Enki ("En"Úr, "ki" Föld - "Föld Ura") vagy Éa ("E" Templom, "A" Víz - vagy "víz háza") a mezopotámai kultúra három legfontosabb istenének egyike. Ő a bölcsesség istene, a mágia, az építés, a művészet, a tervezés és a teremtés ura.
Enkit úgy értelmezték, mint aki a "Föld Ura"; ő volt Enlil isten mostohatestvére, és Anu fia.
Az ő kizárólagos küldetése az volt, hogy megteremtse az embereket és arra ösztönözzön más istenségeket, hogy higgyenek bennük. Enki volt Eridu ősi városának eredeti védőszentje is, befolyása egész Mezopotámiára, a kánaánitákra, a hettitákra és a hurrikra is kiterjedt.
Érdekesség, hogy Enkit a Bak déli csillagképével társították, valamint az AŠ-IKU Pegazus konstellációval az északi égbolton.
Az időszámításunk előtti második évezredtől néha írásos említést tettek róla a "40-es" numerikus ideogrammával (fogalmat jelentő írásjel) kapcsolatban, amelyet olykor "szent számnak" neveznek.
Enki az emberiség teremtője, amint azt az Atrahasis című akkád epikus legenda mondja. Enki egy meglévő emberszabásút használt, amelyet (genetikailag?) manipulált annak érdekében, hogy az így létrehozott ember képes legyen megérteni és megfelelni az istenek igényeinek.
Őt később az emberiség megmentőjének is tekintették, mivel figyelmeztette Ziusudrát (Noé) az egyetemes árvízre.
Enlil volt, az "Úr a Mennyben (levegő vagy légkör)", aki az Univerzális árvizet az emberiségre szabadította.
Az isteni gyűlés előtt, ahol látszólag az emberi faj rejtélyes viselkedése és túlzott burjánzása miatt aggódtak, Enlil azt a javaslatot tette, hogy vessenek véget az emberiségnek.
Enlilnek sikerült meggyőznie az istenek többségét, akik összegyűltek, hogy engedélyezzék az emberiség megsemmisítését.
Valószínűleg ez a legenda vezetett a Noéról és az Özönvízről szóló későbbi bibliai beszámolóhoz.
Enki volt a föld mesteri alakítója, a bölcsesség és az összes mágia istene, és úgy írták le, mint az Abzu (Apsu akkádul) ura, az édesvízi tenger vagy a felszín alatti víz atyja, amely a Föld belsejében található, ahol az "ősi vizek" folynak.
Ő volt az Apkallu (ab-gal-lu "sumériai nagy emberhal") megalkotója, aki a nap folyamán mindenféle dolgot tanított az embereknek, és éjszaka a tenger aljára vonult.
Enki képe egy kettős spirál kígyó volt vagy Caduceus (hírnökbot), melyet olykor összetévesztenek Aszklépiosz botjával, mely az orvoslást szimbolizálja.
Enki hozta létre az első hét bölcs embert, vagy "Abgallu"-t (Ab = víz, Gal = nagy, Lu = ember), más néven Adapát a megölt Kingu vérének segítségével.
Adapa, az első férfi, Eridu királyaként tevékenykedett, amikor a sumír királylista szerint a "királyság Eridura leszállt."
Enki fő templomát E-abzu-nak nevezték, ami "abzu templomot" jelent. Ez egy zikkurat templom (toronytemplom vagy lépcsős templom) volt, amelyet eufráteszi lápok öveztek az ősi Perzsa-öböl partvidéke közelében, Eridu ősi városában.
Ezt úgy tekintik, mint az első ismert templomot, amelyet Dél-Irakban építettek.
Eridu helyszínén négy különálló régészeti ásatás bizonyította a legkorábbi Ubaid időszakból származó szentély létezését több mint 6500 évvel ezelőtt. A következő 4500 év alatt a templomot 18 alkalommal bővítették, míg a perzsa időszakban el nem hagyták.
Könyvajánló
Egy földönkívüli istenség emlékei és próféciái
Zecharia Sitchin
http://www.angyalimenedek.hu/konyv_enki_elveszett_konyve.php
Úgy 445000 évvel ezelőtt űrhajósok érkeztek a Földre egy másik bolygóról, hogy aranyat keressenek. A Föld egyik tengerén landoltak, partra szálltak és megalapították Eridut, a „Távoli Otthont”. Idővel a kezdeti település nagy földi küldetéssé nőtte ki magát, irányítóközponttal, űrállomással, bányászattal és egy közbülső állomással a Marson.
