Quantcast
Channel: Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
Viewing all 10762 articles
Browse latest View live

Kozmikus összeesküvések és a holdraszállás

$
0
0
A 20. század egyik legikonikusabb pillanata az volt, amikor Neil Armstrong először lépett a Holdra. De lehetséges, hogy az egész küldetés egy hatalmas csalás volt? Vajon mit mondanak közismet emberek a történelem egyik legnagyobbnak tartott összeesküvéséről?

A filmben két összeesküvés-elmélet hívő is azt mondja, hogy az USA egy stúdióban vette fel a holdraszállást. Bart Sibrel taxisofőrből lett filmkészítő annyira meg van győződve arról, hogy a Hold asztronauták hazudtak, hogy egy filmes stábbal üldözte őket, hogy beismerjék a valótlanságot. Láthatjuk azt a pillanatot, amikor Buzz Aldrin űrhajós ezért arcon csapta Sibrelt.

Marcus Allen újságíró úgy véli, hogy Amerika soha nem járt a Holdon. A film megvizsgálja azokat a bizonyítékokat, amelyek szerinte alátámasztják azt, hogy a holdraszállások összeesküvések voltak. Megszólalnak történészek, tudósok és a NASA egykori munkatársai, akik megpróbálják leleplezni az összeesküvés-elméletet és bebizonyítani, hogy végül is tényleg elmentünk a Holdra.

Ezen kívül a híres brit számítógépes hacker Gary McKinnon történetét is láthatjuk. Amikor McKinnon 2002-ben betört a Pentagon számítógépeibe felfedezte, hogy az USA-nak van egy titkos űrflottája, melyet idegen technológia felhasználásával építettek meg. McKinnon 10 éves küzdelemmel nézett szembe az Amerikának való kiadatása miatt. Valamint megszólal egy ember, aki azt állítja, hogy az Egyesült Államok börtönbe akarta őt zárni, mert túl közel került az igazsághoz.

Ráadásul lehetséges, hogy Amerika hidegháborús ellensége a Szovjetunió meghamisította az űrversenyben elért saját eredményeit? Egyesek azt állítják, hogy nem Jurij Gagarin volt az első ember az űrben, hanem egy másik orosz járt fenn előtte, de soha nem tért vissza.

Megszólal egy olyan ember, aki azt állítja, hogy rádióadást rögzített titkos szovjet űrmissziókról. Azt is megtudhatjuk, hogy évtizedeken keresztül titokban tartották a rakéta robbanásokat, és az űrhajósokat kiretusálták a hivatalos fotókról. Vajon ők voltak azok, akik olyan űrbalesetekben vesztették életüket, amelyekről semmit sem tudunk?





A maja naptár szakértője szerint 2017. május 24-e sokkal fontosabb, mint 2012. december 21-e volt

$
0
0
Carl Johan Calleman, a maja naptár egyik legfontosabb szakértője beszélt a 2017. május 24-én kezdődő új ciklus jelentőségéről.

Mi az ön háttere a maja naptárral kapcsolatban azok számára, akik nem ismerik a munkáját?

Tudományos háttérrel rendelkezem, a fizikai biológia doktora vagyok, és a világ legrangosabb tudományos intézményeiben tartottam előadásokat. 1993-ban azonban erős késztetést éreztem és úgy döntöttem, hogy teljes munkaidőben foglalkozom azzal, hogy elmagyarázzam a maja naptár rendszerének valódi jelentését oly módon, hogy a modern emberek számára is érthetővé váljon. Hat könyvet írtam a maja naptárral kapcsolatban, melyeket összesen tizennégy nyelvre fordítottak le. A maja vénekkel is dolgoztam, hogy segítsek nekik üzenetet küldeni a világ felé. - http://calleman.com

Mi volt 2011. október 28-a jelentősége?

Október 28-a olyan nap volt, amikor mind a kilenc hullám befolyásolta a biológiát, és különösen az elme tolódott el, és létrehozott egy új interferencia mintát (lásd az alábbi képet). Ennek a váltásnak a fontosságát már megjósolta a 6. Tortuguero emlékmű, ami azt mondta, hogy Bolon Yokte Kuh, a kilenc szint maja istene az ő teljes díszében jelenik meg.

Modern nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy az univerzum történelmében (beleértve az emberiséget) először aktiválódott és működött párhuzamosan minden hullám (teljes díszében). 2011. március 9-ét megelőzően az egységes tudatosságot létrehozó Kilencedik Hullám nem aktiválódott, és csak ezen váltási pont után vált elérhetővé vált számunkra mindegyik hullám, hogy létrehozzunk egy rezonanciát. Minden hullám másfajta szűrőt hoz létre az emberi elme számára (lásd lent), és attól függően, hogy milyen hullámmal vagyunk rezonanciában, másképp fogjuk fel a világot.

Ezt követően kivetítjük ezt az elmét és létrehozunk egy külső valóságot, összhangban a tudatunk felfogásával. Ha a dualitás elméjével tesszük, akkor ezt a világra tereljük és konfliktusokat hozunk létre, de ha az egység elméjével, akkor békét teremtünk a világban. Amit végül a maja naptár leír, ezeknek az elmozduló lelkiállapotoknak a prófétikus idővonalai. A maja naptár rendszer meglehetősen bonyolult és nagyon érdekes téma, és arra ösztönzök mindenkit, hogy tanulmányozza. Mindazonáltal az emberiség jövőjének megteremtése szempontjából valóban elég a kilencedik hullám követése, és képesnek kell lenni arra, hogy felismerjük az egyéni életünkre gyakorolt hatásait.


Mi volt a jelentősége 2012. december 21-nek?

Egyáltalán semmi. Ez egy tévedése volt néhány új kort kutató régésznek, akik nem foglalkoztak mélyebben a dologgal. Nagyon sajnálatos, hogy úgy népszerűsítették a maja naptárt, mintha egy bizonyos napon zajlana egy jelentős esemény. Nem így működik a maja naptár. Ehelyett különböző hosszúságú hullámokat ír le, amelyek néha nagyon hosszú idő alatt hoznak változást.

Mitől olyan különleges 2017. május 24-e?

Elvileg nem igazán különlegesebb, mint a Kilencedik Hullám 36 hullámszakaszának bármely más kezdete. (Lásd: http://www.xzone.com.au/9thwave.php) Május 24-e a Kilencedik Hullám 64 napja közül az első. Azonban ez tekinthető egy tartós erőfeszítés kezdetének, amely megkönnyíti az emberek számára, hogy rezonanciát hozzanak létre a Kilencedik Hullámmal. Ezt az eseményt követik a június 29-i, augusztus 4-i események és így tovább. Ez nem tekinthető egyedülálló eseménynek. Mégis, azt lehet mondani, hogy a káosz a világon elérkezett arra a pontra, ahol szükségessé válik, hogy létrejöjjön egy nagyobb léptékű kollektív rezonancia azzal a hullámmal, amely az egység tudatot generálja.

Vajon a "Szív korszaka" veszi kezdetét a Kilencedik Hullámmal, ami május 24-ével indul?

Az univerzumunkat és bennünket a teremtés Kilenc Hullámának együttes hatása hozza léte. Ezért nincs olyan változás, amely minden szinten zajlik bármely eltolódás során egy időben. A szívünkre gyakorolt hatások attól függnek, hogy milyen hullámokkal hoztunk létre rezonanciát, és ez azáltal jön létre, hogy milyen szándékaink vannak. A legtöbb ember még ma is a 6., 7. és 8. hullámmal rezonál, amelyek közül egyik sem hoz létre egy teljesen nyitott szívet. Azonban az emberek egy kisebb része elkezdett rezonanciát kialakítani a Kilencedik Hullámmal, és az idő múlásával ahogy ezek irányítják őket, elérik a valóság egy új felfogását, túl az elkülönültségen. Egyetlen esemény egy adott időpontban nem változtatja meg az emberiséget, hogy belépjen a Szív Korszakába, de az a szándék, hogy az emberiség sorsát a Kilencedik Hullámmal való rezonancián keresztül kinyilvánítsa, egy Arany Korszakot teremt.


A Kalahári busmanok (szanok) közvetlen kapcsolatot tartanak önnel és a maja naptár közösség többi vezetőjével, mint például Sean Caulfield-el, és egy ünnepséget szerveznek, hogy elindítsák az emberiség ezen új ciklusát. Tudna mondani valamit ezekről az emberekről valamint a szertartásról, amelyre sor kerül?

A szanok képviselik bolygónk legrégebbi létező kultúráját, akik az elmúlt száz év során súlyos üldöztetéstől szenvedtek. A Kalahári-sivatagban (Afrika déli részén) élnek, és sámánikus kollektívának tekinthetők, és egy transz állapotot eredményező tánc révén lépnek be a szellemi világba, ahol Istennel és az összes állati szellemmel kommunikálnak. Ez lehet az egyetlen kultúra bolygónkon, amely még mindig úgy tekint erre a tudatállapotra, mint ami alapvető és valóságos. Május 24-ének napján, amikor a Kilencedik Hullám új hullámperiódusa kezdődik, eljárnak egy ilyen táncot. Az eseményt az "Egy szív tüze lángra lobbantásának" nevezik, amely az emberiség sorsa felé mutató egységre utal. (Az eseményről bővebben: https://www.facebook.com/events)

Azok számára, akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen (Fokvárosban, Dél-Afrikában), mit tehetnek az emberek, hogy hozzájáruljanak ehhez az adott napon?

A lényeg az, hogy az emberek a saját tapasztalataik révén tudatában legyenek a Kilencedik Hullám létezésének, és ennek érdekében követniük kell a Kilencedik Hullám számos hullámidőszakát, hogy lássák, hogyan változik az életük. A busmanok beállítanak egy hangszínt, de mások is rendezhetnek eseményeket, vagy egyszerűen gyújthatnak egy gyertyát jelezve, hogy ez egy új nap kezdete a Kilencedik Hullámban. Ez nem olyan nap, amikor az emberek azt várják, hogy minden automatikusan megváltozzon. Sokkal inkább egy elkötelezettség, hogy részt vesznek a Kilencedik Hullám által előidézett átalakulási folyamatban az elkövetkező években.


mu

Németország új rekordot állított fel, a múlt hónap végén már 85 százalékban megújuló erőforrásokat használtak

$
0
0
Németország új rekordot ért el a megújuló energiaforrások terén, és az alacsony széndioxid-kibocsátású források szinte teljesen feleslegessé tették a szén és nukleáris energia használatát a múlt hónap végén.

Április 30-án egy ponton a napsütötte és szeles vasárnapon a nap-, a szél-, a biomassza és a vízenergia az ország teljes energia felhasználásának 85% -át tette ki.

Németország jelentős összegeket fektetett be a megújuló erőforrásokba a kormány Energiewende kezdeményezésének részeként, hogy finanszírozzák a fosszilis üzemanyagokról és a nukleáris energiáról történő áttérést az alacsony szén-dioxid kibocsátású, környezetbarát, megbízható és megfizethető energiaellátásra 2050-ig.

A fenntartható energiába való befektetés olyan sikeres volt, hogy vasárnap a villamosenergia árak több órán keresztül negatív számokat mutattak, mivel a megújuló források annyi energiát tápláltak a hálózatba, hogy a kínálat meghaladta a keresletet.

http
A kőszén felhasználás minden idők legalacsonyabb szintjére esett, és a Deutsche Welle arról számolt be, hogy a széntüzelésű erőművek április 30-án csak délután három és négy óra között működtek, és kevesebb mint nyolc gigawatt energiát termeltek, jóval a legmagasabb teljesítményük alatt, ami körülbelül 50 gigawatt. (1)

"A németországi széntüzelésű erőművek többsége vasárnap sem működött," - nyilatkozta Patrick Graichen, az Agora Energiewende energia kutató cég ügyvezető igazgatója. (2)

"A nukleáris energiaforrások, amelyeket 2022-ig teljesen meg akarnak szüntetni, szintén jelentősen csökkentek."

