Első alkalommal nyílt arra lehetőség, hogy bárki megnézze a szőke fürtös orrszarvú borjút, mely egy régóta kihalt faj fiatal tagja volt egykor.
A felfedezője után Szásának keresztelt állat egyedülálló maradványait 2014-ben ásták ki a fagyott talajból Szibéria Jakut régiójában, hivatalos nevén a Szaha Köztársaságban.
Most bebalzsamozva került kiállításra az ősi emlős Moszkvában, hogy bemutassák a teremtmény valóságos megjelenését, amely a paleolitikus időkből származik.
A tudósok szorgalmasan tanulmányozták az állat maradványait, és néhány meglepő következtetésre jutottak.
Az egyik Szása vastag, szőrös fürtjeinek színével kapcsolatos, amelyet egy szakértő "vörösesszőke"-ként írt le, ami határozottan különbözik az afrikai fehér orrszarvú ismerős palaszürke színétől.
Kezdetben, amikor megtalálták, a tudósok azt mondták, hogy a színe "világosszürke" volt, de az állat megtisztítása után teljesen eltérő színeket találtak.
Egy másik meglepetés a mérete. Ez a bébi orrszarvú körülbelül hét hónapos volt, amikor meghalt, a fogainak elemzése alapján.
Ugyanolyan méretű, mint egy 18 hónapos modern állat, vagyis a régóta kihalt szibériai orrszarvúk sokkal nagyobbak voltak, mint a jelenleg élők, például Afrikában.
Az ősi állat szarvainak a csonkjai is jól láthatóak. Nem ismert, hogy az orrszarvú hím vagy nőstény volt-e, mivel az állat belső szervei nem élték túl.
Oroszországban a Szása lehet lány vagy fiú név is.
Valerij Plotnikov tudós elmondta: "Ennek a felfedezésnek köszönhetően megtudtuk, hogy a gyapjas orrszarvút nagyon vastag szőr borította. Korábban csak a Franciaországban felfedezett sziklafestmények alapján ítélhettük meg ezt. Most, a vastag szőrzet és aljszőrzet alapján ítélve arra a következtetésre juthatunk, hogy az orrszarvúk egészen fiatal koruktól teljesen alkalmazkodtak a hideg klímához."
Az egyik elmélet szerint a kis orrszarvú egy sáros medencében fulladt meg, mielőtt a teste megfagyott volna az utókor számára. A szőrzete még a halála előtt elhalványodott, mondják a szakértők.
Hogyan voltak képesek túlélni ezek a lények az ősi Szibériában?
Az orosz Tudományos Akadémia Paleontológiai Intézetének vezető kutatója, Jevgenyij Maschenkó elmondta: "Csak sejtéseink vannak, hogy a mamutok és a gyapjas orrszarvúk hogyan éltek a a körülöttük lévő növényeken azon ásványi anyagok alapján, amelyek az állatok csont összetételéből meghatározhatók, valamint az oxigén és a szén izotópokból, amelyeket szintén kivontunk a csontokból.
Abban az időben, 35-50 ezer évvel ezelőtt az éghajlat hidegebb és szárazabb volt, és nem voltak olyan éghajlati zónák, amelyek jelenleg léteznek. A lelet helyszíne most a tundra zónában található. Akkor még ilyen zóna egyszerűen nem létezett.
Nem volt tundra vegetáció, és nagyon jó körülmények voltak az ilyen növényevők számára sok fűvel, gabonafélékkel, és így élhettek ott ezek az óriási állatok, mert volt elég élelem. Ma nem lenne mit ennie a mamutnak vagy a gyapjas orrszarvúnak a tundrában."
Innokenty Pavlov preparátor az állat bebalzsamozásával keltette életre az egykor fagyott maradványokat. (1)
(1) - http://siberiantimes.com/other/others/features/lifelike-again-after-34000