Mivel az űrhajósoknak nem állt rendelkezésére elegendő erőforrás, génmanipuláció segítségével megalkották a primitív munkást, a Homo Sapienst. A Földet elborító, katasztrofális Özönvíz után újra kellett kezdeni mindent; az űrhajósok istenek lettek, akik civilizációt adtak az emberiségnek, és megtanították nekik, hogyan imádják őket.
Jóval később, úgy négyezer évvel ezelőtt, minden, amit addig megalkottak, odalett egy nukleáris csapás során. Ezt a Földre látogató űrhajósok okozták, saját rivalizálásukkal és viszályaikkal.
Zecharia Sitchin a The Earth Chronicle Series (Földi Krónikák) című írásában összerakta a Bibliából, agyagtáblákból, ókori mítoszokból és régészeti leletekből mindazt, ami a Földön történt, főleg az emberiség történelmének kezdete óta.
- De vajon mi előzte meg a földi eseményeket?
- Mi történt az űrhajósok szülőbolygóján, a Nibirun, ami miatt útra keltek, ami miatt aranyra volt szükségük, és ami miatt megteremtették az embert?
- Miféle érzelmek, rivalizálás, hit, erkölcsiség (vagy annak hiánya) motiválta az égi és űrbéli krónikák főszereplőit?
- Milyen kapcsolatok okoztak feszültséget a Nibirun és a Földön, milyen ellentét volt az idősebbek és a fiatalok, a Nibiruról érkezettek és a Földön születettek között?
- Mennyiben volt a sors keze, ami történt?
- És vannak feljegyzések a múltból, amik megadják ennek a sorsszerűségnek a kulcsát a jövőre nézve?
Néhányan pontosan ezt tették. Köztük volt maga a vezér is, aki az első csapat űrhajóst vezette. A tudósok és a teológusok ma már felismerik, hogy a teremtés, Ádám és Éva, az Édenkert, az Özönvíz, és Bábel tornyának bibliai történetei évezredekkel korábbi, mezopotámiai szövegek alapján íródtak, melyeket főként a sumérok írtak. Ők pedig világosan kifejtették, hogy a múltbeli eseményekről való tudásuk (olyan eseményekről is, amik még a civilizáció hajnala előtt történtek, az Emberiség megjelenése előtt) az Anunnakiktól („Akik a Mennyből a Földre jöttek”) származik, vagyis az ókori „istenektől”.
Másfél évszázad régészeti felfedezései során az ősi civilizációk romjai között, főként a Közel-Keleten számos ilyen korai szöveget találtak. A leletekből kiderült, hogy vannak hiányzó szövegek, úgynevezett elveszett könyvek, amelyeket vagy a fellelt szövegekben említettek, vagy következtetni lehet rájuk, vagy onnan lehet tudni a létezésükről, hogy a királyi, vagy templomi könyvtárakban leltárazva voltak.
Néha az „istenek titkait” eposzokban fedték fel, például a Gilgames Eposzban, ami beszámol az istenek közötti vitáról, melynek végkifejlete az Emberiséget elpusztító Özönvíz lett. Az Atrahasisnevezetű szöveg elbeszéli, miként lázadtak fel az Anunnakik, akik az aranybányákban robotoltak, és hogyan került sor a primitív munkások, azaz a földlakók megteremtésére. Maguk az űrhajósok is időről időre készítettek feljegyzéseket. Volt, hogy egy kiválasztott írnoknak diktáltak, például az Erra Eposz esetében, ahol a nukleáris katasztrófát okozó két Isten közül az egyik az ellenfelére próbálta hárítani a felelősséget. Volt, hogy az Isten maga írta le a feljegyzéseit, ilyen például a Thoth Könyve (Egyiptomban a bölcsesség istene), amit az Isten egy föld alatti kamrában írt meg titokban.
A Biblia szerint, amikor Jahve, az Úr átadta a parancsolatokat kiválasztott népének, először saját kezével írta meg a két kőtáblát, amit Mózesnek adott Sinai hegyén. Mózes eltörte a táblákat az aranyborjú feletti haragjában, és helyettük saját kezével készített újakat. Negyven napot és negyven éjszakát töltött a hegyen, a táblák mindkét oldalára felvésve a szavakat, amiket az Úr diktált neki.
Nem is derült volna fény Thot Könyvének létezésére, ha nem lett volna egy papiruszra írt történet az egyiptomi Hufu (Kheopsz) király idején... Nélküle sosem hallottunk volna az isteni táblákról és azok tartalmáról; mindez tovább gyarapította volna a rejtélyes „elveszett könyvek” listáját, melyeknek létezésére talán sosem derült volna fény. Szintúgy fájdalmas tény, hogy néhány esetben tudunk ugyan bizonyos szövegek létezéséről, de arról fogalmunk sincs, hogy mi állt bennük. Ilyenek például Az Úr hadainak könyve és Jásár Könyve („Az igazság könyve”), melyeket említ a Biblia.