Graichen hozzátette, hogy a vasárnapihoz hasonló napok "2030-ig teljesen normálisak lesznek," köszönhetően a kormány folyamatos beruházásának az Energiewende kezdeményezésbe.

Németországban 2011 májusában jelentették be, hogy 2022-re azt tervezik, hogy minden atomerőművet leállítanak a fosszilis tüzelőanyagok szinte teljes megszüntetése mellett.

Az ország ambiciózus energetikai átmenete arra irányul, hogy 2050-ig a megújuló energiaforrásokból származó energia legalább 80% -ot érjen el, míg közbülső célként 2025-re 35-40%-ot, illetve 2035-re 55-60%-ot határoztak meg.

Az EU egésze szintén törekszik a szigorú fenntartható energiára vonatkozó célok elérésére, bár szerényebben, mint Németország.

Miközben a blokk jó úton halad a 2020-as cél, a megújuló források 20 százalékos arányának megvalósítása felé, az Egyesült Királyság ezen a téren jócskán lemaradt.

Az Energiaügyi és Éghajlatváltozási Bizottság parlamenti képviselői tavaly figyelmeztették a kormányt, hogy a jelenlegi folyamatban az Egyesült Királyság nem fogja tudni elérni a megújuló energiaforrásokra vonatkozó 2020-as célkitűzéseit, hogy energia igényét 15% -ban megújuló forrásokból fedezze.


(1) - http://www.dw.com/en/renewable-energy-use-surges-in-germany-over-weekend/a-38670834
(2) - https://www.agora-energiewende.de/en/

Rendkívüli "felvétel" készült több idegen objektumról Párizs közelében

$
0
0
A múlt hónap végén készült állítólag az alábbi felvétel, melyen fényes tárgyak látszanak a francia főváros, Párizs közelében. Az egyik látszólag hosszú formájú objektum folyamatosan fénycsóvákat bocsát ki a föld irányába, miközben a többi fényes, gömb alakú tárggyal együtt egy helyben lebeg. Az egyik fényes objektum körül egy kisebb fénylő tárgy is mozog.

Az alábbi videó készítője, aki állítólag e-mailben kapta meg a felvételt a videón látható hosszú tárgyat összefüggésbe hozta a korábbi években Kínában és Ausztráliában látott hasonló UFO-kkal.

Tyler Glockner, aki a felvételt kapta az állítja, hogy a feladó nem sok információt adott róla, csak annyit közölt, hogy az eset nemrég történt Párizshoz közel.

Glockner azonban elismeri, hogy az eredeti felvételt nem sikerült megszereznie, így nem tudja megmondani, hogy ami a videón látható, az valódi-e.

Ugyanilyen alakú tárgyat észleltek 2010-ben Kínában a Xiaoshan repülőtér közelében, ami a légiforgalom leállítását eredményezte.

2014-ben egy hasonló megfigyelésre került sor Ausztrália Aranypartján. Glockner szerint szinte ezzel megegyező látványról számoltak be a tengerparton.


Fontos azonban megjegyezni, hogy vannak, akik szerint Glockner egy csaló és maga készít megtévesztő videókat számítógépes grafika segítségével. Az alábbi felvétel őt mutatja be, illetve azt próbálja bizonyítani, hogy Glockner egy szélhámos, aki szándékosan félrevezeti a nézőit.

Nos, mindenki döntse el maga!



A kannabisz megfordítja az öregedési folyamatokat az agyban, állítják kutatók

$
0
0
A memória teljesítménye az életkor növekedésével csökken. A kannabisz képes megfordítani az öregedési folyamatokat az agyban. Ezt a Bonni Egyetem tudósai egereken mutatták be a Jeruzsálemi Héber Egyetemen dolgozó kollégáikkal együtt. Az idős állatok képesek voltak visszatérni a két hónapos egerek állapotába, hosszan tartó, alacsony dózisú, kannabisz hatóanyaggal történő kezeléssel. Ez új lehetőségeket nyit meg például a demencia kezelésében. Az eredményeket a Nature Medicine folyóiratban ismertetik. (1)

Mint bármely más szervünk, az agyunk is öregszik. Ennek eredményeképpen a kognitív képességek a korral együtt csökkennek. Ez például észrevehető abban, hogy nehezebbé válik új dolgok megtanulása, vagy az egyidejűleg több dologra való odafigyelés. Ez a folyamat normális, de hozzájárulhat a demenciához is. A kutatók már régóta keresik a módját, hogy lassítsák vagy akár visszafordítsák ezt a folyamatot.

A Bonni Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem (Izrael) tudósai ezt már egereknél képesek voltak elérni. Ezek az állatok viszonylag rövid élettartamúak a természetben, és tizenkét hónapos korukban kifejezett kognitív deficitet mutatnak. A kutatók kis mennyiségű THC-t, a kenderben (kannabisz) található hatóanyagot adtak kettő, tizenkettő és tizennyolc hónapos egereknek négy héten keresztül.

Ezután tesztelték az állatok tanulási kapacitását és memória teljesítményét - például a tájékozódási készségeiket és más egerek felismerését. Azon egereknél, melyek csak placebót kaptak, természetes életkor függő tanulási és memóriavesztés volt megfigyelhető. Ezzel szemben a kannabisszal kezelt állatok kognitív funkciói ugyanolyan jók voltak, mint a két hónapos kontroll állatoké. "A kezelés teljesen visszafordította az idős állatok teljesítmény vesztését," - jelentette be Andreas Zimmer, a Bonni Egyetem Molekuláris Pszichiátriai Intézetének professzora és a Cluster of Excellence ImmunoSensation egyik vezető tagja. (2)

Évekig tartó aprólékos kutatás

Ez a kezelésben elért siker évtizedes aprólékos kutatás eredménye. Először is, a tudósok felfedezték, hogy az agy sokkal gyorsabban öregszik, amikor az egereknek nincsenek funkcionális receptorai a THC-re. Ezek a kannabinoid-1 (CB1) receptorok azok a fehérjék, amelyekhez az anyagok kapcsolódnak, és így jelláncot indítanak el. A CB1 az oka annak is, hogy a kannabisz termékekben található THC bódító hatást fejt ki, például a hasis vagy a marihuána esetében, amely felhalmozódik a receptoroknál.

A THC utánozza a szervezetben természetes módon termelt kannabinoidokat, amelyek fontos szerepet töltenek be az agyban. "A növekvő életkorral az agyban természetesen kialakuló kannabinoidok mennyisége csökken," - mondja Zimmer professzor. "Amikor a kannabinoid rendszer aktivitása csökken, gyorsul az öregedés az agyban."

Dr. Andreas Zimmer professzor (balra) és Észak-Rajna-Vesztfália tudományos minisztere Svenja Schulze (középen) a Bonni Egyetem Molekuláris Pszichiátriai Intézetének laboratóriumában

Annak megismeréséhez, hogy a THC kezelés milyen hatással van az idős egerekre, a kutatók megvizsgálták a kezelt egerek agyszövetét és génaktivitását. A megállapítások meglepőek voltak: a molekuláris aláírásuk már nem felelt meg az idős állatokénak, de nagyon hasonlított a fiatal állatokéhoz. Az agyban lévő idegsejtek közötti kapcsolatok száma szintén megemelkedett, ami fontos előfeltétele a tanulási képességnek. "Úgy tűnik, hogy a THC kezelés visszafordította a molekuláris órát," - mondta Zimmer.

Következő lépés: klinikai vizsgálat embereken

A beadott THC alacsony dózisát úgy választották meg, hogy az egerekben ne okozzon bódító hatást. A kannabisz termékek gyógyszerként már engedélyezettek, például fájdalomcsillapítósként. Következő lépésként a kutatók egy klinikai vizsgálatot kívánnak elvégezni annak kiderítésére, hogy a THC megfordítja-e az emberi öregedési folyamatokat az agyban, és növeli-e a kognitív képességet.

Az észak-rajna-vesztfáliai tudományügyi miniszter Svenja Schulze a tanulmányt megdöbbentőnek tartja: "A tudás által irányított kutatás előmozdítása nélkülözhetetlen, mivel ez a táptalaja az alkalmazással kapcsolatos valamennyi kérdésnek. Habár elég hosszú út vezet az egértől az emberig, rendkívül pozitívnak érzem a kilátásokat, hogy a THC-t például fel lehet használni a demencia kezelésében."


(1) - https://www.nature.com/nm/journal/vaop/ncurrent/full/nm.4311.html
(2) - http://www.immunosensation.de/about_us/members/detail/zimmer.html

UB

Rejtélyes megalitok találhatók Oroszországban, melyekre vajmi kevés magyarázat van

$
0
0
Megalitok, hatalmas struktúrák és óriási, mesterségesnek tűnű sziklák találhatók Oroszországban. Sok ilyen hely van az országban, de nem igazán ismertek, mint például a híres Stonehenge az Egyesült Királyságban vagy Ollantaytambo Peruban.

Vajon itt is annak a fejlett technológiának a bizonyítékait fedezték fel, amely lehetővé tette az ősi civilizációk építőinek, hogy a több száz tonnás sziklákat mérnöki pontossággal tudják elvágni? Vagy csupán a természet erői alakították őket?

Ha a Vattovaara-hegyre utazunk, sok furcsaságot találunk.

Ahogy a gleccserek visszavonultak 10 ezer évvel ezelőtt, különös sziklák kerültek felszínre, melyeket a helyiek Seida néven ismernek. Némelyikük olyan megalitikus tárgyakra hasonlítanak, melyeket a világ más tájain is láthatunk. Egyesek azonban megkérdőjelezik a Vottovaara sziklák természetes eredetét. A hegy legmagasabb pontja 417 méterre fekszik a tengerszint felett és 6 négyzetkilométer területű.









Ha tovább utazunk a Pidan-hegyre, akkor még valószínűtlenebb megalitokkal találkozhatunk. A Livadiyskaya néven is ismert hegyen számos rendkívül érdekes megalitikus formáció figyelhető meg.





A Perm régióban egy kő város található, melyet a szakemberek szerint a permi tenger alakított ki, amely elárasztotta a területet. Az erózió és a különböző helyi viszonyok mégis egészen megdöbbentő formákat hoztak létre. Sokan azonban továbbra is meg vannak győződve arról, hogy a területet nem csupán a természetes erózió alakította.





Az egyik legkedveltebb hely Gornaya Shoria. A Szibériai-hegység mélyén egy ősi megalitikus helyszínt fedeztek fel, ami tényleg lenyűgöző. A Shoria-hegyen, Dél-Szibériában található hatalmas kőtömböket sík felületek, derékszögek és éles sarkok jellemzik, amelyek küklopszi falazathoz hasonlítanak. A szuper megalitokat Georgij Szidorov fényképezte le első alkalommal. A helyet 2013-ban fedezték fel először.

Míg a Baalbekben található "várandós nő követ" az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb megalitnak tekintik, melynek súlya körülbelül 1500 tonna, addig a kutatók arra a következtetésre jutnak, hogy ha ezek a megalitikus kövek ősi emberek művei, akkor ez átírná történelmünket, és ez az ősi helyszín lenne a legnagyobb a bolygón a maga elképesztő méretű kőtömbjeivel.

