcionáltak. Valamennyi torony úgy helyezkedik el, hogy a csúcsaik a többi toronyból is láthatók. Elképzelhető, hogy tüzet gyújtottak a tetejükön és jelzőberendezésként használták.

Egy helyi legenda szerint minden alkalommal egy új torony építésébe kezdtek, amikor egy uralkodónak új gyereke született, és a gyerekek mindegyik születésnapján egy újabb szintet építettek hozzá.

Frederique Darragon egy dokumentumfilmet is készített a rejtélyes tibeti csillagtornyokról.


A kínaiak már tudják mit jelent, hogy "jönnek a robotok"

$
0
0
Egy kínai kézbesítő cég szinte teljes egészében automatizálta a munkát. Az STO Express nevű vállalat Linji városában, a kelet-kínai Santung tartományban több száz narancssárga robotot használ a napi 200,000 csomag szétválogatására a szortírozó állomáson, amelyek képesek azonosítani a csomagok rendeltetési helyét egy kód leolvasó segítségével, ami gyakorlatilag nullára csökkenti a hiba lehetőségét.

A robotok maguktól töltődnek, ami azt jelenti, hogy éjjel-nappal az év valamennyi napján képesek működni.

A cég becslése szerint a robot osztályozórendszerrel a költségek mintegy 70 százalékát meg lehet spórolni ahhoz képest, amibe egy emberekkel működő válogató szalag működtetése kerül.

http
Az apró robotokat a HIKVISION kínai digitális technológiai cég fejlesztette ki, mely Hangcsouban található. A cég szóvivője szerint a robotok három óra alatt elvégzik azt a munkát, ami az embereknek öt óráig tart.

A szállító cégnek emellett van egy raktár robotja is, amely 500 kilogrammos csomagokat is képes szállítani, valamint egy átadó robotot is alkalmaznak, ami elosztja a raktárak és a válogató sorok között az árukat. A dolgozóknak pedig szintén egy robot segít leparkolni a járművüket egy nyilvános parkolóban.

Lassan de biztosan mindenki felkészülhet arra, hogy jó eséllyel egy robot fogja elvégezni a munkáját néhány éven belül.


Így néz ki, amikor a Nemzetközi Űrállomás átrepül Magyarország felett

$
0
0
Tegnap este sikerült végre felvételt készítenünk arról, ahogy a Nemzetközi Űrállomás elhalad Magyarország felett. Az űrállomás este 8 óra körül érkezett északnyugat felől és délkeleti irányban haladt tovább a Közel-Kelet felé.

A felvétel utolsó harmadában a másik fényes pont az égbolton bal oldalon alul a Jupiter, amit jobbról közelített meg az űrállomás, majd elhalványodott, amikor már nem tükrözte vissza a napfényt. Az utolsó másodpercekben a horizonton éppen felkelt  Hold fénye látható, ahogy átszűrődött a felhőkön.

A legendás kacsinák lenyűgöző titkai, akiket a hopi indiánok földönkívüli őseiknek tartanak

$
0
0
Az osztrák Josef Franz Blumrich, a NASA volt mérnöke és író, aki Fehér Medve, a hopi törzs egyik öreg és bölcs tagjának barátja volt, néhány hopi hiedelmet dokumentált.

Valamint volt egy érdekes párbeszéde Fehér Medvével. Ebben a beszélgetésben Fehér Medve néhány megdöbbentő titkot tárt fel a legendás kacsinákkal kapcsolatban.

Az indián bölcs szerint a földjüket a "Nagy Szellemtől" kapták, és az ő feladatuk, hogy őrizzék és vigyázzanak erre a földre. Bár a hopik nem rendelkeznek semmilyen írásos feljegyzéssel ősi mítoszaikról és legendáikról, a szóbeli hagyományoknak köszönhetően sikerült megőrizni az ősi látogatókról szóló tudást.

A régi időkben, amikor a hopik még nem ismerték az írás művészetét, az eredetükről szóló valamennyi tudást a törzs legintelligensebb férfi vagy női tagjai tartották az emlékezetükben. Ezért, ha ez a személy meghalt, akkor a sok értékes információ sajnos elveszett. A hopik, ami azt jelenti, hogy "béke,"általában vonakodnak megosztani hitüket az idegenekkel.

A hopik szerint a kacsinák nem istenek voltak, hanem inkább "megfigyelőknek" nevezhetők. Az istenek küldték őket és a küldetésük az volt, hogy tanítsák, megvédjék és vigyázzanak a hopikra.


A kacsinák valódi fizikai hús-vér lények voltak, és úgy néztek ki, mint a hétköznapi emberek. Egy távoli Tóonáotakha nevű bolygóról érkeztek, amely a mi Naprendszerünkön kívül található.

A kacsinák repülő járműveket használtak arra, hogy a Földre utazzanak, vagy amikor visszatértek a saját bolygójukra. Ezek a járművek különböző méretűek voltak és más-más nevük volt. Az egyik volt az úgynevezett "Páatoówa".

Ezt a járművet arra használták, hogy a víz felett repüljenek vele. Emellett a járműveik nagyon gyorsak voltak, azért a kacsinák óriási távolságokat voltak képesek megtenni az űrben szinte másodpercek alatt.


Csakúgy, mint más "égi isteneknek" a világ különböző kultúráiban, a kacsináknak is fontos szerepük volt az ember megteremtésében. A hopi indiánok szerint az embereket rejtélyes körülmények között hozták létre.

Kiválasztott nők például anélkül lettek terhesek, hogy bárkivel közösültek volna. Ez azonnal Máriára emlékeztet bennünket, aki Jézus Krisztussal lett várandós, akit aztán meg is szült.

A hopi civilizáció egyik legérdekesebb sziklarajza az úgynevezett "Csillagfúvó". Ez annak a történetét mondja el, hogy a hopik ősei, a kacsinák számos világra ellátogattak és utaztak át a végtelen űrön, mielőtt végül elérték a Földet. Ez a sziklarajz néhány furcsa és nem evilági alakot ábrázol, melynek szimbolizmusát nehezen érti meg egy olyan ember, aki kívül áll a hopi törzsön.



Kétségtelen, hogy a kacsinák fontos szerepet játszottak a hopik mindennapi és vallási életében. Olyan mértékben befolyásolták az indiánokat, hogy még ma is olyan népi táncaik vannak, amelyekkel az ősi kacsina látogatók előtt tisztelegnek.

