Mindenki tudja, milyen érzés tudattal rendelkezni: ez a személyes tudatosság magától értetődő érzése, amely tulajdonképpen annak érzetét adja, hogy mi rendelkezünk a mindennapi gondolatainkkal, érzelmeinkkel és tapasztalatainkkal, melyeket magunk irányítunk.
A legtöbb szakértő úgy véli, hogy a tudat két részre osztható: a tudat (vagy személyes tudat) tapasztalatára és a tudat tartalmára, amelyek olyan dolgokat tartalmaznak, mint a gondolatok, hiedelmek, érzések, észlelések, szándékok, emlékek és érzelmek.
Könnyen feltételezhetjük, hogy a tudatosság e tartalmát valahogy a személyes tudatosságunk választja, okozza vagy ellenőrzi - végül is a gondolatok addig nem léteznek, amíg nem gondoljuk őket. De a Frontiers of Psychology című tudományos folyóiratban megjelent új kutatómunka azt állítja, hogy ez tévedés. (1)
A kutatás eredményei azt sugallják, hogy nem a személyes tudatosságunk hozza létre, okozza vagy választja a hiedelmeinket, érzelmeinket vagy észlelésünket. Ehelyett a tudat tartalmát a "jelenetek mögött" az agyunk gyors, hatékony, nem tudatos rendszerei hozzák létre. Mindez a személyes tudatosságunk beavatkozása nélkül történik, amely passzívan ül az utasülésen, amíg ezek a folyamatok zajlanak.
Egyszerűen fogalmazva, nem tudatosan választjuk meg gondolatainkat vagy érzéseinket, hanem felismerjük őket.
Nem csak egy szuggeszció
Ha ez különösnek hangzik, fontoljuk meg, milyen könnyedén visszanyerjük a tudatosságunkat minden reggel, miután elvesztettük előző este; hogyan érkeznek meg a gondolatok és érzelmek, melyek már kialakultak az elménkben; hogyan látjuk a színeket és alakzatokat értelmes tárgyakká, vagy emlékezetes arcokká válni minden erőfeszítés, vagy a tudatos elménk nélkül.
Vegyük figyelembe azt is, hogy minden olyan neuropszichológiai folyamat, amely felelős a test mozgatásáért vagy a szavak felhasználásához a mondatok megfogalmazásáért, a személyes tudatosság bevonása nélkül történik. A kutatásban résztvevő szakértők szerint a tudat tartalmának létrehozásáért felelős folyamatok ugyanígy működnek.
David A. Oakley pszichológia professzor és Peter W. Halligan neuropszichológus professzor gondolkodását a neuropszichológiai és a neuropszichiátriai rendellenességek, valamint a hipnózist használó újabb kognitív idegtudományi kutatások befolyásolták. A hipnózis segítségével végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy az ember hangulatát, gondolatait és észlelését mélységesen megváltoztathatják a szuggeszciók.
Az ilyen vizsgálatok során a résztvevők egy hipnózis indukálta eljáráson esnek át, hogy segítsenek nekik belépni egy szellemileg koncentrált és elmerült állapotba. Aztán szuggeszciókat alkalmaznak annak érdekében, hogy megváltoztassák észlelésüket és tapasztalataikat.
Például egy vizsgálat során a kutatók rögzítették a résztvevők agyi aktivitását, amikor szándékosan emelték fel a karjukat, majd amikor egy csiga segítségével emelték fel, és végül akkor, amikor egy hipnotikus szuggeszcióra adott válaszként mozdították meg, miközben azt mondták nekik, hogy a csiga emeli fel a karjukat.
Hasonló agyterületek voltak aktívak az önkéntelen és a szuggesztív "idegen" mozgás esetén, míg az agyi aktivitás a szándékos cselekvés során eltérő volt. Tehát a hipnotikus szuggeszciók úgy tekinthetők, mint egy elgondolás vagy hiedelem kommunikációjának eszközei, amelyek elfogadása esetén képesek megváltoztatni egy személy észlelését vagy viselkedését.
A személyes narratíva
Mindez sokakban felvetheti azt a kérdést, hogy a gondolataink, az érzéseink és az észleléseink valójában honnan származnak. A két professzor azt állítja, hogy a tudat tartalma a tapasztalataink, érzelmeink, gondolataink és hiedelmeink egy részhalmazává válik, amelyeket az agyunkon belüli nem tudatos folyamatok generálnak.
Ez a részhalmaz egy személyes narratíva formáját ölti, amely folyamatosan frissül. A személyes narratíva a személyes tudatosságunkkal párhuzamosan létezik, de az utóbbi nincs befolyással az előbbire.
A személyes narratíva azért fontos, mert ez biztosítja a tárolandó információkat az önéletrajzi emlékezethez (a történet, amit önmagunknak mondunk önmagunkról), és módot ad arra, hogy másoknak kommunikáljuk azokat a dolgokat, amelyeket észleltünk és tapasztaltunk.
Ez viszont lehetővé teszi számunkra, hogy túlélési stratégiákat hozzunk létre; például megtanuljuk megjósolni a többiek viselkedését. Az ilyen interperszonális képességek alátámasztják az olyan társadalmi és kulturális struktúrák fejlődését, amelyek az emberiség túlélését évezredeken keresztül támogatták.
Tehát a két professzor azzal érvel, hogy az a képesség, hogy kommunikáljuk a személyes narratíva tartalmát - és nem a személyes tudatosságot -, amely az emberek számára egyedülálló evolúciós előnyöket biztosít.
Mi a lényeg?
Ha a tudatosság tapasztalata nem ad különleges előnyt, akkor nem világos, mi a célja. De mint egy passzív kíséret a nem tudatos folyamatokhoz, a két tudós nem gondolja, hogy a személyes tudatosság jelenségének célja van, ugyanúgy, ahogy a szivárványoknak sincs. A szivárványok egyszerűen a napfény tükröződése, fénytörése és szétszóródása révén jönnek létre a vízcseppek segítségével - ezek közül egyik sem szolgál különleges célt.
 |
| Peter W. Halligan |
Ennek kapcsán azt állítják, hogy a szabad akarat és a személyes felelősség olyan fogalmak, amelyeket a társadalom hozott létre. Mint ilyenek, oly módon épülnek fel, ahogyan látjuk és megértjük magunkat, mint egyén, és mint faj. Ennek következtében azokban a nem tudatos folyamatokban képviseltetik magukat, amelyek létrehozzák a személyes narratívánkat, és ahogyan ezeket a narratívákat másokkal közöljük.
Csak azért, mert a tudat az utasülésbe került, nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a fontosabb mindennapi fogalmakról, mint például a szabad akaratról és a személyes felelősségről. Ezek valójában bele vannak ágyazva a nem tudatos agyrendszerünk működésébe. Jelentős céljuk van a társadalomban, és mély hatással vannak arra, ahogyan megértjük önmagunkat. (2)
(1) - https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fpsyg.2017.01924/full
(2) - https://theconversation.com/what-if-consciousness-is-not-what-drives-the-human-mind-86785