Az előzetes becslések szerint ezek a gigantikus gránit blokkok körülbelül 3-4000 tonnásak. Ami még érdekesebbé teszi ezt a helyet az a tény, hogy ezeket a rendkívül nehéz kőtömböket negyven méter magasságban halmozták fel. A hagyományos régészetnek nehéz megmagyarázni ezeket a különös struktúrákat.


















Kabardino-Balkaria egy barlang a Baksan szurdokban. Először át kell jutni egy 40x120 cm-es lyukon, majd egy kötélen kell leereszkedni egy keskeny, függőleges helyen. Olyan, mint két párhuzamos járólap. Ahhoz, hogy elérjük az alsó barlangot, le kell leküzdeni több mint 40 métert, és ez körülbelül egy óráig tart. De miután kiszélesedik a "szűk keresztmetszet", egy hatalmas teremben találhatjuk magunkat. Belül megmunkált tufa és gránit falak láthatók, különböző méretű, szorosan egymásra helyezett polírozott megalitokkal.












EGYVILÁGREND – Európa és Amerika iszlamizálása, a keresztény civilizáció végnapjai

$
0
0
A Leleplező című folyóirat következő 2017. évi második számában ismertetést közöl Drábik János EGYVILÁGREND című legújabb könyvéről. Ennek egy részével már most megismerkedhetnek a facebook közösség tagjai. (1) A teljes szöveg a Leleplező 2017/2 számában lesz olvasható, amely június 10-én lesz kapható a nagyobb folyóirat árusoknál Budapesten és vidéken is.

Miről szól az EGYVILÁGREND?

Legújabb könyvem az eseményekkel szinte egy időben íródott. Arra kerestem a választ, hogy az egy-központból irányított világrend létrehozására törekvő történelemformáló erők, miért döntöttek úgy a II. világháború után, hogy iszlamizálják Európát és Amerikát is. Hogyan gyorsult fel ez a folyamat 1973-as olajembargó nyomán?

Miért kötött a brüsszeli bürokrácia számos szerződést az arab világ szervezeteivel, intézményeivel, többek között az Arab Ligával és a nagyobb arab országokkal, hogy kölcsönösen előkészítik milliós iszlám tömegek bevándoroltatását Európába?

Mi a célja a pénzhatalmi világelitnek azzal, hogy a görög-római magaskultúrán és a zsidó-keresztény erkölcsi-renden nyugvó, időközben szekulárissá és demokratikussá vált európai civilizációt lecseréli egy az iszlám uralmának alárendelt új hibrid- civilizációra?

Ehhez át kellett tekinteni, hogy milyen tervek készültek már a XIX. század végén és a XX. század elején Amerikában, elsősorban az Egyesült Államok lakosságának a kevertfajúvá tételére. Fel kellett kutatni, hogy mikor és kik készítették el az ehhez hasonló terveket Európára vonatkozóan is?

Kerestük arra is a választ, hogy miért kezdeményezte Párizs EURÁBIA létrehozását az európai és a Földközi-tenger menti afrikai és közel-keleti államok integrációjával. Ez nem lenne más, mint az Európai Unió és az arab világ egyesítése egy korábban nem létező új európai-közel-keleti-afrikai hibrid kultúra keretében. A Muszlim Testvériség is elkészítette a saját maga stratégiai programját a világ meghódítására és egy globális Iszlám Kalifátus létrehozására.

Fontos megismerni azokat a tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a nemzetközi szabadkőművesség részt vett ennek a stratégiának a kidolgozásában és minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a népvándorlás méretű migrációt Európa, valamint az Egyesült Államok iszlamizálását a tömeges bevándorlással.

Az Európai Unió képes lenne az önvédelemre és ma is nyitott déli határainak a lezárására, ha Európának lenne saját érdekérvényesítő képessége. Az Európai Unió, különösen annak végrehajtó szervezete, az EU Bizottsága és annak apparátusa, lényegében a globális Deep State-nek a végrehajtó intézménye. Mivel az Európai Uniónak nincs saját hadserege, így saját külpolitikája sincs.

Nem az európai népek hozzák az önmagukra vonatkozó fontos döntéseket a II. világháború óta, hanem elsősorban a Nyugat és annak vezető állama (egy ideig közösen a Szovjetunióval) az Egyesült Államok, amelynek a politikai rendszerét az államok feletti pénzhatalmi világelit fokozatosan felvásárolta. Ez a világelit napjainkban úgy akarja Európa feletti uralmát véglegesíteni, hogy annak őshonos fehérfajú népeit kevertfajúvá tenyészti át és keresztény civilizációját lecseréli az iszlám és a kereszténység összekeveréséből létrehozott szinkretikus vallással és gyökértelen hibrid kultúrával.

Ebben a vallási ideológiában dominál az iszlám, amely tagadja az emberek egyenlőségét, mert az igazhívő muzulmán mindig felette fog állni a hitetlen és pogány kafírnak. Az iszlám megköveteli a muszlimoktól hitük terjesztését az erőszakos dzsiháddal, akár mások életének az elvételével is.

A kereszténység tiltja az ölést. Jézus egyetemessé tette azt a mózesi szabályt, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat és csak azt tedd neki, amit elvársz tőle, hogy tegyen veled. A keresztény tanítás szerint a Mindenható egyedül az embert teremtette a maga képmására és ruházta fel az alkotó értelem isteni szikrájával és a minden embert egyformán megillető szabad akarattal.

A kulturális marxizmussal megbénított dekadens Nyugat - mélyen a saját szintje alá süllyedve - lemondott az ellenállásról és nem képes, de már nem is akarja megvédeni keresztény kultúrájának az alapjait. Végletesen eltúlzott, enervált és morbid toleranciájával az önfeladásig engedékeny az iszlám agresszív intoleranciájával szemben. A nemzetközi szabadkőművesség által kierőszakolt és betegesen eltúlzott tolerancia megfosztotta az európai népeket az egészséges önvédelmi reflexeiktől, és képtelenné tette őket alapvető érdekeik és értékeik megvédésére.

(Szerencsére a magyar nemzet egészséges önvédelmi reflexei még működtek és nemzeti kormánya segítségével sikeresen állt ellen, annak, hogy a tömeges betelepülés révén véglegessé váljon a magyar nemzet Trianonban elkezdődött sorstragédiája, a magyar nemzet eltűnése).

Új könyvemben megpróbálok választ adni arra, hogy miért erősebb és miért tud hatványozott ütemben terjeszkedni az agresszív iszlám? Miért lesznek muszlimok tömegesen európaiak és amerikaiak is, elhagyva az ölést szigorúan tiltó, a szeretetet, a szabad akaratot és az emberek egyenlőségét hirdető keresztény hitüket és kultúrájukat.

Fontos összefüggés annak a bemutatása is, hogy a migránsinvázió megtervezésével és végrehajtásával a pénzhatalmi világelit többek között a Németország feletti hegemóniáját erősíti meg és teszi véglegessé. Amikor Angela Merkel meghozta tragikus tévedésnek bizonyult döntését és engedélyezte Németország elözönlését, valójában azt tette lehetővé, amire kormánya már évek óta készült. Bajorországban és Szászországban például már 2011 óta folyt a szabadon álló ingatlanok, családi házak, panziók, motelek és szállodák állami felvásárlása, hogy mire megindul a pénzhatalmi világelit döntésének megfelelően a tömeges muszlim invázió, addigra biztosítva legyenek a beözönlők százezreinek a befogadásához szükséges szálláshelyek.

Mivel mi európaiak keveset tudunk az iszlámról, ezért a könyv kísérletet tesz arra, hogy ismertesse a Korán, valamint az azt hirdető próféta - Mohamed - történetét. Ez túlságosan bonyolult feladatnak bizonyult. Ha azt keressük, hogy az élet problémáira milyen választ ad a Korán, az iszlám szent könyve, akkor először azt kell eldöntenünk, hogy melyik Koránban keressük a választ. Melyik tekinthető hitelesnek az emberiség rendelkezésére álló korán-szövegek közül?

Az objektív ismérvekhez igazodó szekuláris történelemtudomány már feltárta, hogy az eddig megtalált korán-változatok egy része Mohamed próféta előtti időkben, egy másik része pedig a próféta utáni időkben keletkezett. Mintegy kétszáz évre tehető az eddig ismertté vált korán-szövegek fokozatos létrejötte, majd egységes szerkezetbe való foglalásuk.

Arra a kérdésre tehát, hogy milyen választ ad a Korán egy felmerült kérdésre, előbb azt kell eldöntenünk, melyik Korán változatnak a válaszára vagyunk kíváncsiak. Az eddig előkerült Korán-szövegeket részben az iszlám világ országaiban, Szaúd-Arábiában, Jemenben, Törökországban, részben pedig olyan európai országokban őrzik, mint az Egyesült Királyság, Németország vagy Franciaország.

Nem lehetett megkerülni annak az elemzését sem, hogy milyen pszichológiai és vallási gyökerei vannak a radikalizálódott iszlámnak és az ebből kifejlődött modern terrorizmusnak. Számos szakértő foglalkozott már az iszlám által hirdetett dzsihád és a muszlim terrorizmus összefüggéseivel. Ehhez kapcsolódik, hogy integrálható-e a Nyugat és az iszlám erkölcsi rendszere?

A muszlim közösségek, mihelyt megerősödnek létszámban és befolyásban, elkezdik agresszívan követelni a sária-jog bevezetését. A muszlim ideológusok azzal érvelnek, hogy Európa szekuláris jogrendje alacsonyabb rendű az iszlám jogrendjéhez képest. Ennek az az oka, hogy az iszlám jogrendje, a sária-jog, isteni eredetű, Allah parancsolatait tartalmazza és ezért tökéletes és végleges. Ezzel szemben az európai jogrend emberi alkotás és átmeneti jellegű és tökéletlen.

Európában a reneszánsz, a humanizmus, a reformáció és az ellenreformáció, a felvilágosodás és a klasszikus liberalizmus elterjedése alapvetően megváltoztatta a középkori kereszténység természetét. A vallás és az egyház fokozatosan szétvált az államtól, a közhatalom világi gyakorlójától. Az emberi jogok és a politikai szabadságjogok kiharcolásával állampolgárokká váltak a korábbi alattvalók. Az emberi jogok és a politikai szabadságjogok védelemben részesítették az alul lévőket a gyakran despotaként hatalmat gyakorló abszolút uralkodókkal szemben.

A felsorolt változásokon az iszlám nem ment keresztül történelme során. Az iszlámban ma is elválaszthatatlan a vallási ideológia az államhatalom működésétől. A hívő muszlim életét a közösség diktatórikusan felügyeli, és ez kifejeződik az iszlám mindennapi gyakorlatában is.

Gondoljunk csak a napi ötszöri imára, a szigorú szabályokhoz kötött tisztálkodásra, étkezésre, öltözködésre, viselkedési normákra. Ezek mind azt fejezik ki, hogy a közösség uralkodik a vallás segítségével az egyes emberek felett, akiknek nincs így az európai keresztény kultúrában felnőtt emberekhez hasonlítható szabad akarata, önállósága és felelőssége.

A könyv kénytelen volt arra is kitérni, hogy miért lépett szövetségre a pénzhatalmi világelit az iszlám világ vezető hatalmi köreivel, elsősorban a szunnita olaj oligarchiával. Az 1960-1990 terjedő időszakban tanúi lehettünk a baloldali terrorizmus kibontakozásának Európában. 1990 októberében a világ közvéleménye megtudhatta az olasz miniszterelnöktől, Giulio Andreotti-tól, hogy a NATO keretében több európai országban már 1949 óta működik az úgynevezett ’stay behind army’ (hátramaradó hadsereg), amely rendszeresen baloldalinak álcázott terrorista cselekményeket hajtott végre. Olaszországban ezt a titkos fegyveres csoportot Gladio-nak hívták. A könyv kitér arra, hogy a Gladio égisze alatt kik és miért támogatták a nyugat-németországi Rote Armee, Vörös Hadsereg frakciót, az olaszországi Brigate Rosse-t, a Vörös Brigádokat?