A hopik nem az egyetlenek, akik hisznek a kacsinákban. Más indián törzsek, mint például a Navahó és a Zuni indiánok ugyanebben hisznek. A hopik kis babákat készítenek, melyeket odaadnak a gyermekeiknek, ezért ők nem fognak félni, amikor a kacsinák egy napon visszatérnek.

A hopik meg vannak győződve arról, hogy az őseik egyszer visszatérnek. Bár a hopi vének vonakodnak megosztani ennek a legendának a részleteit, a sziklavésetek mégis furcsa lényeket ábrázolnak, akik egy különleges szertartás végeznek.



Könyvajánló

Ezékiel ​űrhajói
Josef F. Blumrich

Beszámol-e ​a könyvek könyve, a Biblia földönkívüli űrhajók látogatásáról?

Midőn J. F. Blumrich, a NASA főmérnöke fiával beszélgetve megtudta, hogy gyermeke igen fontos és elgondolkoztató műnek tartja Däniken Az Istenek szekerei, valamint A jövő emlékei című könyveit, az apa élvonalbeli szakemberként fölényesen legyintett. Humoros csacsiságnak tekintette az egészet. Kölcsönkérte a könyveket, hogy jót mulasson, de azokat elolvasva és a Bibliával összevetve bizony arcára fagyott a mosoly.

Ugyanis a repülő szerkezetek tervezésével foglalkozó mérnök őszintén megdöbbenve arra jött rá, hogy Ezékiel próféta űrhajókkal, valamint azok legénységével való találkozásait leíró beszámolói hitelt érdemlőek. Ráadásul leírásai igen alaposak, részletesek, számos megfigyelést hordoznak. Blumrich számításokkal igazolja a Jézus előtti kor szókincsével, ismeretanyagával bemutatott ‘űrhajók’ technikai leírását, azok helyességét, valódiságát. Megállapítja, hogy a próféta beszámolói több mint húsz éven átívelő – ‘űrhajókkal’ való – találkozásokon nyugszanak. Mikor kezdődtek az Ezékiel által leírt ‘látogatások’? Bebizonyítható-e, hogy megtörténtek? Meddig tartottak ezek a ‘látogatások’? És vajon befejeződtek-e egyáltalán?

A Biblia és az igazság, ami mögötte van

$
0
0
Mintegy négyezer évvel ezelőtt egy hatalmas űrjármű landolt a Sinai hegyen. Egy szuperfejlett kozmikus civilizáció küldöttei érkeztek a fedélzetén.

A sok százezer, pusztában vándorló izraelita képviseletében mintegy hetvenen meghívást és engedélyt kaptak arra, hogy a jármű fedélzetére léphessenek:

1. És monda Mózesnek: Jőjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen, és hajtsátok meg magatokat előtte távolról.

2. És csak Mózes közeledjék az Úrhoz, amazok pedig ne közeledjenek, és a nép se jöjjön fel vele.

9. Azután felméne Mózes és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen;

10. És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafír fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég.

11. És Izráel fiainak e választottjaira nem bocsátá kezét: jóllehet látták az Istent, mindazáltal ettek és ittak is.

Mózes II. könyve 24

Az utóbbi évezredek folyamán többször is beavatkoztak a földi civilizáció fejlődésébe azzal a céllal, hogy azt a helyes irányba tereljék. A mi érdekünkben tették és teszik ezt nagyon tapintatosan. A legtöbb beavatkozás a prófétákon keresztül történt, akik "Isten emberei"”. Ők voltak és ma is ők azok a személyek, akiken keresztül ez a rendkívül fejlett kozmikus civilizáció információkat juttat el hozzánk, és befolyásolja történelmünket. Ilyen próféta volt Mózes, Jézus, Mohamed, Krisna és ilyenek voltak sokan mások, akik a Bibliában vagy más vallások szent írásaiban szerepelnek.

Napjainkban már nagyon is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a végtelen kozmoszban létezhetnek rendkívül fejlett és jóindulatú társadalmak. Hiszen amennyiben azok agresszívak, rosszindulatúak lennének, akkor a fejlődésük során önmagukat teljesen vagy részlegesen elpusztították volna. Azért mondom, hogy részlegesen, hiszen az is elképzelhető, hogy nagyobb kataklizmák hatására ezek a társadalmak "megtisztultak", "megjobbultak". Ilyen kataklizmákról szól János Mennyei jelenésekről szóló könyve. János apostolon keresztül ez a kozmikus társadalom fontos üzenetet-információt juttatott el hozzánk, melyekről az alábbi könyv legvégén lesz szó.

Mivel a kezdetektől fogva itt vannak, és óvó gondoskodással viseltetnek irányunkban, mintegy küldetést teljesítve, akárcsak azok, akik a középkorban vitathatatlan jószándékkal próbáltak más népeket megnyerni a keresztény vallás számára, ezért nevezem én őket misszionáriusoknak. Hiszen napjainkban UFÓ-knak és Ufonautáknak hívjuk Őket. Erről én azt vallom, hogy sértő és személytelen. Sőt kijelentem: ellenséges. Erre nem szolgáltak rá. Ezért a könyvben mindvégig misszionáriusoknak nevezem Őket.


Sokan kérdezhetnék, hogy ha olyannyira óvó gondoskodással viseltetnek irántunk, akkor miért történhettek olyan szörnyűséges események, mint a világháborúk? Hiszen akkor közbeavatkozhattak volna. De mégsem tették.

Mindezt ahhoz hasonlíthatnánk, ahogy egy földi szülő viseltetik a kiskorú gyermekével szemben. Óvja, védi, gondozza. Ugyanakkor nem lehet mindenütt ott, és ami a legfőbb, nem szólhat bele a gyermeke életének minden egyes percébe. Hiszen tudjuk, hogy mindezzel csak neki okozná a legnagyobb kárt.

Ugyanis akkor a gyermeknek nem alakulna ki önálló személyisége. Épp ezért hagyja a szülő - annak ellenére, hogy nagyon szereti a gyermekét -, hogy az sokszor fájdalmas, de hasznos tapasztalatokat szerezzen. Mert ha egyszer a kezével megfog egy forró tárgyat, mellyel megégeti magát, akkor mindörökre megtanulja, hogy ilyet máskor ne tegyen. Persze a legjobban a szülőnek fáj, ha ilyen a gyermekével megesik, de ez a szükséges rossz.

Valahogy így vannak ezzel Ők is. Úgy viseltetnek velünk szemben, mint a szülő viselkedik a gyermekével. Ők sem szólhatnak bele történelmünk minden egyes eseményébe. Pedig a létező legnagyobb jóindulattal-szeretettel viseltetnek irántunk.

"Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; Mert maga az Atya szeret titeket..." Ezeket Jézus mondotta róluk kétezer esztendővel ezelőtt... Így ezek azok a kataklizmák, melyeken keresztül megtanuljuk mindazt, mit ne tegyünk máskor.

Van a Bibliának egy jóslata, éspedig az, hogy Jézus újra eljön közénk. Mit gondol, kedves olvasó, mindez úgy fog-e történni, ahogy a Biblia leírja - trombitaszóval és angyalok seregével? Lehet... És lehet, hogy ugyanúgy, mint kétezer évvel ezelőtt történt: földi emberként.

Mert eljött az ideje azon sorsdöntő történéseknek, melyek civilizációnkat kivezetik abból az erkölcsi és társadalmi mélypontról, ahol ma van. Hiszen senki nem tudja a választ arra, hogyan oldható meg a bűnözés, a terrorizmus, a helyi háborúk, és sok más, létünket fenyegető probléma.

Két választásunk van: az egyik út a teljes káosz és megsemmisülés, a másik valami gyökeresen új, mindeddig számunkra ismeretlen - ha megtudjuk azt, hogy kik vagyunk, honnan jövünk és hová tartunk.

A kazár sátánisták végzetes módon felfedik magukat azáltal, hogy Trumpot zombi rabszolgává teszik

$
0
0
A sátánimádó kazár maffia végzetes hibát követett el a múlt héten, amikor megzsarolta Trump elnököt és ezzel zombi szolgává tették, értettek egyet a Pentagon és más források.

A sátánisták ópiummal megmérgezett csecsemőkről készült videókat tettek közzé, akiket orvosok öltek meg és használtak fel ürügyként, hogy Trump elrendelje a törvénytelen rakéta támadást Szíria ellen.

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2017/04/a-sved-orvosok-az-emberi-jogokert.html

Az igazi oka azonban, amiért Trump elrendelte a jogellenes támadást, hogy a sátánisták megzsarolták őt egy róla készült videóval, melyen egy 12 éves Mary nevű lányt ölt meg, Pentagon és CIA források szerint.

Pentagon források szerint a "szíriai támadás az oroszok előzetes figyelmeztetésével történt a minimális kár érdekében, mellyel egy ellenhatást és tömeges tiltakozásokat hoztak létre, hogy megszabaduljanak Trump (sátánista) kazár irányítójától Jared Kushner-től, és hogy eltávolítsák a neokonzervatívokat."

Ha valaki nehezen tudja elhinni, hogy Kushner egy sátánista, akkor tegye fel a kérdést, hogy miért vásárolta meg New Yorkban az Ötödik sugárúton a 666-os épületet, amely egy Lucent Technology nevű cégnek ad otthont, amely emberekbe ültethető mikrocsipeket fejlesztett ki, vagyis a fenevad bélyegét.

http
Kushner jelenleg egy hivatalos célpont, és várhatóan nem sokáig lesz már ezen a bolygón, a CIA és más ügynökségi források szerint.

Mindenesetre a másik fő oka, hogy a kazár "összeesküvés kétségbeesetten irányította és elindította a szíriai csapást az volt, hogy Oroszország megnyerte az energia háborút, amikor az EU visszavonta ellenkezését az Északi Áramlat 2 gázvezeték Németországig való megépítésével kapcsolatban," - Pentagon források szerint.

A másik dolog, amit figyelembe kell venni, hogy a Szíria elleni támadást úgy időzítették, hogy azzal segítsék a sátáni Daesh zsoldos hadsereget visszafoglalni Baál (Moloch, Set, Sátán) templomát Palmürában. Ez a kísérlet is kudarcot vallott.

Most, hogy Trumpot egy sátánista zombivá változtatták, a sátánista David Petraeus tábornok átvette a hatalmat az Amerikai Nemzetbiztonsági Tanácsban, Pentagon források szerint. H. R. McMaster, az ő lakája, jelenleg Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, és azt tervezik, hogy 150 ezer katonát küldenek Szíria megszállására, a források szerint. "Ez nem fog tetszeni a közös vezérkarnak, ezért még több felfordulás várható,"- tették hozzá a források. Mondani sem kell, hogy 150 ezer amerikai katona Szíriába küldése kirobbanthatja a 3. Világháborút, ami az emberiség 90 százalékának halálához valamint az északi félteke pusztulásához vezetne, tehát ez nem fog megtörténni.

http://www.debka.com/article/26004/US-Air-Force-to-quit-Incirlik-move-to-Syria-base

Jelenleg egy kétségbeesett, ardenneki csata típusú offenzívának lehetünk tanúi, ahogy a sátánisták megpróbálják elfoglalni az izraeli kormányt.

"A Hezbollahot, Szíriát és Iránt erősen felfegyverezheti Oroszország, hogy visszafoglalják a Golán-fennsíkot, mivel a Tomahawkokkal és a kopt templom virágvasárnapi bombázásával átlépték a vörös vonalat," - Pentagon források szerint. Egyiptom, Jordánia, Szíria, Törökország, Irán, Irak csatlakoznak Oroszországhoz és az Egyesült Államok katonai erejéhez, hogy kényszerítsék az izraelieket, a szaúdiakat és zsoldos seregeiket, hogy állítsák le a soha véget nem érő, törvénytelen háborús uszításaikat, értett egyet több forrás.

A közel-keleti tűzijáték ellenére azonban határozott lépések történnek most Japánban és Észak-Koreában, a CIA, FSzB, japán katonai hírszerzés és egyéb források szerint.

A sátáni szolga Donald Trump döntése, hogy egy repülőgéphordozót küld Észak-Koreához összefüggésben van egy Észak-Korea elleni nukleáris támadásra kiadott parancsával, melyre április 27-én kerül sor, japán katonai hírszerző források szerint.

Amikor Hszi Csin-ping ellátogatott az Egyesült Államokba a múlt héten, Trump megkérdezte tőle, hogy Kína miért nem állítja meg Észak-Koreát. Hszi elmagyarázta neki, hogy Észak-Korea és Észak-Kína egy katonai csoport ellenőrzése alatt áll, melyet nem volt képes befolyásolni, japán katonai hírszerző források szerint.

Pentagon források a maguk részéről azt mondják, hogy "Hszi kerülte a Fehér Házat és az állami látogatással járó csapdákat, mert Trump nem sokáig maradhat, ha zsarolják, hogy Izraelt szolgálja."