Legalább két esetben következtethetünk régebbi könyvek létezésére, olyan korábbi szövegekre, amiket a bibliai narrátor ismert... Egy Ádám és Éva könyve címen ismert írás fennmaradt az évezredek során örmény, szláv, szír és etióp nyelven. Énok könyve(egy úgynevezett apokrif könyv, ami nem került bele a kanonizált Bibliába) olyan részleteket tartalmaz, amik a tudósok szerint egy korábbi Noé könyvéből származnak...
Gyakran említett példa az elveszett könyvek hatalmas mennyiségére, hogy Egyiptomban, Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkezett halála után Ptolemaiosz megalapította a híres Alexandriai Könyvtárat, mely állítólag félmilliónál is több kötetnek adott helyet. Ezeket különféle anyagokra írták (agyagra, kőre, papiruszra, pergamenre). A nagy könyvtár, ahol a kor tudósai tanulmányozták a rengeteg bölcsességet, leégett és elpusztult az i.e. 48-ban kezdődött háborúk során át az i.sz. 642-ben bekövetkezett arab hódításig. Kincsei közül megmaradt a Biblia első öt könyvének görög fordítása, és néhány töredék a könyvtár tudós alkalmazottainak írásaiból...
A késői időszakban csaták és háborúk törtek ki az istenek között... Nagy Sándor ázsiai területein a Szelukidák kezébe került az uralkodás. Ők a görögül is beszélő babiloni papot, Bérósszoszt, Marduk papját bízták meg, hogy állítsa össze az emberiség és az istenek történetét és a történelem előtti időket a mezopotámiai tudás alapján. Bérósszosznak volt hozzáférése az agyagtábla-gyűjteményekhez, melyekből a legnagyobb könyvtár Harran templomában állt rendelkezésre (a mai Törökország dél-keleti részén). Három kötetben írta meg az istenek és az emberek történetét, az Özönvíz előtt 432000 évvel kezdve, amikor az istenek a mennyből a Földre jöttek.
Bérósszosz név szerint felsorolja az első tíz parancsnokot és uralkodásuk idejét. Elmondja, hogy az első vezér halnak öltözve gázolt partra a tengerből. Ő volt az, aki az emberiséget megajándékozta a civilizációval. Nevének görögös alakja Oannész...
Döbbenetes mennyiségű ilyen korai írás létezik. Nem ezer, hanem tízezer számra találták meg őket a közel-keleti ásatások során. Sokuk napi dolgokkal foglalkozik, például kereskedelemmel, munkások fizetésével, házassági szerződésekkel. A paloták könyvtáraiban találtak királyi krónikákat, templomi könyvtárakban és írnokiskolák könyvtáraiban szent szövegeket, titkos iratokat találtak sumér nyelven, majd akkád fordításban (az első szemita nyelv) és egyéb ókori nyelvekre lefordítva. És még ezekben a korai iratokban is, amik közel hatezer éve keletkeztek, utalások voltak „elveszett könyvekre” (kőtáblákra írott szövegekre).
Az ősi városok romjai között felfedezett hihetetlen, egészen lenyűgöző felfedezések között voltak az agyagprizmák, melyeken információ olvasható a tíz Özönvíz előtti uralkodóról, és összesen 432000 évnyi uralkodásukról, amire Bérósszosz utalt. Ezeket Sumér Királylisták néven ismerjük, és Angliában, az oxfordi Ashmolean Museumban találhatók...
További, hasonlóan régi szövegeket is felfedeztek, melyek közül volt, ami épen maradt, volt, ami kevésbé, de együttesen az iratok arra utalnak, hogy az érkezésről, az azt megelőző eseményekről és az azt követő eseményekről író személy bizonyára az egyik vezető volt, egy kulcsfigura; egy szemtanú.
Az első űrhajósokkal érkező vezető volt az, aki nemcsak hogy minden eseménynek szemtanúja volt, hanem fontos kulcsfigura is volt egyben. Eposzi jelzője akkoriban E.A volt, azaz „Akinek az Otthona a Víz”. Át kellett élnie a csalódást, hogy a földi küldetés parancsnoki tisztségét féltestvére és riválisa, EN.LIL („A Parancs Ura”) kapta meg. Ezt a megaláztatást csak kicsit enyhítette, hogy E.A. megkapta az EN.KI („A Föld Ura”) címet...
Ádám és Éva bibliai történetében az Édenkert eseményei tükrözik, hogy Enki a második genetikai beavatkozáskor adta nekik a szexuális úton történő szaporodáshoz szükséges kromoszómákat. És amikor az elszaporodott Emberiség nem olyan lett, amilyennek akarták, Enki szállt szembe fivére, Enlil tervével, az Emberiséget elpusztító Özönvízzel. Az Özönvíz hősét a Biblia Noénak, a korábbi, eredeti sumér szövegek Ziusudrának nevezték.
