Quantcast
Channel: Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
Viewing all 10760 articles
Browse latest View live

A NASA "mágikus" hőálló anyagát 1200 Celsius fokosan is kézben lehet tartani

$
0
0
A NASA által kifejlesztett LI-900 nevű hőálló anyagból készült csempéket az űrsiklókhoz tervezték, ami alapjában véve egy finomított kvarc homok szivacs. Az anyag azon képessége, hogy még érintésre is hűvös, úgy néz ki szó szerint, mint valami boszorkányság.

Mindez tulajdonképpen annak a ténynek köszönhető, hogy minden csempe térfogata 94 százalékban levegő és 99,9 százalékban szilícium-dioxid összetételű. Ez a kombináció nevetségesen rosszul vezeti a hőt, ezért az anyagból készült csempék élei kézzel is megérinthetők. Ez nem egy új technológia, mindenesetre elég hihetetlen látni működés közben.

Az ezen anyagból készült csempékkel az űrsiklók és a visszatérő modulok alját illetve orr részét burkolták, amely lehetővé teszi az űrjárművek biztonságos visszatérését a Földre anélkül, hogy az űrhajó elégne a légkörben a súrlódás következtében kialakult akár 1600 Celsius fokos hőmérséklet miatt. (1)

http
(1) - https://www.nasa.gov/centers/johnson/pdf/584728main_Wings-ch4b-pgs182-199.pdf


Amit nem mondanak neked el a párizsi klímamegállapodásról

$
0
0
Trump elnök azon döntése, hogy kivonul az Egyesült Államok a párizsi klímamegállapodásból, a világot egy lángoló kemencébe taszította, amelyben sírnak és a fogukat csikorgatják, legalábbis a politikai világban.

A New York Daily News első oldalán a következő olvasható: "Trump a világnak: haljatok meg, Úgy döntöttem, hogy pokolba a tudománnyal, és a Föld jövőjével." (1)

Barack Obama korábbi elnök is megtörte a csendet mondván, hogy ezzel a döntéssel a Trump-adminisztráció részben "csatlakozik egy kis maroknyi nemzethez, amelyek elutasítják a jövőt".

John Kerry korábbi külügyminiszter élesen bírálta Trump bejelentését, amit "egy tudományellenes, önérdekű frakció tudatlan, cinikus döntésének" nevezett, és azt is mondta: "Erre a döntésre minden bizonnyal úgy fognak emlékezni, mint az egyik legszégyenteljesebb dologra, amit elnök valaha is tett." (3)

És a lista folytatódik tovább.

Hallva ezeket az embereket úgy tűnik, hogy az emberi faj csak akkor képes fejlődni a jövőben és létrehozni új iparágakat és technológiákat, ha a "bölcs" kormányaink és vállalati vezetőink belekorbácsolnak bennünket ebbe.

Tényleg készek vagyunk feltételezni, hogy az emberi társadalom hogyan fog kinézni több évtized múlva? Vajon tényleg komolyan hisszük, hogy az éghajlatváltozás problémájának egyetlen megoldása a kormányzati fellépés? Ha képtelenek vagyunk használni a kormány súlyos kezét, hogy bátorítsuk a jövőt, akkor miért kell azt feltételezni, hogy az emberi faj nem képes az innovációra és alkalmazkodni a komplex kihívásokhoz?

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nem tudunk a kormányokhoz fordulni, hogy oldjanak meg olyan problémákat, mint az éghajlatváltozás!

Hogyan érnénk el a tisztességes céljainkat? Tényleg nem tehetünk semmit, ha nem fordulhatunk a kormányhoz?

Azért fontos ezt a kérdést feltenni, mert a nemes célok túl gyakran szolgálnak trójai falóként a politikai irányítás megszerzéséhez.

A kormányok gyakran nagyszerű megoldásokat mutatnak be ajándékként a vélt és valós problémáinkra, de miután kapun belül kerültek, egy sor szabályzót, utasítást, adót, diktátumot, kvótát, büntetést és hasonlót vetnek ki a közösségekre. Úgy tűnik, a kormány elátkozott ajándéka mindig egy olyan központi terv, amely összekapcsolja az önkéntes együttműködést, a kollektív fellépést, sőt magát a közösséget is a központi politikai ellenőrzéssel.

De nincs szükségünk arra, hogy a központi tervezés csapdái megoldják kollektív problémáinkat. A társadalom képes önmagát működtetni, köszöni szépen. Nincs szüksége egyetlen alkotóra vagy rendezőre sem.

A társadalomnak nagy tehetsége van a komplex emberi kérdések megoldásában - az egyéni szabadság, a kezdeményezés és a leleményesség, valamint az áruk és eszmék szabad és nyílt cseréje mellett -, és nem szabad feláldoznunk a modern világ szabad jótevőit, hogy lehetetlen dolgokról álmodjanak és verhetetlen ellenfelek ellen harcoljanak. Az emberi faj legnagyobb eredményei nem kormányzati bizottságoknak és megállapodásoknak köszönhetők, hanem a merész, mégis hétköznapi egyéneknek, akik képesek együtt dolgozni, hogy innovációval és meggyőzéssel kezeljék az ismeretlen kihívásokat.

Mégis ahelyett, hogy megengednék az embereknek, hogy szabadon választhassanak és koordinálhassák saját terveiket a közös természetű küzdelmünkben, túl sok ember először másokat nevez meg problémaként. Túl sokan inkább mások utasításaira és irányítására támaszkodnának, hogy kijavítsák az emberiség gonosz problémáit, mintsem szabadon megoldanák azokat maguknak. Túl sokan összemossák a kormány működésképtelenségét a társadalommal jelezve, hogy lemondunk arról, hogy bármit is tegyünk - ezért van sírás és fogcsikorgatás Donald Trump döntése miatt.


Ennek a hisztériának és önhittségnek a könnyei nevetségesek. Ez a gondolkodásmód gúnyt érdemel, mert hiányzik belőle a képzelőerő és szolgalelkű elfogadása a vállalati urambátyám felfogásnak és a globális kormányzásnak, mint amely az egyetlen út a jövőbe.

Gúnyt érdemel, mert azt állítja, hogy a "csinálni valamit" (nagyobb hatás nélkül) jobb, mint a sok különböző irányból érkező tényleges megoldás. Megérdemli, hogy kigúnyolják még a környezeti aktivistákat is az üres ígéretekért és félintézkedésekért, mint ahogy egy szabad kereskedő gúnyolódhat a NAFTA-n, vagy egy háborúellenes aktivista Barack Obama Nobel-díján.

És gúnyt érdemel, mert nem tartja tiszteletben az átlagos emberek azon képességét, hogy megváltoztassák a saját helyzetüket és alkalmazkodjanak a változó világhoz a kormányzati vezetők nagyratörő noszogatása nélkül.

Sokan hajlandóak fogadni az egész emberi faj létezésére, hogy a párizsi klímamegállapodás nélkül is fel fogunk tudni emelkedni és sikeresen teljesítjük az éghajlatváltozási kihívást. Továbbá, ha általánosan csökkentenénk a kormányt - azaz az átlagembereknek az energiaszektorban vagy bármely más iparágban megadnánk a gondolkodás és a kereskedelem szabadságát -, akkor a 2100-ra vállalt cél érdekében a piac képes csökkenteni a széndioxid-kibocsátást és új technológiákkal szolgálhat, melyek messze túltesznek majd azokon a legvadabb álmainkon is, amelyeket most sokan gyászolnak amiatt, hogy az USA kilépett a párizsi klímamegállapodásból.

Valójában az Egyesült Államok tiszta energia szektora csak az utóbbi néhány évben ugrásszerűen növekedett annak ellenére, hogy nincs robusztus központi terv. A szén már most utat ad a tisztább energiaformáknak, és továbbra is így fog működni, függetlenül attól, hogy Donald Trump mit ígér a nyugat-virginiai bányászoknak.

És az a tény, hogy létezik ez a tiszta energiaipar, nem jelenti azt, hogy egy nemzetek közötti cimbora kapitalizmusba és a vagyon újraelosztásába kellene bonyolódnunk. A tiszta energiaágazat nyerteseinek és veszteseinek kiválasztása ugyanolyan rossz, mint bármely más más ágazatban (beleértve a fosszilis üzemanyagokat is). Vajon tényleg a vállalatoknak és ügyfél államaiknak kell engedelmeskednünk, hogy kormányzati kiváltságokat és kedves alkukat biztosítanak ahhoz, hogy olyan új technológiákat hozzunk létre, amelyeknek már van elég ösztönzőjük ahhoz, hogy létrejöjjenek?

Egyáltalán nem, és ha meg akarjuk oldani az éghajlatváltozás problémáját, akkor elsősorban igyekezzünk olyan termékeket és szolgáltatásokat létrehozni, amelyek valóban jobbá teszik az emberek életét, nem pedig óriási költségekkel járnak már előre, és nincs egyértelmű időhorizontjuk, hogy mikor származik belőle hasznunk.

Mint ahogy nem kell meggyőzni az embereket az evolúcióról, mielőtt vakcinákat vagy életmentő gyógyszereket kapnak, nincs szükség arra, hogy meggyőzzék az embereket az éghajlatváltozás tudományáról, ha jobb, olcsóbb, tisztább és gyakorlatiasabb módon akarják élni az életüket.

A megszégyenítés, a megleckéztetés és az emberek viselkedésének irányítása a politikai döntéseken keresztül tisztázatlan célok és nem egyértelmű eredmények érdekében nem szolgálja ezt a folyamatot.

Ironikus módon, Trump kivonulása a párizsi egyezményből nagyon jól beilleszthető a kezdeményezések egy új korszakába, melynek a szövetségi kormány hiányában volt. Trump döntése után számos iparági vezető, polgármester és kormányzó vállalt kötelezettséget az éghajlatváltozás megoldására, függetlenül a szövetségi kormánytól. Ahogy a General Electric vezérigazgatója Jeff Immelt írta a Twitteren: "Az éghajlatváltozás valóságos. Az iparnak most vezető szerepet kell játszania, és nem a kormánytól függenie." (4)

Ez az a szellem Jeff, de az egyetlen kérdés az, hogy mi a fenére vártál?