Trumpnak ezért volt egy hisztirohama és elrendelte, hogy repülőgéphordozó induljon el Észak-Koreához, hogy ezzel üzenetet küldjön Kínának és Észak-Koreának. Nem számít, mit gondolt, "Trumpnak nem fogják megengedni, hogy háborút vívjon," - ígérték Pentagon források.

A valódi oknak, amiért Trump meg akarja támadni Észak-Koreát, köze van ahhoz a tényhez, hogy a kazárok hamarosan elveszítik Japán, a fő fejőstehén irányítását (több, mint 2 billió dollárt keresett nekik évente) most, hogy a kábítószer és az energia jövedelem elapad, Fehér Sárkány Társasági és más források szerint.

Ennek oka az, hogy David Rockefeller halála egy óriási hatalmi vákuumot hozott létre a japán hatalmi struktúra legtetején. A Fehér Sárkány Társaság és szövetségesei szerint Japán a kulcsa annak, hogy véget érjen végleg a kazár maffia uralkodása világszerte. Bár becslések szerint 1 millió kazár sátánista van az Egyesült Államokban, Japánban kevesebb, mint 1000 van belőlük. Ha a CSIS japán központját a Tokiói Torony közelében, a Bank of Japan-t és a Prudential épületet Akaszakában elfoglalják, akkor a kazár irányításnak véget lehet vetni Japánban. Ez csődbe vinné őket, ami viszont az egész bolygót ellenőrző hálózatuk összeomlását és lángba borulását eredményezné.

Mindenesetre meg tudjuk erősíteni, hogy a japán hatalmi bróker Ichiro Ozawa mostanra feladta azon állítását, hogy ő az új főnök, és hogy Henry Kissinger engedélyével rendelkezik, hogy egyesítse Észak- és Dél-Koreát, valamint Japánt és Malajziát, hogy egy új ország jöjjön létre, amit ő irányít.

Most van egy másik lehetséges japán vezető, név szerint Takao Nashimoto, aki mindenkinek azt meséli, hogy valójában ő a főnök. Ő igazából a Ryohei Sasagawa álatl működtetett Japán Alapítványtól kapja az utasításokat. Sasagawa maga pedig a CSIS-től, és a P2 szabadkőműves páholytól kapja a parancsokat, erősítették meg P2 források.

A Fehér Sárkány Társaság megpróbált kapcsolatba lépni az új szabadkőműves nagymesterrel és CSIS főnökkel Ralph Cossa-val a múlt héten, de még nem kaptak választ, ezért lehet, hogy közvetlenül az ajtaján kell kopogtatni. Cossa tudja ezt, és ha harcra kerül sor, akkor vele és a bandájával körülbelül ezerszeres túlerő áll szemben, ezért remélhetőleg békésen megadja magát.

Ha szükséges, a gnosztikus illuminátusok a maguk részéről azt mondják, hogy készek elpusztítani Rómát, ha ez kell ahhoz, hogy felszabadítsák az emberiséget a sátáni kazár maffia irányítása alól.

Ezzel összefüggő esemény, hogy a Kissinger által párfogolt K.T. McFarland-et a múlt héten kirúgták az Amerikai Nemzetbiztonsági tanácsból és amerikai nagykövetnek küldték Szingapúrba. Szingapúr a CIA regionális központja, ezért McFarland lehet, hogy megpróbál ázsiai aranyat zsákmányolni gazdája, Kissinger számára.

http://www.bbc.com/news/world-us-canada-39546360

Közben visszatérve az Egyesült Államokba, a "Federal Reserve Board elleni támadás tovább folytatódik azzal, hgy a richmondi Fed elnököt Jeff Lackert kiszorították, miközben a számítógépeket és kódokat, melyek a fiat valuták létrehozásához kellenek elkobozták, hogy elindítsák a globális valuta újraindítást," - Pentagon források szerint.

http://fortune.com/2017/04/04/jeffrey-lacker-federal-reserve-resigns/

A japán katonai hírszerzés azt mondja, hogy az amerikai Federal Reserve Board, a Bank of Japan és az EU központi bankja elfoglalásának nem lenne értelme, hacsak Henry Kissingert el nem fogják és kényszerítik, hogy adja át a dollár, az euró és a jen létrehozásához szükséges mester kódot. Éppen ezért egy fontos közleményt adtak ki Kissinger elfogására. Ha elfogták és kényszerítették a kódok átadására, akkor több kvadrillió dollár válik hozzáférhetővé egy új kor finanszírozására.

Japán királyi családi források azt mondják, hogy miközben egy királyi családi bizottság hagyományosan rányomta pecsétjét egy kérvényre, hogy új pénzt állítsanak elő, ezt mindig Kissinger, Rockefeller és a kazár maffia utasítására tették. Még mindig túlságosan félnek ahhoz, hogy független módon cselekedjenek addig, amíg nem igazolt, hogy Kissingert elfogták, a királyi család egyes forrásai szerint. Ez azért van, mert Kissinger korábban már elrendelte több japán miniszterelnök és politikus meggyilkolását, mondták.

Kissingerről utoljára azt jelentették, hogy egy antarktiszi bázison bújkál és a különleges erők már úton vannak, hogy elfogják őt.

Utoljára hadd mondjuk el, hogy mi fog történni, ha a Fehér Sárkány Társaság és szövetségeseik megnyerik a csatát a Föld bolygón. A csoport a következőket tervezi:

▪ Egy jubileum vagy egyszeri adósság elengedés az államok és a magánszemélyek számára

▪ Az emberek vagyonának újraelosztása, melyeket illegálisan szerzett meg a kazár maffia a magántulajdonban lévő központi banki fiat pénz csalás segítségével

▪ Amnesztia minden erőszakmentes fogvatartottnak, akiket kábítószer vádakkal börtönöztek be

▪ A magántulajdonú központi bankok államosítása és az emberek ellenőrzése alá helyezése

▪ A világbéke bejelentése és a nemzetközi rendszer újjáépítése, hogy az pontosan tükrözze a világ demográfiai és gazdasági valóságát

▪ Egy jövő tervezési hivatal felállítása, hogy a felszabaduló forrásokat az emberek felelős, inflációt nem generáló módon használják fel, hogy paradicsommá válhasson ez a bolygó

▪ A tiltott technológiák felszabadítása és egy nagy, erősen támogatott projekt elindítása, hogy megszűnjenek a betegségek és halhatatlanná válhassanak azok, akik azt akarják

▪ Egy igazság és megbékélési bizottság felállítása, hogy az emberek megtanulják a valódi történelmüket, és hogy mindenki esélyt kapjon egy új, tiszta kezdéshez

▪ Más bolygók gyarmatosítása a galaxisban és terjeszkedés az univerzumban

▪ Egy aranykor elindítása

Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könyvsorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.

