Évszázadokon keresztül a világ egyik legnagyobb rejtélye volt az, hogy hogyan építették a gízai nagy piramist, az ősi világ hét csodájának legrégebbi és egyetlen túlélőjét. A 146 méter magas építmény közel 4000 éven át a Föld legmagasabb ember által készített szerkezete volt.
Egyesek szerint a 21. század egyik legnagyobb felfedezését tették Egyiptomban a régészek, amikor 2013-ban megtalálták Merer naplóját, egy tisztviselőét, aki a gízai nagy piramis építésében vett részt. A 4500 éves papirusz a maga nemében a világon a legrégebbi, és leírja, hogy fából készült csónakok és a vízellátó rendszer segítségével 13 kilométerről több tonna súlyú mészkő és gránit tömböket szállítottak. Merer (ami azt jelenti, szeretett) leírja, hogy ő és 40 elit munkása hogyan vitték csónakkal Torától Gízáig a Nílus mentén a köveket.
Az elmúlt néhány évben a papirusz és más régészeti ásatások új információkat tártak fel a piramisok építéséről.
A vizet hasznosították a hatalmas kövek szállítására
Minden nyáron, amikor a Nílus megáradt, óriási duzzasztógátakat nyitottak meg, hogy eltereljék a folyó vizét és a piramishoz vezessék egy mesterséges csatorna rendszeren keresztül, mely során egy belvízi kikötőt hoztak létre, amely lehetővé tette a hajók számára, hogy nagyon közel kössenek ki a munkaterülethez, mindössze néhány száz méter távolságra az egyre növekvő piramistól.
A mesterséges kikötők építése óriási fordulópont volt az egyiptomiak számára, megnyitva a kereskedelmet és az új kapcsolatokat a távoli földekről érkező emberekkel.
Fa csónakokat építettek kötelek felhasználásával szögek helyett
A mészköveket a Nílus mentén szállították fából és kötelekből készített csónakokkal, amelyek segítségével 2,5 tonnás köveket voltak képesek szállítani. Mohamed Abd El-Maguid régészt az ősi sírfaragások és egy több ezer éves, szétszerelt hajó maradványai segítették, hogy újból megépítsen egy egyiptomi csónakot a semmiből.
A hajódeszkák 3D szkennelése során kiderült, hogy a csónak tele volt lyukakkal, amelyek tökéletesen passzoltak egymáshoz. Szögek és fa csapok helyett ezeket a hajókat kötelekkel erősítették össze, mint egy hatalmas kirakós játékot.
Az új hajót 1000 lyuk és öt kilométernyi kötél segítségével állították össze, és Abd El-Maguid és a film készítői megpróbálták újra megismételni Merer útját a Níluson egy 2 tonnás mészkő sziklával.
Ezekkel a csónakokkal óvatosan eveztek le a Nílus partja mentén a munkaterületig. Miután a köveket kirakodták, a szél segített a csónakoknak visszajutni a kőbányába.
A munkások egy hatalmas településen éltek a közelben
Mark Lehner régész olyan tárgyakat fedezett fel, amelyek bizonyítékot szolgáltatnak egy hatalmas településre, ahol mintegy 20000 ember lakott. Az átlagos munkások hatalmas körletekben éltek, de a Mererhez hasonló csoportvezetők viszonylagos luxusban éltek saját otthonaikban.
A munkások mindennapi életéből fennmaradt apró tárgyak azt mutatják, hogy ezekről az éhes munkásokról megfelelő módon gondoskodtak. Egy egész város alakult ki a piramis helyszínének közelében, hogy ételt és innivalót biztosítsanak.
A legtöbb munkás számára a piramisok építése presztízsnek számított, mivel ezek az emberek értékes szolgái voltak az államnak.
A munkások csapatokat alkottak
Anhhaf-ot, Hufu fáraó féltestvérét Merer megemlíti a naplójában, akiről a kutatók úgy vélik, hogy ő volt a felelős az építkezésért. A munkaerőt 40 emberből álló csapatokra osztotta, akik közül az egyik csoportot Merer felügyelte.
A csapat nevével ellátott tárgyakat Pierre Tallet régész fedezte fel egy távoli sivatagi helyszínen, mintegy 250 kilométerre Wadi Al-Jarf-ban. Merer csapatának a neve az volt, hogy "A hajó követői, amit az orrszobron lévő kígyóról neveztek el".
Négy csapat alkotott egy brigád elit munkást. Minden csapatnak különleges szerepe volt a piramis megépítésében, vagy az anyag munkaterületre történő szállításában.
Több ezer embernek, akik több mint 20 évig dolgoztak együtt, sikerült a legmagasabb, legnehezebb szerkezetet felépíteni a Földön. Átalakították a tájat, és ezzel létrehoztak egy új társadalmat, amely igazából a legnagyobb eredmény Mark Lehner régész szerint. "Mihelyt ezeket a rendszereket kiépítették, és mindezen infrastruktúra a helyére került, már nem volt visszaút. Fontosabbá váltak, mint maga a piramis, és pályára állították az egyiptomi civilizációt az elkövetkező két-három évezredre."