Az iparnak és a világ népeinek már régen ezt kellett volna mondaniuk. Itt az ideje, hogy a központi kormányok és a globális bizottságok - akár a klímaváltozás, akár a szegénység, akár az oktatás vagy bármi más területén - jobbá tegyék a világunkat.

(1) - https://www.facebook.com/NYDailyNews/photos/a.307670237540.152652.268914272540
(2) - https://www.axios.com/obama-trump-joins-nations-that-reject-the-future-by-exiting-pari
(3) - https://www.facebook.com/johnkerry/posts/10154386584467294
(4) - https://twitter.com/JeffImmelt/status/870368499331457024

AM

A földi élővilág tömeges kihalása és a fenntarthatóság titka

$
0
0
"A fenntarthatóság titka" egy úttörő környezetvédelmi nagydokumentumfilm. A mindenre elszánt filmes Kip Andersen útját mutatja be, aki felfedezi a bolygó legpusztítóbb iparágát miközben azt kutatja, hogy a világ legnagyobb környezetvédő szervezetei miért félnek beszélni róla.

Az állattartás a legfőbb oka az erdőirtásnak, a vízfogyasztásnak és a környezetszennyezésnek. Több üvegházhatású gáz kibocsátásáért felelős, mint a közlekedési ágazat, valamint az esőerdők pusztulásának, a fajok kihalásának, az élőhelyek eltűnésének, a termőtalaj eróziójának, az óceáni halott zónáknak és szinte minden más környezeti problémának is ez a fő hajtóereje.

Mégis folytatódik, szinte teljesen megkérdőjelezetlenül.

Felkeresve a környezetvédelmi mozgalom vezetőit, Andersen arra lesz figyelmes, hogy szándékosan elutasítják az állattartás témájának megvitatását, míg az ágazat tényeinek kiszivárogtatói és feltárói a saját szabadságát, sőt életét fenyegető kockázatokra figyelmeztetik, ha továbbra is kitart.

Olyan tanulságos, mint a Blackfish, és annyira ösztönző, mint a Kellemetlen igazság. Ez a megdöbbentő, mégis humoros dokumentumfilm feltárja a nagyüzemi állattartás bolygónkra gyakorolt, szélsőségesen pusztító környezeti hatását, és utat kínál növekvő népességünknek a globális fenntarthatóság felé.


Putyin újabb interjút adott Oliver Stone-nak és elmondta, hogy Snowden nem áruló, de amit tett, az hiba volt

$
0
0
Vlagyimir Putyin elmondta Oliver Stone-nak, hogy miközben egyetért azzal, hogy az NSA túlságosan messzire ment a kémkedés gyakorlatában, és hogy az adatok nyilvános megosztása nem nevezhető árulásnak, nem ért egyet Edward Snowden azon döntésével, hogy bizalmas dokumentumokat szivárogtatott ki.

"Snowden nem áruló. Nem árulta el országa érdekeit. Nem adott át semmilyen információt egyetlen másik országnak sem," - mondta az orosz elnök Stone-nak egy interjúban, amely "A Putyin interjúk" című dokumentumfilmben fog megjelenni.

Donald Trump amerikai elnökkel ellentétben, aki egyszer Snowdent "árulónak és szégyentelennek" nevezte, az orosz elnök úgy véli, hogy nem tett semmi olyat, "ami veszélyeztetné saját országát vagy saját népét".

A díjnyertes rendező által készített film részletében Putyin látható miközben vezet, és a korábbi NSA és CIA alkalmazott ügyéről beszélget Stone-nal, aki titkos információkat szivárogtatott ki az NSA által végzett tömeges megfigyelésről több újságírónak, és akit jelenleg kémkedéssel vádolnak az Egyesült Államokban.

"Azt hiszem, (Snowden) nem tette volna meg. Ha nem szeretett volna semmit a munkájában, akkor egyszerűen felmondott volna," - mondta Putyin.

Az orosz vezető azt mondta, hogy bár nem tudja személyesen megindokolni az informátor módszereit, úgy véli, hogy Snowdennek joga volt meghozni ezt a döntést.

"De mivel Ön azt kérdezi tőlem, hogy helyes volt-e vagy sem, azt hiszem, hogy hiba volt,"- mondta.


Stone párhuzamot vont Snowden és Putyin tapasztalata között, amikor az orosz vezető 1991. augusztus 20-án kilépett a szovjet titkosszolgálattól, mivel nem értett egyet az államcsíny kísérlettel, amelyet egy maroknyi kemény kommunista pártvezető rendezett Mihail Gorbacsov hatalmának megdöntése érdekében.

"Lemondtam, mert nem értettem egyet a kormány által tett lépésekkel," - mondta Putyin Stone-nak.

Az orosz hírszerzés módszereiről feltett kérdéssel kapcsolatban Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz titkosszolgálatok a törvényben foglaltak szerint látják el feladataikat.

"Azt hiszem, nagyon jól működnek," - mondta.

A botrányos tények között, melyeket Snowden valaha is felfedetett ott volt annak a bizonyítéka, hogy az amerikai kormány kémkedett Angela Merkel német kancellár és kabinetjének néhány tagja után, akiknek telefonjait az NSA több éven át lehallgatta.

A NSA módszereit kritizálva Putyin azzal érvelt, hogy a közeli szövetségesek utáni kémkedésével az USA csak önmagának ártott.

"Ha megpróbál valaki kémkedni a szövetségesei után, ha tényleg a szövetségeseinek tartja őket és nem a vazallusainak, akkor az szomorú. Mert aláássa a bizalmat," - mondta Putyin hozzátéve, hogy egy ilyen megközelítés "végül károkat okoz a saját nemzetbiztonságára nézve".

Snowden az amerikai útlevelének visszavonása után menedékjogot kapott Oroszországban, és 2013 júniusában Moszkva Seremetyjevo repülőterének átszállási zónájában rekedt, miközben Latin-Amerikába utazott, ahol számos országban menedékjogot kínáltak számára. Az informátor azóta Moszkvában él. Ez év elején tartózkodási engedélyét 2020-ig meghosszabbították.

"A Putyin interjúk" című hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilm megpróbálja Putyin nézeteit oly módon bemutatni az amerikai közönségnek, ahogy Stone szerint erre másképp nem nyílna lehetőség.

"Putyin úr az egyik legfontosabb vezető a világon, és amennyiben az Egyesült Államok ellenségnek nyilvánította - egy nagy ellenségnek -, úgy gondolom nagyon fontos, hogy halljuk, mit mondhat," - mondta Stone egy közelmúltbeli interjúban.

A film bemutatója június 12-én lesz.

Tavaly Stone egy életrajzi filmet jelentetett meg Snowdenről, Joseph Gordon-Levitt főszereplésével. A projekten dolgozva Stone a film főszereplőjével több alkalommal is találkozott Moszkvában 2014-ben.

rt



Megszületett a "Csillaggyermek" koponya vizsgálatának végső eredménye

$
0
0
A vizsgálat célja azon állítás érvényességének meghatározása volt, hogy a 900 éves abnormális formájú "Csillaggyermek" koponya egy idegen-hibrid lényhez tartozott-e. A projekt első fázisában egy pontos másolatot szereztek be a kutatók és jogi biztosítékokat, hogy az eredeti koponyán fizikai teszteket végezhessenek. Ezután a koponyát más emberi és állati koponyákkal vetették össze, melyből kiderült, hogy leginkább egy 5 éves Down-szindrómás gyermekéhez hasonlít.

Amikor a pontos méreteket összehasonlították egy tipikus 5 év körüli koponyával, a legjelentősebb eltérés a megnövekedett koponya űrtartalom volt. A fogak vizsgálata megerősítette, hogy a koponya körülbelül egy 5 éves gyermeké volt.


A végső fázisban DNS-t vontak ki a koponya belsejéből és egy fogból. A mitokondriális DNS-tesztek azt mutatták, hogy a gyermek fiú volt, anyja pedig az amerikai őslakos C1 haplocsoporthoz tartozott. Az apai DNS vizsgálat kimutatta, hogy az apa amerikai őslakos volt és a Q haplocsoportból származott. A "Csillaggyermek" koponyát tehát 100% -ban emberinek találták.

A "Csillaggyermek" koponya az ufókutatók és az ősi idegenek hipotézis követőinek egyik fontos témája. Amikor először hozták nyilvánosságra, egy hagyma formájú koponyát mutattak be, amelynek sekély szemürege volt és hiányzott az állkapocscsontja.

Ez az abnormális megjelenés azt eredményezte, hogy sokan a "szürke idegen" fej sztereotipikus alakjával hasonlították össze. A hipotézis, hogy a "Csillaggyermek" koponya egy idegené vagy egy idegen-ember hibridé volt népszerűvé vált, és a koponya híres lett, miután számos cikkben, konferencián, videón és TV-műsorban szerepelt.

http
Története

Valamikor az 1930-as években a "Csillaggyermek" koponyát egy vakációzó fiatal lány találta meg egy barlangban vagy bányában Delicias külterületén Mexikóban, egy tipikus kinézetű koponyával együtt.

A "Csillaggyermek" koponyát hosszú évekig egy istállóban tárolták, amíg 1998-ban átadták a jelenlegi tulajdonosnak, Melanie Youngnak. 1999-ben Lloyd Pye kezdte vizsgálni a koponya eredetét, és a következő tizenöt évben azt próbálta bebizonyítani, hogy az egy idegen hibridé volt.


Egy társaságot alapítottak, hogy biztosítsák, hogy senki ne nyerészkedhessen a koponyából és hogy finanszírozzák a DNS vizsgálatokat. A "Csillaggyermek projekt" (1) saját kutatásokat végzett, többek között egy mitokondriális DNS tesztet 2003-ban, amely kimutatta, hogy a koponya egy 5 éves fiúé volt, anyja pedig C haplotípussal rendelkező amerikai őslakos.