Putyin megabombája négyszer akkora, mint Trump most ledobott legnagyobb 8,2 tonnás robbanószerkezete

$
0
0
Vlagyimir Putyinnak négyszer erősebb fegyvere van, int az USA szörnyeteg bombájának, amely 36 Daesh fegyverest ölt meg Afganisztánban. Az amerikai légierő "Minden bombák anyjának" (MOAB) nevezett robbanószerkezete mintegy 8,2 tonna súlyú.

Az orosz változat azonban - amit mellesleg "Minden bomba atyjának" kereszteltek - mindössze 7,1 tonna tömegű, amely 44 tonna TNT-nek megfelelő robbanóanyaggal van tele. Ez négyszer több, mint az amerikai modellé, amely bármit megsemmisít a robbanási zónában, ami kétszerese a MOAB hatásának.

Az amerikai robbanószerkezet a "Minden bomba anyja" becenevet a Massive Ordnance Air Blast elnevezés MOAB betűszavai után kapta. A hivatalosan GBU-43/B néven ismert bomba 11 tonna TNT robbanóanyag erejét képes felszabadítani és a 300 méteres robbanási zónán belül elpárologtat mindent.

http
Oroszország hasonló fegyvere azonban még ennél is erősebb. Putyin szörnyetegét hivatalosan "Megnövelt Teljesítményű Légi Termobárikus Bombának" nevezik, és a jelentések szerint négyszer nagyobbat robban, mint az amerikai MOAB.

A 44 tonna TNT-nek megfelelő robbanóanyag ugyanúgy, mint amerikai megfelelője, eltöröl mindent a föld színéről a robbanási zónában, porrá zúzza az épületeket és hatalmas robbanásával utórengéseket hoz létre.

Bár ugyanúgy, mint a MOAB, ez sem nukleáris bomba, de robbanásának utóhatása egy atombombához lehet hasonló. Az oroszok először 2007-ben tesztelték, melynek során a robbanás által termelt hő kétszer olyan magas volt, mint a MOAB esetében.


Korábban az amerikai bomba robbanási zónáját 150 méterre jósolták, de amikor ledobták Achin-ban, Afganisztán Nangarhar tartományában, egy 300 méteres krátert hagyott csütörtökön helyi idő szerint 19 óra 26 perckor. A bombát egy alagút rendszerre dobták, melynek következtében 36 Daesh fegyveres vesztette életét.

Az orosz bomba robbanási zónáját ennél kétszer nagyobbra becsülik annak ellenére, hogy kisebb méretű, mivel a robbanás okozta hőmérséklet sokkal magasabb a négyszer több TNT-nek megfelelő robbanóanyagnak köszönhetően, amit belezsúfoltak.

Bár az orosz bombára vonatkozó számadatok széles körben ismertek, nincsenek róla nyilvános képek, ami oda vezetett, hogy az amerikai védelmi elemzők kétségbe vonták annak erejét és méretét.

Ha azonban igaz, akkor ez a legerősebb nem nukleáris fegyver az egész világon.

A 2007 szeptember 11-én a késő esti órákban tesztelt bomba célja az volt, hogy több kisebb fajta nukleáris bombát helyettesítsenek vele az oroszok a saját fegyverarzenáljukból.

http

Bolívia az első dél-amerikai ország, amely betiltja a Rothschild bankokat

$
0
0
Evo Morales bolíviai elnök a közelmúltban jelentette be, hogy Bolívia nem fog többé reagálni az amerikai kormány vagy a Rothschildok irányította nemzetközi pénzintézetek nyomására vagy zsarolására.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az amerikai dominanciájú Világbank meghatározó szereplői a globális gazdasági környezetnek azóta, hogy 1944-ben létrehozták őket. Ezek a nemzetközi banki szervezetek, amelyek magántulajdonban vannak és a hírhedt Rothschild bankár család irányítja őket, először nyomást gyakorolnak a nemzetekre, hogy mentesítsék a szabályozás alól a pénzügyi szektorukat, így a magánbankok kifoszthatják a gazdaságukat.

Miután a kormányok kénytelenek megmenteni a szabályozatlan pénzügyi szektort, az IMF vagy a Világbank felállít egy hitelcsomagot, amit titokban a központi bankárok és pénzügyminiszterek aláírnak, mellyel aláássák nemzeti szuverenitásukat és arra kényszerítik őket, hogy megszorító politikát folytassanak, amelyek károsan hatnak a munkavállalókra, a családokra és a környezetre.

Mielőtt Evo Morales elfoglalta elnöki hivatalát, Bolívia az IMF és a Világbank által megszabott megszorításoktól és a privatizáció hatásaitól szenvedett, melyekkel kihasználták az embereket és az erőforrásokat. Ugyanez történt Dél-Amerika legszegényebb országaival. Bár a bolívai nép az erős ellenállás révén képes volt megállítani az évek során a legrosszabb privatizációs erőfeszítéseket, különösen a nemzeti vízellátás magánkézbe adását, számos béklyó, melyeket a Rothschildok irányította intézmények szabtak meg, továbbra is megmaradt.

Moralest 2006-ban választották Bolívia 80. elnökének, és ő lett az első államfő, aki a többségi bennszülött ajmara indián népcsoportból származik, és azóta elsősorban a szegénység csökkentésére és az Egyesült Államok valamint a multinacionális vállalatok befolyásának leküzdésére koncentrál.

Tíz évvel később Moralesnek, a demokrata szocialistának sikerült Bolíviát átalakítania az egyik leggyorsabban növekvő dél-amerikai gazdasággá, miközben képes volt fenntartani a költségvetési egyensúlyt és visszaszorítani az egykor nyomorúságot okozó államadósságot.

Bolívia újonnan felfedezett gazdasági függetlensége ma már felhatalmazza Moralest, hogy visszautasítsa ugyanazokat az intézményeket, amelyek egyszer már kifosztották a hazáját. Pár hónappal ezelőtt Morales bejelentette, hogy Bolívia többé nem reagál az Egyesült Államok, a Világbank vagy az IMF követeléseire vagy zsarolására. (1)


A Tarijában, Dél-Bolíviában tett látogatása során Morales azt mondta, hogy "Korábban annak érdekében, hogy hitelt kapjunk az IMF-től, kénytelenek voltunk lemondani hazánk egy részéről, de már felszabadítottuk magunkat gazdaságilag és politikailag, és többé már nem függünk más országoktól vagy intézményektől." Morales méltatta a társadalmi mozgalmakat és a nép egységét, hogy az ország képes volt ellenállni és elutasítani a privatizációt és a külföldi befolyást.

