Előfordult már, hogy megkérdőjelezted valakinek a tudatállapotát, vagy emlékeztettél rá valakit, hogy legyen figyelmesebb? Vagy talán mondtad valakinek, hogy nyitottabbnak kéne lennie? Vagy esetleg érezted úgy, hogy a saját elmédnek nyugalomra volna szüksége?
De elgondolkodtál-e valaha is azon, hogy pontosan mi az elme?
A sok próbálkozás ellenére még mindig elég nehéz meghatározni a koncepciót. Ez a lényünk központja és fellegvára, a tudatunk alapja anélkül, hogy tudnánk, rendelkezik-e saját önálló léttel. Sokszor gondolkodunk azon, hogy mi is az és hol található.
A legtöbb tudós az elmét az agyi tevékenység következményeként határozza meg. Az agy a fizikai alapja, az elme pedig az agy kisülő neuronjainak tudatos eredménye. Ám egyre több bizonyíték támasztja alá azt az elképzelést, hogy gondolataink sokkal többnek tekinthetők, mint csupán fizikai reakciók.
Daniel Siegel, a UCLA Orvostudományi Egyetem professzora nemrég megjelentetett egy könyvet "Elme: Utazás az emberi lény szívébe" címmel, és megosztotta azon elméletét, miszerint az elménk nem korlátozódhat agyunk vagy testünk fizikai határaira. (1)
Több mint 20 évvel ezelőtt negyven tudós találkozott, köztük fizikusok, szociológusok, antropológusok és idegtudósok. Céljuk az volt, hogy közös nevezőre jussanak annak a dolognak a megértésében, amely választ adhat arra a kérdésre, amellyel mindezen tudósok szembesültek. Ekkor gondolt Siegel először az ötletre.
A tudósok összességében megállapították, hogy az elmének egy jelentős eleme "az önszerveződő folyamat kialakulása, amely szabályozza az energia és az információ áramlását bennünk és közöttünk".
Nagyon érdekes a meghatározás fő eleme, ami azt jelenti, hogy az elme a fizikai testünkön túl terjed és meghaladja azt. Siegel sokkal érthetőbbé tette mindenki számára a fogalom megértését azáltal, hogy az emberi elmét metaforikusan egy tengerparttal hasonlította össze:
"Rájöttem, amikor valaki megkért, hogy definiáljam a partvonalat, hogy az vajon a víz vagy a homok, de azt kellett mondanom, hogy a part homok és tenger is egyben," - mondta Siegel.
"Nem korlátozhatjuk a tengerparttal kapcsolatos megértésünket azzal, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy az egyik vagy a másik. Elkezdtem gondolkodni; talán az elme is olyan, mint a tengerpart. Az antropológus vagy szociológus mentális élete mélyen társadalmi. A gondolatok, az érzések, az emlékek, a figyelem, amit ebben a szubjektív világban tapasztalunk, részei az elmének."
Az ötlet legnagyobb része a matematikából ered, ahol az összetett rendszerek önszerveződőek. Siegel szerint ez az alapja a mentális egészségnek. Az elménk megfelel a tudományos kritériumoknak, mivel nyitott (képes a dolgok önmagán kívüli megváltoztatására), képes a káoszra (véletlenszerűen oszlik el), és nem lineáris (egy kis bemenet jelentős és nehezen megjósolható eredményhez vezet).
A matematikában az optimális önszerveződés stabil, koherens, energizált, rugalmas és adaptív. Tehát ha ezt a definíciót vesszük szemügyre, láthatjuk, hogy ezen önszerveződés nélkül káosz vagy merevség lenne az eredmény, ami Siegel szerint beleillik a mentális zavarok tüneteinek széles skálájába.
Daniel Siegel |
Siegel annyi nyomorúságot látott a társadalomban, hogy úgy döntött, most írja meg ezt a könyvet. Úgy véli, hogy ennek a nehézségnek egy része azért van, ahogy az elménket látjuk. Siegel beszélt Namíbiában végzett kutatásáról, ahol az emberek, akikkel beszélt úgy vélik, hogy boldogságuk a a valahová tartozás érzéséhez kötődik.
Amikor Siegelt arról kérdezték, hogy érezte-e ezt a kötődést Amerikában, melankolikusan azt válaszolta, hogy "Eszembe jutott, mennyire elszigeteltek vagyunk és elkülönültek egymástól. Modern társadalmunkban az a hiedelem tartja magát, hogy az elme nem más, mint agyi tevékenység, és ez azt jelenti, hogy az én, amely az elméből származik, különálló és nem tartozunk össze. De mi mind részei vagyunk egymás életének. Az elme nem csupán agyi tevékenység. Ha felismerjük ezt a relációs folyamatot, akkor ez hatalmas változást eredményez a valahová tartozás területén."
Amikor az elménket az agyunk működésének eredményeként látjuk, nem pedig kapcsolatnak észleljük, ez azt okozhatja, hogy még elszigeteltebbnek érezzük magunkat. Ha kinyitnánk az elménket, képesek lennénk teljes mértékben értékelni a kölcsönhatások előnyeit, és hogy ez hogyan hozna össze bennünket, hogy egy sokkal boldogabb életet élhessünk. (2)
(1) - https://www.amazon.com/Mind-Journey-Heart-Being-Human/dp/039371053X
(2) - https://qz.com/866352/scientists-say-your-mind-isnt-confined-to-your-brain-or-even-your-body/