A koponyát a szénizotópos kormeghatározás alapján 900 évesnek (+/- 40 év) találták. Számos orvos vizsgálta meg a koponyát, és arra a következtetésre jutottak, hogy a formája rendkívül szokatlan, de visszatartották a magyarázatot. Egy fogorvos kijelentette, hogy a gyermek nem volt több hat évesnél.



Egy pásztázó elektronmikroszkópos vizsgálatot követően a projekt munkatársai beszámoltak arról, hogy furcsa vörös rostokat találtak a csontban. Sok ilyen eredményt elrejtettek vagy megváltoztatták a legutóbbi "Csillaggyermek" koponya vizsgálat kezdetekor, például azokat a beszámolókat, amelyek egy gyermek koponyájáról szóltak.

Végső eredmények

A vizsgálat befejezésével és az összes érintett tudós valamennyi tudományos adatának összeállításával nyugodtan kimondhatjuk, hogy a "Csillaggyermek" koponya nem idegen, se nem ember-idegen hibrid. 100% -ban egy olyan emberi hímnemű gyermeké volt, akinek súlyosan deformálódott a koponyája.

A vizsgálat részletes eredményei az alábbi linken olvashatók:

https://thefieldreportscom.wordpress.com/2017/05/23/final-results-determining-if-the-starchild-skull-is-part-alien/




(1) - http://www.starchildproject.com/

"A legrosszabb már mögöttünk van," ahogy a terroristák visszavonulnak, mondta Aszad a szíriai konfliktusról

$
0
0
Ahogy a Szíriai Arab Hadsereg a legtöbb fronton előrehaladt és a katonai helyzet javult, a szélsőséges iszlamista ideológia gyökerestől való kiirtása lesz a régió első számú prioritása, mondta Bassár el-Aszad szíriai elnök.

A szíriai konfliktus, amely több mint hat éve szakította szét az országot, végül jobbra fordult, mondta Aszad elnök egy exkluzív interjúban az indiai WION TV-nek.

"A dolgok most a megfelelő irányba haladnak, ami egy jobb irány, mert legyőztük a terroristákat," - mondta Aszad.

"Hacsak a Nyugat és más országok és szövetségeseik, a bábjaik nem támogatják a szélsőségeseket, akkor biztos vagyok benne, hogy a legrosszabb már mögöttünk van."

Míg a háború előtti szíriai társadalom nem volt tökéletes, és Aszad elismeri "a hibákat vagy hiányosságokat," amelyek hozzájárultak a konfliktushoz, a hosszan tartó felkelés nem lett volna lehetséges a külföldi támogatás folyamatos áramlása nélkül.

"Ha objektív akarok lenni, mindig azt mondom, hogy ha nem volnának hiányosságok a saját társadalmunkban, az országunkban, akkor a külső tényezők minimálisak lennének," - mondta az elnök.

"De végül nem mi hoztuk be a terroristákat, nem mi támogattuk a terroristákat, nem mi támogattuk ezt az ideológiát," - érvelt. A szíriai vezető szerint egyes nyugati országok, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország voltak azok, akik eleinte támogatták a konfliktust. Ez azonban aligha lehetséges "az Egyesült Államok engedélye nélkül," - jegyezte meg Aszad.

Míg a szíriai katonai helyzet az elmúlt hónapokban fokozatosan javult, "mivel a terrorista csoportok, főként az ISIS és az al-Nuszra, valamint a hasonló gondolkodású szíriai csoportok, akik extrém vahabita terrorista csoportok, visszavonulnak," a legjelentősebb veszélyt azonban a szélsőséges szalafista ideológia jelenti a vezető szerint.

"Katonai szempontból a helyszíni helyzet sokkal jobb, mint korábban. De ez nem a teljes kép; nem csak a katonai konfliktusról van szó, hanem a különböző dolgokról, az ideológiáról, amelyet megpróbálnak elterjeszteni a régióban, ami a legveszélyesebb kihívás, amellyel közel és hosszú távon szembesülhetünk," - mondta Aszad.


Nem ez az első alkalom, hogy a Szíriai Arab Köztársaság szembenézett a radikális iszlamista ideológia veszélyével. A fenyegetés mértéke a folyamatban lévő konfliktusban azonban példa nélküli, mondta Aszad.

"Hafez al-Assad alnök előtt szembesültünk a terrorizmussal az 50-es években, amikor a muszlim testvériség Szíriába érkezett, azóta a szíriai konfliktusok hasonló módon, de más léptékben robbantak ki," - mondta Aszad. "Tehát a konfliktus elve ugyanaz; A terrorizmus az terrorizmus, a szélsőségesség az szélsőségesség, függetlenül attól, hogy milyen neveket használnak ezek a szervezetek."

Damaszkusz többször elmondta, hogy a hadsereg a helyi és nemzetközi szövetségeseivel együtt az egyetlen olyan erő, amely ténylegesen harcol az országban a terrorista felkeléssel szemben.

Május végén Szíria levelet küldött az ENSZ-nek, követelve az USA által vezetett légicsapások azonnali beszüntetését kijelentve, hogy azok csak a terroristák számára előnyös "káoszt és pusztítást" eredményeznek, különösen az ISIS és a Jabhat al-Nuszra esetében.

A levél azzal is vádolta a koalíciót, hogy gyakran mér csapásokat a "Szíriai Hadseregre, amely a terrorizmus ellen küzd" hozzátéve, hogy a támadások célszerű módon véletlenül pont egybeesnek az Iszlám Állam és az Al-Nuszra terroristák támadó műveleteivel. Az USA által vezetett koalíciós tevékenység a szíriai légtérben "nyíltan" ellentmond a nemzetközi jognak és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak.

"Szíria ismételten hangsúlyozza annak fontosságát, hogy megállítsák az Egyesült Államok által vezetett illegális koalíciót, és végrehajtják a Biztonsági Tanács terrorizmusellenes állásfoglalásait, beleértve a 2253-as számú határozatot," - állt a levélben, melyet a Sana állam hírügynökség idézett. (1)

(1) - http://sana.sy/en/?p=107033

rt

A több, mint 12000 éves kutya még mindig harap - A szfinx rejtélye

$
0
0
"Időszámításunk előtt 10,400

A földtörténész, Hérodotosz szerint Atlantisz elpusztult civilizációjából származó feljegyzéseket, amelyek elektronikus technológiát és ennek a társadalomnak egyéb technológiáit tartalmazzák, a szfinx lábai alatt egy boltívben temették el. A görög történész azt írta, hogy ezt néhány barátja mondta el neki, akik Anu sumér isten papjai voltak az egyiptomi Héliopolisz városában. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy egy "Elektronikus civilizáció" nyomait az "Óbirodalom" börtönrendszer adminisztrátorai érintetlenül hagyták volna a Földön." - Részlet az 'Idegen interjú' című könyvből (lásd a cikk végén).

2009 februárjában a szfinx tényleges eredetéről és céljáról egy forradalmian új vizsgálatot tett közzé Robert Temple "A szfinx rejtélye: Anubisz szentélyének elfelejtett eredete" című 576 oldalas könyvében. Az ezen új könyvben szereplő információk jól illusztrálják az "Idegen interjú"átiratokban leírt "Óbirodalom"által végzett eltussolási tevékenység jellegét. Valamint Temple szerint egy rejtett kamra van a szfinx alatt! De mi van benne? Alább egy részlet olvasható Robert Temple 2008 decemberében megjelent könyvéből:

Mindig mindenkit összezavart a szfinx. Még ha a piramisokkal kapcsolatban közömbösek is voltak (mint ahogy vannak ilyenek, akár hiszi valaki vagy sem), a szfinxen eltűnődtek. Kinek az arca ez? És miért a Mona Lisa mosoly? Egyáltalán ez egy mosoly? Nehéz megmondani a károk miatt. És miért olyan kicsi a feje a testéhez képest? És mit keres itt egy gödörben, nem pedig valahol egy csúcson, hogy távolról is csodálható legyen?

Úgy döntöttem, hogy mindezt nekem kell megfejtenem, mert elviselhetetlen volt, hogy egy pillanattal is tovább maradjunk mindezen dolgok tudatlanságában. Néhány évet vett igénybe, ami egy hosszú pillanat volt, de most úgy gondolom, hogy válaszolhatok mindezekre a kérdésekre és még sok másra. Egyáltalán nem voltam kész arra, amit felfedeztem. Mindennel ellenkezik, amiről mindenki úgy gondolja, hogy tudja.

Hiszem, hogy mindenki tévedett, magamat is beleértve, és semmi sem tölt el nagyobb örömmel, mint hogy ezt bizonyíthatom. Először is, az arc egy fáraó arca (ebben nincs meglepetés!), de nem olyan fáraóé, akit korábban bárki is javasolt. Aztán a test sem egy oroszlán teste. Soha nem is volt.

Mi ez akkor, ha ez nem egy oroszlán, és nem rendelkezik egy olyan fáraó arcával, akit bárki valaha is javasolt korábban?

A fáraó arcát a 19. század végi német tudós Ludwig Borchardt által írt hosszú, elfelejtett és igazságtalanul becsmérelt tanulmány segítségével azonosítottam, amelyet lefordítottam és mellékletként csatoltam.

Borchardt, a Kairói Német Intézet igazgatója nevetségessé vált a szfinx arcának elemzése miatt, de képes vagyok rá, hogy igazoljam őt. Ez egy érdekes történet a téves felfogásról.

Most pedig a fáraó pontos személyazonossága, amelynek arca a szfinxen van, végre ismertté teszi a szfinx történetét, mivel az arcot eredetileg egy állati fej nyakából faragták ki. A szfinxnek soha nem volt oroszlán teste. Ez egy kutya teste. Amint az a rajzon látható, a szfinxet eredetileg Anubisz óriás guggoló szobraként faragták ki. Ő volt a nekropolisz hagyományos őrzője, és pontosan a gízai fennsík bejáratánál guggolt.


Ha valaki rájön, hogy a szfinx maga Anubisz, sok ősi bizonyíték gyűlik össze, hogy megerősítse ezt. Eddig az összes egyiptológust zavarba ejtette, hogy a világ legnagyobb kőszobrát soha nem említik a korai szövegekben, vagy az ősi művészetben.