Meg kellett válaszolni azt a kérdést is, hogy miért folytatódott a NATO Gladio-A hadművelete, immáron Gladio-B változatban. Ez utóbbi már nem baloldali terroristákat mozgatott, hanem politikai céljai eléréséhez iszlám terroristákat használt és használ. Mindezt hiteles forrásokból tudhatta meg a világ közvéleménye néhány - az igazság mellett bátran kiálló és a saját karrierjét is feláldozó – amerikai közalkalmazottnak köszönhetően. Ilyen személy volt Sibel Edmonds, aki az FBI számára fordított fárszi (perzsa), azeri és török nyelvű titkos szolgálati dokumentumokat. Hogyan szerzett tudomást Sibel Edmonds a Gladio-B hadműveletek létezéséről?

Nem könnyű hiteles és bizonyított választ adni arra, hogy miért tervez a NATO terrorista támadásokat a NATO országokban radikális szalafisták beszervezésével. A könyvben ismertetett tények mozaikjából összerakott kép azt látszik bizonyítani, hogy egyre több hamis zászlót lenget a szél az Európában elkövetett iszlamista terrorakciók felett.

Nem könnyű tehát meggyőző választ adni arra, hogy az ultraliberális, neokonzervatív elit miért működik operatívan együtt a radikális iszlámmal és hajt végre sorozatosan véres merényleteket különböző európai országokban, sokkolva ezekkel azoknak a lakosságát... (Folytatás a Leleplező 2017/2 számában)

Az EGYVILÁGREND című könyv, amelynek alcíme: 'Európa és Amerika iszlamizálása, a keresztény civilizáció végnapjai' kapható a 2017. június 8-án kezdődő könyvnapokon a Debreceni Gold Book Kiadó standjánál. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Vörösmarty téren, ahol dedikálásra is sor kerül és én magam is szót válthatok kedves olvasóimmal. (2)

Drábik János

(1) - https://www.facebook.com/drabikjanos/photos/a.508331582573563.1073741826.197968936
(2) - https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/05/10/ismerteto-drabik-janos-egyvilagrend

Új felfedezés Dahshurban - Egy 13. dinasztiabeli piramis sírkamrájában hieroglifákkal díszített fa dobozt találtak

$
0
0
A Régiségek Minisztériumának egyiptomi régészeti missziója egy 13. dinasztiabeli piramis sírkamráját tárta fel, melyet a múlt hónapban a Dahshur régészeti lelőhelyen fedeztek fel.

Adel Okasha, a misszió vezetője és a Dahshur lelőhely főigazgatója kifejtette, hogy a sírkamrát lefedő kövek eltávolítása után a misszió egy fa dobozt fedezett fel, melyre három sorban hieroglifákat véstek fel. Ezek a hieroglifák rituális célokat szolgáltak, hogy megvédjék az elhunytat és megőrizzék a tulajdonos nevét.


Sherif Abdel Moneim, a régiségügyi miniszter asszisztense elmondta, hogy a dobozban egykor az elhunyt négy kanópusz edénye foglalt helyet, és a 13. dinasztiabeli Emnikamaw király lányának a nevét vésték rájuk, akinek piramisa 600 méterre található.

Moneim azt is elmondta, hogy a misszió a múlt héten egy domborművet fedezett fel 10 sornyi hieroglifával, melynek kártusa Emenikamaw király nevét viseli. Ezért a doboz a király lányához vagy egy családtagjához tartozhat.


A dobozban a misszió az elhunyt máját, beleit, gyomrát és tüdejét találta becsomagolva. Egy emberszabású szarkofág maradványait is megtalálták nem túl jó állapotban. Az ásatási munkák tovább folytatódnak a piramis titkainak felfedezése érdekében.

Dr. Khaled El Enany, régiségek minisztere is meglátogatta a helyszínt, hogy megvizsgálja az ásatási munkákat.






MA

A SolarGaps új napelemes redőnyei nem csak árnyékolják az ablakokat, hanem tiszta energiát is termelnek

$
0
0
Mit szólnál hozzá, ha az ablakaidon lévő redőnyök az árnyékolás mellett elektromos árammal látnák el az otthonod? Ez az ötlet áll a SolarGaps új napellenzői mögött. Ezek az intelligens árnyékolók, melyeket a Nap nyomon követésére terveztek, egy alkalmazáson keresztül irányíthatók, és a cég azt mondja, hogy a termékük akár 70 százalékkal is csökkentheti az energiaszámlát.

A Yevgen Erik ukrán feltaláló által létrehozott SolarGaps "intelligens napellenzők" forradalmasíthatják azt, ahogyan az otthonainkban élünk, és hogy milyen módon jutunk hozzá az általunk fogyasztott energiához. A cég szerint a redőnyök rendkívül hatékonyak, és képesek 100 watt energiát termelni 0,9 négyzetméternyi ablakfelületen, ami elegendő energiát biztosít három MacBook vagy 30 darab LED-es izzó működtetéséhez.


A cég azt is mondja, hogy a telepítési folyamat elég egyszerű ahhoz, hogy a háztulajdonosok a SolarGaps utasításai szerint azt maguk is elvégezhessék, és miután a redőnyök működni kezdenek, az általuk termelt megújuló energia elkezdi elektromos árammal ellátni az otthoni eszközöket. A vezérlésükre kifejlesztett alkalmazás lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy megváltoztassa a redőnyök szögét, csökkentse vagy növelje a fénynek kitett felületet, vagy ellenőrizze, hogy mennyi energiát termelnek.


A redőnyök a SunPower napelemeivel készülnek, melyek 25 év élettartamúak. A külső rész alumíniumból készül. A SolarGaps azt mondja, hogy sokféle éghajlaton és hőmérsékleten fog működni -40 Celsius foktól egészen +80 Celsius fokig.

A vállalat megfizethető áron fogja piacra dobni az úttörőnek számító árnyékolókat, amely több energiát képes termelni, mint a jelenleg kapható redőnyök. Jelenleg 390 dolláros áron kínálják az XS készletet, ami 50 százalékkal olcsóbb, mint a kereskedelmi ár, és 91x91 cm vagy 81x91 cm méretű. A SolarGaps kis, közepes, nagy, extra nagy és 2XL méreteket, valamint két egyedi csomagot is kínál. Itt megtekinthető a kampányuk: https://www.kickstarter.com/projects/1170840477/solargaps-smart-solar-blinds

A cég szeptemberben szállítja le az első SolarGaps redőnyöket a korai támogatóinak.



Itt az idő a kanadaiak számára, hogy kivásárolják a csődbe jutott Amerikai Vállalati kormányt

$
0
0
Annak ellenére, hogy folyamatosan azt állítják, hogy semmi sem történt, kiderült, hogy a Washington DC-ben székelő és Puerto Ricóban bejegyzett amerikai vállalati kormány tényleg csődbe ment a múlt héten. Puerto Rico csődje különbözik Detroit csődjétől, mert Puerto Rico egy teljes tulajdonú DC leányvállalat, ezért az anyavállalatnak is el kell buknia. Ezért a kínai pénzügyminiszter hirtelen törölt egy japán és dél-koreai találkozót a "pénzügyi vészhelyzet" miatt.

http://www.reuters.com/article/us-adb-asia-trilateral-idUSKBN1802V2

Ez volt az oka annak, hogy a brit királyi család a múlt héten rendkívüli ülést tartott a Buckingham-palotában, majd bejelentette Fülöp herceg visszavonulását.

Mindkét sürgősségi találkozó a kínai arany által támogatott Super Petchili vagy Lung-Tsing-U-Hai kötvények kifizetésével foglalkozott, melyek a világ királyi családjainak számos tagja birtokában vannak. Pontosabban, ezen forrás szerint a lemondásért cserébe Fülöp hercegnek hagyták, hogy kifizesse a Petchili-ket, ami azt jelenti, hogy a brit királyi családnak elegendő pénze van ahhoz, hogy teljesen átalakítsák a bolygót.

Ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy Kanada most abban a helyzetben van, hogy felkérje a csődbe jutott Egyesült Államok Vállalat hitelezőit, hogy finanszírozzanak egy tőkeáttételes kivonási műveletet. Az eredmény véget vetne annak az őrületnek és bűnözésnek, amely Washington DC-ből származik.

Meg fogjuk ezt vizsgálni egyre mélyebben, mert mindez hatással lesz az egész bolygóra, és ez a radar alatt történő mozgás sokkal fontosabb, mint a francia elnökválasztás, amit egyébként a Rothschildok loptak el a rabszolga Emmanuel Macron segítségével az emberek orra előtt egy sátáni 66,06%-os szavazási eredménnyel.

A francia választás valójában egy német/orosz megbízotti háború volt Európa felett. Az Egyesült Államok haditengerészeti hírszerzésének jelentése szerint német csapatokat küldtek a választások előtt Franciaországba, míg Pentagon források szerint ugyanabban az időben orosz csapatokat vezényeltek Szerbiába.

A dolgok jelenlegi állása szerint Hitler lánya, Angela Merkel megismételte apja hódítását Franciaországban, ezúttal lopakodva, nem pedig nyílt háborúban.

Ugyanakkor a japán katonai hírszerzés azt mondja, hogy a legyőzött francia elnökjelölt Marine Le Pen valójában egy Moszad ügynök lánya. Ez azt jelenti, hogy a Rothschildok akkor is megnyerték volna a francia választásokat, ha ő lenne az elnök. A csata Franciaországban korántsem ért véget, hiszen a franciák többsége úgy tekintett a választásra, ahol "két dolog között, a pestis és a kolera, a fasiszta diktatúra és a bankárok között dönthettek."

http://www.independent.co.uk/news/world/europe/france-presidential-elections-le-pen-macron-french-polls-vote-abstentions-odds-who-will-win-a7722356.html

Macron adóelkerülésének és más bűncselekményeknek a bizonyítékait hackerek hozták nyilvánosságra közvetlenül a választás előtt, melyek nem fognak elévülni, és a büntetőeljárást egy igazi francia forradalom követheti, amely még mindig a kártyák között van.

Mindenesetre a választás ellopása Franciaországban nem változtatja meg azt az alapvető tényt, hogy Franciaország csődbe megy Olaszországgal és Spanyolországgal együtt, és hogy Németország a fő hitelezőjük, vagyis ezeket az országokat lopakodva hódították meg pénzügyileg.

A Németország és Oroszország közötti megbízotti verseny Európa befolyása felett mostantól kelet felé halad.

Ezen a fronton az oroszok legalább 150.000 katonát küldtek "Szerbia megvédésére és a Daesh heroin és hasis műveletek megakadályozására a Balkánon," - Pentagon források szerint. Az oroszok azért is vannak ott, hogy megakadályozzák a kazár maffia nagyobb Albánia projektjét, tették hozzá a források. Eltekintve az afgán kábítószer új terjesztési útvonalának biztosításától, a kazár nagyobb Albánia projekt több billió dollár értékű ásványi erőforrások ellopásáról is szól, szerb hírszerzési források szerint.

Összességében úgy tűnik, mintha a németek és az oroszok azzal próbálkoznának, hogy saját befolyási övezeteket hozzanak létre Európában.

