A film nagy részének maga Leonard Nimoy a narrátora, aki azonnal megragadta az alkalmat, hogy Adammal együtt dolgozzon egy régi, 10 évvel korábbi "Végtelen határok" epizód remake-jében. Nimoy ugyanazt a szerepet játssza mindkét verzióban, amely egymás mellé helyezi a két filmet, megmutatva nem csak az idő múlását, hanem egyforma elkötelezettségét, amellyel a két filmben játszott. Ez volt az egyike a sok Spock előtti Nimoy szerepnek, amikor megérkezett Hollywoodba Bostonból. "Úgy nézhettem ki, mint aki most szállt le egy hajóról, Erdélyből," - mondja megérkezéséről. Annak ellenére, hogy egyre stabilabb színészi munkákat kapott, Nimoy fellépéseit különböző munkák széles skálájával egészítette ki, kiemelve munkamániás hajlamait.
"Egyik kedvenc emlékem apámról, hogy mindig sürgött-forgott a '60-as évek elején, elvégzett mindenféle munkát," - mondja Adam Nimoy egy árnyalatnyi csodálkozással a hangjában. A film végighalad egy hosszú listán azokról az emberekről, akik Leonard különböző munkahelyeiről beszélnek. Akváriumokat javított, taxit vezetett, mélyhűtőket árult, sőt egy társasházat is menedzselt. "A hadnagy" egyik 1965-ös epizódjában a Star Trek alkotója Gene Roddenberry azonban felfigyelt rá. "Ő egy jó idegen lenne," - mondta Roddenberry.
A film nagyon szórakoztató és könnyed bepillantást enged a Spock hegyes fülei mögött rejlő ember életébe. Ugyanakkor van egy mögöttes szomorúság, melyről Adam nem hagy bennünket elfeledkezni. Az apa és fia közötti feszültség kényszerítő drámájáról, ahol Adam és Leonard történetében megtalálható az alkohol- és kábítószer-függőség és a csökkenő hírnév utóhatásai. Nimoy egy apja által 1973-ban írt levelet használ nagy hatással, és részleteket olvas belőle az egész film során, mint egy drámai ellenpontként. A film végén egy "viking temetés" képeit láthatjuk, mellyel Spock emléke előtt adóztak 2015-ben, ami a visszaemlékezés egyik utolsó, torokszorító pillanata.