Ennek az az oka, hogy egy oroszlánt kerestek egy férfi fejével, de a szfinxnek soha nem volt oroszlán teste, és csak később kapott férfi fejet. Az ötödik és a hatodik dinasztia piramis szövegei tele vannak a szfinxre való hivatkozásokkal, de nem ismeri fel őket valaki, hacsak nem látja, hogy a szfinx eredetileg Anubisz volt.

Annyira pontosan írják le őt ezek a szövegek, hogy még azt is meghatározták, hogy egy gízai ösvény mellett van. Összegyűjtöttem az összes idézetet, és reprodukáltam a "szuper méretű Anubiszok"ősi ábrázolásait az Óbirodalomból, ahol a negyedik dinasztia királyi sírjai találhatók.

Mi a helyzet a víz okozta erózióval? A legtöbb ember ma már ismeri a vízerózióval kapcsolatos állítást a szfinxnél. Az egyiptológusok megvetik ezt az ötletet, mert nem tudják megmagyarázni. Ha nem tudsz valamit megmagyarázni, akkor az utolsó menedéked az, ha kigúnyolod. De víz okozta erózió található a szfinxnél. Ezt bárki láthatja. Ez azonban nem az időszámításunk előtt 10.000-ben bekövetkezett esőzésekből származik, ahogy azt más írók állítják. Ez abból a tényből adódik, hogy a szfinx gödre eredetileg egy vízzel teli sáncárok volt.


A Nílus áradás idején elért a szfinx templom széléig a korai időkben. Tanulmányoztam és lefényképeztem a bizonyítékot, amely bemutatja azt a csatornát, ahol a vizet vezették, és a lyukakat valamint az ellensúly bemélyedéseket a zsiliprendszer kövein. Ezek olyan területeken vannak, ahová a turisták soha nem léphetnek be, ezért a Legfelsőbb Régészeti Tanács különleges engedélyével tudtam csak alaposan tanulmányozni. A bizonyítékokat azóta megsemmisítették, így a fotók az egyetlen túlélő adatok róla.

Ezért Anubisz vízzel körülvéve ült. A vízerózió magán a szobron vízszintes a változó vízszint miatt. De a víz eróziója a gödör oldalán, különösen a déli oldalon, függőleges. Ennek az az oka, hogy olyan sok szélfútta homok halmozódott fel folyamatosan az árokban, hogy sokszor ki kellett ásni. A kotrási folyamat során nagy mennyiségű vizet öntöttek le függőlegesen az árok oldalán, ami eróziót eredményezett.

Az Anubisz-tó a régi Királyságban Jackal tó volt. Gyakran említik a Piramis szövegekben és máshol. Különleges ünnepségek voltak ott, amelyek le vannak írva a könyvben. Meg tudtam mutatni, hogy a három fő piramis és a szfinx egyszerre egy integrált komplexum részét képezte.

A piramisokat nem egy sor fáraó egymást követő szeszélyei miatt építették, hanem egyidejűleg tervezték őket, és a szfinx, mint Anubisz pontos méretét és általános alakját a három piramis tekintetében határozták meg egy meglepő terv szerint, amely a könyvben látható. Alapvetően egy feltámadási kultuszhoz kapcsolódott. Nem feltétlenül volt köze Kheopsz vagy Kephrén fáraóhoz, akik csak "bitorolták" a műemlékeket, amelyek mindegyike valamivel korábbi, mint általában gondolják.

És mi a helyzet a hírhedt "titkos kamrával" a szfinx alatt? Létezik? Igen! Felfedeztem 281 évnyi szemtanúi beszámolót azokról az emberekről, akik ténylegesen beléptek oda. Nem volt eredeti, hanem egy szándékosan kialakított akna és sírkamra.


Megadom a pontos helyzetét, sőt a hozzá tartozó akna méreteit is, amelyet Émile Baraize 1926-ban betonnal elzárt. Ennek a kamrának semmi köze nincs a szfinx alatti "alagúthoz", amelyről egy fényképet is közzéteszek, amelyet magam készítettem a belsejében. Leírom a szfinx teste előtti alagutat is, amely a legtöbb ember számára nem ismert, és egy fotót is bemutatok a kezdetéről.

Ezek mellett a szfinx több rejtélye is szerepel a könyvben, de amint látható, sok olyan információ található benne, amely szétzúzza a hagyományos fogalmakat. Én vagyok a világ egyik vezető ellensége a hagyományos fogalmaknak, szóval üdvözlök mindenkit ebben a porcelánboltban, amelyben mindent összetörtem, amit láttam.

A törmelékből egy koherens és értelmes szfinx, egy új/régi szfinx, az igazi szfinx emelkedik ki, egy szfinx, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. (1)

(1) - http://sphinxmystery.com/

Ősi idegenek - A Szfinx rejtélyei





Több, mint 25 évig tartott, mire elkészült ez a bejárható világtérkép Dániában

$
0
0
Körülbelül 11 évig kell menni ahhoz, hogy valaki megkerülje a Földet, persze csak akkor, ha vizen is tud járni. Egy dániai világtérképet azonban néhány perc alatt könnyedén körbe lehet sétálni. A Verdenskortet vagy a világtérkép egy terepen épített, talajból és kőből készült járható térkép. Søren Poulsennek több mint két évtizedébe telt, hogy létrehozza ezt a rendkívüli projektet, de megérte a várakozást.

Poulsen, aki 1888-ban született Dániában rájött, hogy a földjén található egyik kő a Jutland-félszigethez hasonlít. Ez a kő adta neki az ötletet, hogy létrehozza a világtérképet, ezért Poulsen 1944-ben munkának látott.


A térképet a Klejtrup-tónál kezdte elkészíteni, amely gyermekkori otthona mellett volt található, és egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig dolgozott rajta. Ma a térkép egy park közepén fekszik, amely szabadtéri tevékenységekkel és rendezvényteremmel várja vendégeit. Körülbelül 35 ezer ember látogat ide minden évben.


Poulsen kövekből és földből hozta létre a térképet mindössze kézi szerszámok, egy kézikocsi és talicska segítségével. A Verdenskortet Facebook oldala szerint a világtérkép nagyobb köveit Poulsen a tél folyamán a jégre költöztette, majd amikor jött a tavasz, a kövek az olvadás során a helyükre kerültek.

A térképen zászlók jelölik az összes országot, és még sárga téglák is vannak, amelyek Amerika egyes államait választják el egymástól, valamint piros póznák jelzik, hol fekszik az egyenlítő. A világtérkép 91 méter hosszú és 45 méter széles, és minden egyes méter 450 kilométert jelent a valós világban.


http://www.verdenskortet.dk/en/


A titkos űrprogram informátorának felesége megerősítő tanúvallomással állt elő

$
0
0
Corey Goode felesége, Stacy először adott nyilvános interjút, amelyben saját személyes tapasztalatait írja le Corey azon állításaira vonatkozóan, miszerint több titkos űrprogramban szolgált. Bizonyságtétele nagyon fontos, mivel szemtanúként számol be olyan eseményekről, amelyek közvetlenül kapcsolódnak Corey azon állításaihoz, mely szerint három "20 év és vissza programban" szolgált több titkos űrprogram keretében.

A Teresa Yanaros által készített interjúban Stacy elmondja, hogyan találkozott először Corey-val 1990-ben, és beszél azon eseményekről, melyek 1993-ban történt házasságkötésükig vezettek. Elöljáróban röviden arról, hogy miről is beszélt. Élénk leírást adott egy UFO incidensről, amit Corey-val és más tanúkkal együtt látott, köztük egy pilótával, aki megerősítette, hogy az UFO-k nem repülőgépek voltak.

Stacy feltárta, hogy Corey már a házasságuk elején elmondta, hogy emlékszik, hogy egy "20 év és vissza" titkos űrprogramban szolgált. Ez azért fontos, mert Corey beszámolt arról, hogy amikor 2007-ből visszaérkezett 1986-ba az időben és 16 éves lett újra, az USA Haditengerészete által létrehozott Solar Warden programban szerzett tapasztalatainak többségére jól emlékezett.

Stacy elmondja, hogy miután házasságot kötöttek, Corey az információs technológiai iparágban folytatta, hogy életüket megalapozza, ahol évente több mint 100 000 dollárt keresett. Ez alátámasztja Corey vallomását, miszerint nagyon sikeres volt az informatikai karrierjében, mielőtt nyilvánosságra hozta állításait. Az önéletrajza elérhető online, és számos céget felsorol, ahol informatikusként dolgozott, amit azok is megerősíthetnek, akik állításait vizsgálják.

http
Stacy beszámol arról, hogy 2013-ban a "normális életük," amit maguk és két gyermekük számára megalapoztak, drasztikusan megváltozott. Corey balesetet szenvedett, melynek következtében levált a retinája, amely műtétet igényelt. A műtét után Corey "teljes visszaemlékezést" tapasztalt meg, ahol a "20 év és vissza" szolgálat mellett, melyet a haditengerészet Solar Warden programjában töltött, két további "20 év és vissza" szolgálatot is képes lett felidézni olyan űrprogramokban, amelyeknek sokkal sötétebbek szándékaik voltak.

Corey emlékei nagyon tragikusnak bizonyultak, mert emlékezett azokra a rettenetes dolgokra, amelyeket kénytelen volt megtenni egy "elfogó és kihallgató programban," amelynek földönkívüliekhez is köze volt. Stacy azt mondja, hogy a visszanyert emlékei annyira megviselték Corey-t, hogy öngyilkosságot követett el.

Ez volt az, amikor Corey arról beszélt, hogy találkozott a Maja Titkos Űrprogramban dolgozó személyzettel, akik segítettek neki felépülni ezekből az emlékekből. Stacy részletesen leírja azt az éjszakát, amikor megtörtént a találkozás Duplexben, a texasi otthonukban. Besétált a találkozóra és látta azt. Leírja, ahogy felemelte a kezét és azt mondja: "Én ezt nem látom, nem akarom látni," majd megfordult és kiment.