Bolívia azonban sokkal többet tett Morales vezetése alatt annál, mint hogy betiltotta a nemzetközi banki kartellek országhatáron belüli működését. Bolívia számos multinacionális céget is kirúgott Morales hivatalba lépése óta, többek közt a McDonalds-et és a Coca-Colát, ugyanakkor nem hajlandóak együttműködni az Egyesült államok katasztrofális drogellenes háborújával. Ráadásul Bolívia a nemzeti költségvetés 14 százalékát fordítja oktatásra, amellyel a második a dél-amerikai országok között.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban a nemzeti költségvetés mindössze 1,7 százalékát költik oktatásra.

Morales emellett arra kényszeríti a külföldi olaj- és gázipari vállalatokat, hogy nyereségük 82 százalékát fizessék ki a bolíviai kormánynak, melynek segítségével egy sor népszerű szociális programot finanszíroznak a szegények számára. Ennek eredményeként a szegénység jelentős mértékben csökkent Bolíviában.

Bolívia átalakulása Morales elnöksége alatt azt bizonyítja, hogy minden nemzet, nem számít, hogy mennyire elszegényedett, képes megszabadulni azoktól a béklyóktól, melyeket a nemzetközi bankárok szabtak ki rájuk, és visszaadni a népnek a hatalmat.

http
(1) - http://www.librered.net/?p=47201

TA

WikiLeaks: Az afgán alagutakat, melyeket az USA lebombázott, maga a "CIA építette"

$
0
0
Ahogy a Trump adminisztráció katonai izmait feszegeti, miközben Szíria és szövetségese Oroszország irányában erődemonsrációt tart, és mialatt vezető hír, hogy az ország legnagyobb teljesítményű nem nukleáris bombáját dobták egy alagút komplexumra Kelet-Afganisztánban, a háborúk egyik legnagyobb kritikusa egy kevéssé ismert tényre hívta fel a figyelmet.

A WikiLeaks egy egyszerű, de igaz állítást közölt Twitter oldalán az alagútrendszer eredetét illetően, melynek megsemmisítésére az amerikaiak annyira büszkék. (1)

"Azok az alagutak, melyeket az Egyesült Államok bombázott Afganisztánban? Azokat a CIA építette," - twittelte a megdöbbentő állítást a WikiLeaks.

A megjegyzés mellé egy New York Times cikket is csatoltak 2005-ből, ami egy hasonló alagút vagy barlang komplexumt részletez, és hozzátesz pár további részletet, melyeket érdemes megjegyezni. "Tora Bora" mint ismert "erődített barlangokból"áll, ahol a jelentés szerint "több kilométernyi alagút, bunker és alaptábor található, mélyen a meredek sziklafalakba vájva." Ezeket az alagutakat a "CIA"építette a bin Laden család segítségével, akik a komplexumot kivitelezték. (2)


Edward Snowden is hasonlóan kínos megjegyzést tett a Trump adminisztráció akciójára mondván, hogy "A semmi közepére ledobott bomba Afganisztánban 314 millió dollárba került." (3)

Majd hozzátette: "Azok a mudzsahedin alagutak, melyeket Afganisztánban lebombáztak? Azért is mi fizettünk." Ennek alátámasztására a Los Angeles Times egyik 2011-es cikkét idézi. (4)

Úgy tűnik, hogy a CIA által épített alagút hálózat megsemmisítésével próbáltak egy ál- erődemonstrációt tartani azzal a céllal, hogy keménynek tűnjön a Trump adminisztráció Szíriával, az ISIS-el és az al-Kaidával szemben.

Azt beszélték, hogy bin Laden segítette a buldózerek munkáját Tora Bora alagút labirintusának kialakításában és ahogy a közmondás tartja, úgy ismerte azokat, mint a saját tenyerét. A hírszerző ügynökség által finanszírozott komplexum főhadiszállást és biztonságos menedéket nyújtott a mudzsahedineknek, annak az afgán harci erőnek, amit arra használtak, hogy megakadályozzák az oroszok hatalomátvételét az afganisztáni háború során. Miután az oroszokat legyőzték, ugyanez a mudzsahedin erő alakult át al-Kaidává, melyet Oszama bin Laden vezetett.


A szeptember 11-i Világkereskedelmi Központ elleni támadást követően bin Laden lett az Egyesült Államok legüldözöttebb embere. Nem meglepő módon éppen Tora Borában talált menedéket a komplexum mélyén több kilométerre a jól megerősített alagutakban. A New York Times cikk írója Mary Anne Weaver "Masood Farivar egykori Khalis tisztet kérdezte, aki a dzsihád idején Tora Borán harcolt, hogy miért annyira fontosak ezek a barlangok. 'Mert masszívak, ijesztőek és izoláltak,'" - mondta.

"Ha valaki ismeri őket, akkor könnyedén jöhet és mehet. De ha nem, akkor egy labirintust jelentenek, melyeken nem lehet áthatolni. Egyes helyeken 4000 méter magasra emelkednek, és a szovjetek 10 éven át teljesen hiába próbálták megsemmisíteni őket. A másik ok, amiért annyira fontos, a határhoz és Pakisztánhoz való közelsége."

Az egyik katonai vezető, akinek feladata volt bin Laden felkutatása és megölése, James Mattis tábornok. Mattis jelenleg a Trump adminisztráció védelmi minisztere, és úgy tűnik, hogy megpróbálták legalább részben elpusztítani a Tora Bora alagút rendszert egy MOAB, más néven "Minden bombák anyja" ledobásával.

Az öregedő tábornok, aki most az ország legerősebb katonai vezetője Donald Trump főparancsnok után úgy tűnik megpróbálja befejezni a tizenhat évnyi vérbosszút, amihez mindig is ragaszkodott. A New York Times 2005-ös cikke azt írja, hogy "James N. Mattis dandártábornok, egy másik tiszttel együtt, akivel beszéltem, meg volt győződve arról, hogy körülveheti és lezárhatja bin Laden búvóhelyét. Határozottan azt állította, hogy engedélyezni kell, hogy folytassa a Tora Bora barlangokban."


Weaver szerint azonban "A tábornokot elutasították,"és a döntés, hogy ne fogják el bin Ladent Tora Boránál a Bush kormányzat egyik legnagyobb katonai tévedése volt. Bin Laden 2001 december 16-án menekült el Tora Borából.