A sátánimádó kazárok elleni háború most úgy tűnik oly módon bővül, amely érinti az összes monoteista vallást. Ezt először 2016 elején láthattuk, amikor Ferenc pápa és az orosz ortodox Kirill pátriárka 1000 év után először találkoztak a két egyház nevében. A múlt héten Ferenc pápa Egyiptomba utazott, hogy találkozzon a legfelsőbb muzulmán papokkal, hogy megszerezze támogatásukat a sátánisták és a Daesh hadseregük ellen.

Most Donald Trump amerikai elnök e hónap végén ellátogat a Vatikánba, Izraelbe és Szaúd-Arábiába. Ezek a kereszténység, a judaizmus és az iszlám, a világ három fő monoteista vallásának legszentebb földjei. Lehet, hogy a monoteizmussal kapcsolatban fog valami történni? Vagy mindennek valami köze lehet a sürgősségi pénzügyi találkozókhoz Kínában és a brit uralkodók között? Hamarosan kiderül.

Az Amerikai Egyesült Államok Vállalat de facto csődje kényszerítette Donald Trump elnököt és a mögötte lévő hatalmat arra, hogy erősebben szembe helyezkedjen a kazár sátánistákkal, Fehér Sárkány Társasági források szerint. Ezért Trump egyetértett az oroszok, az irániak és a törökök által javasolt repüléstilalmi zónákkal Szíriában, beleértve az izraeliek által megszállt Golán-fennsíkot, Pentagon és Moszad források szerint. Az izraeliek most ki vannak akadva, mert a világ többi része arra kényszeríti őket, hogy feladják az illegálisan elfoglalt területüket, és hogy békét kössenek a palesztinokkal. Ami ezúttal más, hogy az Egyesült Államok már nem feltétlenül támogatja az antiszociális magatartásukat.

A Pentagon magas rangú vezetői egyben arra kényszerítették Trumpot, hogy írja alá az Afrikában és a Közel-Keleten élő keresztényeket érő támadások elleni küzdelemre irányuló terveket.

Az észak-koreai helyzetet is hatástalanították, amikor Trump láncán rántottak egyet és így "kénytelen volt azt mondani, hogy találkozik a kövér fiúval (Kim Dzsongun)," - Pentagon források szerint.

A Rothschildok tervét, hogy Kim Dzsongunt egy hamis bábbal helyettesítsék megállították a nyugati és az ázsiai titkos társaságok együttműködési erőfeszítéseinek köszönhetően, titkos társasági források szerint. Leállították az arra vonatkozó terveket is, hogy a francia Rothschild báb Taro Aso-t tegyék meg japán miniszterelnöknek, Pentagon források szerint.


Vannak olyan jelek is, hogy titkos megállapodás született az USA és Kína között a Dél-Kínai-tengeren. A japán katonai hírszerzés szerint az Egyesült Államok azt mondta, hogy el fogja ismerni a kínai ellenőrzést a japánok által Szenkaku, a kínaiak részéről Tiaoyutai néven ismert vitatott szigetek felett. Cserébe a kínaiak beleegyeztek abba, hogy szemet hunynak afelett, hogy az Egyesült Államok új haditengerészeti bázist létesít az indonéz szigeteken, a Malaka-szoros közelében.

Ez a fejlemény arra késztette a japán hatalmi intézményt, hogy az Egyesült Államoktól való nagyobb függetlenséget próbáljanak elérni, japán jobboldali források szerint. Ennek egyik megnyilvánulása volt Shinzo Abe miniszterelnök Japánnak tett nyilvános felhívása, hogy írják át az Egyesült Államok által előírt alkotmányt. A japánok most Oroszországgal fejlesztik a kapcsolataikat annak érdekében, hogy ellensúlyozzák az egyre növekvő amerikai-kínai barátság által okozott függetlenségi fenyegetést, japán és orosz források szerint.

Egy másik nagyon érdekes fejlemény az amerikai és a kínai együttműködést illetően az volt, hogy Kína úgy döntött, hogy a Frontier Services Group (FSG) nevű társaságot két operatív bázissal látja el Hszincsiang és Jünnan tartományokban, amelyek Kína hatalmas, "Egy öv, egy út" nagysebességű vasúti, kikötői és energetikai csővezeték-infrastrukturális projektjeinek középpontjában fekszenek. Az FSG elnöke és vezérigazgatója nem más, mint Erik Prince, a már megszűnt és hírhedt Blackwater Security alapítója.

https://www.sott.net/article/349692-Beijing-hires-Erik-Prince-as-guardian-of-the-New-Silk-Road

Úgy tűnik, a kínaiak megfogadták a Fehér Sárkány Társaság tanácsát, hogy olcsóbb és biztonságosabb egy őrkutyát etetni, mint az éhes farkas ellen küzdeni. Így sok munkát kaphatnak a munkanélküli zsoldosok, akik ázsiai infrastrukturális projekteket őriznek Afrikában és másutt.

A csődbe jutott Amerikai Egyesült Államok Vállalat kanadai kivásárlási javaslata óriási segítséget jelenthet a folyamat felgyorsításához. Gondoljunk csak bele, hogy míg az Egyesült Államok szinte megállás nélkül visel hadat a második világháború vége óta, addig Kanada békefenntartó csapatokkal segítette a háborúk megállítását. A kanadai tudás szintén hasznos lenne a két legnagyobb amerikai probléma, a katasztrofális egészségügyi rendszer és a bűnözési probléma tisztázása szempontjából. A kanadaiak körülbelül fele annyit költenek az egészségügyre, mint az amerikaiak, mégis tovább élnek. Az amerikai gyilkossági ráta például 23-szor magasabb, mint a kanadai, még úgy is, hogy a kanadaiak szintén hozzáférnek a fegyverekhez. Ráadásul sok amerikai pihenhetne a kanadai nyaralókban.

Kanada ugyancsak képes lenne segíteni az amerikai kormánynak egy igazságügyi és megbékélési bizottság létrehozásával, hogy a bűnözői hatalomban részt vevő jó emberek képesek legyenek az újrakezdésre. Bill Clinton korábbi amerikai elnök, aki nyilvánvalóan közel van a halálhoz, jó példát mutathatna, ha könnyítene a lelkiismeretén, mielőtt elhagyja ezt a világot.

Az evolúciós csatát nem a harcoló oroszlán nyeri meg, hanem az, amelyik visszavonul a barlangjába a párjával. A Fehér Sárkány Társaság ezért támogatja a hippi mondást: "Szeretkezz, ne háborúzz!"

Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könyvsorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.

Sokan csak halmokat és lyukakat látnak, miközben egy egész lakott település van a föld alatt

$
0
0
Az ausztrál sivatag közepén elég kemény dolog drágakövet keresni és találni. Az évek során több ezer ember jött ide kutatni. Sokaknak sikerült, mások számára pedig kudarc volt. Ilyen az, amikor a tétek magasak.

Hogy mi a neve ennek a drágakőnek? Coober Pedy-nek hívják.

A felszínen Coober Pedy város létezése furcsának tűnhet. Dél-Ausztráliában található, körülbelül 850 kilométerre Adelaide-től északra. Nyáron a meleg perzselő, télen minden fagyos. Mehet valaki bármely irányba órákon keresztül a vörös földön, amíg el nem ér valamit, amit civilizációnak neveznek.

De Coober Pedy nem arról szól, hogy mi van a felszínen, hanem arról, hogy mi található a föld alatt. Két nagyon fontos dolog - opálok és otthonok.


Coober Pedy környékén először 1915-ben találtak opált, és azóta a kisváros a világ legjobb minőségű opáljait szolgáltatja. A világ minden tájáról érkeznek vevők, hogy jó üzletet kössenek. Több százezer dollár cserélhet gazdát néhány óra leforgása alatt.

Coober Pedy azonban egyedülállóan érdekes abban az értelemben, hogy nem sajátította ki egy nagy bányászati vállalat. Ez még mindig olyan hely, ahol alapos ismeretekkel és szerencsével bárki meggazdagodhat.

Minden bányász parcella, melyet bérbe adnak a keresők számára, egy 15x15 méteres négyzet alakú terület. A hely mindig elég olcsó volt ahhoz, hogy béreljen valaki egy parcellát a városba érkezve és elkezdjen ásni. A probléma az, hogy a parcellák nagy részében nincsenek értékes dolgok. Az egész arról szól, hogy megtalálja valaki a megfelelő helyet.



Egy új opál megtalálásának híre gyorsan elterjed a városban, ezért más talajkutatók gyorsan bérbe adják a körülötte található parcellákat. Emiatt a bányászok általában nagyon titokzatosak a sikert illetően. De a helyiek nem hülyék, szemmel tartják a különböző helyszíneken a kitermelt földhalmok méretét, mert minél nagyobbak a halmok, annál több munka folyik, és annál érdekesebben alakulnak a dolgok.

Ha a bányászok titokzatosak és versenyeznek a területen, általában otthagyják őket. A közösség kicsi - kevesebb, mint 2000 állandó lakossal - és nem élnének túl, ha nem néznék egymást. Itt több tucat nemzetiség létezik, akik szerencséjüket a világ minden tájáról kipróbálják, de nincs helye a nemzetközi konfliktusoknak és a rivalizálásnak.

Coober Pedy-ben a hőmérséklet nyáron jóval meghaladja a 40 Celsius fokot és télen nulla fok alatt van. A város létrejöttekor a klíma- és fűtőberendezések nem jelentettek reális lehetőségek a lakosok számára, mivel a működtetésükhöz szükséges energia vagy üzemanyag nem volt elérhető vagy túl drága volt. Így az első bányász lakók egy innovatív ötlethez folyamodtak, a föld alatt kezdtek házakat építeni.



Ez az egyik dolog, amit Coober Pedy-ről hall valaki, mielőtt megérkezik - "a házak föld alatt vannak".

Valójában a "föld alatti" házak többsége pontosan úgy néz ki, mint a normál épületek, kivéve, hogy nincsenek ablakaik. Legtöbbjüket a dombok oldalába vájták, vagy lejtős kocsi felhajtóval rendelkeznek a bejáratokig, így nincsenek lyukak vagy létrák. A házak elülső része gyakran a szabadban van, terasszal. Ezért amikor valaki belép a bejárati ajtókon, sziklák veszik körül.

Található itt egy szerb ortodox templom is, amely egy gyönyörűen díszített a hely a szikla belsejében.


Egy olyan országban, ahol az emberek 85 százaléka az óceán partjától 50 kilométeres körzetben él, néha könnyű elfelejteni (vagy nem tudni), milyen az élet egy ilyen kicsi, távoli városban. A legtöbb embert a meggazdagodás reménye viszi Coober Pedy-be, ahol egyesek megtalálják a szerencséjüket mások pedig elveszítik. A technológia fejlődésével könnyebb itt élni, mint korábban, de semmi sem változtathatja meg a földrajzi fekvését, ezért még mindig elszigetelt helynek számít.

Ahogy a turizmus növekszik, ami egyre nagyobb iparág, több látogató számára nyílik lehetőség, hogy bepillantást nyerjenek a városba. Sokan jönnek a földben található drágakövekért, de Coober Pedy önmagában egy drágakő. Hogy teljes pompájában lássa valaki, a föld alatt is érdemes keresnie.









Kitiltották egy amerikai iskolából a be nem oltott gyerekeket, miután a beoltott társaik között bárányhimlő járvány tört ki

$
0
0
Egy kaliforniai általános iskolában tanuló diákok közel egynegyedét az iskola vezetői arra utasították, hogy három hetet töltsenek otthon a márciusban kezdődött bárányhimlő esetek miatt.