Másnap reggel eszébe jutott, hogy valami furcsa történt aznap éjjel, és megkérdezte erről Corey-t. Beszélt neki az incidensről, és akkor eszébe jutott, hogy mi történt. Stacy szemtanúként tett beszámolója a Maja Titkos Űrprogram személyzetéről, akik segítséget nyújtottak Corey-nak igen jelentős, mert azt mutatja, hogy Corey nem hallucinál és nem találja ki a történeteit a majákkal, a titkos űrprogramokkal és a földönkívüli látogatókkal való találkozásairól.


Stacy olyan fizikai bizonyítékokról is beszél, amikor egy űrhajó szállt le a texasi kertjükben, és elrabolták / elvitték Corey-t. Elmondja, hogy fizikai bizonyítékot látott, hogy jármű szállt le, amelynek háromszög alakú leszállótalpai voltak, és lábnyomok vezettek oda és onnan, ahol a jármű leszállt.

Stacy fizikai bizonyítékokról szóló szemtanúi beszámolója, amely a hátsó udvarban történt valamiféle leszállást tanúsít, megerősíti Corey azon állítását, hogy rendszeresen elrabolta / elvitte az amerikai légierő egyik titkos űrprogramja, hogy megvizsgálja azon állításait, miszerint egy "20 év és vissza" programban szolgált egy állítólagos amerikai haditengerészeti űrprogramban, melyet Solar Wardennek hívnak.

Stacy Goode szemtanúi tanúvallomása egyben nagyon fontos lehet mindazok számára, akik Corey Goode titkos űrprogrammal kapcsolatos állításait vizsgálják, mert nagyon hiteles és akár egy bíróság előtt is megállja a helyét. Közvetlen tapasztalatai bizonyítják, hogy Corey nem kitalálja a történeteit, és hogy belökték őt a rivaldafénybe, miután akaratlanul elárulták mások, akik nem tartották tiszteletben a névtelenségre vonatkozó kívánságát.

Corey Goode állításait már 2015 márciusától vizsgálom, és mindeddig semmilyen hiteles bizonyítékot nem találtam arra, hogy a történeteit kitalálja. Éppen ellenkezőleg, nagyon következetes, őszinte és hiteles szemtanúnak tartom azon rendkívüli eseményekkel kapcsolatban, amelyeket kiszivárgott dokumentumok, több másik informátor vallomása és közvetett bizonyítékok támasztanak alá. Stacy szemtanúi vallomása komoly megfontolást igényel mindazok részéről, aki még mindig bizonytalanok Goode titkos űrprogrammal kapcsolatban elhangzott állításainak valódiságát illetően.

Exopolitics

A világ egyik legveszélyesebb hobbiját űzi ez a fotós, de hajlandó érte kockára tenni az életét is

$
0
0
Clark Little bármit hajlandó kockáztatni. A profi fotós nem fél a Föld legnagyobb hullámaitól sem, hogy megragadja azok szépségét.

Little Oahu északi partján, Hawaiin fordul meg legtöbbször, ahol a szörfözés gyakori esemény. Már hozzászokott, hogy a hullámok dobálják és egyáltalán nem kímélik, de az általa rögzített képeket látva nem csak szerinte, hanem mások szerint is megéri.

Little az egyik videójában elmondja, hogy egyáltalán nem úgy nőtt fel, hogy képeket készít. Egy napon azonban a felesége néhány új falra akasztható képpel állított haza, amelyek a Waimea partszakaszon készült fotók voltak.

Ekkor gondolta úgy, hogy megpróbálja megismételni a képeket, ezért házilag összeszerelt egy vízálló kamerát és munkának látott. Évekkel később ő lett az egyik legismertebb hullámfotós a világon.


Kínában bemutatták a világ első sín nélkül közlekedő villamosát

$
0
0
A városi tömegközlekedési rendszerek általában villamosokra és buszokra támaszkodnak. De mi volna, ha a kettő kombinálható lenne? A kínai CRRC Zhuzhou Locomotive vállalat nemrégiben debütált egy sín nélküli villamossal, amely megkönnyíti a közlekedést és csökkenti a károsanyag-kibocsátást a városi központokban. Az Autonomous Rail Transit (ART) érzékelőket használ a láthatatlan sávok mentén való haladáshoz a városi utcákon.

A városok utcáin futó sínek ezzel lassan a múlt emlékei lehetnek, ha az ART-vel minden jól megy, amit nemrég mutattak be a kínai Hunan tartományban található Zhuzhou városban, ahol jelenleg a villamos próbaüzeme folyik.


Az ART a világ első sín nélküli villamosa. Az érzékelő technológia lehetővé teszi az ART számára, hogy könnyen haladjon az utakon a vezető rendszert követve. A szenzorok az információkat visszaküldik a villamos központi vezérlőegységének, hogy könnyebben haladhasson.

Több mint 300 ember utazhat az ART-n, amely három kocsiból áll, de ötre is kibővíthető. Gumi kerekei vannak műanyag központi résszel. Az ART elektromos árammal működik, így nincs szén-dioxid kibocsátása. A villamos hossza 31 méter, utazási sebessége mintegy 70 kilométer óránként, és haladás közben gyakorlatilag egy virtuális sínt követ, amelyet a szenzorok érzékelnek.


A CRRC Zhuzhou Locomotive az elmúlt négy évben már tesztelte az ART technológiát, de a sín nélküli villamos végül készen áll arra, hogy 2018-ban kigördüljön az utakra. A cég elektromos mozdonyok széles skálájával büszkélkedhet. Egyik kocsijuk elnyerte a Legjobb Új Energia Mozdony címet a berlini nemzetközi vasúti közlekedési technológiai kiállításon. (1)

(1) - http://www.crrcgc.cc/zjen

Összeesküvés - A hidegháború fenyegető réme

$
0
0
Csaknem negyven éven át a világ csupán pár órányira volt a teljes megsemmisüléstől, hiszen az USA, Oroszország és Kína egy dermesztő patthelyzetben álltak egymással.

Hihetetlen módon vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy az egész hidegháborút egy ember, Rinehart Gahlen hazugságai okozták, aki a keleti blokk német hadseregének hírszerzési vezetője volt. Egy titkos egyezség keretében sikerült felajánlania az amerikaiaknak a saját kémhálózatát, és olyan információkat adott át nekik, amit hallani szerettek volna, függetlenül attól, hogy azok igazak voltak vagy sem. És amikor elmondta nekik, hogy a Szovjetunió több tucat nukleáris rakétát gyártott, az amerikaiak ugyanezt tették.

A hivatalos történelem azt tanítja, hogy az USA 1962-ben állt ahhoz a legközelebb, hogy használja ezeket a fegyvereket a kubai rakétaválság idején. De sokan azt állítják, hogy a világ hat évvel később sokkal közelebb került az Armageddonhoz, amikor egy szovjet tengeralattjáró, a K-129 megpróbált rakétát indítani Hawaiin.

Úgy vélik, hogy a tengeralattjárót a KGB tagjai térítették el parancsnokuk, Jurij Andropov utasítására, aki be akarta csapni az USA-t, hogy azt higgyék, hogy nem a Szovjetunió, hanem a kommunista Kína támadta meg őket. A világot a tengeralattjáró kapitányának utolsó pillanatban végrehajtott tette mentette meg.

Egy összeesküvés-elmélet szerint az olasz miniszterelnököt, Aldo Morot nem kommunista forradalmárok gyilkolták meg, ahogy azt a történelemkönyvek állítják, hanem a NATO által a 2. Világháború végén létrehozott baljós föld alatti hadsereg, a Gladio.


Mit taníthat nekünk az életről az a szerzetes, aki egy halott emberért imádkozik egy vasútállomáson?

$
0
0
Tudjuk, hogy életünk csak egy röpke kifejeződése a végtelennek, de az életben kevés olyan példa van, amely segíti ennek a ténynek a mély megértését.

Amikor egy szerzetes egy öregembert talált, aki összegörnyedve ült a padon egy kínai vasútállomáson, megállt és imádkozott, majd meghajolt előtte. Tisztelte ezt az embert, aki természetes okokból halt meg, miközben egy vonatra várt, ami olyan sok igazságot mutat meg nekünk, hogy ha csak leülnénk és a képekre összpontosítanánk, akkor lehet, hogy könnyeznénk az alázattól és a felismeréstől.

Sírhatnánk örömünkben, hogy van egy újabb napunk, amely ránk vár és megtehetünk bármit. Van még egy pillanatunk, hogy elérjük a céljainkat, vagy hogy meglátogassunk valakit, akit szeretünk.

A fizikai valóság ideiglenes természetét látva rájöhetünk, hogy túl nagy nyomást gyakorlunk önmagunkra, hogy fiatalok, gyönyörűek, okosak és sikeresek legyünk. Amikor eljön a mi időnk, akkor már nincs mit tenni. De vajon mit tettünk azért, hogy ez az utazás szívbemarkolóbb vagy értelmesebb legyen?

A fotós, aki a képeket készítette, a következőket mondta el:

"Emlékszem jól, hogy november 25-én körülbelül délután 5 óra volt. Éppen befejeztem a nyugdíjba vonuló katonák fotózását, akiket bajtársaik búcsúztattak a vasútállomáson. Kifele menet hallottam, hogy valaki kiabál a sarokból, és röviddel ezután rengeteg ember gyűlt össze. A hang felé futottam, és eljutottam a tömeg elejére, és egy öregembert találtam a padon. Amikor felemeltem a fényképezőgépemet, egy szerzetes lépett ki a tömegből és a halott ember felé indult. A szerzetes lehajolt, hogy megfogja az öregember kezét, és elkezdett szentírásokat énekelni. Rögtön fotózni kezdtem. Egy perccel később jött a rendőrség és lezárta a területet. Miután a szerzetes befejezte a szertartást, meghajolt az idős ember felé és gyorsan eltűnt a többi elfoglalt utas között."