Azt is fontos azonban megjegyezni, hogy a WikiLeaks információja nem biztos, hogy 100 százalékig pontos. A CNN arról számolt be ugyanis, hogy az alagútrendszerre dobott MOAB bomba Tora Borától körülbelül 18 kilométerre csapódott be. (5) Ugyanakkor ezek az alagutak minden valószínűség szerint össze voltak kapcsolva. A CBS szerint a légicsapás több ISIS által használt barlangot semmisített meg. A hírügynökség egy katonai szakértőt is megkérdezett, aki azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak további 14 MOAB bombája van, melyeket felhasználhatnak ezeknek az alagútrendszereknek az elpusztítására.

Mindeközben csütörtökön Mike Pompeo CIA igazgató a WikiLeaks-et "nem állami ellenséges hírszerző szervezetnek minősítette, melyet gyakran segítenek olyan állami szereplők, mint Oroszország." A nemrégiben kinevezett igazgatónak nyilvánvalóan elege lett a WikiLeaks tevékenységéből, mint például a "7-es páncélterem" nevű CIA titkokat kiszivárogtató anyagából. (6)

(1) - https://twitter.com/wikileaks/status/852681705391521792
(2) - http://www.nytimes.com/2005/09/11/magazine/lost-at-tora-bora.html?_r=0
(3) - https://twitter.com/Snowden/status/852597443237732352?ref_src=twsrc%5Etfw&ref
(4) - http://articles.latimes.com/2011/nov/16/business/la-fi-bunker-buster-bomb-20111117
(5) - http://edition.cnn.com/2017/04/13/opinions/why-mother-of-all-bombs-and-why-now-bergen/
(6) - https://wikileaks.org/ciav7p1/

TFTP

Négy dolog, amit a depresszióról és a lelki betegségekről tudni érdemes

$
0
0
Egy sámán és spirituális gyógyító egyszer elmagyarázta, hogy az ő kultúrája, az egyenlítői Nyugat-Afrika egy őshonos esőerdei törzse számára a depresszió egy megfoghatatlan dolog. Egyszerűen olyasmi, amivel nem tudnak mit kezdeni, sőt elmondta, hogy amikor a nyugati emberektől először hallottak törzsének vezetői erről a fajta rossz közérzetről, hangosan felnevettek, mert annyira furcsának és rendkívülinek tartották. Azt kérdezték, hogyan lehet, hogy valaki nem boldog, ha a legnagyobb ajándékkal, az élet ajándékával rendelkezik?

Nyugaton a depresszió és más, úgynevezett mentális betegségek sokak számára nagyon is valós jelenségek. Ezt nem lehet letagadni és ezen rendellenességek ellen létrehoztak egy egész szakirodalmat, amely leírja őket, kiépítettek egy teljes orvosszakmát a diagnosztizálásukra és kezelésükre, miközben mindez azt eredményezte, hogy a depresszió egy nagyon is nyereséges ágazatává vált az egészségügyi iparnak.

Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Mentális Egészségügyi Intézete (NIMH) temérdek nyilvános információval rendelkezik a depresszióval kapcsolatban, és bár a weboldalukon nem véleményezik a lehetséges okokat, kifejtik a kockázati tényezőket és a modern kezeléseket, amelyek tisztán allopátiás megközelítéseket vesznek figyelembe, melyekből hiányzik a a depresszió leküzdésének tényleges lehetősége.

"A depressziót még a legsúlyosabb esetekben is lehet kezelni. Minél korábban kezdődik a kezelés, annál hatékonyabb. A depressziót általában gyógyszerekkel, pszichoterápiával vagy a kettő kombinációjával kezelik. Ha ezek a kezelések nem csökkentik a tüneteket, elektrosokk terápia (ECT) és más agyi stimulációs terápiás lehetőség is szóba jöhet," - írja az NIMH. (1)

Gyógyszerek, drága, folyamatos szakmai terápia és elektrosokk kezelés. Ezzel az alapvető tervvel valóban reménytelen szembeszállni a depresszióval, de ma már sokkal többet tudunk erről a betegségről és a probléma jóval átfogóbb felülvizsgálatot érdemel.

Többek személyes tapasztalata azt mutatja, hogy sámán gyógynövényekkel legyőzhető a súlyos depresszió, és mindezt az egyre növekvő számú tudományos vizsgálat is alátámasztja. A depresszióval és a lelki betegségekkel kapcsolatban négy dolgot érdemes tudni.

Az alábbi összefoglaló nem szolgál orvosi tanácsként senki számára, csupán egy vélemény a betegséggel kapcsolatban, mellyel megpróbálunk hozzájárulni a mentális egészségről és a lelki jólétről szóló párbeszédhez.

A gyógyszerek csapdát jelenthetnek

Az antidepresszáns gyógyszerek csapdát jelentenek és előfordulhat, hogy a depresszió még rosszabbra fordul, mint hogy javulna. A modell, amely tisztán kémiai egynesúlyhiánykét tekint a depresszióra egy hézagos megközelítés, és miközben a szerotonin egyértelmű hatással van a hangulatra, még most sem értik teljesen, hogyan működik. Az antidepresszánsok használata okozta mellékhatások és kockázatok ma már jól dokumentáltak, ráadásul ezek között található az öngyilkosság fokozott veszélye is.

A depressziónak testi okai is lehetnek

A depresszió fizikai és fiziológiai okokban is gyökerezhet, ami több, mint az elme megfoghatatlan rossz közérzete. Bebizonyosodott, hogy a szervezetben lévő gyulladások is lehetnek okozó tényezők, melyeket megfelelő étrenddel és táplálkozással kezelni lehet.

"Számos tanulmány egy tagadhatatlan kapcsolatot mutat a bél diszfunkció és az agy között, felfedve az összefüggést a vérben található gyulladásos markerek mennyisége és a depresszió kockázata között. A gyulladásos markerek magasabb szintje, melyek gyakran jelzik, hogy a szervezet immunrendszere magas riasztást adott ki, jelentősen növeli a depresszió kialakulásának kockázatát." - Dr. Kelly Brogan. (2)

Továbbá a mentális egészség és a test mikrobiomja közötti kapcsolat feltárása bebizonyította, hogy megfelelően támogatva a szervezet bakteriális ökoszisztémáját, pozitívan befolyásolható a depresszió.


A depresszió lelki okainak kezelése

Van egy lelki összetevője is a depressziónak, amellyel nem foglalkozik a modern orvostudomány, mivel a lelkiség egy olyan téma, amely megkerüli az anyagtudományt. Ugyanakkor a bizonyítékok egyre inkább azt mutatják, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a lelki tényezőkre a vizsgálatok során.