A kaliforniai Agoura Hills-i Mariposa Általános Iskolában a bárányhimlő járvány kitörése egyedülálló, mert az iskolában felfedezett első bárányhimlős eset egy teljesen beoltott diák volt.

Daniel Stepenowsky, a Las Marines-i Egyesített Iskolaközpont főfelügyelője elismerte a CBS Los Angeles-nek, hogy három diák esetében állapítottak meg bárányhimlőt. "Egy óvodás, egy első és egy harmadik osztályos betegedett meg. Az első eset március közepén történt. A diákokat immunizálták, mégis bárányhimlősek lettek." (1)

A helyi Acorn napilap szerint Stepenowsky megjegyezte, hogy "Érdekes, hogy a három eset közül az első egy teljes körűen immunizált diák volt. ... Ő volt akit beoltottak." (2)

Erről a diákról azt állították, hogy márciusban szerezte a betegséget. A két további eset felfedezését követően az iskolai körzet intézkedést vezetett be, miszerint a be nem oltott diákok három hétig nem léphetnek be az iskola területére.

Miközben az egyes iskolák politikája az állami törvényektől függően változhat, ilyen esetekben az a jellemző, hogy az iskolai tisztviselők értesítik a szülőket, akik nem oltatták be a gyermekeiket, amikor egy vakcinával megelőzhető betegség üti fel a fejét. Mintegy 400 diák jár a Mariposa Általános Iskolába. Körülbelül kilencven diákot nem oltottak be bárányhimlőre, és május 1-jén a diákok szülei számára elrendelték, hogy gyermekeiket 21 napig tartsák otthon.

"Tekintettel arra, hogy három eset volt három különböző évfolyamból, az egészségügyi részleg megadta az irányelvet, hogy kizárhatók a nem immunizált diákok," - mondta Stepenowsky.

http
A Mariposa iskola oltási aránya az elmúlt években jelentősen emelkedett. 2015-ben azt jelentették, hogy a hallgatók körülbelül 40% -a volt jelen az oltásokon. Az állami jogi változásokat követően ez a szám akár 80% is lehet.

2016 óta Kalifornia állam már nem fogadja el a személyes és vallási okokra való hivatkozást az oltások alóli mentesség érdekében, és jelenleg csak orvosok által kiadott igazolás esetében engedélyezett a mentesség.

"Vannak jogos orvosi felmentések," - mondta Stepenowsky. "Például egy olyan diák esetében, akinek veszélyeztetett az immunrendszere bármilyen okból, gyakran azért, mert rákkal küzd."

A bárányhimlő vakcina a Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint 90 százalékos hatékonyságú, ha valaki két dózist kapott belőle.

A CDC azt is megjegyzi, hogy "a bárányhimlő oltás ellenére még mindig vannak betegek. Ezek az esetek azonban általában enyhébb lefolyásúak, kevesebb hólyaggal és kisebb vagy semmilyen lázzal nem járnak."

(1) - http://losangeles.cbslocal.com/2017/05/05/chickenpox-outbreak-agoura-hills/
(2) - http://www.theacorn.com/news/2017-05-04/Front_Page/Students_quarantined_following

Nem is gondolnád, mennyi mindent elárul rólad a születésed dátuma

$
0
0
Születésünk dátuma elárulja, hogy ki vagyunk, hogy miben vagyunk jók és milyen velünk született képességeink vannak. Arra is rámutat, hogy mit kell még megtanulnunk és milyen kihívásokkal kell szembenéznünk.

Hogy kiderüljön, mit jelent a születési dátumod, össze kell adnod a dátum valamennyi számjegyét egészen addig, amíg egyetlen szám marad a végén. A születési dátum nem akadályoz meg senkit abban, hogy azzá váljon, akivé szeretne, csupán rávilágít a döntéseinkre és egy kis betekintést nyújt a személyíségünkbe.

Például:

1950 március 20.
1950 + 3 + 20 = 1973
1 + 9 + 7 + 3 = 20
2 + 0 = 2

Addig kell folytatni a számok összeadását, amíg egyetlen számjegyet kapunk. A fenti példa esetében a 2-es a születési szám.

✔ 1 - A kezdeményező
✔ 2 - A békítő
✔ 3 - Élete a szórakoztatás
✔ 4 - A konzervatív
✔ 5 - A nonkonformista
✔ 6 - A romantikus
✔ 7 - Az intellektuális
✔ 8 - Az irányító
✔ 9 - Az előadó

✔ 1 - A kezdeményező

A kezdeményezők eredetiek. Új ötletekkel előállni és azokat kivitelezni, számukra természetes dolog. A sajátos természetük miatt makacsnak és arrogánsnak tekintik őket. Rendkívül őszinték és komoly diplomáciai készségek birtokában vannak. Szeretnek kezdeményezni, és gyakran vezetők vagy főnökök, mivel szeretnének a legjobbak lenni. Az önálló vállalkozás mindenképpen hasznos számukra.

Amit meg kell tanulniuk, hogy a többiek ötletei is lehetnek ugyanolyan jók vagy még jobbak, ezért legyenek nyitottak.

✔ 2 - A békítő

A békítők született diplomaták. Tisztában vannak mások szükségleteivel és hangulataival, és gyakran maguk helyett másokra gondolnak. Természetes módon analitikusak és nagyon intuitívak, de nem szeretnek egyedül lenni. A barátság és a társaság nagyon fontos számukra, ami sikereket eredményezhet az életükben, viszont inkább vannak egyedül, mint egy kényelmetlen kapcsolatban.

Mivel természetes módon félénkek, meg kell tanulniuk, hogyan növeljék az önbecsülésüket és miképp fejezzék ki magukat szabadon megragadva a pillanatot, és hogy ne tegyék félre a dolgokat.

✔ 3 - Élete a szórakoztatás

Ők az idealisták. Nagyon kreatívak, szociálisak, vonzóak, romantikusak és könnyedek. Sok dolgot elkezdenek, de nem mindig látják át őket. Szeretik, ha mások boldogok és messzire elmennek, hogy ezt elérjék. Nagyon népszerűek és kevésbé gyakorlatiasak.

Meg kell tanulniuk egy reálisabb szemszögből látni a világot.

✔ 4 - A konzervatív

Értelmesek és hagyománykedvelők. Szeretik a rendet és a rutint. Csak akkor cselekszenek, ha teljesen megértik, mit várnak el tőlük. Szeretik, ha a kezük piszkos és keményen dolgoznak. Vonzódnak a szabadba és egyfajta rokonságot éreznek a természettel. Készek várni, és makacsok illetve kitartóak lehetnek.

Meg kell tanulniuk, hogy rugalmasabbak és kedvesebbek legyenek önmagukhoz.

✔ 5 - A nonkonformista

Ők a felfedezők. Természetes kíváncsiságuk, kockázatvállalásuk és lelkesedésük miatt gyakran nehéz helyzetbe kerülnek. Sokféleségre van szükségük, és nem szeretnek beleragadni a rutinba. Számukra az egész világ egy iskola, és minden helyzetben tanulási lehetőséget látnak. Soha nem hagyják abba a kérdezést.

Jó tanács számukra, hogy legyenek körültekintőek, mielőtt cselekednek, és győződjenek meg róla, hogy minden ténynek a birtokában vannak, mielőtt levonnak bármilyen következtetést.

✔ 6 - A romantikus

Ők azok, akik idealisztikusak és hasznosnak kell érezzék magukat, hogy boldogok legyenek. Az erős családi kapcsolat fontos számukra. Amit ők tesznek, az befolyásolja a döntéseiket. Erős késztetést éreznek arra, hogy gondoskodjanak másokról és segítsék őket. Nagyon hűségesek és nagyszerű tanítók. Szeretik a művészetet vagy a zenét. Hűséges barátokat szereznek, akik komolyan veszik ezt a barátságot.

Meg kell tanulniuk megkülönböztetni, hogy min tudnak változtatni és mi az, amin nem.

✔ 7 - Az intellektuális

Ők a keresők. Mindig megpróbálják a rejtett információkat megvizsgálni, és nehezen fogadják el a dolgokat névértéken. Az érzelmek nem befolyásolják a döntéseiket. Az életben mindent megkérdőjeleznek, de nem szeretik, ha őket kérdőjelezik meg. Soha nem kezdik a dolgokat gyorsan, és a mottójuk az, hogy a lassú és egyenletes hozzáállás nyeri a versenyt. Lehetnek filozófus alkatúak, akik nagyon jól tájékozottak, de néha magányosak. Műszaki hajlamaik vannak és lehetnek nagyszerű kutatók, akik információkat tárnak fel. Szeretik a titkokat.

A maguk világában élnek, de meg kell tanulniuk, hogy általában véve mi elfogadható a világban és mi az, ami nem.

✔ 8 - Az irányító

Ők a probléma megoldók. Professzionálisak és pontosak, jó az ítélőképességük és döntésképesek. Nagy terveik vannak, és szeretnek jó életet élni. Irányítják és objektíven látják az embereket. Minden kétséget kizáróan közlik veled, hogy ők a főnökök.

Meg kell tanulniuk a saját szükségleteik szerinti döntéseket meghozniuk ahelyett, amit mások akarnak.

✔ 9 - Az előadó

Ők a természetes szórakoztatók. Nagyon gondoskodóak és nagylelkűek, és képesek odaadni az utolsó forintjaikat, hogy segítsenek. A bájuk miatt nem probléma nekik barátokat szerezni, és senki sem idegen számukra. Olyan sok különböző személyiséggel rendelkeznek, hogy a körülöttük lévők nehezen értik meg őket. Olyanok, mint a kaméleon, akik mindig változnak és elvegyülnek. Hatalmas szerencséjük van, de szerencséjükben és hangulatukban szélsőségesek is lehetnek.

Ahhoz, hogy sikeresek lehessenek, szerető alapot kell építeniük.

7 ágú csillag furatot találtak Norvégiában egy kőzetben, ami még ma is meghökkenti a szakértőket

$
0
0
2007. november 30-án egy építő munkás egy új parkolóhelyen végzett munkálatok során felfedezett egy 7 ágú csillag alakú lyukat egy hegy alján Norvégiában, Volda városában. Eddig úgy tűnik, hogy senki sem látott ilyen furatot, mint ez a 7 ágú csillag, sőt szakemberek sem voltak képesek megmagyarázni, hogyan készülhetett.

Különböző helyi és országos újságok próbálták megtalálni a megoldást, de egyiknek sem sikerült.

Geológusokkal, tudósokkal és fúrómérnökökkel léptek kapcsolatba az egész országból, de eddig senki nem tudott választ adni arra, hogy milyen technológiával készült a lyuk.

A furatot egy olyan építőmunkás találta meg, aki éppen a hegyről távolította el a köveket, hogy helyet biztosítson egy építési projektnek. Miután néhány métert ásott a munkagéppel a sziklás hegyoldalban, nagy darab köveket távolított el, amikor észrevette a furcsa csillag alakú lyukat a két darabra tört sziklában.


A lyuk tovább haladt a sziklás talajban, 20-30 fokos szögben lefelé. Sajnos a lyukat sár borította, és nem sikerült helyrehozni. De azok szerint, akik látták, az is 7 ágú csillag alakú volt.

Körülbelül 4 méternyi lyukat ástak ki a hegyből. A hegy tetején egy agyag és föld réteg volt, amelyhez a szomszédok szerint soha nem nyúlt senki.

Az utóbbi időben építési tevékenységet folytattak a térségben az 50-es években, amikor a hegy egy részét felrobbantották parkolóhelyek kialakítása érdekében. Ez a furat azonban több méterrel beljebb volt azon terület szélétől, ahol a korábbi építkezések zajlottak.