A szerzetes megjelenik és eltűnik, ahogyan átmeneti életünk is teszi. Megáldja az élet és halál ciklusát, majd egyszerűen továbbhalad.


A buddhisták számára azonban a halál nem az élet vége. Ez csak a test vége, melyben élünk ebben a konkrét inkarnációban. Az életünkben felhalmozódott szokásaink és karmáink alapján egy másik formát is felvehetünk.

Ahová megszületik egy ember, az a buddhista ember szemszögéből nézve a múltjának eredménye és a pozitív és negatív tettek felhalmozódása, valamint az ezen tettekből eredő karma (ok és okozat) következménye.

Hová fog ez az ember kerülni a következő megtestesült utazása során? Hová megyünk mindannyian? Azzal, hogy megtisztelte a halott embert a vasútállomáson, ez a szerzetes mindannyiunkat megáldott a saját utunkon, melyet éppen most járunk az Univerzumon keresztül.

Ahogy Leonardo Da Vinci írta egyszer a jegyzetfüzetébe: "Csakúgy, mint egy jól eltöltött nap után egy boldog alvás jöhet, egy jól eltöltött élet boldog halált hozhat."



Az Új Selyemút és az átalakuló globális hatalmi viszonyok

$
0
0
A Selyemút egy történelmi fogalom, amely a középkor előtti időkre nyúlik vissza. Ez a kiterjedt kereskedelmi és gazdasági rendszer kapcsolta össze Kínát Dél-Ázsiával, a Közel-Kelettel és nem utolsó sorban Európával. Az Új Selyemút azonban már tengeri összeköttetést is próbál biztosítani valamennyi földrész között, melybe beletartozik Dél-Amerika, Ausztrália, Indonézia és az egész Távol-Kelet. A projekt mögötti alapvető elgondolás szerint, ha a világon szembenálló felek háborúk helyett közös programok kidolgozásába kezdenek, azzal sikerül megszüntetni a kialakult konfliktusokat és ahelyett, hogy a különböző népek egymást gyilkolnák, közelebb kerülnek a nemzetek, és ezzel véget érhet a katonai és gazdasági szembenállás.

http

"Senki sem élné túl" - mondta Putyin Oliver Stone-nak egy Oroszország és Amerika közötti "forró háborúról"

$
0
0
Egyetlen ország sem élné túl a Földön, ha a világ legerősebb atomállamai elszabadítanák az atomfegyvereiket, mondta Vlagyimir Putyin. Megjegyzései az Oliver Stone amerikai filmrendezővel folytatott interjú sorozatban hangzanak el.

Az a kérdés, hogy az emberi faj túlélne-e egy potenciális globális nukleáris háborút, már generációk óta kínozza az emberek gondolatait, sőt Stone azon töprengett, hogy az orosz elnök szerint vajon az Egyesült Államok győzedelmeskedne-e, ha kitörne egy ilyen konfliktus.

"Egy forró háborúban az Egyesült Államok lenne a domináns?" - kérdezte az merikai rendező az orosz elnököt.

"Nem hiszem, hogy bárki túlélne egy ilyen konfliktust," - válaszolta Putyin a vele készült dokumentum interjú sorozat rövid előzetesében, amelyet jövő héten sugároznak.

http
Putyin maga bizonyítja be a dokumentumfilmben, hogy rajta tartja a kezét Oroszország katonai stratégiáján és taktikáján. Az előzetesben Stone és Putyin látható abban a szobában, ahol az orosz vezető azt demonstrálta, hogy a szíria katonai színpadon játszódó fejlemények irányítása az ő kezeiben összpontosul.

"A pilóta azt mondja, hogy újabb kísérletet tesz majd," - mondja Putyin az amerikai rendezőnek, miközben élő közvetítést mutat egy okostelefonon egy orosz katonai sugárhajtású repülőgépről.

Stone ezt követően megkérdezi, hogy van-e "bármilyen remény a változásra" az amerikai-orosz kapcsolatokban, amelyről mindkét ország elismerte, hogy a hidegháború óta a legalacsonyabb szintre süllyedt.

"Mindig van remény. Egészen addig, amíg el nem visznek minket a temetőbe és el nem temetnek," - válaszolta Putyin.

http
Az előzetes mellett az interjú két különböző része is felkerült az internetre, melyek érintik az Oroszország-NATO kapcsolatot, és az orosz elnök ellen elkövetett számos gyilkossági kísérletet.

A NATO-t az amerikai külpolitika eszközének nevezte Putyin, és szerinte a szövetség tagjai elkerülhetetlenül az Egyesült Államk "vazallusaivá" válnak.

"Ha egy ország NATO taggá válik, nehéz ellenállni az Egyesült Államok nyomásának. És hirtelen bármely fegyverrendszer elhelyezhető ebben az országban. Egy ballisztikus rakétarendszer, új katonai bázisok és szükség esetén új támadó rendszerek," - magyarázta Putyin.

Putyin azt mondja, hogy Oroszország arra kényszerül, hogy ellenintézkedéseket hajtson végre az egyre növekvő NATO fenyegetés és a fegyveres katonai egységek telepítése miatt Oroszország határain.

"Rakéta rendszereinkkel olyan létesítményeket kell célba vennünk, amelyek fenyegetnek minket. A helyzet egyre feszültebbé válik," - mondta Putyin.

http
Az interjú harmadik részletében Stone azt állítja, hogy hiteles információkkal rendelkezik arról, hogy az orosz vezető legalább öt gyilkossági kísérletet élt túl, amelyeket Putyin sejtett és sikeresen meghiúsította azokat a biztonsági csapata.

"Én végzem a munkámat és a biztonsági tisztek is teszik a saját dolgukat, és eddig még sikeresen teljesítenek," - mondta Putyin hozzátéve: "Bízom bennük."

Egy orosz közmondásra emlékeztetve Putyin azt mondta, hogy "azok, akiket fel akarnak akasztani, nem fognak megfulladni."

"Mi az ön sorsa, tudja?" - kérdezte Stone.

"Csak Isten ismeri a sorsunkat - az önét és az enyémet," - válaszolta az elnök.

"Egy nap mindegyikünkkel meg fog történni. A kérdés az, hogy mit fogunk elérni addigra ebben az átmeneti világban, és hogy élveztük-e az életünket?"

rt


Több billió dollár értékű arany áll rendelkezésre, hogy segítsen a bolygón

$
0
0
Ezen a szombaton a Fehér Sárkány Társaság küldöttsége, köztük e sorok írója a Salamon-szigeteken lévő Bougainville felé indul, hogy találkozzon II David Peii királlyal, hogy megvitassák, hogyan lehet újra megnyitni a Panguna bányát, amely mintegy 170 billió dollár értékű aranyat és rezet tartalmaz. Ezen túlmenően hat másik bányahely áll David király és a szigeten élő nép irányítása alatt, ami azt jelenti, hogy sok száz billió dollárnyi fém érhető el a Föld bolygó és élőlényeinek javára.

Az OECD által fejlesztésre fordított teljes pénzösszeg 2016-ban 142,6 milliárd dollár volt, tehát ha a hat bánya egyikében található gazdagságnak csak egy kis részét használnák fel, legalább tízszer annyi pénz állna rendelkezésre, mint amennyit most költenek, hogy segítséget kapjanak a szegények és hogy megvédhető legyen a környezet.

A Panguna bányát a Rothschild irányította Rio Tinto cég fejlesztette. Azonban a helyiek, akik a bánya által okozott szennyezés és a tulajdonosok pocsék bánásmódja miatt dühösek lettek, egy hosszú ellenállási harc után átvették az irányítást. David király képviselői azt is állítják, hogy a bánya Rothschild tulajdonosai az egész sziget megsemmisítésére törekedtek azáltal, hogy kitermelik az ásványi vagyonát. Biztosak lehetünk abban, hogy a Rothschildok a múltjuk alapján ítélve nem azt tervezték, hogy a bolygót segítik abból a pénzből, amire itt számítottak.

A Rio Tinto képviselői nem válaszoltak a Fehér Sárkány Társaság több kísérletére, hogy kapcsolatba lépjenek velük. Ha nem születik megegyezés a Rothschildokkal, akkor a FST szükség esetén a világ hadseregeit fogja használni, hogy segítse David királyt az arany és egyéb fémek környezetbarát módon történő rendelkezésre bocsátásában a bolygó számára.


Az egyik elképzelés az, hogy a meddő bányákat használják új földek létrehozására az élőlények számára, így a bányászat szigetre gyakorolt hatása az lenne, hogy több helyet teremtenek az élőlényeknek, mint amennyi korábban rendelkezésre állt. A FST bővebben be fog számolni a helyzetről a szigetre tervezett június 10-14-i látogatást követően.

Mindenesetre a kazár maffia az utóbbi hónapokban elképesztő vereségsorozatot szenvedett el, ahogy a bolygót irányító hálózatuk egyre láthatóbb módon omlik össze.

A legfontosabb, de ami a világ nagy része előtt még mindig rejtve van az, hogy a kazárok kifogynak az aranyból, és a világ többi része már nem fogadja el a papírjaikat, melyek mögött nincs semmi más, csak egy gyorsan elpárologó csoporttudat ellenőrzési mechanizmus.

A kazár kísérletek, hogy aranyat szerezzenek Indonéziában, Japánban, a Fülöp-szigeteken és Ázsiában, mindenhol falakba ütköznek, értett egyet több forrás.

A múlt héten a Citibank képviselői és az indonéz amerikai nagykövet, Joseph Donovan megígérte Joko Widodo indonéz elnöknek, hogy Indonézia összes külföldi adósságát eltörlik 12500 tonna aranyért cserébe, de üres kézzel távoztak, a Fehér Sárkány Társaság indonéz forrásai szerint.

A FST forrásai hozzátették: "Johor, Nyugat-Malajzia szultánja részt vesz abban a kísérletben, hogy aranyat zsákmányoljanak Jakartától. Azt állítja, hogy az arany a királyi családjához tartozik, és ez jogot ad arra, hogy visszavegye Indonéziától, ahol az elmúlt 70 év során tárolták. Johor szultán ezen állítása azt jelentené, hogy ez része lehet azon fedezeti aranyszámláknak, melyekben az ázsiai királyi családok helyezték letétbe aranyukat Indonéziában, és Soekarnot bízták meg az M1 (aki az arany felett rendelkezik) feladatával."