A Nibiru uralkodójának, Anunak az elsőszülött fia, Ea/Enki jól ismerte bolygójának (a Nibirunak) és népének múltját. Jeles tudósként az Anunnakik fejlett tudását átadta két fiának, Marduknak és Ningshziddának (akiket Egyiptomban Ré és Thot istenként tiszteltek)... A beavatottak legalább két esetben (felsőbb utasításra) lejegyezték... az isteni tanításokat, mint az Emberiség örökségét. Az egyik ilyen kiválasztott, Adapa, aki valószínűleg Enki fia volt egy földi asszonytól, írt egy könyvet, ami az egyik legkorábbi elveszett könyv: Írások az Időről volt a címe. Egy másik kiválasztott, egy bizonyos Enmeduranki, aki valószínűleg a bibliai Énok prototípusa volt, a mennybe emelkedett, miután a fiaira bízta az isteni titkok könyvét. Ennek egy változata maradt fenn nagy valószínűséggel az apokrif Énok Könyvében.
Ilyen előzmények után döntött úgy Enki, hogy szembeszáll Enlilszándékával, hogy Özönvizet küldjön az Emberiség elpusztítására. Konfliktusuk számos csatához, és végül nukleáris fegyverek bevetéséhez vezetett; a végeredmény, bár nem ez volt a szándék, mégis a sumér civilizáció pusztulása lett...
Az Emberiség egyre inkább belekeveredett az istenek konfliktusaiba, így a prófécia is szerepet kapott. Maga a „próféta” szó olyan embert jelöl, aki az istenek szóvivőjeként elmondja, mi fog történni...
A fejlemények vezettek a felismeréshez, hogy különbséget kell tenni Sors és Végzet között...
Áttekintve az eseményeket, és a párhuzamokat aközött, ami a Nibirun történt, és aközött, ami a Földön ment végbe, Enki és Enlil azon filozofáltak, hogy mi volt ebből végzetszerű és elkerülhetetlen, és mi volt pusztán jó vagy rossz döntés...
A nukleáris pusztulásban kicsúcsosodó események hatására az Anunnaki vezetők mély önvizsgálatba kezdtek, és el kellett magyarázniuk a lesújtott embertömegeknek, miért történt. ami történt. Végzet volt vajon, vagy az Anunnakik okozta sorsszerűség? Felelős volt –e valaki?
A csapás estéjén az Anunnaki tanácsban Enki volt az egyetlen, aki ellenezte a tiltott fegyverek bevetését. Számára fontos volt hát, hogy elmagyarázza a megmaradt, szenvedő embereknek, hogyan jutott el a fordulópontig a földönkívüliek története, akik jó szándékúak voltak, ám mégis pusztítókká lettek...
Az elbeszélés legalkalmasabb módja az egyes szám első személyben történő beszámoló volt. Egészen bizonyos, hogy Enki lejegyezte önéletrajzát..., amit Nippur könyvtárában fedeztek fel...
Az Atrahasis szövege megmutatja Anu erőfeszítéseit annak érdekében, hogy csillapítsa Enki és Enlil rivalizálását.: felosztotta közöttük a földet, és az Özönvizet megelőző eseményekről szóló feljegyzések szinte szó szerint hozzák elő az Istenek Tanácsának vitáját az Emberiség sorsáról, és Enki intrikáját, amit Noé és a bárka történeteként ismerünk.
Ezt a történetet csak a Bibliában olvashattuk, amíg meg nem találták az egyik eredeti mezopotámiai változatot a Gilgames eposztábláin. Az istenek és emberek dolgainak főbb feljegyzései a sumér és akkád agyagtáblák, a babiloni és asszír templomi könyvtárak, az egyiptomi, hittita és kánaánita „mítoszok”, valamint a bibliai történetek.
Most először, ezt a szétszóródott és töredékes anyagot sikerült Zecharia Sitchinnek összeraknia és felhasználnia, hogy újraalkossa Enki szemtanú-beszámolóját, a földönkívüli Isten önéletrajzon alapuló memoárját és éleslátó próféciáit.
A múlttal foglalkozva Enki maga is látta a jövőt. Az az elképzelés, miszerint az Anunnakik szabad akaratukkal a saját sorsuk (és az Emberiség sorsának) urai voltak, végül átadta helyét a felismerésnek, hogy a Végzet határozta meg végül az események alakulását; így aztán, amint a héber próféták is felismerték, „az Első Dolgok lesznek a Végső Dolgok”.