Dr. David Eagleman egy különleges utazásra viszi a nézőket, amely feltárja, hogy az agy, csendbe és sötétségbe zárva közvetlen kapcsolat nélkül, amely hozzáférést biztosítana a külvilághoz, hogyan idézi fel a gazdag és gyönyörű valóságot, amelyet magunkénak érzünk.
De mi is az a valóság? Az egyik leginkább lenyűgöző tény, hogy az a sokszínű élmény, amelyben az agyunk révén részünk van, egy meggyőző illúzió. A külvilágban nincsenek színek, sem hangok, sem szagok. Ezeket mind az agy hozza létre. Ehelyett azonban létezik elektromágneses sugárzás, levegő kompressziós hullámok és aromás molekulák, amelyek mindegyikét az agy színként, hangként és illatként értelmezi.
Az élvonalbeli technológiák révén megtudhatjuk, hogy a kívülről származó adatok elektrokémiai jelekké alakulnak az agy belsejében, amelyek létrehozzák a fizikai valóságot. A valósággal kapcsolatos tapasztalatunk a külső világ elektrokémiai változata, amely nem tükrözi élethűen a bennünket körülvevő világot. A vizuális illúziók arra emlékeztetnek bennünket, ami az agy számára fontos, ami ugyan nem hű a "valósághoz", de azzal, hogy érzékeljük, elegendő ahhoz, hogy sikeresen keresztül navigálhassunk rajta.
Találkozunk olyan férfiakkal és nőkkel, akiknek a valósággal kapcsolatos tapasztalatai rávilágítanak arra, hogy az agy hogyan építi fel a saját valóságunkat, köztük az Alcatraz egykori foglyával, akit 29 napra bezártak a hírhedt "Lyukba", ennek ellenére azonban a valóság gazdag, színpompás pillanatait tapasztalta meg.
[post_ads_2]
Tapasztalata, azokéval együtt, akiktől teljesen megvonták a szenzoros érzékelés lehetőségét megmutatják nekünk, hogy még akkor is, ha az agy érzékszervi észlelése leáll, akkor is tovább működik. Miért? Mert csodálatos módon az érzékeink - a szemek, a fül, a bőr, az orr - csak a belsőleg generált szimulációt modulálják, amit az agy elvár. Ez az úgynevezett "valóság belső modellje" teszi lehetővé számunkra, hogy átjussunk a világon felismerve, nem pedig újból, pillanatról pillanatra újra alkotva.
Találkozunk egy olyan emberrel, aki vak, annak ellenére, hogy a szemei látnak. Az ő története azt mutatja, hogy az agyunk az, ami lát, nem pedig a szemünk. Egy skizofréniával rendelkező nő, akinek pszichotikus epizódjai valósággá váltak, hangsúlyozza azt a tényt, hogy bármit is mond az agyunk, azt hisszük el. Semmi módon sem juthatunk túl azon, amit az agyunk lehetővé tesz számunkra. Az élőlények többi részéhez hasonlóan a valóság egy kis szeletében élünk, mégis úgy véljük, hogy ez a teljes kép.
Eagleman az időt is megvizsgálja, hogy az agy hogyan és miért változtatja meg az időbeli érzékelését attól függően, hogy milyen helyzetben vagyunk.