Soekarnot, valamint az Egyesült Államok elnökét John F. Kennedyt a kazárok ölték meg annak érdekében, hogy véget vessenek azon erőfeszítéseiknek, hogy ezt az aranyat a bolygó javára használják (feltételezzük, hogy olvasóink ismerik ennek történetét). Most az arany betétesek bosszút állnak.

Az indonéz FST forrás hozzáteszi, hogy "Van egy erős érzésem, hogy a malajziai miniszterelnök Najib Razak valahogy részt vesz ebben, hiszen a kazár maffia tagja."

A kazárok még mindig terrorista támadásokat hajtanak végre Londonban, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és a világ más részein annak érdekében, hogy aranyat erőszakoljanak ki, de szisztematikusan elszigetelik őket.

A legmagasabb szintű kazár maffia szolga Bilderberg találkozó, amely csupán június 4-én zárult, a vesztesek találkozója volt a Föld bolygóért folytatott csatában. A David Rockefeller halála óta rendezett első találkozón a Rockefeller ügynök Henry Kissinger folytatta azon törekvését, hogy a Föld bolygó új, titkos uralkodójává váljon. Azonban az arany és Rockefeller támogatása nélkül Kissinger csak egy leeresztett légzsák.

A Rothschildok azon törekvése, hogy teljes mértékben irányítsák a bolygót Rockefeller halálát követően, szintén hatalmas csapást szenvedett el, amikor Donald Trump amerikai elnök kilépett a párizsi klímamegállapodásból. "Trump abból a célból lépett ki a párizsi megállapodásból, hogy megakadályozza a szénkereskedelmet, és hogy a Rothschildok globális felmelegedési csalását nyilvánvalóvá tegye," - magyarázták Pentagon források.

Szintén a Trump rezsimen belül "a cionista-globalista Goldman frakció, amelyet a korábbi Goldman barát Gary Cohn és Jared Kushner vezetett, kiszorultak a párizsi kilépést követően, ahogy Trump megtisztítja a házat," - tették hozzá.

A kazár maffia Bush frakciója is "teljes pánik módban" van, mivel egyre több bűnüket tárják fel, teszik hozzá a források. A múlt héten a Pentagon forrásai azt mondták, hogy Bush bérgyilkosa ölte meg az egyik korábbi panamai elnököt, Manuel Noriegát, hogy "megakadályozzák, hogy napvilágra kerüljön a CIA kábítószer kereskedelme és korrupciója."

Vannak olyan irányú lépések is, hogy letartóztassák a legfelső neokonzervatív Bush ügynököket, mint például David Petraeust, az NSA korábbi főnökét Mike Hayden-t, és kivonják a forgalomból majd letartóztassák az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót, H. McMastert. A vád az lesz ellenük, hogy illegálisan kaptak és szivárogtattak ki információkat, a források szerint.

A Rockefeller/Bush/Clinton amerikai kazár maffia család legfontosabb csatlósai még mindig küzdenek, hogy elkerüljék a börtönt, de egyértelműen elveszítik Washington D.C.-ben a hatalmi harcot.

Vietnami források szerint hatalmas küzdelem zajlik Kínában is. A küzdelem Wang Qishan-t érinti, aki valójában a kínai hatalmi rendszerben a 2. számú ember és a legfelsőbb Rothschild ügynök Kínában.

https://www.forbes.com/sites/nathanvardi/2017/04/25/chinese-fugitive-guo-wengui-lost-500-million-in-ubs-margin-call/amp/

A titokzatos férfi Guo Wengui, akit a közelmúltban Jacob Rothschilddal és a dalai lámával fényképeztek, és aki láthatóan most Trump tengerparti Mar A Largo üdülőhelyén található Floridában, bemutatott egy videót (amelyet gyorsan eltávolítottak az internetről) azt állítva, hogy Wangnak "hatalmas kapcsolatai vannak a Koponya és Csontok társasággal és a szabadkőművesekkel," - mondták a források.


Ha Wang miniszterelnök lesz, és a hivatalos 2-es számú ember a 19. Kínai Kommunista Párt kongresszusán idén ősszel "akkor a kínai elnök Hszi Csin-ping halott," - a források szerint.

Wang hatalma óriási pénzösszegekből származik, amelyeket a közelmúltban titokzatos módon szerzett és szórt szét maga körül, mondják.

Ugyanazon források, akiknek magas szintű hírszerzési információkhoz van hozzáférésük azt mondják, hogy Hszi Csin-ping "nagyon veszélyes helyzetben van.""Megpróbálhatja tovább folytatni a kommunista uralmat, és ebben az esetben más érdekcsoportok megpróbálhatnak megszabadulni tőle, mielőtt hivatali ideje véget ér," a források szerint, "vagy ha nem, akkor véget vethet a kommunizmusnak, ahogy a szovjetek tették a 90-es években."

Ugyanezek a források azt mondják, hogy egy másik vezető kínai dezertőr, Ling Jihua "több információt adott meg az Egyesült Államoknak tengeralattjárókról, nukleáris kódokról stb.", mert ellenzi a Rothschildok által irányított Wangot.

https://www.theguardian.com/world/2016/feb/12/state-secrets-or-golf-secrets-murky-case-of-ling-wancheng-tests-china-us-ties

Még ha ezek a források tévednek is, kétségtelen, hogy a kínai helyzet továbbra is kavarogni fog a felszín alatt mostantól a nyár közepéig, miközben megpróbálják megválasztani a következő politikai bizottságot, amelyet ősszel hivatalosan bejelentenek.

Szintén változások vannak Európában, ahogy a legmagasabb szintű kazár gengszter Angela Merkel német kancellár, valamint a Rothchild szolga Emmanuel Macron francia elnök felismerik a Trump rezsim által bejelentett helyzet következményeit, miszerint már nem védik meg őket Oroszországtól. Az eredmény a kezdeti francia és német puffogás után az lett, hogy hirtelen mindkét ország Oroszország kedvében akar járni.

A Közel-Keleten is zajlik valamiféle szakadás, ahol Egyiptom, Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek hirtelen beszüntették kapcsolataikat Katarral. Katarban található az Al Jazeera hírhálózat és hatalmas amerikai légibázissal rendelkezik. A katari sejk Tamim bin Hamad Al-Thani látszólag eltért a hivatalos kazár vonaltól a Közel-Keleten, miközben szép dolgokat mond Iránról, a Hamaszról és a Hezbollahról, valamint Izraelről. A szaúdiak most Katart hibáztatják a Daesh miatt.

http://www.arabnews.com/node/1104556/saudi-arabia


A valóságban a küzdelem szinte biztosan azzal függ össze, hogy Katar egyezségre jutott egy csővezetékről Oroszországgal és a szíriaiakkal, hogy gázt exportáljanak, míg a szaúdiak nem.

Mindezek eredmény az, hogy a szaúdiak most rohannak, hogy Oroszország kedvében járjanak. Eddig úgy tűnik, hogy az oroszok meghívták őket, hogy a pénzüket a távoli sarkvidéki régiókban költsék el.

http://tass.com/economy/949691

Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könyvsorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.

Az "azonnal újratölthető" akkumulátor rossz hír a benzinfaló autók számára

$
0
0
Az elektromos autók töltése továbbra is akadályt jelent néhány ember számára, különösen olyan területeken, ahol nincs töltő infrastruktúra. De a Purdue Egyetem kutatói által kifejlesztett új akkumulátor technika teljesen megváltoztathatja ezt.

Azonnal újratölthető akkumulátort terveztek, amely lehetővé tenné az elektromos járművek feltöltését nagyjából ugyanannyi idő alatt, mint amennyi ma a benzin tankolásához szükséges.

A kutatók olyan áramlási elemeket fejlesztettek ki, amelyek önmagukban nem egyedülállóak, de a Purdue tudósai eltávolították az akkumulátor membránjait, amit eddig senki más nem tett. Az akkumulátorok membránjai idővel lebomlanak, így az új akkumulátor technológia hosszabb élettartamot és költségcsökkentést tesz lehetővé. Ez az újratölthető akkumulátor lehet egy fordulópont az elektromos autók számára.


A Purdue energiatároló technológiájára támaszkodva az elektromos autók tulajdonosai a töltőállmoáson nem benzinnel, hanem folyékony elektrolitokkal töltenék fel a járműveiket. Az elhasznált akkumulátor folyadékokat pedig össze lehet gyűjteni és egy nap- vagy szélerőmű segítségével újra lehet tölteni.

A földi, légköri és bolygó tudományok professzora, John Cushman azt mondta egy nyilatkozatában: "A kőolaj finomítása helyett a finomítók újrahasznosítanák az elhasznált elektrolitokat, és ahelyett, hogy benzint adnának el, a töltőállomások víz és etanol vagy metanol oldatként adagolnának folyékony elektrolitot a járművek meghajtására. Úgy gondoljuk, hogy technológiánk majdnem alkalmas a jelenlegi föld alatti csővezeték, vasúti és teherautó rendszerekhez, benzinkutak és finomítók nagy részéhez."

Azt mondják, hogy az azonnal újratölthető módszerük megfizethető, biztonságos és környezetbarát.

Cushman nemrég mutatta be a találmányt az International Society for Porous Media 9. nemzetközi konferenciáján Hollandiában. Két másik Purdue kutatóval létrehozták az IFBattery nevű vállalatot, hogy technológiájukat kereskedelmi forgalomba hozzák. Cushman azt mondta, hogy finanszírozókat keresnek nagyméretű prototípusok kifejlesztéséhez, és gyártó partnerek után kutatnak. (1)

http
(1) - https://whova.com/embedded/subsession/icpma_201705/177114/177119/

Purdue

Kínában bekapcsolták a világ legnagyobb úszó napelemes erőművét

$
0
0
Az Egyesült Államok éppen kivonult a múlt héten a párizsi klímamegállapodásból, miközben Kína a világ legnagyobb úszó naperőművét helyezte üzembe, megerősítve ezzel státuszát, mint a legjelentősebb napenergia termelő ország a Földön.