A lyuk belső felülete teljesen sima, és tökéletesen szimmetrikus 7 ágú csillag alakú teljes hosszában. A lyuk egyenesen halad át a üledékrétegeken, de azokkal nem párhuzamosan.

A lyuk eredetéről számos különböző elmélet került napvilágra. Egyesek szerint isteni beavatkozás eredménye, vagy a földönkívüliek készítették, vagy egy kiegyensúlyozatlan fúrófejnek köszönhető. Eddig azonban senki sem tudott hasonló lyukakat mutatni.

http://www.volda.org/star/english.php




Gigantikus oroszlánt faragott ki egyetlen fatörzsből húsz ember 3 év alatt Kínában

$
0
0
Húsz ember dolgozott több mint három éven keresztül, hogy egyetlen fatörzsből egy óriási oroszlánt faragjanak ki. Dengding Rui Yao szobrász vezette a csapatot, amely egy hatalmas vörösfenyő törzséből készítette el a szobrot, ami jelenleg Vuhanban található egy téren, Hupej tartomány fővárosában.

A művészek a mamut méretű szobron Mainmarban dolgoztak, amikor 2015 decemberében Kínába szállították mintegy 1800 kilométerre. A 14,5 méter hosszú, 5 mééter magas és 4 méter széles óriási oroszlán a Guinness Rekordok szerint a világ legnagyobb vörösfenyő szobra.


A "Keleti oroszlán" névre keresztelt szobor feje, lábai és farka sima felületet kaptak, a törzsén pedig megőrizték a fa durva textúráját. Azt nem tudni, hogy a fa honnan származik, de valószínűleg egy beteg példányt használtak a projekthez. Ha Kínából, akkor feltehetően egy kínai mamutfenyő, amely egy gyorsan növekvő fajta Hupej tartományban.

Az oroszlán nyilvános szoborként egyértelmű választás, hiszen az állatnak nagy jelentősége van a kínai kultúrában. A hatalom szimbólumaként gyakran használják paloták, templomok és sírok kapujában, hogy védelmet nyújtsanak a gonosz szellemektől. A Vuhanban felállított óriási oroszlán igen kedvelt látványossággá vált a városban.








ww

Ez az élő épület Bogotában a világ legnagyobb függőleges kertje

$
0
0
Az Edifício Santalaia egy növényekkel fedett épület Bogotában, Kolumbia közepén, az egyik leglenyűgözőbb városi kert, amelyet valaha létrehoztak. A több mint 3000 négyzetméteres felületével a 11 szintes épület (9 föld felett és 2 föld alatt) a világ legnagyobb függőleges kertje.

A spanyol Paisajismo Urbano és a kolumbiai Groncol zöld tervező cégek közötti együttműködés eredményeképpen a lenyűgöző függőleges kertet 2015. decemberében fejezték be nyolc hónapos tervezés után, és további nyolc hónapnyi kemény munka árán. Napjainkban gyakran "Bogota zöld szívének" nevezik és a fenntarthatóság ikonjaként működik, valamint emlékeztet a növények fontos szerepére a mindennapi életünkben. (1)(2)

A világ legnagyobb függőleges kertje 115.000 növényből áll és 10 fajból, illetve 5 különböző növény családból, melyeket Ignacio Solano, a Paisajismo Urbano vezetője és csapata választott ki a kolumbiai Chocó esőerdőben tett expedíció alatt. Számos dolgot kellett figyelembe venniük, többek közt azt, hogyan lépnek kölcsönhatásba ezek a növények, és hogy miképpen érhető el nagyjából egyszínű lefedettség az egész épületen.


"A fajok kiválasztása alapvető fontosságú az ilyen jellegű kertekben, mivel a függőleges ökoszisztéma biológiai sokfélesége lehetővé teszi a fajok, mind a növények, mind a mikroorganizmusok kölcsönhatását," - mondta Solano. "A nagy kiterjedésű felület további nehézséget jelentett a többi függőleges kerthez képest, mivel több növényt használtunk fel."

Solano és munkatársai számára talán a legnagyobb kihívás az öntözőrendszer volt, hogy életben tartsák az összes növényt a város szívében. A lenyűgöző kert létrehozásához kiválasztott fajok nagy sokfélesége miatt a víz kémiai paramétereinek és a tápanyagoknak a beállítása egy kritikus feltétel volt. A Paisajismo Urbano egy szabadalmaztatott rendszert alkalmazott, amely több mint 40 öntözési szektort tartalmaz, amelyek automatikusan szabályozhatók a páratartalom és a napsugárzás függvényében. A rendszert úgy tervezték, hogy újrahasznosítsa az Edifício Santalaia élő falain átfolyó maradék vizet, valamint az épület lakói által termelt szennyvizet.


A világ legnagyobb függőleges kertjének létrehozása nem csak az esztétikáról szól, hanem van egy fontos üzenete. Az Edificiao Santalaia falain élő 115.000 növény a Paisajismo Urbano szerint nagyobb célt is szolgál. "Egy ilyen méretű függőleges kert képes évente több mint 3100 ember számára elegendő oxigént termelni, mintegy 775 kilogramm nehézfémet dolgoz fel, és több mint 2000 tonna káros gázt valamint több mint 400 kilogramm port képes megszűrni," - állítja a cég a weboldalán.

A 115.000 növény 700 ember szénlábnyomát kompenzálja, és 745 személyautó károsanyag kibocsátásának megfelelő levegőt tisztít meg.

A buja növényzet az épület természetes szigetelését is szolgálja, csökkentve a belső hőmérsékletet a forró nyári hónapokban és csökkentve a légkondicionáló használatát.






(1) - http://www.paisajismourbano.com/el-jardin-vertical-mas-grande-del-mundo-en-colombia
(2) - http://groncol.com/infraestructura-verde-un-nuevo-aire-para-bogota/

Egy "alvó sárkány" kinézetű páncélos dinoszaurusz legjobban megőrzött fosszíliáját találták meg Kanadában

$
0
0
Egy újonnan bemutatott 110 millió éves fosszília, amely egy páncélos dinoszauruszé volt felbecsülhetetlen információkat nyújt a kutatóknak a közelmúltban felfedezett fajokkal kapcsolatban.

Az ősi fosszíliát Shawn Funk gépkezelő fedezte fel véletlenül egy Fort McMurray közeli bányában, Kanadában, Alberta államban még 2011-ben.

A további kutatások kimutatták, hogy a rendkívüli fosszília egy újonnan felfedezett növényevő "nodosaurus" volt. Az állat jó állapotban maradt fenn, mert a maradványai egy folyóba kerültek, valószínűleg egy árvíz mosta el röviddel a halálát követően.

A holttest ezután a tengerbe került, ahol a víz fenekére süllyedt, iszap lepte el, amely a nodosaurus maradványait megőrizte és megkövesítette, és így a fosszília egy alvó sárkányra hasonlít.


Általában a dinoszauruszok csontjai és fogai maradnak fenn elég ideig ahhoz, hogy fosszilizálódjanak, ebben az esetben azonban az iszapba való gyors beágyazódás miatt a nodosaurus páncélzatának bonyolult részletei is megmaradtak. A fosszíliák értékes részleteket tártak fel a kutatók számára az állat páncéljának összetételéről.

"Nem csak egy csontvázunk van, hanem egy dinoszauruszunk, ahogy annak idején kinézett," - mondta Caleb Brown kutató a rendkívüli leletről. (1)


A kutatók számára a fosszíliák megtalálása olyan volt, mint egy lottónyeremény. Jakob Vinther, a Bristol Egyetem paleobiológusa azt mondta, hogy olyan jól megőrződött, mintha "néhány héttel ezelőtt még itt járt volna ... még soha nem láttam ilyet."

A közönség a nodosaurus laboratóriumban helyreállított maradványait a Royal Tyrrell Múzeumban, Drumhellerben, Albertában tekintheti meg. A fosszília most egy új kiállítás központi elemét képezi, amely Alberta fosszilis leleteire összpontosít. (2)

A fosszília megőrzésének feladata a múzeumi technikus Mark Mitchell feladata volt, aki öt év alatt több mint 7000 órát dolgozott a nodosauruson, hogy a fosszilis bőr és a csontok kifogástalan állapotban legyenek. "Majdnem minden milliméterért meg kellett harcolni," - mondta.






(1) - http://www.nationalgeographic.com/magazine/2017/06/dinosaur-nodosaur-fossil-discovery/
(2) - http://www.tyrrellmuseum.com/index.htm

Putyin nem tudta megállni Pekingben, hogy ne zongorázzon

$
0
0
Oroszország elnöke nem aprózta el az idejét a kínai féllel való találkozót megelőzően egy magas szintű fórumon Pekingben. A zene iránt érzett érdeklődéséről ismert Vlagyimir Putyin Moszkva és Szentpétervár nem hivatalos himnuszait játszotta el egy zongorán.

Amikor Putyin Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalos rezidenciájába érkezett, látszólag annyira elcsábította egy fekete zongora, hogy azonnal leült a hangszerhez. Először a "Moszkvai ablakok"-kat játszotta el, amely az orosz főváros nem hivatalos himnuszának számít.

Nem sokkal később szülővárosa, Leningrád (ma Szentpétervár) nem hivatalos himnuszát adta elő.


Az orosz vezető virtuozitását a nemzetközi "Egy öv, egy út" fórumon mutatta be Pekingben. Az eseményen számos állam- és kormányfő, magas rangú tanácsadók valamint a globális pénzügyi szervezetek képviselői vesznek részt.

A fórum egyik fő előadója Putyin közlekedési folyosók megépítésére és nagyszabású energiaprojektek létrehozására tett felhívást.

A "jövő civilizációs projektje" - ahogy Putyin az Új Selyemutat nevezte - stabilitást és jólétet fog létrehozni ezen út mentén.

Nem ez az első alkalom, amikor az orosz elnök meglepte a közönséget zenei tudásával. Ez év januárjában a Moszkvai Állami Egyetemen tanuló hallgatókkal folytatott találkozó során elénekelte a "14 perc az indulásig" című szovjet dalt, amely a Szovjetunió űrben elért eredményeit ünnepli.


2010-ben, amikor miniszterelnök volt, Putyin egy jótékonysági rendezvényen állt fel a színpadra, ahol egy zongoránál ülve a Blueberry Hill kezdetű dalt játszotta, majd nemzetközi hírességek előtt el is énekelte, akik között ott volt Kevin Costner, Mickey Rourke és Sharon Stone.



Egy zseniális művész lézerrel hozza létre ezeket a bámulatos műalkotásokat papírból

$
0
0
Eric Standley virginiai művész, aki lézerrel vágott papírral dolgozik, csodálatos és félelmetes, több rétegű és rendkívül bonyolult alkotásokat hoz létre, amelyek gótikus és iszlám építészeti elemeket jelenítenek meg apró, katedrálisszerű szobrokon.

"Az ilyen struktúráknak úgy tűnik, hogy közük van a végtelenhez," - magyarázza a művész. "Ez olyan, mintha megpróbálnánk olyan dolgokat bemutatni, amelyek nem emberiek."

Míg munkáját valóban úgy tűnik, hogy a hatalmas katedrálisok vagy összetett mandalák iránti tisztelet inspirálja, a lenyűgöző alkotások eredete nem tűnik olyan dicsőségesnek. A művész azt mondja, hogy akkor döntött úgy, hogy felfedezi ezt a technikát, amikor véletlenül meglátott egy mintát néhány gabonapelyhes dobozon, amelyekkel éppen akkor dolgozott.

http://www.eric-standley.com

Így készülnek ezek a lenyűgöző papírszobrok.


