A NASA Voyager 1 és 2 űrszondái augusztusban és szeptemberben már a 40-ik évüket töltik az űr felfedezésével.
A Voyager 1 és a Voyager 2 űrszondákat 1977-ben indították el, hogy kihasználják a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz igazodását, ami lehetővé tette, hogy gravitációs segédeszközökként szolgáljanak, hogy minél rövidebb idő alatt felfedezhessék a bolygókat. Ez az igazodás, amelyet Gary Flandro 1965-ben a Caltech doktori hallgatójaként fedezett fel, 175 évente egyszer történik meg.
A Voyager 2-t 1977. augusztus 20-án indították útjára. Ez volt az egyetlen űrszonda, amely elhaladt a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz mellett. A Voyager 1-et 1977. szeptember 5-én indították el. Rövidebb, de gyorsabb pályán haladt, amely a Szaturnusz gravitációs erejét használta ki, hogy elhagyhassa a Naprendszert. Mindkét űrszonda egy aranyozott lemezt vitt magával földi hangokkal, képekkel és üzenetekkel bármely olyan intelligens földönkívüli élet számára, amely megtalálhatja őket.
"Egyikünk sem tudta, amikor 40 évvel ezelőtt elindítottuk, hogy bármi működni fog, és folytatódik ez az úttörő utazás," - mondta Ed Stone, a Voyager projekt tudósa. "A legizgalmasabb, amit az elkövetkező öt évben találnak, valószínűleg olyan dolog lesz, aminek a felfedezésére nem is gondoltunk."
2012-ben a Voyager 1 lett az első űrszonda, amely a csillagközi űrbe lépett. De ami egészen lenyűgöző, hogy a közel 21 milliárd kilométeres távolságból még most is küldi vissza az adatokat a Földre.
A Voyager 2 közel 18 milliárd kilométerre van a Földről. Az elkövetkezendő években várhatóan szintén elhagyja a Naprendszert és belép a csillagközi űrbe.