Kína keleti Anhuj tartományában, Huainan szénkitermelő városában található az új erőmű, melynek kapacitása 40 megawatt, ami elegendő több mint 30000 otthon ellátásához, a Sungrow Power Supply cég adatai szerint, amely megépítette a létesítményt.

Annak ellenére, hogy Kína az erősen szennyezett levegő és a vastag szmog felhők miatt került a nem is olyan távoli múltban a figyelem középpontjába, az ország egyre inkább a tiszta, megújuló energiaforrásokba fektet be. Az elmúlt években a kínai vállalatok számtalan szél-, víz- és naperőművet építettek fel az ország egész területén, de a lebegő Huainan-i erőművel Kína egy elkötelezettséget vállalt arra, hogy teljesen új szintre emeli a környezet megtisztítását.

A tavalyi év végére Kína 77,42 gigawatt napenergiát termelt, többet, mint a világ bármely más országa, és kétszeresét, mint amennyit 2015-ben állított elő. Az Országos Energiaügyi Igazgatóság szerint Kína energiafelhasználásának ma már 11% -a megújuló. Kína reméli, hogy 2030-ra ezt a számot legalább 20%-ra növelik, ami a párizsi megállapodás egyik célja.

A Világgazdasági Fórum szerint az úszó napelemes technológia már csaknem egy évtizede létezik, és javítja a hagyományos napenergia gazdaságok üzemelését. A víz lehűti a napelemeket, így hatékonyabban működik, míg a panelek nem foglalnak el értékes helyet a szárazföldön.

http
A Huainan naperőmű valójában egy elárasztott terület felett úszik, amelyet egyszer szénbányászatra használtak.

Kína nem először épít ilyen létesítményt, de a Huainan erőmű mérete meghaladja az összes korábbiét.

A tavalyi év elején a legnagyobb úszó naperőmű Londonon környékén volt, amely csupán 6 megawattot termelt. (1)

A Sungrow nem adta meg az új üzem pontos méretét, de a becslések szerint legalább duplája a korábbi legnagyobb erőműnek, melyet a Xinyi Solar épített tavaly Huainan-ban.

A világ legnagyobb energiafogyasztójaként Kína, amely főként a szénre támaszkodik, gyakran küzd a környezetszennyezéssel, de az ország ma már csodálatos munkát végez, hogy felelősséget vállaljon a hatalmas környezeti terhelésért. A Huainan erőmű az elkövetkező években az új fenntarthatósági projektek közé fog tartozni.

Ez év elejére egy hatalmas szárazföldi naperőművet építettek Csinghaj tartományban, amely 27 négyzetkilométeren terül el, amely akár 200 ezer otthon áramellátását is képes biztosítani. Közben Ninghszia tartományban egy 6 millió panelből álló napenergia gazdaság épül fel, amelyről azt ígérik, hogy a világ legnagyobb erőműve lesz, amikor elkészül. (2)

Úgy néz ki, hogy a világ többi részének igyekeznie kell, ha fel akar zárkózni.

(1) - https://www.theguardian.com/environment/2016/feb/29/worlds-biggest-floating-solar-farm
(2) - http://shanghaiist.com/2017/06/06/worlds-largest-floating-solar-energy-farm.php

"Nagy szemű lényeket vittek" - Egy újonnan előkerült felvételből kiderül, hogy mit látott a helyettes seriff Roswellben

$
0
0
1947 júliusában Jess Slaughter seriff és Charles Fogus helyettes seriff együtt utazott, hogy felvegyenek egy foglyot, amikor rendőrségi rádiójukon jelentést hallottak egy lezuhant repülőgépről.

A két férfi, akik Roswellbe, Új-Mexikóba tartottak úgy döntöttek, hogy vizsgálódnak egy kicsit, amikor belebotlottak a történelem egyik leghíresebb UFO incidensének helyszínébe.

Míg az amerikai hadsereg régóta azt állítja, hogy a lezuhant objektum pusztán egy időjárási léggömb volt, az összeesküvés teoretikusok úgy vélik, hogy a helyszínen legalább egy idegen jármű zuhant le, és földönkívülieket is találtak.

"Az UFO-k ma - 70 évnyi hazugság, félretájékoztatás és kormányzati eltussolás" című újonnan megjelent könyvben Fogus feltárja, hogy látott egy lezuhant csészealjat és szemtanúja volt annak, ahogy a katonai személyzet földönkívüliek testét viszi el a helyszínről. (1)

Ez az első alkalom, hogy nyilatkozatát közzétették.

Az interjúban elmondja, hogy egy repülő csészealj zuhant egy folyómeder oldalába, amely mintegy 30 méter átmérőjű volt.

A jelenetet leírva elmondta: "Amikor odaértünk, a hely tele volt katonákkal. Nagy szemű lényeket vittek."

"A testük legalább 1,5 méter magas volt. Néhánynak közülük láttam a lábát. Úgy nézett ki, mint a mi lábunk.

A bőrük barnás színű volt... Olyan, mintha túl sokáig lettek volna napon.

Körülbelül 300 vagy 400 katona volt ott.

Láttuk, ahogy kiszabadítják a holttesteket, majd kivitték a kanyonból fel egy teherautóra... Vontató teherautókra rakták, vagyis felhúzták őket."

Fogus azt is elárulta, hogy a lényeknek olyan nagy szemük volt, mint amit a tévében lehet látni.

Elmondta, hogy körülbelül 20 perc múlva közölték velük, hogy hagyják el a helyszínt, így folytatták útjukat, hogy begyűjtsék a rabot.


Amikor megkérdezték, hogy mit gondol, mit látott, azt mondta: "Az Atya nem csak ezt a bolygót teremtette ... Mindet ő csinálta. És ezeket a lényeket ezekre a bolygókra helyezte, ahogy bennünket ide. Ők okosabbak, mint mi vagyunk."

"Ők eljuthatnak onnan ide, de mi nem mehetünk el innen oda." (2)

Deanna Short Los Angeles-i magánnyomozó készítette az interjút Fogus helyettes seriffel, majd ezt követően ellenőrizte a tényeket.



(1) - https://www.amazon.com/UFOs-TODAY-Misinformation-Government-Cover-Up/dp/
(2) - http://www.mirror.co.uk/news/weird-news/new-witness-to-roswell-ufo-10545902?serv

Észtországból Finnországba mindössze 8 perc alatt - A Hyperloop One bemutatta 9 javasolt európai útvonalát

$
0
0
A Hyperloop One bemutatta az Európa-szerte tervezett futurisztikus nagysebességű utazások kilenc lehetséges útvonalát, beleértve egy 90 kilométeres utat a Balti-tengeren, amely Észtországot kötné össze Finnországgal, és ami mindössze nyolc percet venne igénybe.

A Hyperloop One ambiciózus projektjét kedden mutatták be a Vision for Europe nevű eseményen Amszterdamban. (1)

A javasolt útvonalak több mint 5000 kilométert jelentenek, és a Hyperloop One nyilatkozata szerint több mint 75 millió embert kötnének össze 44 városban. (2)

A kilenc elődöntőst több mint 2.600 pályaműből választották ki a technikai megvalósíthatóságuk és gazdasági életképességük alapján.

A felsorolt útvonalak közül több halad vízen keresztül, köztük a javasolt Hyperloop út Tallinnból Helsinkibe, amely 90 kilométert jelent nyolc perc alatt. Ez a legrövidebb a lehetséges európai utak közül, amit egy 415 kilométeres és 37 perces útvonal követ Varsóból a lengyelországi Wroclawba.

Egy teljes kör Hollandiában várhatóan mindössze 41 percet vesz igénybe, míg az ország legnagyobb városait összekötő 1991 km-es németországi út Berlin, München, Köln és Hamburg között csak 142 percig tartana.

A Hyperloop pálya másik javasolt helyszíne Korzika és Szardínia mediterrán szigeteit köti össze, amelyek 451 kilométernyi távolságra vannak egymástól.

Az egyetlen út, amely elhagyná Európa határait egy 629 kilométeres útvonal, amely Spanyolországot kötné össze Marokkóval Észak-Afrikában, amely Madridból indulna és Tangerben végződne.

A Egyesült Királyság számára javasolt három útvonal közül az egyik Skóciát és Walest kötné össze, a másik Glasgowból indulna és Liverpoolig tartana, a harmadik pedig mindössze 50 perc utazást jelentene Edinburgh és London között. A két város közötti átlagos vonatút a Trainline szerint 4 órát és 40 percet vesz igénybe.


A Hyperloop szállítási rendszert először Elon Musk milliárdos feltaláló javasolta, aki a vonat és a repülőgép keresztezésének nevezte. Az utasok és a rakomány egy henger alakú járműbe kerülnek és fokozatosan felgyorsítják elektromos meghajtáson keresztül az alacsony nyomású csőben.

A jármű gyorsan felemelkedik a pályáról mágneses levitációt használva, és a cég szerint a rendkívül alacsony aerodinamikai ellenállás következtében egy repülőgép sebességével siklik hosszú távolságokra.

Áprilisban a Hyperloop One 11 lehetséges útvonalat mutatott be a nagysebességű szállítási rendszer számára az Egyesült Államokban. A javasolt útvonalak közül a Los Angelest és San Diegót összekötő utazás kevesebb, mint 13 percig tartana.

Kanadában, Ausztráliában, Indiában, Kínában, Dél-Afrikában, Mexikóban, Dél-Koreában, Izraelben és Argentínában is vannak javasolt útvonalak, melyek felkerültek a listára. Minden lehetséges útvonalat egy nemzetközi bírói testület értékel, hogy kiválasszák az első Hyperloop útvonalakat a Földön.


(1) - https://hyperloop-one.com/global-challenge
(2) - https://hyperloop-one.com/hyperloop-ones-vision-europe-summit-unveiling-9-routes-span

Viewing all 10760 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>