Az ayahuasca és az iboga sámán gyógynövények intenzív lelki utakat nyitnak meg, amelyekről ismert, hogy képesek felfedni a depresszió és egyéb mentális zavarok nagyon is személyes okait, miközben lehetőség nyílik arra, hogy segítségükkel megszabaduljon valaki a traumáktól és az önpusztító gondolkodási mintáktól. Bizonyos esetekben a megfelelően elősegített sámáni utazások egyfajta lelki ördögűzést indukálnak, amikor a beteg képes végleg megszabadulni az életét befolyásoló negatív lelki energiáktól.

Továbbá az LSD, a hallucinogén gombák, az MDMA és ketamin előnyeit vizsgáló terápiás kutatások bizonyítékokkal támasztják alá azt a hipotézist, hogy a metafizikai tapasztalatok segíthetnek a depresszió kezelésében.

A depresszió egy figyelmeztetés

A depresszió egy figyelmeztetés lehet a társadalom számára, hogy valami nagyon mély egyensúlyhiány alakult ki a modern világban, amit meg kell oldani. Ez lehet egy járványos lelki válság, amely jelezheti a természettel megszakadt kapcsolatunkat, vagy egyfajta visszahatása annak a rejtett erőszaknak és igazságtalanságnak, amely egyre jellemzőbb a nyugati kultúrára.

Sámáni nézőpontból a lelki betegségek kezelése során fontos a rituálé, a beavatás és a szertartás, mint a lélek felnőtté válásának ösvényei, melyeket a nyugati világban felváltott a materializmus, a fogyasztás, a kikapcsolódás és a közösségi élet megszűnése.

Következtetés

Nincs egy konkrét elképzelés, modell vagy megoldás, amely megfelelne a depresszió valamennyi esetére, mivel az ilyen jellegű szenvedés rendkívül személyes és egyéni. Valójában nagy darabok hiányoznak a nyugati orvosi, terápiás, gyógyszerészeti kezelési modell felfogásából, amelyeket ha figyelembe vesznek, nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban megértsük a depressziót.

(1) - https://www.nimh.nih.gov/health/topics/depression/index.shtml
(2) - http://kellybroganmd.com/from-gut-to-brain-the-inflammation-connection/

WT

Kutatók anomáliákat fedeztek fel Rapa mellett, Lengyelország legismertebb piramisában

$
0
0
Kutató régészek két érdekes anomáliát fedeztek fel a lengyelországi Rapa falu mellett, az ország leghíresebb piramisában. Az egyiptomi piramisoktól némileg eltérő és sokkal fiatalabb építmény Rapa falu mellett található Mazúriában, közel az orosz határhoz, Kalinyingrádtól mintegy 100 kilométerre délkeletre. (1)

A Rapa piramist Friedrich Wilhelm von Fahrenheid báró építette 1811-ben, aki egy helyi földbirtokos volt.

Friedrich Wilhelm von Fahrenheid báró szakértője volt az ókori egyiptomi kultúrának, akit elbűvöltek az egyiptomi piramisok szokatlan tulajdonságairól szóló történetek, ezért úgy döntött, hogy egy hasonló szerkezetet emel a saját földjén.

A 19. század elején épült emlékmű 15,9 méter magas, négyzetes alapjának oldalhosszúsága 10,4 méter.

A Varsói Egyetem tudósai nemrég két anomáliát fedeztek fel a több, mint 200 éves piramis belsejében. Bár korábban azt feltételezték a Rapa piramisról, hogy a Fahrenheid család földi maradványai számára épült, a kutatók nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a szerkezet egyes részei sokkal idősebbek és kezdetben más célt szolgáltak.




Lehetséges, hogy a Rapa piramis eredetileg egy jégverem volt, majd később 1811-ben az építmény funkciója megváltozott, és végül a Fahrenheid család mauzóleuma lett.

Az egyik anomáliát a Rapa piramis bejáratánál találták, de a kutatók szerint ez valószínűleg összefüggésben lehet a szerkezet előző felújításával.

A másik anomália azonban sokkal érdekesebb, mert azt sugallja, hogy egy ismeretlen kamra lehet a piramis belsejében. A lengyel tudósok szerint az anomália egészen a bejáratnál a belső faltól húzódik a szerkezet  szemközti oldaláig.


"Lehet, hogy egy ismeretlen kamra van a padló alatt," - mondta Marta Bura, a Varsói Egyetem Régészeti Intézetének kutatója.

Mindkét anomáliát földradar segítségével fedezték fel az építmény szerkezetének felmérése során.

A feltárásról készült dokumentumfilm alább nézhető meg.

http
(1) - https://de.wikipedia.org/wiki/Pyramide_in_Rapa

Szivar alakú objektumot vettek filmre Észak-Korea felett

$
0
0
Az egész világon talán Észak-Koreával kapcsolatban áll rendelkezésre a legkevesebb UFO észleléssel összefüggő beszámoló, ami nem lehet véletlen, hiszen Kim Dzsongun országából igen kevés információ jut el a Föld más részeire a diktatúrának köszönhetően.

2015 május 18-án azonban egy Nin Jae Wuan nevű Észak-Koreában élő férfinak sikerült mobiltelefonjával filmre vennie valami egészen szokatlan dolgot.

Vonszanban, egy észak-koreai városban egy furcsa, hosszúkás objektum tűnt fel az égbolton fényes nappal. A szivar formájú repülő tárgy végei jól láthatóan lekerítettek.

2015 május 8-án az észak-koreai hadsereg három hajóelhárító rakétát lőtt ki Vonszan közelében és Kim Dzsongun kijelentette, hogy a koreai hadsereg igen fejlett fegyverekkel rendelkezik, és képesek elsüllyeszteni bármilyen ellenséges hajót. Az ország vezetője 2015-ben azt is mondta, hogy folyamatosan fejlesztik Észak-Korea űrtechnológiáját.

A különös objektumot ezt követően vette filmre Vonszan felett Nin Jae Wuan. Wuan szerint az objektum semmilyen hangot nem adott ki és ahogy a felvételen is látható, egy helyben lebegett. Egy bizonyos ponton a tárgy lassú és intelligensen irányított forgásba kezdett, majd körülbelül fél fordulatot követően ismét megállt a levegőben.

A felvételt látva felmerül a kérdés, hogy vajon az észak-koreai hadseregé az objektum, vagy esetleg ismeretlen látogatók járművének lehetünk szemtanúi?

http

Viewing all 10764 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>