Íme néhány darab Eric alkotásai közül.
















A 10 legmagasabb valaha élt ember, akik széles körben ismertté váltak

$
0
0
"Hé, milyen az idő odafönn?""Kosárlabdázol?""Milyen messzire látsz?" Ha feltették neked valaha ezeket a kérdéseket, akkor valószínűleg elég magas lehetsz. De pontosan mit is tartunk magasnak? A legtöbb esetben a magas lehet bárhol 190 és 200 centiméter között. Ugyanakkor van egy teljesen más kategória, ami még az NBA játékosait is kicsinek tekinti.

Persze a 210 centi magas zsákoló óriás NBA sportolók a legnépszerűbb szárnyaló hírességek, de valószínűleg kevesen hallottak azokról az emberekről, akik még a 2,5 méteres magasságon is túltesznek. Ez persze nem véletlen, hiszen mindössze 17-en voltak, akik elérték vagy meghaladták ezt a hihetetlen magasságot.

Közülük 10-et mutatunk be fotókkal és videókkal, valamint életük rövid történetével.

#1 - Robert Wadlow (272 cm)

Robert Wadlow közelebb volt a 3 méterhez a maga hihetetlen 271 centiméteres magasságával, ezért ő volt a legmagasabb ember a világon. Illinois-ból származott és 1918-ban született legidősebb gyerekként öt testvére közül, akinek az apja 180 centi magas volt. Agyalapi mirigy daganatának köszönhetően azonban ez a toronymagas óriás folyamatosan növekedett. A 18 éves korában 253 centi magas Wadlow nagy reményeket fűzött a karrierjéhez, mielőtt az egészsége következtében végleg szertefoszlottak az álmai.

Wadlow magasságának azonban megvolt az ára, mivel egy idő után már nem érezte a lábait és a kezeit, ezért lábszárvédőt kellett használnia a járáshoz. Karrierjét feladva Wadlow a Ringling Fivérek Cirkuszához szerződött, ahol az 1930-as évek végére erejéről és magasságáról vált közismertté. Wadlowt csupán 18 nappal a halála előtt mérték meg hivatalosan, aki egy hibás bokamerevítő és vérátömlesztés okozta fertőzés miatt vesztette életét. 1940 július 15-én, 22 éves korában halt meg.



#2 - John Rogan (267 cm)

A lista második helyén John Rogan áll Tennessee-ből, aki 267 centi magasra nőttt. Rogan nagyon vékony volt, mindössze 80 kilogrammot nyomott, ami egy átlagos férfi tömegének felel meg, aki 90 centivel alacsonyabb. Az 1868-ban született Rogan tizenkét gyermek közül a negyedik volt, aki 13 éves korában hatalmas növekedésnek indult, melynek következtében négykézláb tudott csak járni.

A 17 éves korára járásképtelen Rogan 1899-ben érte el a 259 centiméteres magasságot, és könnyen felismerhető mély hangjának köszönhetően jó úton haladt afelé, hogy híressé váljon. Annak érdekében, hogy pénzt kereshessen a családjának, Rogan napjait a vasútállomáson töltötte, hogy önmagáról készült portrékat adjon el, bár elutasította az összes ajánlatot, hogy csatlakozzon a cirkuszhoz. Folyamatos növekedése miatt megromlott az egészsége, és 1905 szeptember 12-én halt meg 37 éves korában. Hogy emlékét megőrizzék, a testét a család házának udvarán temették el beton alá, hogy megakadályozzák a későbbi exhumálását és hatalmas termetének vizsgálatát.


#3 - John F. Carroll (263 cm)

Az Egyesült Államokban a három legmagasabb ember közül az első John F. Carroll volt, aki 1932-ben született Buffaloban. Az első nagy növekedése 16 éves korában következett be, melynek következtében súlyos gerincferdülés alakult ki nála. A Buffaloi Óriás néven ismert Carroll 1959-ben 236 centi magasnak mérték, de a gerinferdülése annyira extrém volt, hogy valójában teljesen kiegyenesedve 244 centi magas volt.

A még felnőtt korában is növekedő Carroll néhány hónap alatt 18 centimétert nőtt, ami csak rontott gerincének állapotán. 1968-ra nyilvánvalóan zsugorodott, mivel akkor 239 centi magasnak mérték, de a tényleges magassága 270 centi körül volt, a súlya pedig több, mint 130 kilogramm. A következő évben Carroll magassága tovább csökkent, majd 37 éves korában a New York-i Lackawannában hunyt el.


#4 - Leonyid Sztadnik (257 cm)

Leonyid Sztadnik 1970. augusztus 5-én született a volt Szovjetunióban, Ukrajnában, és már születésekor is nagy gyermek volt, mielőtt egy 1984-ben elvégzett agyműtét következtében tovább nőtt. Az agyalapi mirigy daganata miatt óriássá nőtt Sztadnik állítólag 257 centi magas volt és körülbelül 58-as cipőt hordott.

Korábban nem engedte megmérni magát, majd a Guinness Rekordok Könyve a világ legmagasabb embere címet adta neki, miután egy orvos méréseit ellenőrizték, amikor a súlya 200 kilogramm volt. Annak ellenére, hogy 2004-ben egészségesnek nyilvánították az orvosai, 2010-re állapota romlani kezdett, és annyira gyenge volt, hogy segítség nélkül képtelen volt felállni. Sztadnik csupán néhány héttel élte túl a 44. születésnapját, és 2014. augusztus 24-én halt meg.



#5 - Väinö Myllyrinne (251 cm)

A listán szereplő két férfi közül ő volt az egyik, aki 50 éves koránál tovább élt. A finn Väinö Myllyrinne a világ egyik legmagasabb élő embere volt a maga gigantikus 251 centiméterével. Myllyrinne csak 21 éves volt, amikor rendellenes módon 221 centiméter magasra nőtt, és több mint 180 kilogrammot nyomott, így ő lett a legmagasabb katona, aki valaha is szolgálhatott a finn védelmi erőknél. Növekedése azonban nem ért véget, hiszen a 30-as éveiben újabb 30 centivel magasabb lett.

Myllyrinne egy cirkuszhoz csatlakozott az 1930-as években, és egész Európában cirkuszi előadóművészként és profi birkózóként utazott, mielőtt visszatért Finnországba, hogy ismét katonaként szolgáljon. Miután leszerelt, Myllyrinne egy csirkefarmot vásárolt, melyet egészen az 1963. április 13-án, 54 éves korában bekövetkezett haláláig vezetett. Myllyrinne 23 évig viselte a világ legmagasabb élő embere címet Finnországban, de a hatalmas 34 centiméteres kezével a mai napig tartja a rekordot.



#6 - Edouard Beaupre (251 cm)

Míg a világ legmagasabb emberei csendes és normális életet éltek, ez nem feltétlenül volt igaz a kanadai Edouard Beaupre-re, aki 251 centi magas volt és 170 kilogramm. A Barnum és Bailey cirkusz elismert csillagaként Beaupre 11 éves korára már több mint 180 centi magas volt 1892-ben. Miután 17 évesen elérte a 210 centis magasságot, Beaupre kénytelen volt feladni a lovagás iránti szenvedélyét a bohócokért, elefántokért és cirkuszi számokért cserébe.

Beaupre lovak emelgetésével és vasrudak hajlításával kezdte karrierjét vurstlikban mint óriás, míg a többi idejét profi birkózóként töltötte a világ legerősebb embereivel. A cirkuszi óriás addigi élete 1904 július 1-én változott meg, amikor a St Luis-i világkiállítás promóterének választották ki. Sajnos egy tragédia két nap múlva véget vetett életének, amikor megbetegedett és 23 éves korában meghalt.


#7 - Sultan Kösen (251 cm)

A 34 éves Sultan Kösen a világ legmagasabb élő embere a Guinness Rekordok szerint a maga 251 centiméteres magasságával és 137 kilogrammos súlyával. 1982 december 10-én született a törökországi Mardinban, akit családja és baráti köre csak gyengéd óriásnak nevez. Kösen elképesztő magassága az agyalapi mirigyét befolyásoló daganat eredménye, ami miatt kénytelen mankóval járni.

Jelenleg részmunkaidőben mezőgazdasági termelőként dolgozik, miután növekedése következtében tanulmányait nem tudta befejezni. Kösen 2010-ben egy műtéten esett át a Virginiai Egyetemen, ahol a daganatát kezelték, hogy megakadályozzák testmagasságának további növekedését.



#8 - Vikas Uppal (251 cm)

Az indiai Vikas Uppal 251 centis magassága vitatott, mivel különböző források mást írnak róla. Uppal 1986-ban született az indiai Rohtakban, de egészen 2004-ig senki sem tudott róla, amikor újságírók azt állították, hogy a tinédzser 251 centi magas. 2005-ben már olyan hírek láttak napvilágot, hogy Uppal 265 centiméter magas.

Azon állítás ellenére, hogy ő volt India legmagasabb embere, Uppalt soha nem mérték meg hivatalosan. Indiában azonban nagy népszerűségnek örvendett, mivel olyan pletykák jelentek meg, hogy a kezei 33 centiméteresek, a lábai pedig fél méter hosszúak. Sajnos a magasságát soha nem erősítették meg, mivel 2007. június 30-án, 21 éves korában egy agydaganat eltávolítására irányuló műtét során meghalt.


#9 - Don Koehler (249 cm)

A 249 centiméter magas Donald Koehler 1925. szeptember 1-én született Dentonban, Montana-ban olyan szülők gyermekeként, akik maguk is átlag feletti magassággal rendelkeztek, hiszen az anyja 178 cm, az apja pedig 188 centi magas volt. A fiú 12 éves volt, amikor a Koehler család Chicagóba költözött, ahol növekedési üteme felgyorsult, miközben lehagyta ikertestvérét és szüleit, akik nehezen találtak rá megfelelő ruhákat és cipőket.

Kétségbeesésében, hogy elkerülje a "őrült show business"-t, Koehler egy autókereskedésben dolgozott már karrierje elejétől fogva, ahol a különböző autómodellek tágasságát demonstrálta, de beleunt, miután a kétkedők folyton bizonyítékokat kerestek gigantikus magasságára. Miután visszautasította a Harlem Globetrotters ajánlatát, Koehler új szerepet vállalt a Big Joe Hydraulic Lifts nevű vállalatnál, mint a legmagasabb értékesítő, ahol karrierjének nagy részét töltötte. Az évek során gerincének állapota miatt magasságának egy részét elveszítette. Koehler 1981. február 26-án 55 évesen és 239 centi magasan halt meg, miután 13 éven keresztül viselte a világ legmagasabb emberének kijáró címet.


#10 - Bernard Coyne (249 cm)

Az utolsó a listán Bernard Coyne, aki Iowában született 1897-ben hat gyermek közül másodikként. Coyne esetében egy ritka betegséget diagnosztizáltak, amikor elérte a 236 centiméteres magasságot, amikor is elutasította őt a hadsereg, hogy részt vegyen az 1. Világháborúban 1918-ban. Mint a világ legmagasabb embere nagy figyelmet vonzott, de megtagadott bármilyen felkérést, hogy magát mutogassa.

Hatalmas testének köszönhetően Coyne körülbelül 60-as cipőt viselt, amit az egyre növekvő lábához kellett szabni. 1920 szeptemberében az iowai óriás egészsége romlani kezdett, ami májkeményedést eredményezett, és tragikusan korai halálát okozta 23 évesen, 1921 május 20-án.


Viewing all 10762 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>